MIÉRT NEM LEHETTEM BUDAPEST DÍSZPOLGÁRA, KOSSUTH DÍJAS ÍRÓ, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG RUBINOKKAL ÉKESÍTETT ZÁSZLÓRENDJE KITŰNTETÉS TULAJDONOSA, HONVÉDELMI MINISZTER VAGY BUDAPEST FŐPOLGÁRMESTERE?

 

Bár nem akarom magánügyeimmel  és mérhetetlen (okkersárga)  irigységből fakadó gondolataimmal terhelni a Mélyen Tisztelt Olvasókat,  mégis meg kell magyaráznom - a jövő feltörekvő  generációjának okulása és miheztartása céljából –, hogy esetleges vágyaik  elérésére milyen feltételek teljesítésére törekedjenek és miket vegyenek figyelembe.

 

Ellentétben más gyermekekkel, én nem akartam mozdonyvezető vagy kéménysepregető lenni, hanem díszpolgárságról,  kimagasló írói elismerésről, magas kitűntetésekről, miniszteri   bársonyszékről és főpolgármesteri titulusról “ábrándoztam”, de  Petőfi Sándor után szabadon: minden tervem “füstbe ment”,  és csak  a minap értettem meg kudarcaim  okait.

 

Budapest díszpolgára cím elnyeréséhez elég lett volna Haynau, Sztalin,  Glatz Ferenc, Heller Ágnes,  Kertész Ákos, Kertész Imre vagy Soros György kiemelkedő képességeiből,  a magyarság iránt megnyilvánult tevékenységükből, nyilatkozataikból vagy  magatartásaikból egy-egy  csipetnyit átvenni, és a hőn óhajtott  büszke cím tulajdonosa lennék.  Elmúlt, mint a nyári csúcshőmérséklet,-  tanuljon belőle  mindenki, aki díszpolgárságra  pályázik.

 

Kossuth-díjas írónak lenni nagy  megtiszteltetésnek számít, mégsem  célozhattam meg ezt a díjat, mert a két  Kertész (Ákos és Imre) szintjét:  mocskolódásaikat, magyarság-gyűlöletüket és kétes értékű “alkotásaikat”, még mértéktelen  alkohol vagy  heroin  fogyasztása esetében sem lennék képes  fényévnyi távolságra sem megközelíteni.  Verhetetlennek minősülnek becstelenség,  hazaárulás,   ostobaság vagy  köpönyeg-forgatás  vonalán! A Kossuth díj mellé alapítani kellene egy “ALJASSÁGI” díjat,  majd  odaítélni  ennek a két  senkiházinak, akik kéjelegve és világszenzációra   vágyakozva   tagadják meg  szülőföldjüket, valamint  azokat a halhatatlan hőseinket, tudósainkat, művészeinket,  sportolóinkat,  orvosainkat,  szorgalmas kétkezi  dolgozóinkat, akiknek köszönhetik létüket, (kétes) eredményeiket,  MINDENÜKET!   Csak egy szakember  állapíthatná meg, hogy  mennyivel vastagabb az arcukat (majdnem   a “pofájukat” írtam)  borító bőr,  mint   a  nílusi krokodilé vagy a rinocéroszé?!

 

Amikor Göncz Árpádtól megkapta Kárpáti (Kurely) Ferenc  vezérezredes (honvédelmi miniszter),   a Magyar Köztársaság rubinokkal  ékesített  Zászlórendje kitűntetést “több  évtizedes  munkássága  elismeréseként”,  akkor sajnáltam, hogy nem lehettem komisszár (politikai tiszt), mert nem voltam fogékony a pártpolitikai kérdések  iránt és  semmilyen politikai tanfolyamon  vagy továbbképzésen nem vettem részt.  Hiába dolgoztam a híradástechnika, a rádióelektronika vagy a rakétatechnikai vonalán, a hőn szeretett Göncz “papa” messze jobban értékelte a marxista-leninista-sztalinista maszlag terjesztését, a pártpolitikai munka zászlóvivőjét, mint  a szakmai  munkát, tehát Zászlórendet sem kaphattam  és  rubinokhoz sem jutottam. Jól meg kell gondolni ezt a  kérdést Tisztelt Olvasók,  mert a rendszerváltozás utáni szabadon választott országgyűlés első köztársasági elnöke tűzte a Néphadsereg fő-komisszárjának a mellére  a Zászlórendet, a MUNKÁS-PARASZT HATALOMÉRT EMLÉKÉREM  mellé!!!  Nem is érthető, hogy Horn Gyula vagy Biszku Béla miért nem kapott Göncztől ilyen csecsebecsét, hiszen ők is  benne voltak a  - nyugdíj kiegészítéssel (és  számos más  előnyökkel) járó - Munkás-paraszt Hatalomért Emlékéremmel  rendelkezők “klubjában”?!

