Nyílt levél Dr. Bánáti Jánosnak!

Kezdjük talán az elején. Volt egyszer egy gondozó szülő. Igazságügyi szakpszichológusi vélemény szerint burokban felnőtt, infantilis, önálló akarat nélküli, döntésképtelen, tanácstalan, befolyásolható, erősen paranoid, erőteljes szociopátiás személyiségzavarral, de amúgy jó szándékkal. A gondozó szülő paranoid félelmei okán a fél éves kislányát mindenképpen hivatalosan is el akarta helyeztetni önmagánál, hiába mondta neki a különélő szülő 2009. december 14-én a Tokaji borozóban ölelkezés, csókolózás közepette, hogy nincs szükség hivatalos eljárásokra, nyugodtan maradhat a kislány nála. A gondozó szülő a borozóból felment egy ügyvédnőhöz, és ezzel hosszú időre - talán egy életre! - megpecsételte a saját sorsát éppúgy, mint a különélő szülőét, és a gyermekét. Szerencsétlenségére ugyanis olyan ügyvédnőbe botlott, aki nem képviselni, hanem irányítani akarja az ügyfeleit, nem az akaratukat próbálja érvényre juttatni, hanem helyettük akar dönteni mindenről. Életről-halálról. (Ehhez persze megfelelő alanyokra van szükség, de sajnos ilyenek bőven akadnak. A gondozó szülő a lehető legjobb alanynak bizonyult.) Könnyű elképzelni, mi történik olyankor, amikor egy nulla életismerettel rendelkező, önálló akarat nélküli, döntésképtelen, ráadásul paranoid félelmekkel terhelt gondozó szülő találkozik egy végtelenül erőszakos, szuggesztív, paranoid, önmagát egészen ügyesen eladni képes ügyvédnővel.

Az ügyvédnő azonnal aláíratta a gondozó szülővel, hogy a temetésén kívül gyakorlatilag mindent - az egész életét! - rá bízza, ő meg szépen eldönt helyette mindent, "Bízd csak öreganyádra!" jeligére. És a gondozó szülő 1 órán belül letiltotta az különélő szülő telefonszámát, megszüntetett minden kommunikációt, mert az ügyvédnő szerint az a legjobb megoldás, ha a különélő szülőtől elzárják a gyereket, és még véletlenül sem állnak szóba többé vele, hiszen egy anyának és egy apának egy éppen fél éves gyerekkel nincs és nem is lehet miről beszélgetniük. És bizony a gondozó szülő nem tudta megítélni, hogy zsenivel, vagy elmebeteggel van-e dolga. Elhitt mindent és gondolkodás nélkül végrehajtott mindent. Még aznap - 2 órán belül - az ügyvédnő megírta a gondozó szülőnek a színvonalas gyermek elhelyezés iránti keresetét. Ebben ugyan a gyerekről egy betű sem szerepelt, ahogy a gondozó szülő körülményeiről sem, viszont megtudhattuk belőle, hogy az különélő szülő állítólag szélsőséges, és antiszemita, és a volt házastársa 15 évvel korábbi eltűnését a lakásában állítólag tartott emberevő krokodilok étvágyával lehet magyarázni, és ezért a gondozó szülő állítólag nagyon fél a különélő szülőtől. (Akivel 2 órája még csókolózott.) És persze a gondozó szülő ezért a parádés ügyvédnői képviseletért a családja összes kis megspórolt vagyonkáját áthordta az ügyvédnőhöz.

Mi tagadás, az ügyvédnő nem tétlenkedett. A különélő szülőt néhány héten belül "megkínálta" majdnem 1000 oldalnyi feljelentéssel, bejelentéssel, kényszeres paranoid bizonyítási elméletekkel, amelyek 2 hónapon belül már 1500 oldalnyira duzzadtak. (Mindez nem is annyira a különélő szülőnek, mint sokkal inkább a hatóságoknak okozott szinte megoldhatatlan leterhelést: a fáma szerint több rendőrkapitányságon pályázatot nyújtottak be újabb, nagyobb teljesítményű iratmegsemmisítő készülékek beszerzésére, mert kézzel már nem győzték az ügyvédnő kényszeres elméleteinek válaszadás nélküli bezúzását.)

