A település festői környezetben fekszik a Börzsöny lábánál, a
Szentendrei-szigettel és a visegrádi Várheggyel átellenben. Kismarost
Verőcétől mindössze egy néhány száz méteres beépítetlen Duna-part
választja el. Megközelíthető a 12-es főúton, valamint vasúton.
Lakossága: 1763 fő, belterülete: 475 ha, külterülete: 715 ha.
Kismaros rövid története Földrajzi helyzete, adottságai:
Festői környezetben fekszik a falu, a Dunakanyar közepén, a Börzsöny
lábainál, a Szentendrei-szigettel és a Visegrádi vár-heggyel átellenben.
A lakosság a Duna árterületén kívül sík vidékre települt. A vulkánikus
eredetű Börzsöny-hegységnek és környezetének talajszerkezete optimális
lehetőséget biztosít a földműveléshez.
Kismaros előtörténete:
1972-ben a Duna medréből kerültek napvilágra azok a római
gladiátorkardok, népvándorlás- és keresztes hadjáratok idejéből származó
fegyverek, szerszámok, melyek ma a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonát
képezik. Ezek a tárgyak is bizonyítják, hogy Kismaros területe már abban
az időben is alkalmas volt emberi letelepedésre. Ugyanakkor a
tulajdonosi öntudatot erősítette mindenkor az a körülmény, hogy a
betelepülés időszakában a terület lakatlan volt.
A lakosság eredete:
A XVIII. századi Németországban egy viszonylagos túlnépesedés jellemző,
míg Magyarországon a törökdúlás és a Rákóczi-szabadságharc következtében
nagyarányú elnéptelenedés volt tapasztalható. Ez a magyarázata annak a
telepítési tervnek, melynek kidolgozásával Kollonich esztergomi érseket
bízta meg az akkori uralkodó, III. Károly, majd Mária Terézia. Josef
Moser történész szerint Frankhonból, ezenkívül Meinz, Freiburg,
Stuttgart, Karlsruhe és Köln városok környékéről indultak útnak a
Dunakanyar lakói 1729 és 1732 között. Míves Ottó, kismarosi tanár
kutatásai szerint Ulm városában szálltak tutajra, mely elindult velük új
hazájuk felé.
Letelepedés, faluközösség:
A község neve az 1781-ben nyomtatott 'Vályi'-féle térképen szerepel
először. A Kismaros elnevezést valószínűleg a szomszédos 'Maros'-tól
kölcsönözhette, mely nevét ekkor változtathatta Nagymarosra. (A név
latin eredetű "Mures"-t azaz vízparti települést, erősséget jelent) A
letelepedettek földet és 6 évi adómentességet kaptak. Az első házak
vályogból készültek, szalmatetővel, és szoba-kamrából álltak. A község
750 hektár területet kapott 24 hold földdel. Ez kb. 25-30 családnak
adott megélhetést olyan színvonalon, hogy az itt élők érdemesnek látták
maguk után hívni az otthonmaradt rokonokat is. A második áramlás 1769.
és 1771 között tetőzött.
Az 1700-as évek vége:
Ekkor már 200-250 főnyi a település lakóinak száma. Kialakult a
szalag-telkes kétsoros főutca, majd a földművelő-szőlőtermelő
foglalkozást jelző 'PINCESOR'. A homloktornyos, egyhajós templom a falu
népének anyagi és fizikai összefogásával 1827-re épült fel. Ezzel
kifejezésre juttatták letelepedésük véglegességét és önállóságukat is. A
népesség alakulása, illetve összetétele szempontjából fontos tény, hogy
az ideérkezők sokáig zárt etnikumot alkottak, nem keveredtek senkivel. A
XX. század elejéig őrizték német anyanyelvüket, szokásaikat és nem
utolsó sorban katolikus vallásukat, hitüket, mely a falu erkölcsi
életének is meghatározója volt.
Az 1800-as évek:
A falu szinte teljes mértékben önellátó volt. Kialakult egy szűk iparos
réteg, mely elsősorban a falu igényeit elégítette ki (kőműves, ács,
asztalos stb.), de a meghatározó tevékenység a szőlő- és
gyümölcstermelés, illetve a saját szükségletet kielégítő állattartás. A
század végére a gazdák már Bécs városába vitték a szépen csomagolt
szőlőt, barackot. Ez rangot és anyagi gyarapodást jelentett a falu
lakosságának. A békés fejlődést az I. világháború kirobbanása
akadályozta meg. Tizennyolc kismarosi férfi halt meg a harctereken, a
megözvegyültek és árvák sorsa pedig az átlagosnál is elviselhetetlenebbé
vált.(ekkor vált jellemzővé a 'Pesti'-ek nyaraltatása).
