Egyik nap, csakúgy mint máskor, Rész kint üldögélt a parkban magában.
Nézelődött, lazított, pihengetett. Nem messze tőle egy másik padon meglátott
valakit. Valami érdekes hangulatot árasztott magából ez a személy. Nyugodt és
kiegyensúlyozott volt mindene, még a testtartása is ahogy ült. Rész
vonzónak találta. Gondolta, odamegy hozzá és megismerkedik vele. Így is tett.
-Jó napot, én Rész vagyok. -kezdte- Benned kit tisztelhetek?
-Üdvözöllek, én Egész vagyok. Már vártalak.
-Hogy, hogy vártál, nem is ismerjük egymást. -lepődött meg Rész.
-Láttam, hogy mindig magadban üldögélsz itt, gondoltam előbb utóbb ide fogsz
jönni hozzám. -felelte barátságosan Egész.
-Ki vagy te és mivel foglalkozol? -kíváncsiskodott Rész.
-Én vagyok Egész, ahogy már mondtam, és ezzel foglalkozom. Figyellek téged.
-Miért figyelsz engem, ki vagy te? -ijedt meg kissé Rész.
-Azért figyellek, mert semmi más dolgom nincs. Igazán szólva, én te vagyok.
-Na hát, ekkora ostobaságot még nem hallottam senkitől. Hogy lehetnél te én,
mikor itt állunk egymással szemben és beszélgetünk. -méltatlankodott
Rész. -Ha te vagy én, akkor én ki vagyok?
Egész mosolyogva felelt;
-Te, én vagy.- felelte Egész sokatsejtetetően kissé megemelve hangját az
"én"-nél!
-Na, azt hiszem jobb lesz, ha ezt befejezzük, mert már végképp nem értem.
-kezdett cinikusodva hátrálni Rész. -Vagy inkább, mond el, hogy érted! Talán
ki tudsz ebből hozni nekem valami értelemeset. -nevette el magát a végére Rész.
-Örömmel- felelte Egész -Én vagyok az Egész. Én vagyok Minden. Tehát én vagyok
te is, és minden más Rész. Minden Rész a testvéred. Minden, amit magad
körül látsz az én, azaz a te részed. Minden Rész tőlem származik. Tudom, most
azt mondod, hogy minden Rész másképp néz ki, és más tulajdonsága van.
De hát ez nem is lehet másképp. Miért lenne két egyforma, ha mindig lehet
másfajta. Ne feledd, az én Nevem Egész! Ami azt jelenti, hogy nekem
meg van mindenem. Ha nem így lenne, én is csak Rész lennék. De én Egész vagyok.
Csak hasonlóra, másra vagyok képes, egyformára nem. Különben is, annak
mi értelme volna?!
-Szóval, -folytatta Egész, miközben Rész egyre nagyobb figyelemmel kísérte
Egészt -elmondom miért vagy és lettél Rész! Volt idő, amikor csak én voltam.
Csak én, Egész. Ez nem is lehetett másképp, nem lehetett a Rész először, kellet
hogy legyek én, az Egész. Ez csodálatos érzés volt. Ennél
nagyszerűbb érzés sokáig nem is létezett. Csodálatos érzés Egésznek lenni,
csodálatos minden lenni.
Ez nagyon sokáig így volt. Az egyetlen akadály az volt, hogy ezt nem tudtam
megosztani senkivel. Nem volt senki, aki ugyanígy érzett volna, és velem
együtt örülhetett volna. Így arra gondoltam, hogy Részekre bomlok. Viszont ha
részekre bomlok, nem tűnhet el az Egész, azaz én, mert akkor nem
fogom megérteni a Részek örömét. Szóval megőriztem magam, aki vagyok az Egész,
és mivel én vagyok minden, így Részeket alkottam magamon belül.
Teljesen elkülönült, elhatárolt Részeket, de ami nagyon fontos; magamon az
Egészen belül. Ha kívül lenne a Rész, akkor nem volna értelme, mert nem
érezném a Részt. És mivel én vagyok minden, így végtelen sok Részt gyúrtam,
gyúrok és fogok is gyúrni. Mindig másmilyent. Mindig máshova. Mindig
máshogy. Mindig másmiért. Nem lett volna értelme, még egy Egészet gyúrni, pont
olyat, mint én, mert akkor semmi különöset nem tudtunk volna egymásnak
mondani, amit a másik ne tudott volna. És ti Részek olyan érdekesek vagytok.
