Úgy látszik a progresszív rocktól sem lehet egykönnyen elszakadni, ha az ember már egyszer “függővé” vált. Annak ellenére, hogy mostanában (az elmúlt 3 évben) főleg a jazz, a komolyzene és a Zagar és Yonderboi által képviselt elektro underground dominál, időről időre előkerül egy-egy progresszív rock lemez. Főleg a Dream Theater és a holdudvarába tartozó projectek azok, melyek gyakran vendégeskednek a lejátszóban.
Ilyen sideproject az OSI is, mely egyszerre két szálon is kapcsolódik a Dream Theaterhez. Az egyik Kevin Moore, a Dream egykori billentyűse, aki az Images and Words albumon alkotott maradandót, a másik Mike Portnoy, aki immáron több mint 20 éve tolja a DT szekerét, és talán vitathatatlanul a legjobb rock dobos a világon (számomra mindenképp). Az imént említett pároshoz hozzáadjuk még Jim Matheos-t a Fates Warning gitárosát, és máris megkapjuk az OSI-t.
Mind a két OSI albumról elmondható, hogy rendkívül igényes, és jól összerakott, egységes lemezek. Pontosan az a fajta progresszív rock muzsika, ami oly módon ötvözi az elvont témákat és az egyszerűbb riffeket, hogy az eredmény nem tűnik sem túl primitívnek, sem hallgathatatlanul öncélúnak. Hiába, a profik mégiscsak profi munkát adnak ki a kezük közül.
Kedvencek – Office of Strategic Influence: Houseshoes And B-52’s, shutDOWN, Dirt From A Holy Place, Set The Controls For The Heart Of The Sun (egyértelműen jobb mint az eredeti változat a Pink Floyd-tól)
Kedvencek – Free: Go, Bigger Wave, Home Was Good, Kicking, Simple Life, All Gone Now