Mennyi igaz a könyvből? Dan Brown: A Da Vinci-kód regény, ebből következően fikció. A szereplők és a tetteik nyilván kitaláltak, viszont a műtárgyak, épületek, dokumentumok léteznek, és a titkos szertartások leírása is megfelel a valóságnak… valódiak például Leonardo da Vinci festményei, a gnosztikus evangéliumok, a Hieros Gamos. De ezeket a valóságos dolgokat a kitalált szereplők ismertetik és értelmezik. Részemről hiszek abban, hogy a figuráim által tárgyalt elméletek egy része hitelt érdemlő, de minden olvasónak szabadságában áll megítélni a szereplők álláspontját és saját véleményt kialakítani. Ennek a regénynek az írásakor azt reméltem, hogy a történet katalizátorként és ugródeszkaként fog szolgálni az embereknek ahhoz, hogy a hit, a vallás és a történelem fontos kérdéseiről vitatkozzanak. De a regény "adatok" feliratú oldalán ön azt állítja, hogy a regény minden szava történelmi tény. DB: Nem. Ott én csak annyit állítok, hogy a dokumentumok, szertartások, szervezetek, műtárgyak és épületek leírása megfelel a valóságnak. Az "ADATOK" oldalon egy szó sincs azokról a régi elméletekről, amelyekről a fikciós szereplők beszélnek. Ezeknek a megítélése az olvasó dolga. Keresztényellenes a könyv? DB: Nem. A könyvem semmi ellen nem foglal állást. Ez egy regény. Azért írtam, mert szerettem volna feltárni a kereszténység történelmének néhány engem érdeklő vonatkozását. A hívő keresztények óriási többsége megérti ezt a tényt, és olyan szórakoztató sztorinak tekinti A Da Vinci-kódot, amely spirituális témákat boncolgat és bocsát vitára. Igaz, hogy van egy kicsi, de hangos csoport, amelyik veszélyesnek, eretneknek és keresztényellenesnek kiáltotta ki a könyvem. Sajnálom, ha megsértettem őket, de hozzá kell tennem, hogy papok, apácák és más egyházi személyek keresnek meg naponta és mondanak köszönetet ennek a regénynek a megírásáért. Közülük sokan hálásak azért, mert A Da Vinci-kód élénk érdeklődést keltett a hit és a vallástörténet kérdései iránt. Ne felejtsük el, hogy az olvasóknak nem kell egyetérteniük egy regény minden szavával ahhoz, hogy a hitük mélyebb megismerésére vagy jó értelemben vett vitára indítsa őket.

Mit gondol az egyháztudósok azon kísérleteiről, hogy cáfolják a Da Vinci-kódot? DB: A párbeszéd csodálatos. Ezek a szerzők nyilván nem értenek egyet velem, de az így kialakuló viták pozitív erőt képviselnek. Minél élénkebben vutatkozunk ezekről a témákról, annál közelebb jutunk a spiritualitás megértéséhez. Az ellentmondás és a párbeszéd üdvös a vallásnak általában véve. A vallásnak egyetlen igazi ellensége van, a közöny, amelynek a szenvedélyes vita a legjobb ellenszere. A Da Vinci-kód egyes részei az opus dei elnevezésű vallási csoport tevékenységével foglalkoznak. Hogy reagált az opus dei a regényre? DB: Nagyon igyekeztem méltányos és kiegyensúlyozott leírást adni az Opus Deiről. De még így is lehetnek olyanok, akik sértve érzik magukat. Az Opus Dei nagyon pozitív erő sokak életében, ám mások rendkívül negatív tapasztalatokat szereztek róla. A regényben leírtak az Opus Deiről szóló könyveken alapulnak, illetve azokon a beszélgetéseken, amelyeket jelenlegi és egykori tagokkal folytattam. A regény történelemszemlélete helyenként ellentmond annak, amit az iskolában tanultam. Miben higgyek? DB: Az idők kezdete óta a történelmet a "győztesek" írják – azok a társadalmak és eszmerendszerek, amelyek győztek és fennmaradtak. Ezen beszámolók nyilvánvaló elfogultsága dacára máig az a "történelmi hitelesség" mércéje, hogy egy adott koncepció mennyire felel meg a létező történelmi forrásainknak. Sok történész gondolja azt velem együtt, hogy egy adott koncepció hitelességének elfogadása előtt fel kell tennünk magunknak egy sokkal fontosabb kérdést: Mennyire hiteles történelmileg maga a történelem?

