Kodály Zoltán élete és munkássága

 

1882. december 16-án született Kecskeméten.  Édesapja, Kodály Frigyes vasúti tisztviselő; Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnöke. Édesnyja Jalovetzky (Jaloveczky) Paulina, egy lengyel származású vendéglős lánya volt, vasúti hivatalnokként dolgozott. Mindketten lelkes műkedvelők: az apa hegedült, az anya énekelt és zongorázott. Három gyermekük volt: Emília, Zoltán és Pál.

A galántai otthon megismertette a hangszerekkel, a klasszikus és romantikus zene számos értékével, a falu népe pedig beléoltotta a hamisítatlan népdal szeretetét. A nagyszombati érseki főgimnáziumban folytatott tanulmányai mellett, csaknem teljesen a saját erejéből megtanult hegedűn, gordonkán és zongorán játszani. Részt vett az iskolai énekkarban, zenekarban, kamaraegyüttesekben. Zeneirodalmi és technikai ismereteit, szinte minden irányítás nélkül, a székesegyház kottatárának partitúráiból sajátította el. D-moll nyitányát (1898. febr.) az iskola zenekara, Esz-dúr trióját (1899. febr.) két társával ő maga mutatta be. Ez idő tájt a megjelent népdalgyűjteményeket is tanulmányozta.

Jeles érettségi után 1900 szeptemberétől a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója a bölcsészkar magyar-német szakán mint az Eötvös Collegium tagja, s az Országos Magyar Királyi Zeneakadémián Has Koessler volt zeneszerzéstanára. Itt 1904-ben kapott diplomát, de önkéntes ismétlőként még egy évig továbbtanult. Magyar-német tanári oklevelet (1905), majd bölcsészdoktori címet szerzett (1906). Disszertációját (A magyar népdal strófaszerkezete) a korábbi népdalkiadványok és Vikár Béla fonogramgyűjteményének elemzése, főként azonban 1905 nyarán megkezdett saját népdalgyűjtő útjainak tapasztalatai alapján írta. E munkája révén ismerkedett meg (1905 márciusában), és kötött életre szóló szövetséget Bartók Bélával. Első közös kiadványuk (Magyar népdalok, 1906) előszavában fogalmazta meg először a két zeneszerző a magyar népzenéről vallott nézeteit.

A Nyári este c. zenekari művének bemutatója után 1906 decemberében Berlinbe, onnan 1907 áprilisában Párizsba utazott. Féléves tanulmányútjának legmaradandóbb élménye Debussy műveivel való megismerkedése volt. Hazatérése és egy újabb népdalgyűjtő út után a Zeneakadémia tanárává nevezték ki. Egy évig zeneelméletet tanított, 1908-tól pedig átvette Koesslertől a zeneszerzési tanszak I. osztályát is. Saját műveivel 1910 tavaszán lépett nyilvánosság elé. Augusztus 3-án házasságot kötött Sándor (Schlesinger) Emmával, aki maga is tehetséges komponista, zongorista és műfordító volt.

Két, Bartókkal közös terve a közönség közönyén, a hivatalos körök ellenállásán megbukott. 1911-ben Új Magyar Zeneegyesületet alapítottak a modern művek megfelelő előadására, de néhány kamaraest megrendezésén túl nem jutottak. 1913-ban benyújtották a Kisfaludy Társasághoz Az új egyetemes népdalgyűjtemény tervezetét, amelyben saját gyűjtésükre támaszkodva, a népdal fogalmát immáron tudományos eszközökkel tisztázva, új elvek alapján kívánták létrehozni a magyar népzene összkiadását. Az általuk kezdeményezett kiadványsorozat publikálása azonban - A Magyar Népzene Tára címen - az ötvenes évekig váratott magára. Az első világháború a nagyrészt saját költségükön folytatott gyűjtőutakat is gátolta, majd lehetetlenné tette. Az anyag rendszerezését , csakúgy mint kompozíciós tevékenységét azonban Kodály folytatta, sőt zenekritikusként is működött. A háborút követő polgári forradalom főiskolai rangra emelte a Zeneakadémiát, igazgatóvá Dohnányit, aligazgatóvá Kodály nevezték ki. Kodály ezt a rangját a Tanácsköztársaság idején is megtartotta, sőt Bartók és Dohnányi társaságában részt vett a Reinitz Béla szervezte zenei direktórium munkájában is. Ezért az ellenforradalmi kultuszkormányzat fegyelmi eljárás alá vonta, mely személye elleni hajszává fokozódott. Végül érvénytelenítették aligazgatói kinevezését, s két évig tanári működését sem folytathatta.

