Kezdőlapra

 

eznemblog

 

l

előzők

 

következők

l

 

2015.08.03.

40.


Anna évek óta minden nyáron eltölt egy hetet az Adrián, közelebbről Rovinjban. Így történt ez az idei évben is, bár a végül jólsikerült nyaralás kezdete okozott némi izgalmakat. Július közepe volt, elérkezett a nagy nap. Már az éjszakai induláshoz gyülekeztek a résztvevők, amikor váratlan zavar támadt: kiderült, az autóbusz egyel kevesebb férőhelyes, mint az összegyűlt társaság! A szervező gondban volt, mit tegyen! Kényszerszülte megoldásként úgy döntött, saját autójával bővíti a férőhelyek számát. Igenám, de a hölgy úgy érezte, erejét meghaladó lenne a feladat - soha nem vezetett ekkora távolságot, ráadásul külföldön és hozzá még éjjel -, ezért segítséget keresett. Attila és egy másik apuka vállalta, hogy éjszakai alvás helyett, váltott vezetéssel leviszik az utasokat. Ezután már gond nélkül zajlott minden és a két sofőr egy délelőtti strandolás majd egy kiadós ebéd után délután tért haza.
 
És hogy kik ezek a fiatalok és gyerekek, akik még a nyaralásban is összetartanak? Nos ők az oroszlányi Silhouette Balett tánccsoport tagjai. Igen, Anna egészen kicsi kora óta tagja a csoportnak, melynek repertoárjában főleg olyan darabok szerepelnek amelyekben a társulat gyermek tagjai is szerephez juthatnak. A Hüvelyk Matyi mellett az Óz a csodák csodája, a Hamupipőke és a Diótörő. Ez utóbbi jól illik a karácsony-közeli esték hangulatához, így évről évre színpadra kerül. Ebben a darabban Anna eddig a gyermekkarban szerepelt, de tavaly már Marikát, a gyermek-főszerepet táncolta. Úgy tűnik tehetsége van a tánchoz, ám olyan hangokat is hallani, hogy mostanában inkább a nyelvek felé kezd fordulni a figyelme. Fiatal még, nem baj ha több mindenbe belekóstol, akár tánc, akár nyelvek, bármelyik csak előnyére válik.