Meglepte a könyv sikere? DB: Elképesztett. Nagyon keményen dolgoztam ezen a regényen, és természetesen szerettem volna, ha tetszik az embereknek, de azt nem is álmodtam, hogy ilyen sok embernek fog ennyire tetszeni. Lényegében az volt a célom, hogy kitalált figurák szájába adjam azokat az ideákat, amelyek foglalkoztattak. És kiderült, hogy rajtam kívül még nagyon sokakat izgatnak ugyanezek a témák. A regénye erősen kiáll a nők mellett. Mondana erről valamit? DB: Kétezer évvel ezelőtt istenek és istennők világában éltünk. Ma már csak isteneink vannak. A nőket a legtöbb kultúrában megfosztották spirituális hatalmuktól. A regényben szó esik arról, hogy miért és hogyan történt ez a változás… és hogy milyen leckét kapunk ettől a jövőre nézve. A könyvborítón ez áll: "az elmúlt 2000 év legnagyobb összeesküvése". Milyen összeesküvésről van szó? DB: Ha elárulom a titkot, azzal megfosztom az olvasókat az élvezettől, de annyit megsúghatok, hogy minden idők egyik leghíresebb történetével áll kapcsolatban… egy legendával, amelyet mindannyian ismerünk. Erről az összeesküvésről évszázadok óta suttognak megszámlálhatatlanul sok nyelven, köztük a művészet, a zene, az irodalom nyelvén. És a leghatásosabb bizonyítékok egy része Leonardo da Vinci festményein látható, amelyek bővelkednek rejtélyes szimbólumkban, furcsaságokban és kódokban. A művészettörténészek egyetértenek abban, hogy a festményeinek titkos jelentésszintjei vannak, amelyek mélyen a festékréteg alatt rejtőznek. Számos tudós vélekedik úgy, hogy a művei szándékolt utalásokat tartalmaznak egy hatalmas titokra… egy titokra, amelyet mind a mai napig védelmez egy testvériség, amelynek Leonardo da Vinci is tagja volt. Tekinthetjük önt az összeesküvéselméletek hívének? DB: Aligha. Inkább az ellenkezőjének: szkeptikusnak. Nem hiszek a földönkívüli látogatókról keringő történetekben, a gabonakörökben, a Bermuda háromszögben és a populáris kultúra megannyi “rejtélyében”. Viszont A Da Vinci-kódban szereplő titokról túl sok dokumentum tanúskodik ahhoz, hogy csak úgy rá lehessen legyinteni.

honnan jött a Da Vinci-kód ötlete? DB: A történet már régóta kopogtatott az ajtómon, s végül beengedtem. Akkor hallottam először a Leonardo festmények titkairól, amikor művészettörténetet tanultam Spanyolországban, a sevillai egyetemen. Évekkel később, amikor az Angyalok és démonokhoz kerestem anyagot a Vatikán Titkos Archivumáról, ismét beleütköztem a Da Vinci titokba. Megszerveztem egy utazást a Louvre-ba, ahol szerencsém volt eredetiben látni Leonardo híres munkáit, és beszélni egy művészettörténésszel, aki segített a képek néhány meglepő furcsaságának megértésében. Ezen a ponton végleg rabul ejtett a téma. Egy évet töltöttem kutatómunkával, mielőtt nekiültem volna A Da Vinci-kód megírásának. Hogyan jutott hozzá a bennfentes információkhoz? DB: Az információk jó része nem is olyan bennfentes, mintamilyennek látszik. A regényben szereplő titok évszázadok óta kering köztünk, így források ezreiből meríthettem. S legnagyobb meglepetésemre a történészek alig várták, hogy megoszthassák velem a tudásukat. Egy tudós elmondta nekem, hogy azért lelkesedik A Da Vinci-kódért, mert részben azt a régi vágyát valósítja meg, hogy a nagyközönség is megismerje ezt az ősi titkot. Úgy tűnik, hogy vonzódik a titkos társaságokhoz. Miért? DB: A titkos társaságok iránti érdeklődésem a tapasztalataimból ered, melyek egy részéről beszélhetek, másokról nem. Kétségkívül izgalmas olyan szervezetek, intézmények után kutatni, mint az NSA, a Vatikán, az NRO vagy az Opus Dei. Ha mélyebbre ások, akkor oda lyukadok ki, hogy New Englandben nőttem fel, ahol a Borostyán Ligás egyetemek titkos klubjai, az alapító atyák szabadkőműves páholyai és a régi hatalom rejtett folyosói vettek körül. New Englandben nagy hagyományai vannak a zárt körű, elit kluboknak, testvériségeknek és a titkolózásnak. Erre a témára épül a következő Robert Langdon regény, amelyen már javában dolgozom: a történelem legrégebbi testvériségére, a szabadkőművesek rejtélyes szervezetére.

Vissza