| A Vezúv |  |
A VEZÚV VULKÁNMORFOLÓGIAI JELLEMZÉSE Az Appennini-félsziget egyetlen nagy működő tűzhányója a Vezúv (1277 m). Jellegzetes formája alapjaiban akkor alakult ki, amikor a kialudtnak vélt vulkánon a nevezetes 79-es történelmi kitörés alkalmával a vulkáni kúp nagyobbik része hatalmas robbanással a levegőbe repült, és a környező településeket betemette. Így jött létre jellegzetes kettős kúpja, az egykori kúp félkör alakú maradványa a Monte Somma, az akkor kialakult 4 km átmérőjű kaldera udvarában a vulkáni működés felújulásával pedig a jelenlegi központi Hamu-kúp (Cono-Cinere). Az ilyen vulkánt Somma (szomma)-, ill. Vezúv-típusúnak nevezzük. Alfred Rittmann (1960) szerint a régi Somma-vulkán három szakaszban épült fel mintegy 10 ezer év alatt: 1. Ős-Somma: dagadókúpok és nyúlósan folyó lávaárak 12 ezer éve; 2. Ó-Somma: rétegvulkán kevés lávával, 6 ezer éve; 3. Fiatal-Somma: rétegvulkán két ezer éve. 4. Vezúvió-szakasz: lávában gazdag rétegvulkán, a 79-es kitörés után a vulkáni működés felújult. A Hamu-kúp az 1631-es - az ókor óta az egyik legerősebb - kitörés során keletkezett. Rendszertelenül, sőt szeszélyesen működő, mintegy 500 m átmérőjű és 250 m mély kráterének függőleges fala nagyszerűen feltárja a kúp szerkezetét, rétegzettségét, de mégsem sztratovulkán, minthogy nagyon kevés benne a láva, csak különböző szórtanyagrétegek váltakoznak. Itt kitűnően tanulmányozható a laza anyagú kúpok és kráterek lepusztulásának folyamata. A kráter alját meredek lejtőjű törmelékkúpok töltik föl, viszonylag gyorsan, a kúp peremén pedig sűrűn sorakoznak a garatok, az előbbiek negatív formái, amelyekbe képzeletben akár vissza is helyezhetjük a törmelékkúpokat. Pusztulásuk tehát kétirányú folyamat, fentről omlások alacsonyítják, alulról pedig egyre jobban feltöltődik, de mindkettő egy irányba, az egyengetés felé hat, amely hosszabb idő elteltével gyöngébb domborzatfordulathoz vezethet. Az üst formájú, mély kráterből laza anyagú magaslat, csonkakúp lesz, a tetején enyhe hajlattal. Sekélyebb kráterekben ez nem következhet be. Meredek - általában 30°-os -, kopár külső lejtőjét barrancok sűrűn barázdálják. A Hamu-kúpot körülölelő Óriások völgyének (Valle del Gigante) északi része, ahol már nagyon gyér fű megtelepedett, az Atrio del Cavallo (Lólegelő). Keleti, kietlen, növényzet nélküli szakasza a Pokol-völgy (Valle del Inferno). A Monte Somma belső fala az Atrio del Cavallo felől kitűnően feltárja az idős vulkán szerkezetét és a legfiatalabb hasadékot. Feltűnőek a kipreparált telérek bordái, amelyek az egykori sztratovulkán nagy tömegű piroklasztikumának tartópillérei voltak. Külső, enyhébb lejtőjén sűrű erdő, alsóbb szakaszán, 500 m magasságig pedig szőlő- és gyümölcskultúra jellemző. Természetesen az utolsó két évezred egymást követő
kitörései során kialakult képződmények, lávaárak és kisebb kúpok formája,
állapota szorosan összefügg korukkal, olykor mindössze több száz éves
korkülönbség hatása is kimutatható a formákban. Viszont az ellenkezője is
előfordul, hogy formájukat korukkal szemben elsősorban kőzetük vagy
helyzetük határozza meg. Az utóbbira jó példa a nyugati oldalon, az Atrio
del Cavallo kijáratánál, az obszervatórium (608 m) fölött emelkedő Colle
Umberto. Elnyúlt dóm alakja idősebb, megkopott vulkán benyomását kelti,
pedig csak alig több mint százéves (1895-96-ban keletkezett),
kialakulásának körülményei miatt azonban elsődleges formája is ilyen volt.
