A földrajztudomány sokáig lehetetlennek tartotta, hogy működő tűzhányók a szárazföld belsejében előfordulhassanak, következésképpen Teleki Sámuel és Höhnel 1888-as felfedezését már csak ezért is kétkedve fogadták. Később is homály borította a hegyet: például Cavendish, a híres angol utazó 1898-ban hiába kereste a Turkana(Rudolf)-tó déli végénél magasodó vulkánt, annak mintha nyoma veszett volna. Pedig csak arról volt szó, hogy az alacsony tűzhányó szinte teljesen beleolvad környezetébe. Végre 1933-ban E. M. Champion azonosította, lefényképezte, lerajzolta és feltérképezte. Ezután a működését illetőleg merültek fel kételyek. Haroun Tazieff ugyan 1953-ban szintén megtalálta [lásd alább], de úgy vélte, hogy az időben, amikor Telekiék arra jártak, nem működhetett.

A Magyar Tudományos Afrika-expedíció a felfedezés centenáriumán kereste fel a 646 méter magas, és környezetéből mindössze kétszáz méterre kiemelkedő Teleki-vulkánt, amely a turkanák nyelvén Nagira Mvaiten, azaz Kettéhasadt Hegy. A táj ma is emlékeztet Höhnel leírására: "..alacsony kerek kráter állott a maga meredek, sárga, zöld és vörös színű lejtőivel... Igazán borzasztó volt a hőség, ami a fekete lávából sugárzott ki... intenzív kén- és klórszag volt észlelhető..."

Az újabb vizsgálatok szerint száztíz évvel ezelőtt ugyan valóban friss láva ömlött a hegyből, de nem a főkráterből, hanem az oldalából, a parazitakráterekből.

(Vojnits András: Afrika - kontinensről kontinensre; Kossuth Kiadó - 2000)

...A kelet-afrikai nagy árok völgyének északi részén hatalmas kiterjedésű, alig ismert tó terül el. Teleki Sámuel magyar kutató fedezte fel 1888-ban, s az osztrák trónörökösről Rudolf-tónak keresztelte el. Teleki 1886-ban indult el expedíciója élén a zanzibári partról, és hosszú, hónapokig tartó menetelés után érte el a tó legdélibb csücskét. Félig sivatagos területen vágott keresztül, ahol nomád törzsek kóboroltak. A tónál működő vulkánra bukkant, melyet Höhnel, az expedíció geológusa pontosan leírt és Teleki-vulkánnak nevezte el.

A rákövetkező ötven év folyamán többen is megpróbáltak eljutni ehhez a vulkánhoz. De senkinek sem sikerült, és a Teleki-vulkán hovatovább a legenda fátylába burkolózott. Néhányan, akik elég közel jutottak a Höhnel által leírt helyhez, végül már kétségbe vonták a vulkán létezését, és Cavendish 1898-ban ezt írta: "Amikor megérkeztem a Rudolf-tó déli csücskéhez, meglepődve állapítottam meg, hogy a Teleki-vulkán teljesen eltűnt..."

Ez a napégette föld rettentően barátságtalan, vízben szegény, az élelmiszer-utánpótlás is szinte lehetetlen, s vad bennszülött törzsek kószálnak rajta. 1921-ben új vulkánkitörés remegtette meg a környéket, a Rudolf-tó déli partjai fölött vöröslött az égbolt, s rengett a föld. De akkor senkinek sem sikerült elég közel jutnia a helyhez, hogy mást is lásson, mint éjszakánként az izzó lávatömegek vöröslő visszfényét. Végül 1934-ben sikerült valakinek vélt érnie, aki már két alkalommal is kudarcot vallott próbálkozásaival, s ezért tökéletesen ismerte a legyőzendő akadályokat. Egy régi tartományi biztos (provincal commissioner) volt az illető, név szerint A. M. Champion, akit a térképészet és a földtan iránti szenvedélyes érdeklődés sarkallt. Ő aztán le is írta a vulkánt: kilencven méter magas kúp, körülötte a kihűlt lávafolyamok alvilági káosza. Ottjártakor a vulkán nem működött. A. M. Champion után senki sem látta többé a Teleki-vulkánt...