Az 1920-as évek:
Egyre többen 'ingáznak' (naponta Budapestre utaznak dolgozni).
Megszaporodik az ipari-munkás létszám és ezzel egyidőben gyarapodnak a
vegyes házasságok is. Az anyanyelv rendszeres használata ettől kezdve
egyre szűkebb területre szorul. A hivatalos elvárások, az úgynevezett 'hűség
mozgalom' és a magyarsággal való azonosulás következtében a 40-es
években Kismaroson is megkezdődött a nevek magyarítása. A háború előtti
népszámláláskor németnemzetiségűnek senki sem vallotta magát, német
anyanyelvűnek pedig tizenhárman mondták magukat, mégis 1945. január 2-án
80 főt hurcoltak ki az akkori Szovjetunióba, ahonnan 31 már soha nem
tért vissza. A mélységes igazságtalanság, lelki megrázkódtatás és
megfélemlítés következtében a falubéliek végképp felhagytak az öröklött
nyelv használatával (a falumúzeumban meghallgathatók egy lelkes csoport
gyűjtése, imákat, énekeket, szokásokat rögzítettek magnetofonra).
A II. világháború utáni időszak:
A II. világháborút a 'csendes befeléfordulás' követte, ugyanakkor a falu
népére jellemző szorgalmas munka tovább folyt. A földművelés ugyan
háttérbe szorult, (a nők java része is 'ingázóvá' vált), de a 'második
gazdaságban' virágzik a málnatermesztés. Hosszú évekre ez a tevékenység
biztosítja a falu viszonylagos jólétét.
1976.
Ebben az évben megszűnt Kismaros önálló közigazgatása. A szomszédos
településekkel együtt (Kóspallag, Szokolya), Verőce igazgatása alá
csatolták.
1990.
Kismaros ismét visszakapta önálló közigazgatását, Kóspallaggal
körjegyzőséget alkotott, mely 1997-ben megszűnt. Azóta a Polgármesteri
Hivatal tevékenysége csak Kismaros területére vonatkozik. A község
óriási fejlődésnek indult. 1992-ben elkészült a sportcsarnok a hozzá
tartozó öltözővel, 1996 decemberében átadták, a környező községeket
megelőzve, a vezeték nélküli telefon hálózatot. 1997 nyarán befejezték a
községben a gázvezeték kiépítését, felavatták a MÁV új rendszerű
gyalogos-felüljáróját. 1997 végén elkezdődött a község szennyvízcsatorna
hálózatának építése, egyidejűleg a Duna parton, a községen áthaladó
kerékpárút is kiépült.
Földrajzi helyzete, adottságai:
Kismaros község Pest megye északi részén, a Dunakanyarban, a Börzsöny
hegység déli vulkanikus eredetu, gyengén hullámos lejtőjén, a Duna bal
partján, a Morgó patak völgyében, országút mentén fekvő település, amely
a váci agglomerációhoz tartozik. A medence lajtamészkővel, kemény
andezitkaviccsal, dácittal és vulkanikus törmelékkel fedett, melyre
agyagos, tengeri homokköves üledék telepedett. Az ősmátra flórája már
alig figyelhető meg, az alacsonyabb helyeken kiirtották az erdőket, sőt,
a helyükön kialakított szántók és szőlők helyén egyre több hétvégi ház
épül. A magasabb helyeken a kocsánytalan tölgy, a bükk és gyertyán az
uralkodó, de megtalálható a szil, a juhar és a kőris is. A gazdag
aljnövényzetet a galagonya, a kökény, a szeder, a fagyal, a som, a
fekete hunyor, a kankalin, stb. képviselik. Az erdőkben honos a
vaddisznó, az őz, a szarvas, a vadmacska, a fácán, a fürj, a kakukk, a
sas és egyéb kisebb állatok. A hegyvidéki éghajlat itt már kevésbé
érvényesül, a csapadék éves mennyisége 600-700 mm.
