Idősebb labink, Brenda komoly szintű képzését viszonylag későn, 2 éves korában kezdtük – ekkor vetődtünk ugyanis el Érdre, ahol munkakutyás barátaim révén belecsöppentünk a retrieverek igazi, nagybetűs világába, amely miután megismertük, olyannyira magával ragadott minket, hogy ma már azt hiszem nem túlzás állítani, minden a kutyázás, a vadászatok, képzés, és versenyek körül forog az életünkben.
Brenda képzése eleinte nagyon nehézkes volt, nem volt elég motívált, a dummy iránt csak nagyon kevés érdeklődést mutatott, ráadásul ha dolgozott is, azt kizárólag a maga örömére, a saját maga által fölállított szabályrendszer szerint tette. Kemény dió volt, volt hogy a düh miatt majdnem sírva mentem haza egy-egy képzés után, de nem akartam feladni. Hónapok teltek el úgy, hogy a fejlődésnek még mindig csak nagyon halvány jelei mutatkoztak. Telt az idő, körülbelül két év leforgása alatt eljutottunk oda, hogy Brenda ma már tökéletesen jelöl, szépen keres, jól irányítható, megbízható, remek vadász, kellemes társ a vadászatokon. Gyakorlások alkalmával magas szintű feladatokat is tökéletesen képes megoldani.
Aki
olvassa a fenti sorokat azt gondolhatná, ez egy sikertörténet – azonban mégsem.
Miután Brenda érdekélődését megfelelő képzéssel sikerült fölkelteni, miután már
fontosabb volt neki egy elhozás, mint bármilyen más játék, egy olyan problémával
kellett szembenéznem, amellyel immár egy éve próbálok megküzdeni, meglehetősen
kevés sikerrel: ez a vinnyogás.
Hogy miért baj, ha egy kutya vinnyog? Akik jártak már retrieveres versenyen, pontosan tudják, hogy a legkisebb szintű vinnyogás komolyabb szintű versenyeken, magasabb osztályokban kizárással jár. Úgy odaállni egy feladathoz, akár több száz kilométeres utazás után, hogy azon kell aggódnom, nehogy egy hangot is kiejtsen a száján, nem kellemes érzés. Hiába tudom, hogy a feladat nehézsége nem okozhat gondot, mert annál jóval bonyolultabbakat is megoldott már, és ha nem vinnyogna, magasabb osztályban is megállhatná a helyét, aggódnom kell, nehogy kizárjanak. Mondhatnám, a huszonkettes csapdája. Két év kemény munkája fekszik benne, és amikor már úgy éreztem, bent vagyunk a célegyenesben, akkor újrekezdődtek az aggodalmak. (Hogy fair legyek Brendával szemben, azért meg kell említenem, hogy eddig idei három versenyünk közül egyiken sem vinnyogott – szerencsére.)
Nagyon sok szakirodalmat elolvastam a vinnyogás problémájával kapcsolatban, és néhány héttel ezelőtt egyik németországi labi trainer, akivel korábban is leveleztünk már a témában, hívta föl a figyelmemet egy új könyvre, melyben a vinnyogás problémáját a szerző, Vic Barlow részletesen kifejti. Miután magyar versenyek nem múlnak el vinnyogás nélkül, arra gondoltam mindenkinek hasznára válhat egy kis szakirodalom, ezért lefordítottam ezt a rendkívül hasznos cikket:
Nemrégiben
egy brit Field Trial fináléjában, amelyen magam is részt vettem, a versenyben
még bentmaradtaknak kutyáikat póráz nélkül egy standhajtás erejéig le kellett
ültetniük. A hajtás folyamán a hajtók és spánieljeik nagy számban hajtottak fel
kacsákat a közeli erdőben levő tóból. Amint a kacsák fölrepültek, a vadászok
tüzet nyitottak, és hullott a mennyből a „kacsa-eső.” A kutyát, amelyik
mellettem ült, majdnem eltalálta egy kacsa, amely landolása után protestálóan
mint Duffy-kacsa a vonal előtt vonaglott végig. Egy golden nyugtalanul ide-oda
kúszott, de nemsokkal később más madarak vonták el figyelmét. A kutyavezetők,
akiknek mindenféle kapcsolatfelvétel a kutyájuk felé tilos volt, csöndben,
visszafojtott lélegzettel álltak kutyáik mellett.