2010 elején az ügyvédnő szenzációs hírrel állt a gondozó szülő elé: "Vádat emeltek az különélő szülő ellen zaklatás miatt a II. és III. Kerületi Bíróságon! Hurrá!!! Sikerül!!!" (Azután tartotta persze a markát az eredményért, a gondozó szülő meg szépen leadta neki a teljes családi pótlékot, a gyedet, a nagymama nyugdíját, a nagypapa keresetét.) Rögtön be is jelentették vagy 4-5 helyen a nagyszerű fejleményt. Az eufórikus hangulatot aztán egy idézés törte meg: a gondozó szülőt rágalmazás miatt idézte a II. és III. Kerületi Bíróság, a különélő szülő ugyanis megelégelte a lejárató híresztelést az állítólagos vádemelésről, a gondozó szülő viszont nem hallgatott rá, hiába írta neki többször is, hogy nézzen utána: egy szó nem igaz a vádemelésből. (Miért is gondolta volna a gondozó szülő, hogy az ügyvédnője egész egyszerűen becsapja, hazudik neki?!) Amikor a vádlottak padján volt kénytelen szembe nézni a prózai valósággal, az ügyvédnő ártatlan felháborodással közölte vele: "Becsapott az a szemét bírósági titkár! Vrtelné dr. Keszler Ágnes mondta, hogy vádat emeltek! Igenis ő mondta!" (A gondozó szülőnek pedig még véletlenül sem jutott eszébe megkérdezni, hogy miért nem nézett utána az ügyvédnő az irodán ennek, ha valóban ilyen tájékoztatást kapott?! Ahogy az sem tűnt fel neki, hogy a feljelentés óta alig 1 hónap telt el, és még őt - a sértettet - sem hallgatták ki, egy feljelentés alapján pedig általában nem szoktak egyből vádat emelni nyomozás, gyanúsítás, vádemelési javaslat és minden nélkül. Igaz, miért is tűnt volna fel neki, ha egyszer a magasan kvalifikált ügyvédnőjének sem tűnt fel?!)

Nem sokkal később az ügyvédnő újabb korszakalkotó felfedezést tett: a gondozó szülő átküldött neki a yahoo webfelületéről érkezett e-maileket 2010. február 11-én este, és ezekről még aznap éjjel megállapította, hogy a különélő szülő IP címéről küldték az e-maileket (az különélő szülő lépett be tehát aznap a yahoo webfelületére), és másnap reggel már adta is be a gondozó szülő nevében a letartóztatási kérelmet úgy, hogy a gondozó szülővel alá sem íratta, csupán utólag tájékoztatta a sikeres leleplezésről! Természetesen ez a sikerrel is azonnal telekürtölték a különböző hatóságokat, az ügyvédnő pedig tartotta a markát ismét a nem mindennapi teljesítményért. A különélő szülő hiába írta az anyukának, hogy aznap nem is volt IP kiosztva neki, mert történetesen nem tartózkodott otthon, és a gépe ki volt kapcsolva, és amúgy sem lenne bolond ilyesmit otthonról csinálni - ha egyáltalán ilyesmi jutna az eszébe -, a gondozó szülő továbbra is feltétel nélkül hitt a istennőjévé fogadott ügyvédzseninek. Hiába mondták neki többen, hogy egy IP lenyomozásához hónapok kellenek, nem lehet csak úgy megálmodni, hogy a yahoo szervere milyen IP-t rögzített, az gondozó szülő tántoríthatatlanul hitt az ügyvédnőnek. Egészen addig, amíg újabb idézést nem kapott emiatt is.

Azután még egyet, mert valahogy a bíróság nem tartotta normális dolognak azt sem, miszerint egy gyermek elhelyezési keresetben a különélő szülőt ha nem is direkt, de utalás formájában azzal vádolják, hogy netán krokodilokkal etette volna fel a volt házastársát.

