A földrengések eloszlása a Földön
a lemeztektonika elmélete

A földrengések eloszlása a Föld felszínén nem egyenletes, döntő többségük jól körülhatárolható keskeny zónákban keletkezik. Általában három, főbb földrengéses zónát különböztetünk meg. A legfontosabb a Csendes-óceán körüli ún. Cirkum-Pacifikus övezet, ahol a földrengéseknek mintegy 70 %-a pattan ki. A második az ún. Alp-Himalájai öv, amely a Földközi-tenger térségétől Törökországon, Közép-Ázsián, Kínán keresztül húzódva Indonéziánál csatlakozik a Cirkum-Pacifikus övbe. E zónában keletkezik a világ földrengéseinek mintegy 15 %-a. A harmadik övezetet az óceánközépi hátságok alkotják, amelyek a rengéseknek kb. 7 %-áért felelősek. A fennmaradó mintegy 8 % gyakorlatilag bárhol kipattanhat, de a nagy, pusztító rengések mindegyike a fenti három zóna valamelyikéhez köthető.

A kőzetlemezek évente néhány centiméteres sebességgel mozognak a nyilakkal jelölt relatív irányokba. A földrengések epicentrumai (piros körök) nagyrészt a lemezhatárok közelébe esnek. (A térképre kattintva egy nagyobb felbontású változat tölthető le, mely nyomtatásra is alkalmas.)

A földrengések ilyen földrajzi eloszlását sikeresen magyarázza a lemeztektonika elmélete, amely szerint a Földet burkoló hatalmas kőzetlemezek egymáshoz képest évi néhány cm-es sebességgel elmozdulnak, így a határaik mentén a mozgás következtében felhalmozódó feszültség okozza a földrengéseket. Az említett fő földrengéses zónák mindegyike kőzetlemez-határokkal esik egybe. Kisebb feszültség felhalmozódás az egyes kőzetlemezeken belül is lehet, ezért a lemezek határaitól távolabb is keletkezhetnek közepes, vagy kisebb rengések.