A vonal közepén egy fiatal labrador egy lábnyit előrecsúszott, és emiatt rögtön kizárták a versenyből. Amikor a hajtás a végéhez közeledett, tucatnyi kacsa feküdt a versenyzők körül kb. méretes körzetben, azonban annak ellenére, hogy az erdőből még mindig hallani lehetett a hajtás zajait, minden kutya nyugodt maradt.
Két héttel később résztvettem egy AKC Field Trial-on (Amerikai Kennel Klub által rendezett Field Trial, amely egyáltalán nem hasonlít az európai Field Trialokhoz, ott nem jár pl. kizárással a vinnyogás), ahol a résztvevő kutyák egyike sem volt képes nyugodtan várni. Néhányan a küldés pillanatában nyaffantak, mások a feladatra várva vinnyogtak. A kutyavezetők pedig azzal voltak elfoglalva, hogy egyáltalán megpróbálják kutyáikat láb mellett tartani. Bár ezeken a versenyeken az ilyenfajta viselkedés csak kismértékű büntetést, pontlevonást eredményez, egy valós standhajtásnál, egy hajtóvadászaton egy egész vadászatot tönkre tehet.
Egy
szemináriumon, amelyet nem sokkal később tartottam Missisipiben, egy fiatal
kutyavezető is részt vett, jó küllemű, Jake nevű fekete labijával. A kan még
csak hét hónapos volt, azonban már kettős jelöléseket és irányításokat
csináltattak vele. A tulajdonosa maga képezte a kutyát, nagy lelkesedéssel és
odaadással követett egy adott képzési tervet. „Már több mint 40 kacsát
apportírozott” mondta a büszke tulajdonos, és én ekkor már sejtettem hogy
problémák lesznek. Nem is kellett sokáig várnom. Amint a többi kutyával együtt
csoportosan beszélgettünk, beszélgetésünket Jake álladó vinnyogása harsogta túl.
„Egész idő alatt ezt csinálja” – ismerte el a tulajdonos „megőrít a
vinnyogásával”. Jake volt az egyetlen kutya, aki beugrott, amikor a kutyáinkat
leültetve dummykat dobáltunk körlöttük. A training végén délután Jake
tulajdonosa nagyon nyugtalan volt. A kutyája, aki annyira jól nézett ki, ahogyan
rakétagyorsasággal rohant a dummyért, abszolút képtelen volt elviselni a
„semmittevés” nyomását. Többször is helyre kellett tenni a türelmetlen vinnyogás
miatt. „Hogyan hallgattassam el?” Kérdezett kétségbeesve. Nem szívesen
válaszoltam, mert tudtam, hogy az válasznak nem fog örülni.
Mint minden hibának, a vinnyogásnak is lényegében három fő oka van:
Öröklés:
Mindannyian
tudjuk, nincs garancia arra, hogy Champion egyedek utódaiból is győztes kutyák
lesznek. A legjobb kutya, akit életemben vezettem, nem rendelkezett különösebben
impresszív származási lappal, bár kiskutya kiválasztásánál nem ajánlanám, hogy
ilyen törzskönyvű szülők kölykei közül válasszon, hiszen ezen szülők utódaiból
sokkal kevesebb százalékban lesznek jó kutyák.
Nagyon általánosságban szólva, ha őrző-védő kutyát akarsz, végy inkább egy rottweilert, mintsem egy pudlit. És ha támadó magatartásút szeretnél, győződj meg arról, hogy a felmenői „harapós” kutyák voltak. Ily módon biztos lehetsz benne, hogy pontosan megfelelő tulajdonságokkal rendelkezik majd. Még tudatosabban meg lehet vizsgálni a törzskönyvet bizonyos speciális tulajdonságokra. Olyan kutyák, amelyek maguk is nyugodtak, stabilak, legtöbbször ugyanezen karakterrel megáldott utódokat örökítenek. Vinnyogósak vinnyogós utódokat produkálnak. Szóval, mielőtt veszel egy kölyköt, győződj meg szülei tulajdonságairól. Ily módon lehet benyomásod arról, hogy mit várhatsz a kölyöktől a jövőben. Ha mind az apa, mind az anya türelmetlen vinnyogó, akkor tudd, hogy mire számíthatsz.
