Alfonso Bialeti töprengve szemlélte a crusinallói aszszonyok mosási technikáját. A koszos ruhák dézsában főttek, a dézsa közepén cső, a csőből felszálló szappanos gőz egyenletesen terítette be a ruhák felszínét. A férfi fejében pedig már ott motoszkált a kérdés: vajon egy kávéfőző is működhet hasonló elven?

Az olasz mérnök igennel szavazott. Akkor már létezett saját műhelye, amit a franciaországi alumíniumgyárban töltött tanulóévek után nyitott. Persze itt is Olaszország kedvenc könnyűfémével kísérletezett. A próbálkozások pedig sikeresnek bizonyultak, a műhely dizájnstúdióvá alakult, és 1933-ra elkészült a világtörténelem legnépszerűbb kávéfőző masinája, a nálunk csak kotyogósként ismert Moka Express.

A fasizmus és a futurizmus fénykorában a koffein és az alumínium is a modern időket, a sebességet, a mobilitást, a könnyedséget szimbolizálták, és olyan életstílushoz asszociálódtak, amit minden haladó ember követni kívánt. Nem csoda, hogy a két anyag összekapcsolása sikert hozott a feltalálónak.

Még úgy is, hogy Alfonso Bialettibe nem sok üzleti érzék szorult. A férfi hat éven át árulta termékét a helyi piacon, és ez idő alatt majd hetvenezer darabot adott el belőle. Aztán jött a második világháború, a kávé és az alumínium ára is az egekbe szökött, a kereslet a kotyogós iránt is visszaesett, az ötvenen túli férfi pedig egyre nehezebben tartotta el a családját.

1946-ban aztán fia, Renato vette kézbe a családi vállalkozás irányítását, és soha nem látott marketingkampányba kezdett. A kotyogós feltűnt a tévében, rádióműsorokban, kiállításokon, a Bialetti cég neve pedig Renato jóvoltából örökre összekapcsolódott egy eszpresszót rendelő bajszos kabalafigurával, Alfonso és az átlag olasz apák karikatúrájával.

A plakátok fennen hirdették, hogy egy eszpresszó otthon épp olyan, mint a kávézókban, így a férfinak egy délutánra sem kellett már magára hagyni a háborúban meggyötört családját, és nem kellett a spórolás korszakában pincérekre költenie a pénzét. A kávé élvezete bárki számára elérhető luxussá vált.

A kitartó kampány megtette a hatását, Renato hamarosan már napi ezer darab kotyogóst adott el, így egy évtized sem telt el, és az olasz háztartások kilencven százaléka az apja kávéfőzőjét használta. A Bialetti Industrie Olaszország egyik nagy cégévé nőtte ki magát, és 1956-ra már megnyithatta csúcstechnológián alapuló gyárát Omegnában. A Moka Expresst hetven éven át gyártotta a cég változatlan formában, napjainkig 330 millió darabot adtak el belőle világszerte.

Az ikonikus dizájn a londoni Tudományos Múzeumban is állandó helyett biztosított a kávéfőzőnek, az olaszok pedig a XX. század ötödik legmenőbb termékének választották. (A felmérést egyébként a Nutella nyerte.) A kotyogós népszerűségét felesleges is tovább ragozni, kevés olyan kávészerető magyar akad, aki ne használta volna valaha az életben.

Mondjuk a kezelése nem is bonyolult. Az alsó rekesz a víz helye, a szűrőbe mehet az őrölt kávé, a felső részbe pedig a kész lötty érkezik. Az alsó és felső részt bajonettzár rögzíti egymáshoz. A melegítéstől a víz forrni kezd, az így keletkező nyomás a forró vizet a kávén keresztül egy súlyszelep kibillentésével a felső részbe löki. Mikor a gőz hatására a súly kimozdul a helyéről, billeg, kopog, vagyis kotyog a tűzhelyen. Kár, hogy a kávékapszuláknak nincs ilyen kedves hangjuk.