|
242. |
||
| Az ajtó kinyílik,
és egy kicsi, homályos kamra tárul a szemed elé. A falakon arany- és
ezüstcsipkékkel gondosan díszített függönyök lógnak. Az egyik sarokban
magányos lángnyelv lobog, fényét a középen álló alacsony asztalra veti,
amin hatalmas láda fekszik. Odalépsz, hogy megvizsgáld, de váratlanul,
körös-körül, mindenfelől (de mégsem meghatározható helyről) titokzatos
hang csap fel, és betölti a szobát. Olyan, mint a gyülekező viharfelhők
között felharsanó mennydörgés. Megközelíted a ládát, és látod, hogy három zár tartja szorosan lezárva. Ahogy közelítesz, a hang egyre erősödik. Mit teszel? |
||
| Kardoddal rácsapsz a ládára, és megpróbálod szét-hasítani, hogy kinyíljon | ||
| Átkutatod a felszerelésedet, hátha találsz olyan kul-csokat, melyek nyitják a zárakat | ||