Tapasztalat:
A kölykök csak kevés dolgot tanulnak meg azáltal, hogy az idősebb kutyák magatartását megfigyelik, azonban majdnem minden, amit ily módon tanulnak, nem kívánatos.
Megtanulják, hogyan kell kaját lopni, melyik szék lába legalkalmasabb a rágásra, hová érdemes pisilni, de szinte soha nem tanulják meg ilyen módon azt, hogy hogyan kell rendesen viselkedni.
Ha pedig az ember kérdőre vonja őket, az idősebb, bölcsebb kutyák eljátsszák az ártatlant, és elhárítják a felelősséget, de személy szerint én nem bízom bennük. Tudnak nagyon ravaszak is lenni…..
Egyike a legegyszerűbb szokásoknak, amit egy fiatal retriever megtanulhat, az a vinnyogás. Ha egy kölyök látja, hogy az idősebb, a rangsorban előrébb levő kutyák hogyan reagálnak, ők is gyorsan eltanulják ezt a viselkedést. Ez egy reflex-reakció.
Ritkán fordulhat csak elő, hogy egy tucat kutya vinnyog, ugat például ételre várva, és eközben egy közülük nyugodtan üldögél. Ez egyszerűen nem szokott megtörténni. Az aggály, hogy kilógnak a sorból, túlságosan nagy, muszáj valahogyan jelezniük a falkához tartozást.
Ezért, ha azt szeretnénk, hogy a kutyánk ne csapjon fölöslegesen zajt, tartsuk távol olyan kutyáktól, amelyek vinnyognak. Lehetőség szerint kerüljük az olyan helyzeteket, amikor egyik kutyánkal dolgozunk, míg a másik a kocsiban ül és hall minket – ez csak felhívás számára, hogy kifogását jelezze felénk. Parkoljunk ott, ahonnan nem hallja, mit csinálunk. Ha ugat, amikor ott hagyjuk, ki lehet kutyánkat cselezni úgy, hogy elrejtőzünk a közelben, halkan visszalopózunk, és meglepjük, amint vinnyog, helyretesszük.
Training:
A nem megfelelő képzés kölyök illetve fiatal korban a leggyakoribb oka az idősebb kutyák vinnyogásának. Amerikában általános gyakorlattá vált, hogy a kölyökkori kiképzést jelölésekkel kezdik. (jelölés = amikor a kutya látta a dobást, és miután leesett a dummy, el is hozatjuk vele)
Tapasztalt és sikeres amerikai, AKC Field Trial trainereknek talán jó is ez így,mert az ő versenyrendszerükben ez nem jelent hátrányt (megjegyzés: itthon Európában azonban kizáró ok a versenyeken a legkisebb hangadás is!!!), de az átlagos kutyatartó számára ez a gyökere sok-sok problémának.
Ha egy nyugodt és engedelmes retrievert szeretnél, akkor először azt kell megtanítatod vele, hogy nyugodt, türelmes legyen.
Egy olyan kölyöknél, akinek megfelelő ősei vannak, a nevelésnek az „apportírozás-része” egyszerű lesz. Amint megállapítható., hogy a kölyök rendelkezik az alapvető apportírozási készséggel, a képzés ezen részét el is felejthetjük addig, amíg a kölyök az önfegyelmet megtanulja.
Angliában,
ahol a stabilitás Field Trial-okon lényeges szerepet játszik, a kutyáknak
először is meg kell tanulniuk egyre több és több zavaró körülmény ellenére is
akár órák hosszat ülni és várni. Ott általánosan bevett gyakorlat, hogy a
kiképző a kutyát kiülteti az udvarra, és közben egy ablakból, vagy más
rejtekhelyről teniszlabdákat dobálgat zavaró körülményként. Megtanulják, hogy
várniuk kell, mielőtt kiugranának az autóból, vagy mielőtt kijönnének a
kennelükből, megtanulják figyelmen kívül hagyni a többi dolgozó kutyát,
megtanulnak nyugdtan ülni a vonalban, amíg a tapasztaltabb kutyák apportíroznak.
