Claymore
A történet egy kitalált középkori világban játszódik. Az emberek között emberi húst evo, démonszeru szörnyek garázdálkodnak. A Yomának nevezett szörnyek túl erosek, hogy az emberek szembeszálljanak velük. Egy Szervezetnek nevezett társaság félig Yoma, félig ember harcosokat hoz létre, akik képesek felvenni velük a harcot. Ezek a harcosok fiatal lányok, akik egykor maguk is emberek voltak. Az emberek bár örülnek, amikor feltunnek, és megölik a Yomákat, de mégis félnek tolük. A különös ismertetojegyük, ezüstszín szemük és hatalmas kétélu kardjuk. Az emberek Claymore-nak nevezik oket és olyanok akár a középkori lovagok. A démoni ero, amit a gonosz elleni harcban használnak egyben a végzetük is, bár errol nem írok többet. Ez az egyik központi rejtélye a történetnek, felfedezése rátok vár.
A történet fohose Claire, szintén egy Claymore, magányos harcát vívja a falvakat járva és Yomákra vadászva. Egy faluban összeismerkedik a tragikus sorsú fiúval Rakival. A fiú és a lány között szoros kapcsolat alakul ki. Ennél többet nem is szeretnék mondani a történetrol.
A sztori igazából egymást követo kalandok sorozatából áll. Az akció, vagyis a harci, vívó jelenetek töltik ki az anime legnagyobb részét. Az emberfeletti erovel rendelkezo szereplok látványos küzdelme azonban kevés lett volna, hogy lenyugözzön a sorozat. Az egyszerunek látszó alaphelyzetbol szerteágazó és rejtélyes sztori kerekedik ki. A történet elorehaladtával egyre több szereplot ismerünk meg, egyre több információt kapunk. A történetben annyi szereplo jelenik meg, hogy elég nehéz fejben tartani ki kicsoda. Minden szereplonek megvan a saját tragikus története, melyre elobb utóbb fény derül.
A történet mufaja teljes mértékben természetfeletti dráma. Alig láthatunk vicces jelenet, ami oldaná a sztori komor légkörét. A nyomasztó hangulat végigkíséri az egész animét, amelyet az alkalmazott színekkel is igyekeztek fokozni. Szinte csak a vér az egyetlen élénk szín, amit használtak. A történetet az elejétol a végéig a tragédia szele lengi körül, még akkor is, amikor úgy tunik a szereplok sorsa végre jobbra fordul.
Az opening és az ending jól illeszkedik a történethez. Nekem nagyon tetszettek foleg a zenék, amit mufajilag valamiféle metál stílusba tudnám besorolni. Az endingrol tudom, hogy Ryu Kosaka az eloadója, akitol eddig inkább amolyan igazi japán pop-dance számokat hallottam.
Külföldi ismertetokben sokan negatívan értékelték az anime befejezését. Nos, szerintem így volt tökéletes, bár igaz: sok kérdésre nem kapunk választ, és rengeteg szereplo meg sem jelenik, akirol szó esik a történetben. Vagyis minden adott egy folytatáshoz...