Azután jött a családjogi tárgyalás, amelyen a "szakértő családjogászt" a laikus különélő szülő szépen, egyenletesen a padlóba taposta: a bíróság elvetette az ügyvédnő kényszeres elméleteit, véget vetett az ámokfutásnak, és kötelezte a gondozó szülőt a kapcsolattartásra.

A szerencsétlen gondozó szülő pillanatok alatt elmondta a különélő szülőnek, hogy valójában ő csupán elhitt mindent az ügyvédnőnek, elhitte, hogy a gyermek érdeke valóban az lenne, amit a nagyon tapasztaltnak tűnő ügyvédnő tanácsolt neki. A gondozó szülő és a különélő szülő a második találkozáson kibékültek, a különélő szülő pedig a Budapesti Ügyvédnői Kamarához fordult, miután megtudta, hogy mi történt, illetve azt is megtudta, hogy a gondozó szülő már majdnem egymilliót (!!!) fizetett ki ennek az ügyvédnőnek, aki gyakorlatilag semmilyen jogi ismerettel nem rendelkezett, csak és kizárólag a gátlástalan mocsokszórásra, és mértéktelen hazudozásra alapozta a pervitelét.

És igazából most jön a történetünk lényege, amiből választ kaphatunk arra: mennyit ér ma az ügyvédnői kamara, kiket véd és kiket járat le ma az ügyvédnői kamara, van-e értelme az állampolgárnak ma ehhez a kamarához fordulni a sérelmeivel.

Dr. Réti László elnök ugyanis 2010. április 23-án kelt P-004/2010.sz. alatt megállapította, hogy még véletlenül sem sérült semmilyen etikai alapelv: az ügyvédnő lelkiismeretesen és szakszerűen képviselte az ügyfelét. Ami figyelemre méltó ebben a szerecsenmosdatásban, hogy nélkülöz minden konkrétumot, és Dr. Réti László egyenesen ki is jelenti, miszerint erre az álláspontra "a részletes tényállás felvételének mellőzésével" jutott. (Értsd: megkérdezte az ügyvédnőt, aki ugye tagadta a panaszban foglaltakat, és azután meg sem kísérelte tisztázni, hogy ki hazudik, nem szerezte be az ehhez szükséges okiratok egyikét sem.)

A különélő szülő nem hagyta annyiban: fellebbezett a Magyar Ügyvédnői Kamarához, ahol Dr. Bánáti János, és Dr. Kiss Daisy 2010. június 21-én 47/1078/2010/1.F. számon elutasította a fellebbezését. Az elutasítás indoklását nem lenne érdemes részletezni, mert az indoklás az a klasszikus, általános indoklás, amiben megint csak nincs semmi konkrétum, még annyi sem, amiből legalább azt meg lehetne állapítani kétséget kizáró bizonyossággal, hogy egyáltalán ténylegesen elolvasták-e a fellebbezést, illetve az eljárás anyagát. Legfeljebb annyit érdemes talán kiemelni belőle, hogy a Bánáti-Kiss duó külön kiemeli: az első fokon eljáró kamara "a tényállást igen részletesen derítette fel". (Ez a megállapítás azért sejtet valamit arra nézve, hogy miféle vizsgálat folyhatott másodfokon, miután maga az első fokú döntés is elismeri: "a részletes tényállás felvételének mellőzésével" hozta Dr. Réti László.)