De mindenekelőtt a legfontosabb, hogy a fiatal kutyát mindig bizonytlanságban
kell trartanunk, hogy soha ne tudja kiszámítani előre, mi fog a következő
percben történni. A kutyák nyugtalanságának oka, hogy várnak a megszokott
következő lépésre, és épp ezért minél tovább tartjuk őket bizonytalanságban
azzal kapcsolatban, hogy mi után mi fog történni, annál jobb. Tartózkodjunk a
rutintól, a megszokássá váló dolgoktól, s rendszeresen változtassuk a
folyamatokat a training során.
A formális training rendszerint a kutya 4 és 6 hónapos életkora között kezdődik, ettől kezdve minden olyan tevékenység, amely során a kölyök ellenőrzésünk alól kikerül, szigorúan kerülendő.
Fiatal kutyákat hosszú ideig szabadon futkározni hagyni, biztos út az instabilitás felé. Ha felfedezi, hogy mennyi örömet jelent nyúlra, mókusra, szarvasra vadászni, vadászni, komoly problémáink lehetnek a későbbiekben.
Ahogy korábban is leírtam, egy 12 hónapos kölyöknek kifogástalan fegyelemmel kell tehát bírnia. Vissza kell jönnie, ha hívják, tekintet nélkül a zavaró körülményekre, nyugodtan kell tudnia ülni és várni, minden körülmények között tökéletesen kell tudnia láb mellett menni, más kutyákat figyelmen kívül kell hagynia munka közben, kennelét vagy az autót pedig csak akkor szabad elhagynia, ha erre megkérik, és munka közben soha egyetlen hangot sem szabad adnia.
Ha
mindezt elérted, kitűnő alapod van, amelyre építheted a további traininget, de
továbbra is oda kell figyelned. A sok jelölés a leggyorsabb módszer az eddigi
munkád tönkretételére. Ehelyett dobj inkább el egy dummyt a kutyád elé, és
induljatok el az ellenkező irányba. Miután eltávolodtatok kissé a dummytól,
forduljatok meg, várj egy pillanatot, majd küldd vissza a dummyért. Ily módon az
elhozás egyfajta dicséret a számára, ugyanakkor ezáltal megtanul nyugodtan várni
is.
Ahogyan nő az önbizalma, a távolságokat nyújthatod, és később ezekből az ún. „memorykból” lehetnek az irányításos elhozások. Ha van segítőd a trainingeken, akkor is csak azután küldd el őt egy jelölésre, miután a többi kutya már dolgozott.
Hacsak nem valami nagyon nagy átütő dolgot sikerült megcsinálnia, kerüld a tapsolást, mert ez erősíti a nyugtalanságot, egy magabiztos kutya pedig a gyengeséged jeleként fogja ezt felfogni.
Lassan és nyugodtan mozogj a kutyád körül és kerüld az olyan szituációkat, amikkel ingerled őt, például azzal hogy mély hangon szólsz hozzá. Lehetetlen hogy valakinek nyugodt legyen a kutyája, ha kiabál, és ugrál körülötte, és a karjaival hadonászik. Meg fogsz lepődni, milyen nyugodt lesz a kutyád, ha magad is példát mutatsz neki.
Néhány évvel ezelőtt volt alkalmam egy csodálatos labradort megfigyelni, aki egy nagyon jelentős versenyt nyert meg. Emlékeztem rá, hogy ezt a szukát már láttam valahol korábban, és bár a munkája már akkor is kiemelkedő volt, néhányszor kiesett vinnyogás miatt különböző versenyeken. „Hogyan gyógyítottad meg?” Kérdeztem a kutya vezetőjét és tulajdonosát. „Halálra untattam” – válaszolta. Kíváncsivá tett, és később meghívtam egy sörre a közeli pub-ba. „Láthatóan nagyon tehetséges volt - magyarázta - de túlbuzgó. Így aztán egy egész szezonon keresztül heti három alkalommal vittem el vadászni anélkül, hogy egyetlen elhozása lett volna. A végén már unatkozott, kikapcsolt és egyszerűen elfelejtett vinnyogni. Amikor pedig megint elkezdtem vele elhozásokat csináltatni, teljesen csöndben dolgozott, de még ma is vannak olyan trainingjeink, amikor nem hozhat be semmit.”