A lakóházak száma több mint 550. Az 1968-ban elkészült a vezetékes
vízhálózat, és azóta az ingatlanok közel 100%-át bekötötték az
ivóvíz-hálózatba. 1997-ben elkészült a vezetékes gázhálózat, és jelenleg
befejezés előtt áll a csatornahálózat építése. A falu belterületén a
telefonellátottság közel 100 %-os. A hulladékszállítást a váci Ottó Kft.
végzi. A falu rendezett, az utak túlnyomó többsége szilárd burkolattal
rendelkezik. A falu köz- és vasúton egyaránt megközelíthető. Révhajó
közlekedik Kismaros és a Szentendrei-sziget (Kisoroszi) között.
A falu története röviden:
Kismaros területén a török kor végéig és ezt követő pár évtizedig
lakatlan terület volt. A betelepítés keretében 1720 és 1787 között német
telepesek érkeztek Württemberg hercegségből. Az első ismert telepesek
Maurer Martin és Maurer Josef voltak, akik 1732 márciusában érkeztek meg
Kismarosra. A telepítést Kismaros birtokosa, a Visegrádi koronauradalom
végezte. A későbbi évtizedekben kamarai tervek szerint építették fel a
szalagtelkes elrendezésu falut. Az első családok 24 hold földet kaptak,
s 6 éven át adómentességet élveztek. A telepeseknek tanítójuk (Schulmeister)
is volt, az 1773 utáni időből Ruff Péter neve ismert, aki iskolaterem
építésére kért engedélyt, mivel eddig saját lakásán tanított.
Kismarosnak ekkor nem volt önálló plébániája. Visegrádhoz tartozott,
amíg az ottani plébánia tuzvész áldozatává nem vált (az összes irat
megsemmisülésével). Ekkor lett Kis-Maros a Nagymarosi plébánia filiája.
Ebben az időben a falu lakosai mind katolikusok voltak. "Kiss-maross"
pecsétjét a XVIII. század második felében vésették meg, melyen fekete
talajon egy álló, jobb kezében botot (?) tartó férfit, jobbra mellette
indázott szőlőtőke, balra a lábánál egy liba (?), egy szál gabonakalász
és az ember feje felett három csillag látható. 1849 júliusában Görgey
Artúr a Duna bal partján vonult seregével Komáromból Vác felé az orosz
hadsereg ellen, s a hagyomány úgy tartja, hogy Wiedermann Gáspárné
(született Rudolf Rozina) helyi lakos fejkendőjével kötötték be a
sebesült fővezér fejét a Scheili-féle házban. 1850 decemberében
nyitották meg a Délkeleti Államvasút vác-párkány-nánai vasútvonalát,
mely Kismaroson is keresztülvezetett. 1859-ben tuzvész pusztított a
faluban, melynek során leégett a falu nagy része. 1875-ben pedig a dunai
árvíz okozott tetemes károkat. A XIX. században jelentős volt a
csemegeszőlő termesztése, amelyet bel- és külföldön (Ausztriában)
egyaránt értékesítettek. 1888-1889-ben azonban a filoxéra nagyrészt
kipusztította a szőlőket. 1895-ben 119 gazdálkodót írtak össze, akik
összesen 1294 kat. hold területen gazdálkodtak. A század végén
megjelentek az ipari vállalkozók Kismaroson is. 1893-ban megépült az
iparvasút a Kisinóc-Kismaros-Verőce útvonalon - e vasút 1954-től szállít
személyeket is -, mellyel az inóci kőbányából szürke andezitet és a
bajdázói kőbányából sárga követ szállítottak. Gőzgépekkel megkezdte
muködését a furésztelep, melynek tulajdonosa gr.
Frankenstein-Siersstorpff volt. A parasztok tulajdonában levő birtokok
elaprózódásával megnőtt azoknak a száma, akiket a föld már nem tudott
eltartani, s e nincstelenek kénytelenek voltak napszámos munkát
vállalni, s főként mint fakitermelők dolgoztak a környező erdőkben, de
sokan bejártak a váci, a dunakeszi és a budapesti üzemekbe is. A két
világháború között a keresők 38 %-a dolgozott a mezőgazdaságban és 46
%-a az iparban, a többiek egyéb területen. 43 fő kisbirtokos kezében
volt a szuk határ. 1945 elött volt a faluban 6 osztályos római katolikus
népiskola, 1928-1929-ben egy magán napközis óvoda, önkéntes tuzoltó
testület, fúvószenekar, labdarúgó egyesület (1928-tól). 1944
decemberében a Vörös Hadsereg 2. Ukrán Frontjának csapatai foglalták el
a község területét a főváros bekerítése céljából indított hadmuveletek
során. 1945 januárjában 2-szer 80 főt vitt ki Ukrajnába kényszermunkára
a szovjet hadsereg, és közülük 11-en soha nem térhettek vissza. Sokan
pedig csak 1947-ben jöhettek haza Kismarosra, akik közül számosan rövid
idő alatt belehaltak az ott elszenvedettekbe. Német nemzetiségük miatt
azonban senkit sem telepítettek ki más országba a községből.
