A wikipédia szerint:

A teremin vagy theremin, másik nevén thereminvox, az egyik legkorábbi teljesen elektronikus zenei hangszer.

1919-ben találta fel az Léon Theremin orosz fizikus. Egyedi volt abban a tekintetben, hogy ez volt az első olyan hangszer, amit anélkül lehetett megszólaltatni, hogy az ember megérintené. Felépítése egyszerű: két rádiófrekvenciás oszcillátor és két fémantenna alkotja. A teremin által létrehozott elektromos jelet erősítőn keresztül küldi a hangszórókhoz. A tereminen úgy lehet zenélni, hogy a zenész a kezeit mozgatja a két fémantenna körül, mellyel a hang frekvenciáját (magasság) és amplitudóját (hangerő) szabályozza.

A teremin hangzását gyakran a különleges, szürreális, „földönkívüli”, portamento, glissando, tremolo és vibrato jelzőkkel illetik, főleg azért, mert a Spellbound, The Lost Weekend és a The Day the Earth Stood Still filmek zenéjében is ilyen hangvilágot hoztak létre vele. A teremint használták az art zenében (különösen az avantgárd és a 20. századi "new music"-ban) valamint olyan népszerűbb műfajokban is mint a pop és a rock.

A hasonló hangszerek, mint az Ondes-Martenot hasonló elven működnek, de az Ondes-Martenotot meg kell érinteni a hangképzéshez.

Íme egy videó, hogy lássuk is, miről van szó:

CLARA ROCKMORE (1911 - 1998)

Minden idők legnagyobb theremin virtuózaként tartják számon. A feltalálóhoz fűződő kalandos viszonyáról bővebben ITT. És érdekesség ITT.

Clara Rockmore-nak két lemeze jelent meg, az első a The art of the theremin a leghíresebb theremin lemez, s közhellyel kifejezve mérföldkő volt az elektronikus zenei lemezek történetében. A második theremin lemeze nemrégiben jelent meg, eddig nem hallott felvételeit tartalmazza. Ezek mind komoly zenei feldolgozások, vagy helyesebben szólva átdolgozások thereminre.

Tim Burton Ed Wood és Támad a Mars! című film zenéjéhez is theremint használtak. Az alábbi videóban Howard Shore, az Ed Wood (és számtalan más film, köztük a Bárányok Hallgatnak, David Cronenberg szinte összes filmjének, és a Gyűrűk Urának) zeneszerzője ismertet meg minket a hangszerrel:

Alább pedig egy rövid dokumentumfilmet nézhetünk a hangszerről:

És a felsorolást még hosszan lehetne folytatni: A youtube-on számtalan más videó is fellelhető a témában. Ajánlott például Thomas Grillo feltöltött videót megnézni, valamint honlapját: http://www.thomasgrillo.com/

Néhány érdekesség a thereminről (forrás: Rock Háló)

-A thereminnel gyakorlatilag az emberi hang mellett szinte minden hangszer hangját imitálni lehet.

-A theremin egyik első rajongója Lenin volt.

-Neil Armstrong, az első ember a holdon Theremin lemezt vitt magával az Apollo 11 fedélzetére. Hogy űrlény csalogatás miatt -e, nem tudom.

-A rock életben Jimmy Page, a Led Zeppelin frontembere használta sokat a hangszert koncerten. Egy antennás theremint (ún. pitch only theremint) használt, s azóta árulnak kifejezetten Led Zeppelin theremineket is. De rengeteg más banda is próbálkozott, vagy próbálkozik a hangszerrel, így például a Blur is, illetve a Nine Inch Nails.

-A feltaláló készített egy terszitonnak nevezett hangszert is, ami voltaképp a theremin tovább fejlesztése volt. Ez egy színpad szerű építmény volt, s a zene a táncos mozdulataira szólalt meg.

-A Vatikánnak nem tetszett a hangszer, ezért külön bizottságot hozott létre, amely miután megvizsgálta a kérdéses eszközt, démoninak nevezte azt. (Elképzelem, ahogy a szakértő tudós keresztények fejtegetik az elektronikus berendezés titkát, majd végső elkeseredésükben azt kiáltják, az ördög muzsikál benne.)

-Robert Moog, a ma ismert szintetizátor feltalálója rengeteg theremint épített fiatal korában. Az egyik legkiválóbb mai theremineket is a Moog cég forgalmazza. Moog az egyik legnehezebben játszható elektronikus hangszernek nevezte a theremint.