A bíróság megállapítja, hogy az alperes azzal, hogy a 2011.
január 17-én kelt 495/OCSTGYVK/2011. iktatószámú környezettanulmányában
valótlanul állította a felperesről, hogy:
"Az anyukáról ismét kompromittáló képeket és információkat
tett fel az internetre róla. Kóros személyisége miatt alkalmatlannak
tartom, hogy bármikor is felügyeleti joggal rendelkezhessen Noémi felett.",
valamint azzal, hogy a 2011. január 25-én
kelt, a Pesti Központi Kerületi Bíróság 14.P.104.084/2010.sz. perében 56.
számon található környezettanulmányában valótlanul állította a felperesről,
hogy:
"A láthatások alkalmával Noémi zaklatottá, síróssá válik,
éjszakánként is gyakran felsír. Sajnos az apuka továbbra is zaklatja a
családot és főleg az anyukát, együttműködni a gyermek érdekében sem akar,
igyekszik az anyukát különböző fórumokon lejáratni, kompromittálni, de megítélésem
szerint alaptalanul. Az apukával való személyes találkozásomkor jó benyomást
keltett, de minden megnyilvánulása cáfolja ezt. Tehát elég
képmutatónak tartom, amit gyermekére nézve veszélyesnek találok."
megsértette a felperes jó hírnévhez,
becsülethez, továbbá emberi méltósághoz való személyiségi jogát.
A bíróság az alperest a további jogsértéstől eltiltja.
A bíróság kötelezi az alperest, hogy elégtétel adásként a
felperestől magánlevélben kérjen bocsánatot ezen
bírósági meghagyás jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül.
A bíróság kötelezi az alperest, hogy nem vagyoni kártérítés
címén fizessen meg a felperesnek 500.000Ft
tőkét, valamint ennek törvényes kamatait 2011. február 1-től a teljesítésig a
jelen bírósági meghagyás jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül.
A fenti - az ítélet
hatályával azonosan minősülő - bírósági meghagyást adta ki első fokon 2011.
november 25-én a Fővárosi Bíróság a 31.P.21.165/2011.sz.
perben.
A történet előzményeit olvasóink már jól ismerik a korábban "Géntolvajok" címen közzétett sorozatunkból. Varjas Éva az
Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálatának (1032. Budapest, Vörösvári
út 88. - vorosvari-v@kszki.obuda.hu - www.obudaivedonok.mlap.hu) oszlopos
tagja, ő látja el a kk. Kalmár-Czenki Noémi Eszter
esetében a védőnői feladatokat. Farkas Gábor - diplomás szociális munkás - óbudai
családgondozó felkérésére készítette el 2011. január 17-én a maga nemében
elképesztő tartalmú "környezettanulmányát". Vajon nem tudta volna, hogy
valójában mit takar a "környezettanulmány" fogalma?!
Nem tudta volna, hogy lényegében arról a lakásról kell rövid leírást
készítenie, ahol a kislány életvitelszerűen tartózkodik - szobák száma, komfortfokozat, higiénia -, illetve a kislány
állapotáról, ellátottságáról, a kötelező oltásokról, vizitekről kell
beszámolnia?
Nyilvánvalóan tudnia kellett, hiszen több évtizede van már a
pályán. Akkor hát mi történhetett? Vajon mi, vagy éginkább ki, illetve kik
ösztönözték, kérték arra, hogy a vélhetően mindössze középfokú végzettséggel -
egészségügyi szakiskola - rendelkező védőnő olyan - egy környezettanulmányba
egyáltalán nem illő - megállapításokat, kinyilatkoztatásokat tegyen az általa
személyesen nem is ismert édesapáról, amelyeket legfeljebb diplomás pszichiáter
tehetne, és még az is nyilván csakis alapos vizsgálatokat követően?! Hogyan fordulhatott elő, hogy egy középkorú, tapasztalt
védőnő ilyesmibe belemegy, miközben még említi is, hogy az édesapa a személyes
találkozásukkor pozitív benyomást keltett benne?! (A gyermekorvosi rendelőben találkoztak
egyszer, egy rövid, formális bemutatkozás erejéig. Érdemben két mondatot sem
váltottak.)