...Egyre magasabbra kapaszkodtunk, már a "Sorompó" nyúlványain jártunk. A talajt borító egyre nagyobb szemcséjű salak mutatta, hogy közeledünk a kráterhez, mely a salakot kihányta magából. Jobb felől fonatos láva húzódott a messzeségbe, ameddig a szem ellátott. Már közel volt a vulkán, csak egy zűrzavaros fekete kőmező választott el tőle, ez nagyon hasonlított a Kivu vulkánjainak bazaltmezőire. S akkor valami meghökkentett: a mintegy száz méter magas kúp oldalain fácskák nőttek, olyanok, mint a lombtalan almafák. Olyan volt ez a kép, mint a Cévennes-ek vagy a Jura hegység valamelyik dombnyúlványára telepített gyümölcs télidőben... Ha ekkora fák nőnek itt (és ily nagy számban), akkor a vulkán legalább száz éve nem működik! Az itteni borzalmas éghajlaton a növények csak nagyon nehezen tudnak gyökeret ereszteni. Ebben a tekintetben az itteni vulkánok nem hasonlítanak kivui rokonaikra, mert a Kivu környéke olyan nedvdús, hogy a nedvesség néhány év alatt szétrágja a sziklákat, és az egyenlítői erdő gyors ütemben foglalja el a még friss lávatömegeket. mit gondoljak hát? Ez lenne az a vulkán, amelyet Teleki működés közben látott...?

Átláboltunk a lávafolyamok összevissza csavarodott, törékeny és éles szélű tömegének kusza halmazán, elértünk a kúp lábához, és zegzugos vonalban kezdtünk felmászni a lapillivel és hamuval borított, csuszamlós lejtőn. Körülbelül tizenegy óra lehetett, amikor odafönn, a kőtörmelékkel feltöltődött, meredek falu kráter szélén ünnepélyesen kezet ráztunk egymással, és jóleső büszkeséggel állapítottuk meg, hogy elértük fáradságos utunk célját. Szemünk előtt végtelen panoráma tárult ki. Egészen a távoli tóig óriási fekete és szürke lávamezők töltötték meg a nagy süllyedés egész fenekét. Azon túl pedig, egészen a láthatár széléig, a Rudolf-tó felszínének csodálatos kékje csillogott az okker színű szirtek halványan kirajzolódó foglalatában. Mögöttünk a "Sorompó" sötét tömege emelkedett még vagy háromszáz méterrel a fejünk fölé.

Utolsó kétségeim is eloszlottak: a Telekiről elnevezett vulkán nem hajtotta végre azt a kitörést, amelyet Teleki, illetve pontosabban geológus útitársa Höhnel leírt. Valóban, a nagy lávatömeg nem ebből a kúpból, hanem a "Sorompó" lábánál látható folyosószerű üregből áradt ki. A lávafolyam egyenesen rázúdult a Teleki-vulkán kúpjára, s ez arra kényszerítette, hogy kétfelé váljék. Az egyik ág jobbfelé, a másik balfelé ömlött tovább. Lejjebb aztán a tüze magmafolyamok szétterültek, s kialakították azokat a lávával borított hatalmas, kaotikus térségeket, amelyek Telekit visszariasztották. A kitörést hirtelen repedés idézte elő, mely az említett folyosótól egészen a mi kúpunkig terjedt, s azt a szó szoros értelmében kettéhasította. Ennek következtében ez a rég kihamvadt tűzhányó új tevékenység látszatát keltette. A tulajdonképpeni Teleki-vulkán már régóta nem működött állítólagos kitörése idején, és a hegyláncban bekövetkezett későbbi kitöréseknek sem volt semmi közük a Teleki-vulkán kráteréhez. A síkságon megfigyeltünk egy szürkés színű lávafolyamot, mely délnyugatról ömlött alá, s minthogy keresztülvágott a másikon, nyilván újabb keletű volt annál: talán az 1921. évi kitörés lehetett.