Az igazi "show" azonban csak ezután következett:

A gondozó szülő és a különélő szülő egyezséget kötöttek, elkezdték együtt nevelni a tündéri kislányukat. Éltek volna boldogan, amíg meg nem halnak, ha az ügyvédnő annyiban hagyta volna a dolgot. De számára nem volt elviselhető a laikus különélő szülőtől elszenvedett megalázó vereség, és azonnal közölte: nem érdekli, hogy az ügyfele mit akar, ő tovább harcol. Tudta, érezte, hogy ahogy a gondozó szülőt be lehetett palizni egyszer, úgy be lehet palizni másodszor is. Elkezdte a mocskos, aljas aknamunkát. Folyamatosan sulykolta a gondozó szülő fejébe, hogy a különélő szülő veszélyes, annyira okos, hogy átveri a szakértőket is, egyedül ő képes csak átlátni rajta. Meggyőzte a gondozó szülőt, hogy a különélő szülő elmebeteg, aki egyszer csak majd kitör, és megeszi a gyereket, meg a gondozó szülőt is, eltűnnek majd ők is, ahogy az különélő szülő volt házastársa egykoron. És a szerencsétlen, agyonrémisztgetett gondozó szülő megint beült a hintába! A 2 évre kötelező erejű egyezséget 45 nap után felrúgta, és megtagadta a jogerős egyezségben foglalt kapcsolattartás végrehajtását. Az ügyvédnő újabb gazemberségre vetemedett: elhitette a gondozó szülővel, hogy "gyámhivatali álláspont szerint" az egyezség nem végrehajtható, azaz nyugodtan megtagadhatja a kapcsolattartást. Miután érezte, hogy ehhez ő talán most már kevés lesz, a gondozó szülő mellé állított egy papíron jogász végzettséggel rendelkező, a valóságban azonban síkhülye, valaha lányok "védelmezésével" foglalkozó, ördögien csúnya, szeneslapáttal szétvert arcú, öreg, megkopaszodott verőembert. A verőember aktívan segédkezett az ügyvédnő hazudozásait elhitetni a gondozó szülővel. Aztán a gondozó szülő egy idő után már nem tudott fizetni a "védelemért", így aztán azzal honorálta a verőembert, amivel éppen tudta: természetben rendezték a dolgot. A valóságban pedig a képlet igen egyszerű volt: az ügyvédnő és a "társa" (a papíron jogásszá avanzsált verőember) lényegében együtt szabadították meg a gondozó szülőt a tisztességén kívül a maradék pénzétől is, és a háttérben szépen testvériesen osztoztak a lóvá tett gondozó szülő és családja megtakarított kis vagyonkáján. A gondozó szülő pedig meg volt nyugodva: gyámhivatali álláspont szerint szerencsére nem kell végrehajtania a kapcsolattartást.

A probléma ott volt, hogy a gondozó szülőt sem ejtették a feje lágyára. Elment az illetékes gyámhivatalba, ahol közölték vele, hogy a valóságban jogkövető magatartásra szólítottak fel az ügyben. Írást is kapott erről, továbbá arról is, hogy egyetlen gyámhivatal sem ad "álláspontokat", hanem mindig egy adott ügyben az ügy összes körülményét figyelembe véve döntést hoz. Ugyanakkor azt is közölték, hogy 2006-ban Dr. Csepeli Ágota kiadott egy körlevelet a fővárosi gyámhivataloknak, amelyben többek között persona non grátának nyilvánította az illető ügyvédnőt: felszólított minden gyámhivatalt, hogy csak abban az esetben álljanak vele szóba, ha valamely ügyfél megbízásával jelentkezik konkrét ügyben, egyébként mutassanak neki ajtót! Ebből adódóan nem hogy "álláspontot" nem adtak sehol ennek az ügyvédnőnek, de még az ajtón sem engedték volna be, ha próbálkozott volna. (A valóságban persze nem is próbálkozott: egyszerűen megint becsapta a gondozó szülőt. Az meg hitt neki.)

A különélő szülő ekkor újra a Budapesti Ügyvédnői Kamarához fordult. Kifejezetten azt sérelmezte, hogy az ügyvédnő 2010 augusztusában becsapta az ügyfelét, nem létező gyámhivatali álláspontra hivatkozva folytatólagos törvénysértésre vette/veszi rá. (Beadványához csatolta az ügyvédnő ezt igazoló saját beadványát, és a gyámhivatali hivatalos válaszokat ebben a körben.)

