|
192. |
| Amint visszanyered egyensúlyodat, egyetlen, begyakorlott, gyönyörű mozdulattal előrántod kardodat, megperdülsz a sarkadon, és lenyesed zaklatód fejét. A csapás utánozhatatlan, felséges íve egykori jobb napjaidra emlékeztet (tudod, abban a füstben, ott, a sárkány barlangjában...). A járókelők elismerően bólogatnak. Ketten kirohannak a szatócsboltból, és elvonszolják a fejetlen hullát. Egy harmadik férfi fűrész-port szór a vértócsára, nehogy a járókelők elcsússzanak a kövezeten és a végén még kificamítsák a bokájukat. Néhányan leborulnak előtted. A templomkertből fehér fátyolos szüzek vonulnak ki, megállnak előtted, és gyorsan eléneklik a direkt az erre az alkalomra rögtönzött „Ó, te hős, mily gyors a te fegyvered” című kórusművet. A sokat tapasztalt öregasszonyok könnyes szemmel néznek utánad. Aztán hirtelen minden véget ér, és magadra maradsz a poros utcán. Itt az ideje, hogy megszemléld a férfi levágott fejét... |