|
 Véget
ért a kétnapi gyaloglás. Kihúzod hüvelyéből a kardodat, a földre fekteted,
és megkönnyebbülten felsóhajtasz, amint leülsz, hogy a moha lepte
sziklának dőlve pihenj egy percet. Kinyújtózol, megdörzsölöd szemedet, és
végül felpillantasz.
Már maga a hegy is fenyegetőnek látszik. A meredek hegyoldal olyan
előtted, mintha egy hatalmas óriás karmai marcangolták volna szét. Éles
sziklák, kőszirtek meredeznek belőle szinte természetellenes módon. A hegy
tetejét hátborzongatóan furcsa vörös színű valami borítja - talán egy
különös növény -‚ melynek színéről kapta nevét a hegy. Lehet, hogy soha
senki sem fogja megtudni pontosan, mi is az, ami ott nő, mert felmászni a
csúcsra egészen biztosan lehetetlen.
|
