[ Szeletek belőlem ]

"Nem kitaszított. Kívülálló."

Nézelődök. Mint egy elítélt rab a cella ablakából. hallgatom, amit az offő hörcsögöl. Mintha a rabőr ordítana. Hallom a hangokat, s nézem az okozóikat. Sok üveges szem. Tudatlan kamera-párok. Nézelődnek. S látnak engem is. Ugyanúgy, mint én őket.

Több vagyok, mint ők, hisz gondolkodom, s tudom a dolgom. Mégis ugyanolyan kicsike vagyok mint ők. Semmivel sem több.

Rabok vagyunk. Saját blőd kis dolgainknál, testünk börtönénél nem tudunk feljebb emelkedni. Felülemelkedtem. Nem tettem. Ugyanolyan mélyen vagyok, mint ők. Semmivel sem magasabban. Rajtuk felülemelkedtem, de magamon nem. Nem jó ez így. "Bőröm börtönében életfogytiglan leszek elítélt." Ember vagyok. Szánalom. Nem jó ez így.

Több akarok lenni, s nem tudok. Több vagyok, s mégsem. Én vagyok. Egy 'én'. Egy rövidke szó, hatalmas jelentéssel. Hatalmas? Mihez képest. Ugyanakkora, mint a többi 'én'.

Nézelődök. Mit látok? Sok kis nézelődő 'én'-t. Kik velem egyelőnek tartják magukat. Nem mind. ki fölém helyezi magát, nem érdemli. Aki nagyobbnak tart, többet érdemel. Szerény és álszerény emberek harca ez, egyértelmű fórral. Emberek harca. S mint minden emberi, ez is felesleges. Meghalunk. Mind meghalunk. És a szerények fognak jobban járni? Nem tudom. Nem vagyok túl szerény. De jól fogok járni. Miért? Mert kívülállok az egész harcoskodáson. Az embereken. Felül? Csak kívül. Ezáltal felettük.

Nézelődök. Mit látok? Saját rabságom láncait.

2008. április 8.
(cím Blithe által)