Valére Billen az új vezetőedző

Mivel a vezetők Mészöly Gézával nem hosszabbítottak szerződést, sokak nagy meglepetésére, így új
vezetőedzőt kellett választani, Dr. Kovács Péter pedig Bicskei úr mellett döntött. A szurkolók többsége
nem volt elájulva az új vezetőedző nevét hallván, mint utólag kiderült nem is csodálkozhatunk rajta,
az első tétmérkőzése után egyből le is mondattuk álmos Bercibát, aki szinte végig aludt a kispadon
és nem tudta kellően motiválni a játékosokat. Az ő helyére az eddigi másodedző, a belga Valére Billen került. Sok
sikert neki