Hány tulajdonost láttam már, akiknek a kutyája 9 hónaposan stílusosan dolgozott, és csak később, a kutya három éves korára derült ki, hogy teljesen kikerült a vezetője ellenőrzése alól? Ennek a változásnak az oka a nem elegendő fegyelmező munka, és ezzel együtt a túl sok jelölés következménye is.
Sok
amerikai Field Trial trainernek az a véleménye, hogy a túl stabil kutyák nem
felelnek meg a követelményeknek (és az ő versenyrendszerükben ez igaz is lehet),
de az átlagos ember számára ez nem így van. (megj.: főként nem igaz ez az
európai versenykeen szereplő kutyák esetében, ahol a stabilitás alapkövetelmény)
Hacsak nem nagyon messzire hordó fegyvered van, nagyon ritkán lesz csak
szükséged arra, hogy a kutyádat fénysebességgel elküldd 360 méterre keresni.
Véleményem szerint a csöndes, stabil kutyák a legjobb társak vadászatokon, mert
jobban használják az orrukat és velük ritkán fordul csak elő, hogy ne találjanak
meg egy meglőtt vadat. A csodálatos a retrieverekben a megfelelni akarásuk és
feltéve, hogy megfelelő, progresszív, jól felépített képzést kapnak, nincs ok
arra, hogy a vadászatokat vinnyogással tönkretennék.
Végül hadd jegyezzem még meg, hogy a nyugtalanság a vízi munkánál hatványozódik, és ezért ehhez csak akkor kezdjünk hozzá, ha a kutya szárazföldi munknál „sziklaszilárdan stabil” és nyugodt.
Egy sikeres training végén pedig semmi esetre se kezdjünk el jutalomként dummykat dobálni a kutyánknak. Inkább ejtsünk le egy dummyt, forduljunk meg, várjunk egy picit, és csak azután küldjük el érte. Ugyanolyan öröme lesz benne, de csak tizedannyira izgatja fel magát. Ugyanezt megtehetjük vízimunka esetében, bedobjuk a dummyt a vízbe, elfordulunk onnan, majd visszaküldjük a kutyát.
Mivel tudom, hogy az efajta „tétlenség” azon kutyavezetőknél, akik égnek a vágytól, hogy számtalan sok dummyt dobáljanak kutyáiknak, komoly elvonási tünetekkel járhat, egy training végén pólókat szórtam szét olyan felirattal, hogy „jutalom dummyk – csak mondj nemet!”.
A cikk szerzője egy amerikában élő trainer, aki mind az amerikai, mind az európai versenyrendszert jól ismeri, és annak ellenére, hogy ott él, ahogyan a szavaiból érezhető, az európai képzési módszereket preferálja.
Amerikával ellentétetben a mi szabályrendszerünk szerint a vinnyogás nem kívánatos, kizáró hiba. Az Európa-i Field Trial-okon magától értetődik, hogy a kutyának nyugodtan, és csöndben kell tudnia ülni, illetve láb mellett menni, akkor is, ha közben folyamatosan puskák dördülnek és madarak potyognak az égből.
És mivel nekünk ezen szabályok szerint kell versenyeznünk, fontos, hogy kutyánk képzését fiatal korától kezdve ezen követelményeknek megfelelve építsük fel, és ne toleráljuk a legkisebb szintű vinnyogást sem. Hiszen a legkisebb sóhaj is nagy problémát okozhat egy-két év múlva, amikor a kölyökből versenyző retriever válik.
(A fordítás részlet Vic Barlow: British Training for American Retrievers c. könyvéből készült)
Forrás: RetrieverSport.hu