Termelőszövetkezet nem alakult Kismaroson, s csak 1961-ben szervezték
meg a Kossuth Mezőgazdasági Szakszövetkezetet (majd Társulást), mely
főként szőlő- és bogyósgyümölcs termesztéssel foglalkozott. Területei
azonban rohamosan beépültek hétvégi házakkal, s e folyamat napjainkban
is tart. A lakosság csekély számú állatot (szarvasmarha, sertés, ló,
juh) is tartott az 1950-1970-es években. A Fővárosi Muvészi Kézmuves
Vállalat üzeme 1992-ig muködött a faluban. 1963 szeptemberében
víztársulat alakult, mely tevékenysége során 11 km hosszúságú
vízvezetéket épített ki. 1964-1967 között 8.5 km hosszan betonozták le
az addig földes járdákat. 1965-ben Kismaros község is sok kárt
szenvedett a dunai árvíz során. 1966. március 28-án Kismaroshoz
csatolták az addig Szokolyához tartozó Bözsönyligetet, így a község
területe 409 hektárral bővült. E terület részben a Visegrádi Királyi
Koronauradalomhoz tartozott 1945 elött, részben gróf Károlyi Károly
birtokában volt. S ez utóbbi kezdte meg a terület parcellázását.
Börzsönyliget az üdülni, pihenni vágyók kis települése lett. 1969-ben
építették fel az új óvodát. 1967-ben önálló körzeti orvosi rendelőt
hoznak létre. 1972-ben befejeződött a Budapest-Szob-Sturovo (Párkány)
vasútvonal villamosítása, a kismarosi vasútállomás korszerusítése, a
peron kialakítása. Kismaros közlekedési csomópontnak tekinthető, hiszen
néhány szomszédos település (Kisoroszi, Kóspallag, Szokolya) lakói a
kismarosi vasúti megállót használják, hogy eljussanak a fővárosba vagy
más településekre. 1974. december 31-én egyesítették Kismaros és Verőce
községeket Verőcemaros néven. 1990. január 1-jétol megszüntették a
községegyesítést és megszervezték a Kismaros Községi Közös Tanácsot
Kóspallag társközséggel, melyből 1991. január 1-jétől Kismarosi
Körjegyzőség lett. A körjegyzőség 1996. december 31-én megszunt. 1990
óta mindig független jelöltek lettek a polgármesterek. 1990-ben új
épületszárnyat építettek az iskolához, így most már 8 osztályos
általános iskolában történik a tanítás. 1992-ben elkészült a falu
sportcsarnoka, amely azóta az iskolai testnevelés és a felnőttek
sportolásán kívül számos sikeres kulturális rendezvénynek adott otthont.
1970-től - a titokban megkapott pápai engedély birtokában hivatalosan is
- muködik itt a Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor , mely
1993-ban apátsági rangot kapott. A Szuttai-dulon először csak kis
víkendházakban rendezkedtek be a nővérek, majd az 1990-es években
építették fel rendházukat és házi kápolnájukat, s 1999-ben befejezték a
rend templomának építését. 1991-ben felsőoktatási-gyógyítási célú
alapítványt szerveztek, mely az oktatási tevékenységen túlmenően
szakorvosi feladatokat (ortopédia, fizikoterápia) lát el saját
rendelőjében. A község első templomaként 1827-ben épült fel a
klasszicista stílusú, homlokzati tornyos, egyhajós római katolikus
templom, amelyet Szuz Mária bemutatása tiszteletére szenteltek fel. A
templom a XIX. század elején épült, mára már átalakított pincesoron
közelíthető meg, melynek egyik présházában 150 éves szőlőprés is
található. A falu közepén Nepomuki Szent János kőszobra áll magas
pilléren. A község kulturális életében jelentős részt vállal a római
katolikus egyházközség gyermekkórusa és vegyes kórusa. A falu kultúrháza
egy XIX. században épült lakóházban található. A főutcán több XIX.
századi lakóház látható még ma is. A Szokolya felé vezető úton található
a XVIII. század végén épült emeletes nagymorgói erdészház, mely
eredetileg uradalmi erdészlak volt. Kismaros a Börzsönyi
Természetvédelmi Területhez tartozik. Börzsönyliget, Kismaros község
belterületének üdülőrésze, valamikor gróf Károlyi László birtoka volt.
