|
130. |
| Riadalmadnak csak alapot
kölcsönöz a hátad mögül felhangzó mély színezetű, morgó hang. Megpróbálod
elhessegetni magadtól a gondolatot; biztos csak a korhadt faágak recsegnek
a szélben... Ám ekkor egy hatalmas, karmos mancs jelenik meg a válladon. Ugyan, gyerekség, gondolod kelletlenül elvigyorodva, biztosan csak a fák bizarr árnyéka a telihold fényében... Látod, hogy egy iszonytató, fehéren villogó, hegyes fogakkal teli, kitátott száj jelenik meg az arcod előtt. Megpróbálod megnyugtatni magad: ez nem lehet más, mint a távoli, havas hegylánc csipkés hegygerinceinek mintázata a csillagok fényében... Büdös, alvadt vér, és áporodott hús szagával terhes lehelet csap az arcodba. Hehehe, gondolod kínosan feszengve, az áldóját, hát nem elfelejtetted megint becsomagolni az élelmedet, és az most megromlott... Lapozz a 243-ra. |
|
|
|
|