1923-ban alig két hónap alatt készítette el Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Psalmus Hungaricust. Az évtized további éveiben gyermekkarok bemutatói, szerzői estek, a Psalmus Hungaricus svájci, hollandiai, angliai, németországi és olaszországi előadásai, a Háry János operaházi bemutatója és publikációk sora tette mozgalmassá.

1930-ben Kodály és Bartók egyaránt átvehették a Corvin-koszorút addigi munkájuk állami elismeréseként. A magasabb fokozatot, a Corvin-láncot Dohnányi Ernő és Hubay Miklós kapta.

Ez az évtized éppen olyan mozgalmas volt, mint az előző. Szinte egymást érték a szakmai tanácskozások és lebilincselő előadások. A székes főváros mellett a vidéki városok (Debrecen, Nyíregyháza) is helyet adtak ezeknek a fórumoknak. Megszületett - többek közt - a Székely fonó és a Galántai táncok. Ez utóbbit Dohnányi és Bartók művei mellett 1933. október 23-án a budapesti Filharmóniai Társaság fennállásának 80. évfordulóján mutatták be. 1936-ban Buda töröktõl való visszafoglalásának 250. évfordulójára komponálta Kodály a Budavári Te Deumot.

A harmincas-negyvenes évek fordulóján Kodály terve: az általános iskolai énekoktatás színvonalának emelése, a kormányzat és a főváros részéről is támogatást kapott.

1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián; a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. Ezt az évet (60. születésnapja alkalmából) a A Magyar Dalosszövetség Kodály-évnek nyilvánította, a Magyar Néprajzi Társaság emlékkönyvet, a zenei folyóiratok különszámot adtak ki tiszteletére. 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagjává választotta, 1946-1949 között igazgatója volt.

A háborút követően a Magyar Művészeti Tanács és Zeneművészek Szabad Szervezetének elnökévé, valamint nemzetgyűlési képviselőjévé választották, s kinevezték a Zeneművészeti Főiskola igazgatósági tanácsának elnökévé. A Szovjetunióban, Nyugat-Európában és Amerikában tett hosszú koncertkörútjain saját műveit vezényelte. 1947-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével, 1948. március 15-én pedig megkapta első Kossuth-díját. Időközben Kecskemét is díszpolgárává választotta.     Zenei és nyelvművelő versenyeken elnökölt. 1952-ben másodszor is kitüntették Kossuth-díjjal. Kezdeményezésére a Magyar Rádió elindította Édes anyanyelvünk című műsorát. Tiltakozott az ország első ének-zenei általános iskolájának és gimnáziumának bezárása ellen 1954-ben, de takarékossági okokra hivatkozva mégis megszüntették a békéstarhosi intézményt. 1957-ben a Honvéd Művészegyüttes Énekkarának fennmaradásáért kardoskodott. Ugyanabban az évben harmadszor is átvehette a Kossuth-díjat. Yehudi Menuhin hegedűverseny megírására kérte fel a mestert.

Élete utolsó évtizedében ugyanolyan frissességgel dolgozott, mint ifjú korában. Hihetetlen energiával tevékenykedett 1967. március 6-án Budapesten bekövetkezett haláláig.



Kezdőlap