[ Szeletek belőlem ]

Múltbanézés

Limenkás szokott ittunk, és egy majcában fociztunk a Huniék előtt a porban. Néha kimentünk a Csongiékon is túl, a Kokrehelék elé a kövesúthoz, és ott fociztunk. És nem száguldott dzsipp, hogy elüssön minket. Elszaladtunk ha jött egy traktor. Éjszaka is kintvoltunk. Éjfélig. Egy ötliteres kannából ittunk kútvizet mindannyian. A tuják közé vizeltünk, és ezért senki nem szólt. Ennyi időre is sajnáltunk bemenni. És kimentünk egykor, a legnagyobb hőségben a tóra. És senki nem égett le.

És nem számított ki a szerb, ki a magyar. Borisszal kint játszottunk, és ő hozta be a Csongiékhoz a rollerem, ami kintmaradt, és nem tudta kié. És a Sašával voltam Kátay tanyán végig. Vele jártunk ki a szántóföldeken át a gáthoz. Lestük a vonatot. Hallgattuk a sínt. Utána valaki azt mondta, hogy ha elment volna mellettünk a vonat, elkap a szele. És féltem. Féltem mi lesz a Sašával. Mert neki ezt utána sem mondta senki. Aztán találkoztunk egy nyáron, és elmentünk a Bazenba. Azt mondta, igazi barátja vagyok, aki kevés van, és Topolyán nincs is, csak Szabadkán, meg Szegeden én. Igen, mi egy hét alatt igazi barátok lettünk. És azóta sem láttuk egymást. A családnevét sem tudom. Se cím, se telefonszám. A tatája, aki nevelte, már biztosan meghalt, vérrákos volt. De még élhet, ki tudja. És mivan Sašával? És Csongival? Focizik, körülbelül ennyit tudok. És a Lili, a Réka, a Huni, Csaba, Juli, Réka, Tamás? Fogalmam sincs.

Mint már annyi minden, szerelmek, korszakok, barátságok, életek, és a saját életem darabjai, elmúlt ez is. Már csak bennem él. Sosem felejtem.

2008. május 4.