Alakja alapján A. Rittmann (1960) dagadókúpnak nevezi, amely úgy
keletkezett, hogy a felszínre ömlő, gázban szegény bazaltos láva az atrio
völgyében tudott szétterülni, s így felduzzadt, minthogy azonban
dagadókúpoknak a nyúlósan folyó, savanyú lávából álló kúpokat nevezzük,
ezt a maga nemében egyedülálló, bázisos lávából létrejött dómformát más
néven kell elkülönítenünk. Erre a feltorlódott dóm név látszik a
legjobbnak. Meredekebb peremen az előbbiekben említett egészen fiatal
vulkáni képződmények gyorsabban pusztulnak, felszabdalódnak, mint másutt,
védettebb helyzetben, főleg a kis parazita hamukúpok. tehát ezeken a
helyeken a pár száz éves lávaárak is idősebbnek tűnhetnek, mint az
öregebbek. |
|
A VEZÚV KITÖRÉSEINEK ÁTTEKINTŐ ÖSSZEFOGLALÁSA A Vezúv vulkáni aktivitása 300 000 évvel ezelőtt kezdődött el. Ekkor kezdett kialakulni a Somma –Vezúv együttes, mely két építményből áll: a Monte Sommából és az annál régebbi Vezúvból. A Monte Somma felgyülemlett lávafolyamokból és az alacsony energiájú kitörések piroklasztikus anyagából épül fel. Az építmény felső része, amely elérhette a 2000 méteres magasságot, egy pliniuszi-típusú kitörés során omolhatott össze, úgy 18 ezer évvel ezelőtt. Ezután egy kaldera alakult ki, amelynek az alakja folyamatosan változott a kitörések folyamán. A jelenlegi Vezúv (Monte Cinere) a Monte Somma kalderájából nőtt ki. I.sz.79. előtt a Somma–Vezúv együttesnek négy nagy energiájú, explóziója volt, amit néhány száz éves pihenés követett, illetve voltak jóval kisebb energiájú, úgynevezett szubpliniuszi kitörések is, melyek után szintén néhány évszázad nyugodt időszak következett. 79. után a Vezúvon gyakran követték egymást a kitörések (kitöréses, kiömléses és vegyes típusúak) és a nyugodt periódusok. Némely ilyen időszak elég hosszú volt és ezeket olyan heves kitörések követték, mint például a 472-es szubpliniuszi-típusú. A legutolsó ilyen jellegű kitörés 1631-ben következett be, amelyet egy háromszáz éves nyugalmi időszak követett. 1631. és 1944. között a Vezúvot gyakori kitörések jellemezték, amelyek nem voltak nagy energiájúak, de gyakran elég látványosak. Az utolsó kitörés 1944. márciusában volt, azóta a vulkán nyugodt. A Vezúv kitöréseinek történetét a krónikákból és történelmi emlékekből ismerhetjük meg. Illetve a különböző kitörések különböző összetételű anyagai azt mutatják, hogy az intenzív aktivitású periódusokban olyan szakaszok váltogatták egymást, amikor a magmacsatorna nyitva, illetve amikor zárva volt. A nyugalmi időszakot megszakította egy-egy kitöréses periódus, és minél hosszabb volt a nyugodt időszak, annál erőteljesebb volt a kitörés. Az explózió néha nyitva hagyta a magmacsatornát és ekkor olyan időszak következett, amikor gyakori, kis energiájú kitörések következtek be. Az aktivitás utolsó fázisa három évszázadig tartott és az
1944-es kitöréssel ért véget. Ezzel kezdődött el az a nyugodt korszak,
amelynek lehetetlen megjósolni a hosszát. Ezalatt az idő alatt a vulkán
csak fumarola tevékenységet mutat a kráter belsejében, ugyanakkor néhány
kisebb földrengés észlelhető. A kitörések történetének tanulmányozása után
azt a következtetést kell levonnunk, hogy a vulkán nem aludt ki és
valószínűleg előbb-utóbb egy új, erős kitörésnek lehetünk
tanúi. A kitörés 79. augusztus 24-én kezdődött el, körülbelül dél körül. Az első fázist erős robbanásos kitörések jellemezték. Ezután a fázis után egészen másnap reggelig olyan explózióknak lehettek tanúi az ott élők, amelyek főleg gázból, habkőből és hamuból álltak és 3000 méter magasra lövelltek. A fenyő alakú kitörési oszlopot a szél délkeleti irányba fújta. Távolabb a földre hullott és Pompeit és Oplontit 2-3 méter vastagon beborította a habkő. A kitörési oszlop részben összeomlott és ez piroklasztikus folyamot hozott létre, amely a vulkán lejtőin hömpölygött le. Késő éjszaka a kitörés aktivitása csökkent. Augusztus 25-én kora reggel egy sorozat nagyon erős
fretomagmatikus kitörés piroklasztikus folyamot hozott létre, amely
hurrikán sebességével száguldott le a vulkán lejtőin és körülbelül 15
km-es körzetben beborította a tájat és rengeteg embert elpusztított,
köztük Pompei lakóit is. Később a kitörés erőssége csökkent, majd estére
teljes egészében megállt és egy hatalmas területen csak hamut és habkövet
hagyott maga mögött. A kitörést kiadós eső követte, amely elindította a
lerakott anyagot és sűrű iszapfolyam indult le a Vezúv lejtőin, végig a
