|
222. |
| A fák sűrűn és sötéten borulnak föléd.
Enyhe szellő remegteti az ágakat mintha csak a könyv írója sóhajtaná:
„Végre sikerült a nyugati, sűrű, sötét erdőségbe vezetnelek!”. Ahogy
lassan továbbhaladsz az úton, észleled, hogy a fák még sűrűbben és még
sötétebben kezdenek föléd borulni. Ebből harc lesz nemsokára, gondolod
némi idegességgel a belső hangodban. Hirtelen neszezést hallasz az aljnövényzetben. Csak sün, gondolod, ám ekkor nagyot reccsennek az ágak, és egy furcsa kis lény pattan a szemed elé. Görbe, fekete fülei a feje tetején billegnek, kicsiny, piros orra mögött apró, felvarratlan gombszemek néznek rád bizalmatlanul. Te jószagú ég! Hiszen ez egyike a legfélelmetesebb szörnyeknek! Agyadba bevillan a gyerekkori biológiaórák képe. A szörnyeteg kedvesen lebegteti a füleit, majd behízelgő hangon megkérdezi: - Mondd csak, nemes vitéz, használhatom titkos fegyveremet? - Erre mit válaszolsz? Azt, hogy használhatja (lapozz a 67-re), vagy azt, hogy nem (lapozz a 287-re)? |
|
|