Zenekarunk

Mindannyian Mohácson nőttünk fel, játszottunk több zenekarban, kipróbáltunk többféle zenei stílust és végül összehozott minket a délszláv (szerb-horvát) zene. Ez a specialitásunk, vagy inkább a "szívünk csücske". Bár repertoárunkon megtalálható magyar, cigány, mulatós muzsika, örökzöldek és feldolgozások is.

A zenélés a Korona zenekarban mindegyikünknek hobbi, hiszen senkinek nem ez a fő megélhetése. Józsival már rég abbahagytuk az "aktív" zenélést és nem is vállalnánk minden hétvégén az éjszakázást. Előfordulhat, hogy nem pont a lenti felállással lépünk fel, a gitáron Bandi és Tibi éppúgy játszhat, Bubi is gyakran eljár a Juice zenekarral és Pista kettes-hármas felállásban is el szokott menni zenélni - igény szerint. Nincs is ezzel így semmi baj, annál nagyobb kedvvel megyünk, amikor menni kell! ;-)

Mivel eddig senki nem ragadott tollat, papírt, hogy a bemutatkozó néhány sort megírja, ezt most én megteszem!

detyu

ifj. Peti-Kovács István (Cini)

harmónika, bill.

Cini alias Stevi: a nagy mohácsi Peti-Kovács zenész dinasztia harmónika-prímása. Beleteszi a fűszert a muzsikába; néha nem győzünk utána menni! Tőle "zsé"-mollban is lehet nótát kérni és bár nincs pitch bender a harmónikán valahogy mégis tudja hajlítani a hangokat. Szereti a jó pálinkát és a halételeket. Amikor épp nem a zenével foglalkozik csónakjában várja a szerencsét a Dunán.

Lupek András

gitár

Bandi: egy életművész! Egyszer valaki véletlenül kölcsönadott neki egy összhangzattan könyvet és ő abból megtanult úgy zenélni, hogy hozzá hasonló gitáros, bassgitáros kevés él a környéken. Neki is ez a baja; ilyen tehetséggel nem itt a (dél-)vidéken kellene aprópénzt keresni. Egy élő stílusgyakorlat minden műfajban.

Kovács Tibor

gitár, brács

Tibi (Pista öccse): brácsmester. Gyors a keze és tele van harmóniával a feje. D-be nem szeret játszani, csak aludni! Szabadidejében a családjával együtt szokta üldözi a halakat.

Bubreg István

harmónika

Stipa: gyerekkori jó barátom, általános iskolai osztálytársam. Együtt kezdtünk (Dolina, Asterix) buliba járni, majd ennek hatására zenélni. Kivételesen nem horgászni jár, hanem vadászni.

Matheisz József

bass

Máti: akiről könyvet lehetne írni! Megadja az alaphangulatot a bulinak! Az Ivánácz féle zenekarban kezdte néptánc kísérettel, majd sok év Dolina, Cocktail után abbahagyta az aktív zenélést. Józsi az evezős szakosztály vezetője lett, melyben a legifjabb Matheisz (Józsika) igen nagy tehetség! A Dunára az evezés mellett a pecálás miatt is gyakran lejár és a Vadászkürt kocsma is a parton van...

Deák Gábor (detyu)

dob


1986 óta több zenekarban is zenéltem: Silver, Mister, Polo, Karawanka. Az utóbbiban több, mint 10 évet lehúztam és a világ számos pontjára eljutottam. Oda is amiről gyerekkoromban álmodoztam: Ausztrália (Sydney és Adelaide). A Korona zenekarral kissé úgy érzem visszatértem a kezdetekhez, hiszen annak idején amikor a Bubival kezdtünk zenélni a 7/8-ados ütem szinte az első volt, melynek az alapjait megtanultam.