 

Honvédelmi miniszterségre csupán az pályázzon, aki semmit sem ért a honvédséghez,  de papagáj módjára szajkózza a “haderőreformot”,   szeret gyakran utazgatni  külföldre,  szeret reprezentálni  és  fokozatosan  csökkenti a  haderő létszámát. Az is előnynek számít, ha  egykori pufajkásokkal, politikai munkásokkal vagy pártbizottsági tagokkal  veszi körül magát,  és messzemenően tiszteletben tartja a Vorosilov  Akadémiát végzetteket.  Ők az igazi stratégák,  akik Király Bélához hasonlóan, mindig készen álltak tanácsokat adni a soron lévő miniszterelnöknek vagy honvédelmi miniszternek. Jó lenne megtudni, hogy az elmúlt húsz évben  a tanácsadóknak kifizetett összegből hány századot  vagy zászlóaljat lehetett volna felállítani és fenntartani? Vezérezredeseink “mellszélességgel “ támogatták Szabó János  (lebukott rektor) által kiagyalt mentori rendszert,  számolatlanul osztogatták a hasznosabbnál hasznosabb tanácsokat, miközben a figyelmük nem terjedt ki a visszaélésekre, korrupciókra, a haderő személyi és technikai leépülésére! A korrupció szálai  (a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián és a HM-ben, valamint  intézményeiben) évtizedekre nyúltak vissza  és egyik főkolomposuk  Szabó János (még rektor helyettesként), valamint Wachsler Tamás (külsős tanácsadó-közreműködőként)   milliókkal csapolták  meg  (semmiért) a HM és a ZMKA költségvetését, sőt még Lányi Zsoltot is “beszervezték” egy  a “fantom” (látszat-tevékenységű) tanfolyam beindításába.  Valójában Für Lajos “bölcs”  döntésének köszönhető, hogy a  ZMKA vezetése hajdani politikai munkások kezébe került. A sereget és az  akadémiát  jól ismerő(?)  mentorok  pedig egyetlenegyszer sem észlelték a  visszás jelenségeket. 

 

Ami a főpolgármesteri  helyet illeti,   kifejezetten a figyelmetlenségem miatt nem kerültem Demszky helyére.  Arról van szó, hogy  Budapest elsőszámú polgára, a négyes metró létrehozásának ígéretével  20 éven át  “etette” a választópolgárokat (!) , miközben  “lerohasztotta”  és adósságcsődbe vitte Budapestet, annyi városfejlesztést sem  volt képes “összehozni”,  mint Lajosmizse vagy  Kiskunhalas!  Bevallom, hogy eszembe jutott  az ötös, a hatos, a hetes  és a nyolcas metróvonal szóba hozatala is, amelyekkel   a “padlóra küldhettem volna” Demszkyt, de mindig halogattam a dolgot,  így “ugrott”  ez a  tálcán kínálkozó lehetőségem  realizálása, pedig már  (titokban) a tízes metró beígérése is  befészkelte magát a gondolatomba, és  álmomban a horvát tengerparton  felépült szuper nyaralómban  fogadtam  barátaim (vendégeim)  sokaságát, büszkén invitálva őket  a BKV által vásárolt  jacht  fedélzetére,  egy kis tengeri túrán való  vízi-bulira.

 

Végezetül:   minden Tisztelt  Olvasó szíves figyelmébe ajánlom a fenti  elbeszélésekből  kisugárzó   tanulságokat,  mert  a  jelenlegi helyzetünk is azt  sugallja, hogy  igazán nagy  esélyek elnyeréséhez (a törtetőknek, a gerincteleneknek és a harácsolóknak)  tudni kell  nagyokat  hazudni (lásd: Rákosi, Kádár, Marosán, Biszku, Gyurcsány, Kóka,  Király, Lendvai, Mesterházy és “hasonszőrű” társaik),  tudni kell  szélhámoskodni,  vádaskodni és  sárral dobálózni, érdemes  a magyarságot külföldön és belföldön lejáratni (lásd: Heller, Göncz /Kinga/, Tabajdi, Kovács, stb.,) hiszen a  felelősségre vonás többet késik,  mint az egyszeri  kutya  estebédje... A  parlamenti “kispadon”  üldögélő levitézlett MSZP-sek és a liliputi LMP-sek  pedig szégyenkezés nélkül  úgy viselkednek, mintha ők lennének kétharmados többségben!  Vajh’ MEDDIG?       

 

 

(Prof. Dr. Bokor Imre)

 

 

 

 P. S.: 

Ez a magyargyülölő senkiházi ezt nyilatkozta a New Yorkban megjelenő magyarnyelvű, de idegenszellemű Népszava című újságnak:

 

A magyar „genetikusan alattvaló”, „se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar” – írta az Amerikai Népszavában Kertész Ákos Kossuth-díjas író. „a második világháború borzalmaiért, a holokausztért egyedül a magyar a felelős”.

 

Kertész Imre  könyvébe ezt a szöveget írhatjuk be:

 

Lesújtó képet festett Magyarországról egy német lapinterjúban Kertész Imre Nobel-díjas magyar író. A Berlinben élő Kertész szerint Budapest balkanizálódott, és Magyarországon a szélsőjobboldaliak és antiszemiták váltak hangadóvá. Egy kérdésre válaszolva kérte azt is, hogy ne minősítsék őt magyarnak.

 

Mivel ő maga kérte, hogy ne minősítsék magyarnak, ne is büszkélkedjünk vele, mint az “egyetlen irodalmi Nobel díjas magyar” minősítéssel.  Kibírjuk.  Ha nála sokkal jobb magyar írókat, például Márait és Wass Albertet  nem tüntettek ki ezzel a címmel, ezzel az idegen tollal ne ékesítsük magunkat.