Intenzitás
a földrengések környezetre gyakorolt hatásának mértéke

A földrengés felszíni hatása több tényezőtől függ. Lényeges az érintett terület és a hipocentrum távolsága, a rengéskor felszabadult energia mértéke, vagyis a földrengés erőssége és a rezgés hossza. A rengésnek az építményekre gyakorolt hatását a talaj minősége is nagymértékben befolyásolja.

A földrengések felszíni hatásának leírására, jellemzésére már a XIX. század második felétől használták az ún. intenzitás-skálákat. Manapság a 12 fokozatú skálák különféle változatai terjedtek el, amelyeknek alapja a Giuseppe Mercalli, olasz szeizmológus által 1902-ben megalkotott skála. Európában - így Magyarországon is - jelenleg az EMS (Európai Makroszeizmikus Skálá-t használják a legelterjedtebben. A 12 fokozatú skála korábbi változatai közül a legfontosabbak a következők: MSK - Medvedev-Sponhauer-Kárnik; MM - Módosított Mercalli; MCS - Mercalli-Cancani-Sieberg skála.

Az intenzitás-skála fokozatai a földrengésnek egy megadott helyen az emberekre, az emberi környezetre, valamint a természeti környezetre gyakorolt hatását írják le, jellemzik, ilyen módon rendszerint csak lakott területeken használhatók. A 12 fokozatú skálán az I-es fokozat az emberek által az adott helyen nem érzékelhető rengést jellemzi, a II-IV-es fokozatúakat több-kevesebb ember már érzi, de károk még nem keletkeznek. Az épületsérülések az V-ös fokozattól jelennek meg, a XII-es fok a teljes pusztulást jelzi.

A földrengésnek az epicentrumban kifejtett hatását leíró intenzitásérték az ún. epicentrális intenzitás, amelyet - főleg a múltban - gyakran használtak a földrengés nagyságának általános jellemzésére. Egy földrengést követően a felszíni hatások eloszlása térképen ábrázolható. A térképen az azonos intenzitással jellemezhető helyeket összekötő görbék az ún. izoszeizták.



A makroszeizmikus skálák nem műszeres megfigyelésen, hanem az átélők beszámolóin, illetve utólagos helyszíni megfigyeléseken alapulnak, ennek megfelelően nem mentesek szubjektív megítélésektől.