Dr. Réti László 2010. december 16-án P-004/2010-II. számon nem mindennapi indoklással megtagadta az eset kivizsgálását: kijelentette, hogy ítélt ügyről van szó! Értsd: 2010 júniusában már jogerősen elbírálták a különélő szülő beadványát, és a mostani beadványa semmi olyan új körülményt nem tartalmaz, ami miatt a korábbi jogerős döntésükön változtatni kellene! A különélő szülő először nem akart hinni a szemének: 2010 júniusában elbírálták jogerősen azt, ami 2010 augusztusában történt???!!!

Természetesen azonnal fellebbezett! És jött a hidegzuhany: Dr. Bánáti János és Dr. Kiss Daisy 2011. március 21-én 47/2978/2010/1.F. számon bizony ezt is helyben hagyták! A Bánáti-Kiss duó szerint igenis el lehet valamit bírálni jogerősen akkor, amikor az a valami még meg sem történt!

Aztán ez a felelős kamarai eljárásnak nevezett cirkuszi bohózat megismétlődött:

Amikor 2011 februárjában a Kormányhivatal végképp lepadlózta az ügyvédnő hazudozásait, és egyértelművé vált, hogy a gondozó szülő nagy bajba fog kerülni, ha nem hagyja abba az ámokfutást, az ügyvédnő ismét becsapta az ügyfelét, és most már a kormányhivatal jogerős végrehajtási döntéseiben foglaltak elszabotálására uszította a szerencsétlen, teljesen laikus gondozó szülőt.

Emiatt a különélő szülő ismét a Budapesti Ügyvédnői Kamarához fordult, most már keményebb hangon követelve a tisztességes eljárást. Hasztalan: mintha csak a tyúkólba engedett görénytől követelte volna, hogy az ne egye meg a szárnyasokat. Dr. Réti László megismételte a korábbi érdemi vizsgálat nélküli megtagadást 2011. február 23-án P-004/2010-III. számon: szerinte ez is ítélt ügynek számított, 2010 júniusában már jogerősen elbírálták.

És a Bánáti-Kiss duó 2011. március 21-én 47/623/2011/1.F. számon természetesen erre is rábólintott: igen, ítélt ügyről van szó, ők bizony már 2010 júniusában jogerősen elbírálták azt, ami amúgy 2011 februárjában történt!

Ekkor a különélő szülő bírósághoz fordult, kiderült azonban, hogy a kamara döntései ellen nincs lehetőség bírósági felülvizsgálatra. Azaz ha a Bánáti-Kiss duó szerint az idő kereke visszafelé forog, nincs mit tenni, el kell fogadni! (Egyetlen lehetőség van: személyiségi jogi pert lehet indítani a kamarával szemben a tisztességes eljáráshoz fűződő jogok megsértése miatt. Egy ilyen perben aztán nyilván megállapítják, hogy az ügyfél személyiségi jogait a kamara megsértette, kötelezik a kamarát esetleg némi kártérítési összeg megfizetésére az okozott erkölcsi kár fejében, de ez magát a jogerős kamarai döntést nem érinti: az mindenképpen hatályban marad!)

A történet azonban csak most hág a tetőfokára:

A malmok lassan, de biztosan őrölnek: 2011 májusában a gondozó szülő megkapta az első elmarasztalást, amelyben nyomatékosan figyelmeztették, hogy most már kezdődik a zsebbenyúlós. Erre az ügyvédnő ismét csak arra buzdította, hogy ne vegye komolyan a dolgot, legfeljebb kap majd pár hónap múlva egy 5.000Ft-is bírságot - na annyi baj legyen -, és a gondozó szülő még mindig hitt neki. Aztán majdnem leesett az álla, amikor elsőre több, mint százezres bírságot kapott, majd gyors egymásutánban még hármat, összesen majdnem félmillió forintot! (A gondozó szülő abban a pillanatban megtalálta a kapcsolattartás helyszínét, amit addig nem akart megtalálni az Istennek sem. Kicsit sokba kerültek az ügyvédnő tanácsai: drága volt a GPS!)

