A húsdaráló pontos eredetét homály fedi. Csak azt tudjuk biztosan, ki találta fel. Karl Friedrich Christian Ludwig Freiherr Drais von Sauerbronn-nak hívták. De nem ezért volt boldogtalan.

Amikor a kis Karl 1785-ben megszületett Karlsruhében, még sem ő, sem báró atyja, a badeni főbíró nem tudhatta, milyen sors vár a német történelem egyik legtermékenyebb és legszerencsétlenebb feltalálójára.

Az átok előszelét persze már érezni lehetett, amikor a fiú latinból megbukott a középiskolában, de a szülői befolyás azért két év erejéig még az egyetemre is bejutatta. Ott építészetet és fizikát tanult, hogy aztán tapasztalat, papírok és ambíció híján saját nagybátyja lássa el kegyelemmunkával. Ő lett a bácsi erdejének legfőbb felügyelője. Utálta.

A fizika viszont egyre inkább érdekelni kezdte, így bizarrabbnál bizarrabb találmányokkal szórakoztatta környezetét. Neki köszönhetjük például a bicikli ősét, pontosabban annak egy pedál nélküli verzióját, amelyen lábbal kellett hajtani a kétkerekű vázat, hogy aztán a megfáradt utast a lendület vigye tovább.

Sajnos a korabeli utak nem kedveztek a futógépnek nevezett masina használatának, ami lejtőn le és felfelé egyaránt ön és közveszélyesnek bizonyult. Karlnak tehát nem hozott elismerést a találmány, de a környékbeli településeken legalább hírnevet szerzett magának. Őrült feltalálónak becézték.

Családja persze igyekezett meglátni a jót a különc arisztokratában, így városi díjak és vállveregetés közepette visszahívták az aktív erdei szolgálatból, hogy ezentúl minden idejét a feltalálásnak szentelhesse.

Így is lett. Kezei közül került ki az első írógépkezdemény, kísérletezett takarékos kályhával, és feltalálta a húsdarálót is. Sajnos sem a szabadalmaztatással, sem a találmányai értékesítésével nem törődött, így eshetett meg, hogy néhány évvel gépei születése után a világ több pontján is bejegyeztettek hasonló masinákat. Az Egyesült Államokban például 1829-ben egy E. Wade nevű fickó szabadalmaztatt a az első húsdarálót.

Wade dokumentált előnye ellenére a korabeli forrásokból úgy tűnik, tényleg Karl találmánya volt az eredeti, különösen, hogy megszólalásig hasonlít a mai, kézi húsdarálókra. A fémből készült, asztalhoz rögzíthető, kézzel tekerhető darab amellett, hogy megkímélte a szakácsokat a késsel forgácsolás kínjától, zsemlemorzsa és magvak aprítására is alkalmasnak tűnt. Sajnos azt nem tudjuk, hogy pontosan mi vitte rá a bárót egy húsdaráló kifejlesztésére, de az biztos, hogy nem használta ki a találmányában rejlő lehetőségeket. Fogalma sem volt a következő század hamburgerforradalmáról.

Helyette inkább öt évre Brazíliába költözött, igaz, a kényszer vitte rá. Apja ugyanis halálra ítélt egy demokrata diákot, aki ettől a német nacionalista fiatalok mártírjává vált, Karl pedig a diákság céltáblájává. Amerre járt, gúnyolódások, atrocitások kísérték, ami különösen azért eshetett rosszul a bárónak, mert arisztokrata származása ellenére ő maga is demokratikus eszméket vallott. Annyira, hogy Brazíliából hazatérve támogatta a polgári forradalmat, de ezzel sem szerzett barátokat. A konzervatívok megvetették, a demokraták be sem fogadták.

A forradalom után megvonták az apanázsát, így pénz és elismerés nélkül, az alkoholizmusba menekülve, egyedül halt meg 76 éves korában. Pedig mi lenne velünk fasírt nélkül?