Ha azonban már itt tartunk, Farkas Gábort is szívesen
megkérdeznénk, hogy vajon ő látott-e már életében környezettanulmányt
családgondozóként? (Elvben látnia kellett!) Neki - hiszen állítólag legalábbis van egy diplomája (hogy miből, azt nem
tudjuk), vagyis értelmiséginek minősül - nem tűnt fel, hogy ilyesmi
valahogy mégsem szokott lenni egy környezettanulmányban?!
Farkas Gáborban nem merült fel, hogy ebből baj lesz?!
Nem volt annyi "diplomáciai érzéke", hogy sürgősen összetépje és papírkosárba
dobja ezt a förmedvényt, felhívja telefonon a védőnőt, és figyelmeztesse, hogy
ezt azért talán mégse?! Nem volt! Nyugodt lélekkel beadta
ezt a szennyet a II. Kerületi Gyámhatóságnak. (A másik szennyet pedig a Czenkik, illetve zseniális ügyvédjük: dr. Regász Mária adta be a bíróságra. Ez utóbbit a védőnő már
valószínűleg magánszorgalomból készítette, a tartalmát pedig vélhetően vagy az
ügyvédnő, vagy annak útmutatásai alapján a Czenkik
diktálhatták neki.)
Az eset előtt a Varjas Éva tevékenységéért felelni köteles
III. Kerületi Önkormányzat is döbbenten áll. Maga a jegyző sem akart hinni a
szemének, amikor meglátta, hogy a védőnő mit művelt, a jogsértést azonnal el is
ismerte, és 2011. június 20-án hivatalosan is elnézést kért az édesapától. Azt
azonban leszögezték: az anyagi következményeket a védőnőnek kell viselnie
azért, hogy felelős felnőtt emberhez nem méltó módon, gondolkodás nélkül
összeírogatott mindent, egyébként nyilvánvalóan a Czenkik
kérésére.
Audiatur et altera pars - mondták egykoron a rómaiak. Talán jobb lett volna megszívlelnie
a mondást a védőnőnek is.
Mindenesetre folytatódik az Óbudai
Népi Játékok keretében a Czenki féle zsebbenyúlós.
Mint ismeretes, a játékot az anyuka kezdte: előbb 100.000Ft-ot, majd 105.000Ft-ot
varázsolt elő a zsebeiből és gyarapította ennyivel az államkasszát (további
245.000Ft értékű zsebbenyúlós pedig még folyamatban van, nem jogerős), most
pedig megkezdődött a kislány apátlanításában
segédkező, részben jó szándékú, de naiv balekok, részben közönséges gazemberek
bevonása a játékba. Varjas Éva védőnőt mindenesetre nyilvánvalóan az anyuka és
a gyűlölködő nagymama ültette bele a hintába közös erővel. Ezzel az összeggel mindenesetre a
játékban egyből sikerült a mezőny élére törnie.
A nagyobb játékosok azonban még csak most kerülnek sorra! A
zsebbenyúlós folytatódik. Noéminak pedig teljes értékű apja ugyan a mai napig
sem lehet a Czenkiknek és az őket segítő balekoknak,
illetve gazembereknek köszönhetően, pénze viszont legalább lesz, mire felnő: az
édesapja ugyanis a hivatkozott balekok és gazemberek "zsebbenyúlásaival" a
kislány - nagykorúságáig zárolt - számláját kívánja gyarapítani.
Megjegyezni kívánjuk: az eset
némiképp hasonlít a K. Györgyi féle elhíresült szakértés történetéhez, ahol az SZDSZ-es
(Ikladiné dr. Petres Veronika) vezetésű II. Kerületi
Gyámhivatal által kirendelt K. Györgyi "SZDSZ közeli" igazságügyi pszichológus a
fáma szerint úgy adott szakvéleményt az egyik szülőről, hogy írd és mondd: nem
is találkozott az illetővel. Nyilván csak véletlen lehet,
hogy a Czenkik ügyében is ugyanez a hivatal járt el 8
hónapon keresztül úgy, hogy több tucat döntést hoztak ugyan, de ebből gyakorlatilag
egyetlen egy érdemi határozatuk sem állt meg: több, mint 1 év alatt nem tudtak
még első fokon sem családi nevet adni Noéminak, 8 hónap alatt még első fokon
sem hoztak határozatot az utolsó napjait élő 83 éves apai nagymama
kapcsolattartási kérelme kapcsán, és 8 hónapon át nem csináltak semmit,
miközben az anyuka hetente 4 kapcsolattartást hiúsított meg a tudtukkal és a
szemet hunyásuk mellett.