Ekkor a különélő szülő készített egy rövid összegzést: a gondozó szülő mintegy másfélmillió forintot hagyott az ügyvédnőnél, és nézzük, mit is kapott cserébe:

43 kérelmét, feljelentését, fellebbezését, indítványát, stb. utasították el összesen 12 hatóságon, 15 esetben marasztalták el összesen 4 hatóságon, cirka félmilliós bírsággal sújtották (ebből a fele már jogerős, ki is volt kénytelen fizetni már), egy tucat perben vádlott rágalmazás és becsületsértés miatt (gyakorlatilag majdnem mindet az ügyvédnő követte el az gondozó szülő nevében!), a nyomozó ügyészségen pedig még számolnia kell fél tucat hamis vád és 3 hamis tanúzás miatt is felelősségre vonással. (Ennek a többsége is az ügyvédnőnek köszönhető.) Azt pedig már nem is részletezzük, hogy a gondozó szülő hová jutott erkölcsileg, idegileg, lelkileg, hogy mennyi esélye maradt még a most 2 éves kislánynak arra, hogy valaha is emberi családban nevelkedhessen.

Az ügyvédnő pedig, ha csak papíron is, de kiszállt. Elhitette a szerencsétlen, teljesen tönkretett gondozó szülővel, hogy taktikailag okosabb dolog, ha ő most egy kicsit a háttérbe vonul, és onnan - névtelenül - irányítja a dolgokat. Szépen megírja a gondozó szülőnek a beadványokat, az meg elolvasás nélkül aláírja és beadja a saját nevében, majd megjelenik egyedül a bíróságon, izzad, szenved a bíró kérdéseinek kereszttüzében, de az Istennek sem vallja be, hogy a beadványainak még a tartalmát sem ismeri, holott ez azonnal nyilvánvalóvá vált eddig minden bíró előtt. (Nemrégen 36 rendben kérte a jó hírneve megsértésének megállapítását neki küldött e-mailekben, aztán amikor a bíró megkérdezte tőle, hogy mégis ki előtt sérült a jó híre, a szerencsétlen csak vörösödött, égett, mint a Reichstag. Legutóbb pedig azt hitette el vele az ügyvédzseni, hogy egy bizonyos BH lehetővé teszi, hogy valaki a másik ember lakásában rejtett eszközzel lehallgatást folytasson. A nyomorult, megbolondított gondozó szülő pedig elkezdte bizonygatni a bírónak, hogy de márpedig van egy ilyen BH. Ma sem érti még, hogy az a csúnya bíró miért tiltotta el őt mégis a lehallgatástól, amikor egyszer neki az ő drága ügyvédnője megesküdött, hogy igenis ez megengedett.)

És a különélő szülő ismét - utoljára - a Budapesti Ügyvédnői Kamarához fordult. Csatolta az ügyvédnő által elért - az előbb felvázolt - eredménylistát, bemutatta a borzalmas anyagi és erkölcsi kárt, a pusztítást, amit az ügyvédnő végzett.

Dr. Réti László ezúttal is megtagadta az eljárás lefolytatását P-076/2011. számon 2011. július 4-én, megint csak egyetlen irat bekérése nélkül, érdemi vizsgálat nélkül kijelentette, hogy az ügyvédnő lelkiismeretesen és szakszerűen képviselte az ügyfelét! (Belegondolni is rossz: vajon mi lett volna az eredmény, ha netán nem lett volna ennyire szakszerű, és példásan lelkiismeretes! Mindenesetre érdemes lenne talán meginterjúvolni Dr. Réti Lászlót, hogy amennyiben neki ez az eredmény lelkiismeretes és szakszerű ügyvédi tevékenységre utal, akkor vajon van-e egyáltalán olyan ügyvédi produktum, eredmény, amivel ő ne lenne megelégedve az éves kamarai tagsági díj fejében?!)

