Link

Nem szeretnék átfogó, markáns véleményt írni, ugyanis az a tény, hogy az első felvonás alatt többet sikerült aludni mint nem, úgy érzem kissé rányomta a bélyegét az előadás nyújtotta élményre. Ami biztos, hogy a 3 és fél óra egy szünettel már a kínzás határait súrolja. Azok a részek, melyeknek valamelyest sikerült behatolniuk az agyamba, többnyire eröltetettnek és ezáltal kissé fárasztónak tűntek (a kivételektől eltekintve), mindennek ellenére az egész darab atmoszférájában volt valami megkapóan nyomasztó, melyre a kifejezetten jól eltalált díszlet és jelmezek, továbbá a modern színpadtechnika kiaknázása és a zene még rátettek egy lapáttal. Kár, hogy a figyelem felett kiütéses győzelmet aratott a narkolepszia.

A Bárka Színházról eddig nem sok jót hallottam. Azok az ismerőseim, akiknek a szavára ilyen tekintetben adok, nem éppen dícsérő szavakkal illették az általuk látott darabokat. Csehov Sirálya sem egy túl könnyed darab, és a fehérvári Vörösmarty Színház társulata már egyszer megmutatta, hogy elég könnyű rosszul eljátszani. Akárhonnan nézzük, az egyetlen csalogató tényező Szász János rendező személye volt, akinek neve az Ópium című filmmel együtt vált számomra ismertté és elismertté.

A darab látványvilága és hangulata egyaránt hatásos volt. A színészi játékban sem találtam különösebb kivetnivalót -már amennyire meg tudom ítélni. Summa-summarum pozitív meglepetés volt.

Igaz, már nem friss az élmény, de mégis írok róla (már amennyire fel tudom eleveníteni). Október 12-én a Trafóban jártam. Szeretek a Trafóban járni, mert az előadások eddigi tapasztalataim szerint rendkívül színvonalasak, és a nézők közt szép számmal képviselteti magát az én generációm, ami kisebb megnyugvás számomra, főleg azok után, hogy általában a kultúr rendezvényeken az átlag életkor erősen a 40 felé konvergál (bizonyos esetekben akár több is).

Térjünk át az darabra. A Trafó honlapján lévő bemutató írás említi, hogy az előadás a szórakoztató ipar több elemét integrálja magában (zene, tánc, akrobatika, cirkuszkodás ), ez alapján vidám, színes műsort prevízionáltam. A valóság ezzel szemben egy sötét, szürrealista hangulatú, imitt-amott fanyar humorral fűszerezett, ám kétség kívül látványos, elvont performansz volt. Pont ahogy szeretem. A hangulat kezdettől fogva magával ragadott, és egy percig sem bántam, hogy előzetes feltételezéseim nem nyertek igazolást.