völgyekbe és beborította az egész vidéket. Ez a lahar 30 m-es vastagságban
temette be Herkulaneum városát. Az 1631-es kitörés volt a második évezredben a Vezúv történetének legkegyetlenebb és legrombolóbb kitörése. Egy hosszú nyugodt periódus után, amely majdnem ötszáz évig tartott, a vulkán újból életre kelt, legalább 500 km2-es területet tett tönkre és hatezer ember halálát okozta. A kitörés december 16-án reggel hétkor kezdődött, amikor egy körülbelül 15 km magas kitörési oszlop jött létre és ebből a Vezúv keleti oldalára hamu és habkő kezdett hullani. December 17-én reggel 10-kor a központi kráterből piroklasztikus folyam (ártufa) indult el. Ez a gázfelhő, amely magmadarabokat is tartalmazott, a vulkán nyugati és déli oldalán leáramlott és mindent elpusztított, ami az útjába került. 16-ról 17-re virradó éjszaka, majd 17-én délután kiadós eső következett, amely elindította a hamut és sárfolyamot hozott létre. A sár a Vezúv oldalán és lejtőin folyt le. A kitörésnek ez a fázisa három napig tartott és az egész népesség körében pánikot keltett. Nápoly utcáin az emberek nyilvánosan megvallották bűneiket, bűnbánatot tartottak, Szent Januáriusz vérével és szobrával tartottak körmeneteket. A védőszentjük közbenjárását kérték, mivel a vulkánkitörést bűneikért járó büntetésnek gondolták. Monterrey hercege, aki az év januárjától Nápoly alkirálya
volt, hajókat küldött a Torre del Grecohoz és a Torre Annunziatahoz, hogy
összegyűjtse a túlélőket. Néhány hónap múlva, amikor még mindig az
események hatása alatt állt, egy táblát rakatott ki Portici-nél, hogy
figyelmeztesse az utókort a hegy természetére, és hogy emlékeztesse őket,
milyen jelekből ismerhető fel egy vulkánkitörés. 1944. március 18-án, a szövetségesek megszállása alatt
kezdődött el a Vezúv utolsó kitörése. Ez lezárt egy aktív periódust, amely
1914-ben kezdődött, és amely során a központi kráterben néhány kisebb
kitörés következett be. Ezekben az években a vulkán által termelt láva 720
méter szélesen és 600 méter mélyen betöltötte a krátert, amely a korábbi,
1906-os kitörésnél nyerte el akkori formáját. A vulkáni salakból kis kúp
emelkedett a kráterben. A kis vulkáni salakkúp leomlott és a földmozgások egyre
intenzívebbé váltak. Egy új vulkáni salakkúp jött létre, amely azonnal
össze is omlott. Délután kezdődött el a kitörés, vulkáni salak
kiáramlásával. Délután fél ötkor lávafolyás indult a központi kráter
északi feléből és fél 11-re elérte a Valle dell’ Infernot. Körülbelül
ugyanekkor egy másik lávafolyam is elindult a kráter déli részén. Este
11-kor már a kráter nyugati oldalán is lávafolyás volt észlehető, ez a
folyás elérte a felvonót és tönkretette a síneket. Délutántól egészen éjjelig új lávafolyamok indultak el a
kráter északi részéről. A kitöréses aktivitást földrengések kísérték,
amelyek a nap közepéig egyre erősödtek. A déli folyam körülbelül 300 méteres tengerszint feletti
magasságban megállt. Éjjel az északi folyam elérte San Sebastianot és
Massa di Somma-t, majd kettéágazott és Cercola irányába indult. San
Sebastianot és Massa di Somma-t evakuálni kellett és az ott élő 10 ezer
lakost Portici-be szállították. Körülbelül ötkor látványos lávaszökőkutak
kezdtek kialakulni, ebből az utolsó öt óra hosszan tartott és elérte az
ezer méteres magasságot. A szél magasba emelte a hamut és a lávadarabokat,
majd a vulkán délkeleti oldalán rakta le őket Angri-tól Pagani-ig terjedő
területen. A legkisebb darabok délkeleti irányban még 200 km-re is
eljutottak. Több mint egy kilós habkő esett Poggiomarino falura, amely a
krátertől 11 km-re fekszik. A Nagy-Kúp oldalán forró habkő gyűlt össze és
olyan lavinákat okozott, amelyek elérték a Nagy-Kúp alját. A földmozgások
folytatódtak, amelyek akkor voltak a legerősebbek, amikor a lávaszökőkút
lövellt. Délután egy óra körül a kitörés elérte a csúcspontját.
Hamu és gázoszlop emelkedett 6 km magasba. Az oszlop tetejét a szél
délkelet felé fújta, így habkő és hamu hullott a Vezúv délkeleti lejtőire.
Az oszlop helyenként leomlott és ez kis piroklasztikus folyamokat hozott
létre, amely a kúp oldalain folytak le. Ekkor erős földmozgás volt
érzékelhető és ezalatt a kráter fokozatosan kiszélesedett. A magmacsatornába beáramló víz sorozatos kitöréseket
okozott és több földrengést is észleltek. A kitörések hamuoszlopot hoztak
létre, amelyet a szél délkeleti irányba fújt és ismét kis ártufák
hömpölyögtek le a kúp oldalain. Összeállította: Érdi-Krausz Erika |
|
 |