A Közép-Afrika keleti részét tanulmányozó geológusok megállapítása szerint a vulkanikus tevékenység itt körülbelül hetvenötmillió évvel ezelőtt indult meg, a földtörténeti másodkor vége felé. Azzal kezdődött, hogy hosszú repedésekből szinte végtelen folyamatban ömlöttek ki olvadt kőzettömegek, de kúp még sehol sem képződött. A lávafolyamok hatalmas területeket borítottak el, s a nagy árkos süllyedés terjedelmes, ma már hasadozott fennsíkjait is ezek alakították ki. Körülbelül húszmillió évvel később, a harmadkor hajnalán óriási vulkánhegyek képződtek. Afrika keleti részén akkoriban született a Kenya-vulkán, mely a hatezer méter magasságot is meghaladta, ekkor keletkeztek az Aberdare hegyek, majd később az Elgon, valamint a kontinens szívében a Kahuzi, a Mikeno, a Biega. Eltelt még húsz-harmincmillió esztendő; ezalatt a vulkáni szirtek meg-meghasadoztak, beomlások történtek és újabb vulkáni repedések keletkeztek. Ezek később sem hagyták abba működésüket. Néha süllyedéseket okoztak és feltámasztották az eróziót. Ennek példája a kettéfűrészelt kanyon. amit a Laiszammisz-völgyben láttunk. Még később, a negyedkor elején - mintegy - hárommillió éve - új vulkanikus kúpok képződtek: keleten a Kilimandzsáró (a mai Afrika legmagasabb pontja), a Szuszva, majd a Longonot, nyugaton az óriási Virunga-vulkánok: a Mahavura, a Kariszimbi. Végül, a legutóbbi néhány tízezer esztendő folyamán megjelentek a legújabb, ma is működő tűzhányók, egyik oldalon a Nyamlagira és a Nyiragongó, a másik oldalon az Ol Doinyo Lengai, a Menengai, no meg a Teleki-vulkán, melynek a turkanák nyelvén Nagira Mvaiten, vagyis Kettéhasadt Hegy a neve.

Az a hatalmas "Sorompó", amelynek nyúlványain tartózkodtunk 1953. október 13-án, eléggé hasonlított a nyugati Virunga hegylánc vulkánjaira. A "Sorompó" megakadályozta, hogy a felgyülemlett lávatömegek lefolyhassanak az etiópiai magas hegyekből eredő folyóig, s így létrehozta a Rudolf-tavat, ugyanígy a Virungák eltorlaszolták a Nílus egyik forrását, s ezzel a Kivu-tónak adtak életet. Itt is, ott is nagy kiterjedésű bazaltláva-mezők alakultak ki és szórványosan kis vulkáni halmok, puyk keletkeztek, a nagy vulkánok kis csatlósai.

Ez az aktivitás, mely csaknem teljesen az afrikai "nagy árok" központi barázdájára koncentrálódik, valószínűleg azzal függ össze, hogy egy keskeny boltozati rész engedett a földkéregben működő erők hatásának, és lesüllyedt. Ha a "nagy árkot" meg lehetne szabadítani mindattól, ami elmélyülése során rárakódott, ha lefejthetnék róla a lávatakarót és a különféle üledékes kőzetrétegeket, akkor valószínűleg olyan keresztszelvény tárulna elénk, mint amilyent a Calypso fedélzetéről sikerült felfedeznünk, a Vörös-tengeren.

(Haroun Tazieff: Víz és tűz - Gondolat, 1960)

Teleki Sámuel
(1845. november 1., Sáromberke, Maros-Torda vármegye - 1916. március 10., Budapest)

Az erdélyi születésű gróf nyugat-európai tanulmányok és előkészületek után (Göttinga, London) az osztrák Ludwig von Höhnel kíséretében 1886-ban érkezett Zanzibár szigetére, hogy Kelet-Afrika akkor még ismeretlen vidékére vezessen expedíciót. 1887-ben a Kenya.hegyen és a Kilimandzsárón olyan magasra jutott, mint előtte még senki. 1888-ban felfedezte a Rudolf- és Stefánia-tavat, valamint a Teleki-vulkánt. 1889-ben még Abesszíniában is járt Az expedícióról Höhnel vaskos kötetben számolt be (Teleki Sámuel gróf felfedező útja Kelet-Afrika Egyenlítői vidékein 1887-1888-ban); Teleki naplójából viszont csak részletek jelentek meg, holott az igazán autentikus forrás ez. Höhnel az út jelentős részén betegeskedett, sokszor hordágyon cipelték, az események egy részénél ott sem volt. Teleki viszont makkegészségesen (egy napig volt csak beteg) gyalogolta végig a hosszú és emberpróbáló utat. Igaz, hogy "kezdősúlya" 104 kg volt, de az expedíció végére 68 kg-ra fogyott le!