Az erdőt 1930-as évek végén fölparcelláztatta és értékesítette. A több
mint 2000 üdülő ingatlant magába foglaló terület fekvéséből,
domborzatából eredően fejlesztéssel a Dunakanyar egyik gyöngyszemévé
válhat. Az itt lévő ingatlanok kb. felét a tulajdonosaik nem
hasznosítják , annak ellenére, hogy: -a beékelődő (parcellázatlan
területek) ősvadonra emlékeztető erdői, erdei útjai és tisztásai,
ideális kirándulási célpontok lehetnek (zöld és sárga jelzésen) -tiszta
levegője testnek és léleknek egyaránt felfrissülést nyújtanak,
-kiemelkedő pontjai szemet és lelket gyönyörködtető panorámát
biztosítanak a Dunakanyarra az itt üdülőknek valamint az
idelátogatóknak. Az Erdei Kisvasút, a Kismaros Királyrét autóbusz
járatai, a helyi közutak, megfelelő megközelítési lehetőséget
biztosítanak, gyalogos és autós turistáknak és az üdülőtulajdonosoknak.
Az üdülőterületen kb. 1200 üdülő építmény található, s számuk
folyamatosan növekszik. A tulajdonos családok és baráti társaságuk tölti
itt szabadidejét. Szervezett üdültetés elvétve fordul elő. Ennek egyik
oka, hogy a terület közmuvel ellátottsága kb.:50% és a szilárd burkolatú
út csak a terület kb.:10%-án van. A közmu fejlesztés a helyi
önkormányzat és civilszervezetek együttmuködésével főleg az üdülő
tulajdonosok önerős beruházásával oldható meg. A falu népszokásai közé
tartoztak a húshagyókeddi farsangtemetés, a szüreti mulatságok, az újévi
éneklés, a sajbázás (a német "Scheibe" = tárcsa szóból) - átizzított
fatárcsák röptetése -, a májusi és az augusztusi nosztrai zarándoklat
(az "Anstellen"), az éjszakai meglepetés okozás és megtréfálás játéka. A
magyar nemzetiségu község 50-50%-os arányban oszlik meg férfiakra és
nőkre. A lakosság majdnem 50%-a közép- vagy felsőfokú végzettségu és 10
% körül van a felsőfokú iskolát végzettek száma. Az aktív keresők 80%-a
naponta ingáznak a fővárosba és a kisebb városokba. A lakosság
túlnyomórészt római katolikus vallású. A községben van háziorvos, óvoda,
általános iskola, könyvtár, 1992-ben alapított falumúzeum, 2000 osze óta
muködő teleház szolgáltató iroda, többtucat kereskedelmi bolt és
vendéglátó hely, 300-nál több szállásférőhely az Üdülőfaluban. A
Börzsönyi Állami Erdei Vasút, mely Kismarosról indítja kisvasútját a
Börzsönybe Királyrétig, május első vasárnapján tartja a vasúti napot.
Kismaros a kirándulók egyik kedvelt központja, több turistaútvonal indul
Királyrétről a Börzsönybe. Létrehozták a Börzsönyi Gyermekvasútért
Közalapítványt, mely az erdei vasút biztonságos muködtetését kívánja
szolgálni. A faluban jelenleg közel 20 civilszervezet és csoport muködik
(közülük a jelentősebbek: Boldogasszony Háza Alapítvány, Faluvédő
Egylet, Tuzoltó Egyesület, Marus Tánccsoport, Falumúzeum Alapítvány,
Nyugdíjasklub, Teleház Alapítvány, Polgáror Egyesület,
Oktatásfejlesztési Alapítvány, Jövőnkért Alapítvány, Gyermekkórus
Alapítvány, Sportkör, Cserkész csapat, Gát- és Út Alapítvány, Mátyásfa
Egyesület, stb.), amelyek sokrétu önzetlen munkát végeznek a falu
érdekében. 1993 óta jelenik meg Kismaros önkormányzatának havonként
megjelenő lapja, a "Kismarosi Kikiáltó". 1993-ban testvérkapcsolatot
létesített Kismaros az erdélyi Zetelaka községgel.