Néha meglep, miket tesztek. Én, aki az Egész vagyok, másképp tenném.
De amit ti csináltok, legyen az bármi, számomra új és még eddig nem tapasztalt.
-Állj!- szólt közbe hirtelen Rész-most megfogtalak, haha! -örült magának- Ha te
vagy Egész, és azt mondtad te én vagyok, akkor tudnod kell, hogy mit
csinálok. Tudnod kell, hogy mi fog történni.
-Igen- reagált Egész- figyelem, hogy mit teszel. Egyszerre élem át benned
Részként, s ugyanakkor érzem Egészként is abban a pillanatban. De nem tudom
én sem mi lesz holnap. Nem tudom én sem mi lesz abból, ha a Rész csinál valamit.
Milyen ostoba és
unalmas dolog lenne nekem, ha tudnám, hogy mi lesz belőle. Nem is érdekelne.
Nem lenne benne öröm.
-Hohó, szóval te az Egész, nem tudod a jövőt?!
-Nem, nem foglalkozom vele. Mert én az Egész bennetek, a Részekben létezem.
Méghozzá most. Mindig most van bennem. Csak bennetek Részekben merül fel az
emlék a múltról és a fantázia a jövőről. Én mindig most létezem. Én vagyok
minden. Tehát én vagyok az idő is.
Mármint amit te, Rész időnek érzel.
Rész kicsit gondolkodott és megszólalt halkan;
-Ezek szerint mi Részek új dolgokat is tudtunk illetve tudunk neked, az Egésznek
mutatni.?
-Igen, ez így van. Igazából ti Részek csak új és számomra nagyon fontos, és
örömteli dolgokat adtok nekem.
-Na, látod ezt azért nem hiszem el, mert sajnos én ismerek olyan Részeket, akik
szörnyű dolgokat is tesznek, néha akár más Részekkel. Ez hogy lehet
számodra örömteli?
-Tudom mire gondolsz -válaszolta Egész nyugalommal- Ezt nem lesz könnyű
megértened, hiszen te is Rész vagy. Számomra az Egész számára, az a tudat, hogy
létezem és vagyok; csodálatos. Mert tudom, hogy ez mindig így lesz. Mindig. És
bármi újat érzek, az számomra új élmény emellett a csodálatos
érzés mellett. Velem, bennem, azaz veletek bármi megtörténhet. Ha nem így lenne,
nem lennék Egész. Bármi új, számomra öröm. Tudom, számotokra ez nem
mindig van így, de ezt majd egy idő után te, aki a Rész vagy meg fogod érteni.
-Mikor?
-Minél közelebb leszel hozzám, az Egészhez, annál könnyebben fogod megérteni.
-Hogyan kerülhetek hozzád közelebb?
-Most is azt teszed, közeledsz hozzám, mert beszélgetsz velem. Minél többet
hallgatsz rám magadon belül, annál tisztábban fogod látni magad és minden
mást.
Rész hallgatott. Sokáig. Aztán végül megszólalt;
-Ha jól végig gondolom, akkor mi Részek nagyon fontosak vagyunk a számodra!?
-Igen Rész. Ez így van! Igazság szerint ti vagytok a legfontosabbak számomra.
Nélkületek én nem is látnám értelmet az Egésznek, azaz magamnak.
-Tehát bármikor fordulhatok hozzád segítségért?
-Mást nem is tudok adni neked, mint segítséget. Ne feledd, én vagyok Egész.
Nekem mindenem megvan. Semmi sem hiányzik nekem. Főleg azóta, amióta a
Részek, azaz ti is léteztek bennem. Minden pillanatban annyi új dolgot kapok
tőletek, hogy azt csak Egészként
érthetem meg. Csak egyetlen tulajdonságom van. Adni. Minden feltétel nélkül. Ez
az egyetlen tulajdonságom és szándékom!
-Te mindenkinek adsz?
-Igen mindenkinek.
-Bármennyit?
-Igen bármennyit. Számomra az mindig ugyanannyi, mert minden én vagyok. Nem kell
megmérnem magam, mert tudom, hogy minden én vagyok. Csak tudd pontosan,
hogy mit akarsz, és azt fogod kapni. Ha nem fogalmazod meg magadnak mit is
akarsz elérni, én sem fogom tudni milyen lehetőségeket teremtsek
neked. Én vagyok minden lehetőség, ha ezt érted.