A különélő szülő természetesen ismét csak fellebbezett, és a Magyar Ügyvédnői Kamarától próbálta megtudakolni, hogy vajon ők is ilyen elégedettek-e az efféle ügyvédi tevékenységgel. Mi az, hogy?! Nagyon is! (Ahogy egykoron Fletó vágta ki a rezet a Parlamentben.) Dr. Bánáti János és Dr. Kiss Daisy a 2011. szeptember 12-én kelt 47/1785/2011/1.F. határozata szerint a fentiekben semmi kivetnivalót nem talált. De nem ám! Hivatkoztak viszont az elévülésre, és ennek kapcsán Frank Ignácra az Ősiség Törvényéből! Szerintük ugyanis a gondozó szülő és az ügyvédnő közti "szerződéskötés pedig több, mint 3 évvel ezelőtt történt", azaz elévült a dolog! Most talán tekintsünk el az olyan apró részletektől, hogy ugye az elévülést nem a szerződés megkötésétől, hanem a felbontásától kell számítani, és koncentráljunk a dátumokra és a számokra. Mert bizony a matematika keményen egzakt tudomány, kedves Dr. Bánáti János, és Dr. Kiss Daisy! A két matematikus zseni szerint ugyanis 2009. december 16-a és 2011. szeptember 12-e között tehát több, mint 3 év telt el!!!

Ami azonban nem kevésbé arcátlan, az a Frank Ignácra történő hivatkozás. Ennek a lényege nagyjából az, amit az ismert Kárpátia dalban (Neveket akarok hallani) felvet nekünk Wittner Mária. "Felejtsük el, és majd ítélkezik a történelem?!" Ne bolygassuk a múltat, mit békétlenkedünk, hagyjuk már a holtakat békében nyugodni, felejtsünk el szépen mindent és nézzünk emelt fővel előre.

Felejtsük már el, hogy egy gondozó szülő zsebéből kilopták az összes kis megtakarított pénzét, amiből a kislányának szeretett volna lakásra befizetni. Felejtsük el, hogy belerángatták összesen majdnem félmilliós bírságba. Felejtsük el, hogy az ügyvédnője által írtak miatt neki kell a vádlottak padján felelnie. Felejtsük el, hogy egy gondozó szülőnek tönkrement az élete. Felejtsük el, hogy egy kislánynak talán már soha nem lesz családja. És persze felejtsük el, hogy a lopott pénz a tolvaj zsebében marad, és háborítatlanul folytathatja tovább ezt a lelkiismeretes és szakszerű ügyvédi tevékenységet! Hogy ki tudja, hány gondozó szülő, hány különélő szülő és hány gyermek, hány család jut még hasonló sorsra a jövőben. Felejtsük el, és majd ítél a történelem?! Hát nem kedves Dr. Bánáti János, és Dr. Kiss Daisy! Nem, nem és nem! (Hogy megint a dalszöveget idézzük.) A különélő szülőnek valahogy nem Frank Ignác, és nem is az Ősiség Törvénye, hanem egy másik törvény - a Talmud - jut eszébe arról, ami a szerencsétlen, naiv gondozó szülővel történt: "Gójtól lopni nem bűn."

A különélő szülő mindenesetre hivatalosan előterjesztett egy kijavítás iránti kérelmet, amelyben kérte Dr. Bánáti Jánost, hogy elutasító határozatát szíveskedjen kijavítani, miután a matematika jelenlegi állása szerint 2009. december 16-a és 2011. szeptember 12 -e között bizony még 2 év sem telt el, nemhogy 3, továbbá észrevételezte, hogy talán nem a legmegfelelőbb idézet került a látóterükbe az eset kapcsán.

Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédnői Kamara Elnöke, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja 2011. november 22-én 47/2336.sz. skiccében kijelentette: a maga részérő lezártnak tekinti az ügyet - azaz nem volt hajlandó kijavítani a határozatot -, és hozzátette: a kijavításra irányuló beadvány - a korábbiakhoz hasonlóan - a különélő szülőt minősíti! Végezetül Dr. Bánáti János burkoltan megfenyegeti a különélő szülőt: felhívja a különélő szülő figyelmét kijelentéseinek, fogalmazásának esetleges jogi következményeire.