Rész ismét sokáig hallgatott. És végül egy bátor kérdést tett fel;
-Szóval te vagy értünk, és nem mi érted?
-Hm-mosolygott Egész - ha jól megnézed ahhoz, hogy ti új dolgokat tudjatok
cselekedni, nekem kell adnom lehetőséget hozzá. Tehát mivel én vagyok több
és te a Rész vagy a kevesebb, de egyben a legfontosabb is számomra, így valóban
én megteszek mindent, hogy te azt tehesd, amit csak akarsz. Bármit.
Ti Részek ezt hívjátok odaadásnak. Én ezt Életnek hívom. Amikor ennek a nevében
akartok tenni valamit, akkor kéritek tőlem és kapjátok is azt az
érzést, amit én az Egész a Rész iránt érzek, amikor figyellek benneteket
magatokon át, magatokon keresztül. A Szeretetet!
-Mond csak Egész!- szólalt meg kisvártatva Rész- haragszol azokra a Részekre,
akik nem beszélnek veled. Akik olyan dolgokat kérnek tőled, amik nem a
Szeretet nevében születnek?
-Nem haragszom. Miért is haragudnék rájuk? Ők nem tudnak rólam. Illetve az ő
számukra én egész másképpen jelenek meg. Másképp, más nézőpontból
figyelnek rám. Vagy nem is figyelnek rám. De nem is tettem kötelezővé egy Rész
számára sem ezt! Mi értelme lett volna? És amiről nem tudsz igazán,
abban nem lehetsz hibás. Gondold csak végig; ha egy ismeretlen tájon találod
magad egyik pillanatról a másikra, biztos, hogy eltévedsz. Lehet hogy
sokszor. Lehet, hogy meg sem találod soha, a hozzám vezető utat. De ennek a
Résznek az útja is ugyan olyan fontos számomra, mint a tiéd vagy bárki
másé. Mert ez is bennem zajlik. Rengeteg olyan dolgot szállít nekem, amit csak
így tudok meg. Tévelyegve.
-Bátor vagy Egész, ha ezt meg mered tenni.
-Igen tudom, hogy ti ezt bátorságnak hívjátok és még sok másféle képpen is. De
ne feledd, én vagyok minden, és így nem eshet semmi bajom. Tehát
egyetlen Résznek sem eshet baja.
-De a sok öröm mellett, én érzek kínokat is Egész.- vágta rá Rész.
-Ez így van. Így van, mert te egyelőre még csak magadról, a Részről tudsz.
Részként élsz meg mindent. Részként élsz meg engem, az Egészet. Természetes,
hogy hiányoznak belőled olyan összetevők, amik miatt érzel fájdalmat és kínt. Ám
minél többet fogsz velem, az Egésszel találkozni, ez változni
fog. Jelentősen. Hisz máris változott!
Rész állt és várt. Majd Egész szemébe nézett és így szólt;
-Amit most érzek, azt mi Részek hálának hívjuk. Érzed Egész?
-Igen, érzem Rész! És köszönöm! Ezt, amikor csak Egész voltam Részek nélkül,
soha nem éreztem valaki iránt.
-Én is köszönöm Egész. -felelt Rész -Jó dolog vagy. De csak elképzelni tudom,
milyen lehetsz.
-Tudom Rész, látom amit látsz rólam.
-Találkozunk még?- kérdezte Rész
-Bármikor, amikor akarod! Én Mindig Itt Vagyok!
Rész kezet nyújtott Egésznek, sokáig szorította, majd elengedte Egész kezét.
Megfordult és átsétált a parkon.
Madarak daloltak az esti alkonyban minden fa lombrejtekében. Apró vadak
surrantak a magas fű párnái közt. Rovarok neszeltek némán mindenütt. Langy szél
simogatta Részt, ahogy lassan sétált a végtelen parkban. És ahogy a csillagok
kinyíltak az ég sötétkék kupoláján, fényük megcsillant Rész arcán,
ahogy az örömkönnyek végigszántották fiatal arcát........ és valahol a távolból
Egész még figyelte Részt. Figyelte rezzenéstelen arccal, még végül
egy pillanatra, mosoly suhant át Egész arcán .......
Kiss Norbert Krisztián 2006 Afghanistan május.