Nos, a különélő szülő nyilván nem kíván erre a szintre lealacsonyodni, így mi is maradunk a tényszerűségnél: való igaz, mindenkit minősítenek az írásai, így a különélő szülőt is minősítik a beadványai. Korábbi beadványai pontos, precíz, hibátlan jogismeretről, és megfélemlíthetetlen igazságérzetről árulkodnak. (Talán nem véletlen, hogy ellentétben Dr. Bánáti Jánossal, a különélő szülő rendelkezik olyan jogerős bírósági ítélettel, ami kimondja: az különélő szülő személyiségének lényegi, meghatározó, legfőbb eleme az igazságérzete, az igazság kimondatására irányuló törekvés. Dr. Bánáti János számos jól hangzó címet gyűjtött be, de hogy az igazságérzete lenne a személyisége meghatározó eleme, ezt még egyetlen ítélet sem állapította meg róla.) Az utolsó beadványa pedig kétségkívül minősíti a különélő szülő hibátlan matematikai ismereteit, továbbá bizonyítja, hogy a különélő szülő ismeri a határozatok kijavítására vonatkozó törvényi kötelezettség miben létét. (A határozatokat ki kell javítani, ha bennük elírás, számolási hiba, stb. van.)

És persze Dr. Bánáti Jánost is minősítik a válaszai. Korábbi válaszai is, amelyekben kinyilatkoztatja, hogy ő bizony 2010 júniusában jogerősen elbírálta azt, ami 2010 augusztusában, illetve még később: 2011 februárjában történt, illetve az amelyben bizonygatja, hogy 2009. december 16-a és 2011. szeptember 12-e között több, mint 3 év telt el, és persze a legutolsó, 2011. november 22-i válasza is, amely arról árulkodik, hogy vagy valóban komoly matematikai nehézségekkel küzd, vagy nem ismeri a határozatok kijavítására vonatkozó törvényi kötelezettséget. (Harmadik lehetőség ugyanis nincs magyarázatként arra nézve, hogy miért nem tett eleget a különélő szülő kijavításra irányuló kérelmének.)

És persze a szánalmas fenyegetőzés - nevezzük ijesztgetésnek - is minősíti Dr. Bánáti Jánost. Mondják: az a kutya, amelyik ugat, nem harap. A fogatlan kutya meg még annyira sem harap. Egy bizonyos: a különélő szülő utoljára talán 6 éves korában ijedt meg a nyári mikulástól. Másrészt a különélő szülő Bánáti Úrnál valamivel tehetségesebb ügyvédekkel is összemérte már a jogi tudását az elmúlt 17 évben. Hogy milyen eredménnyel, azt a "peres eljárások" menüből olvasóink nagyjából felmérhették. Javasoljuk Dr. Bánáti Jánosnak, hogy ráérő idejében nézegesse ezt a menüt.

Végezetül megjegyezzük: évről évre egyre több ügyvéd tiltakozik a kényszerű kötelező kamarai tagság ellen, és keres különféle megoldásokat a kamarai tagság kijátszására. (Erre amúgy létezik törvényes lehetőség, amelyet nem kívánunk publikálni, viszont érdeklődő, arra érdemesnek talált ügyvédeknek szívesen megadjuk a szükséges információt.) Amíg a hazai kamara legfőbb szempontja a tagdíj, és ebből adódóan a mennyiség a minőség elé kerül, az erkölcsileg, és/vagy szakmailag alkalmatlan ügyvédek botrányos ügyei esetében pedig ennek megfelelően a megoldást nem a megtisztulásban, hanem a szerecsenmosdatásban látják, addig az ügyvédek a kamarában mindent előbb fognak látni, mint védelmet, és előbb-utóbb tömegesen fognak megoldást találni arra, hogy ne kelljen hizlalniuk általuk feleslegesnek tartott, és számukra haszontalannak ítélt intézményeket.