NB I/B-s bajnokság 2013-2014
                                                     




Nem volt esély a pontszerzésre Örkényen.

Nagy lendülettel kezdte mindkét csapat a mérkőzést, csak a hazaiak eredményesen is. A 11.-percben már 6:0 volt javukra, igazából ezzel el döntötték a találkozót. Nagyon megéreztük balkezes szélsőnk Szombati Andrea hiányát, ki betegség miatt nem tarthatott velünk. Lassan éledeztünk, ez arra volt elég, hogy 5 gólos távolságban maradtunk, majd a félidő végére - 3:0-ás szériával 8 lett a hátrány. A szünet után védekezést váltottunk, pályára lépett új játékosunk Szénási Szilvia is. Ádáz csatában vissza jöttünk többször is 4 gólra , de innét nem léphettünk tovább. A végére érthetően elkedvetlenedtünk, ezt kihasználva az őszi ezüstérmes növelte a különbséget. Összességében egy szokatlanul nagy iramú, színvonalas mérkőzésen szenvedtünk túlzottnak mondható vereséget a csoport egyik élcsapatától.

Inárcs-Örkény KC – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 28:20 (16:8)
NB I/B-s felnőtt bajnoki mérkőzés, 16. forduló.
Örkény 60 néző
Vezette: Dr. Driszku Klaudia, Ónodi Erika
KSZSE: ALMÁSI – Lőrincz, Sebők 2, Homoki 4, Forgó 6, Sebestyén 1, Draxler O. 6 (4).
Csere: Varga (kapusok), Faragó 1, Martus, LENGYEL, Kis, Draxler D., Balogh, Szénási.
Edző: Buchholcz Huba Dóra.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 5/4.
Buchholcz Huba Dóra: Megilletődve kezdtünk, majd voltak jó periódusok, melyre lehet építeni.


HAJDÚNÁNÁS SZEGEDEN VÁGOTT VISSZA AZ ŐSZI VERESÉGÉRT!

Szegeden, az Etelka soron fogadtuk a Hajdúnánás csapatát Vasárnap (2014.02.16.).
Ősszel otthonukban sikerült győzni szoros mérkőzésen. Most is szoros volt a talákozó, nagy iramot ment mindkét csapat, melyből hosszabb cserepadja miatt a Nánásiak jöttek ki győztesen. Végig a vendégek vezettek néhány góllal, sokszor zárkóztunk 1-2 találatra, de fordítani sosem tudtunk. Nagyot dolgoztunk, de ez most nem volt elég a megerősödött és igen jó formát mutató Nánás ellen.

Kézilabda Szeged SE-Algyő – Hajdúnánás SC 28-33 (13-16)
NBI/B női felnőtt mérékőzés 2014. 02. 16.
Szeged, 100 néző. Vezette: Szécsi, Szőke
KSZSE: Almási – Szombati 1, SEBŐK 3, Sebestyén 2, HOMOKI 5, FORGÓ 11/5, Draxler O. 5/3. Csere: Répás, Varga (kapusok), Farkasinszki, Lőrincz, Martus, Faragó, Kiss,  Lengyel.
Vezetőedző: Buchholcz Huba Dóra.

Kiállítás: 8 perc, ill. 10 perc.
Hétméteres: 9/8, ill. 7/4.

Buchholcz Huba Dóra: Most kell legjobban szeretnem a lányokat, hogy legyen erőnk tovább építkezni.
Vereség a nyíradonyi szaunában

Hosszú utazás után nagyot küzdött csapatunk a párás, levegőtlen csarnokban  (uszoda van a pálya alatt) , sajnos ez nem lehetett elég a  sikerhez.  Sokáig vezettünk az első félidőben,  majd a végén fordítottak a hazaiak. A második játékrészben sok furcsa ítélet következett, melynek eredményeként a  hazaiak elléptek 8 góllal. Innét zárkóztunk 4 -re ,  de  többre nem volt lehetőség.
Nyíradony VVTK – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 31:24 (14:12)

NB I/B-s felnőtt bajnoki mérkőzés, 14. forduló.
Nyíradony 150 néző
Vezette: Halász, Tarnavölgyi
KSZSE: Répás – SZOMBATI 6, Sebők 2, HOMOKI 6, Sebestyén, Forgó 5 (1), Draxler 3..
Csere: Almási, Varga (kapusok), Farkasinszki 2, Lőrincz, Faragó,  Martus., Lengyel, Kis.
Edző: Buchholcz Huba Dóra.
Kiállítások: 14, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 2/1.

Buchholcz Huba Dóra: – A kézilabda megtanít győzni és veszíten. Most megtanított nagyot nyelni és tovább menni.


II. VÉD-ÓV felkészülési torna Kozármisleny
5 csapatos felkészülési tornán vett részt felnőtt csapatunk Kozármislenyben a hétvégén. (2014. 02. 01-02.)
Nagyon hasznos mérkőzéseket játszottunk azonos játékerőt képviselő csapatokkal, ahol végül is a hazai pálya jobb ismerete döntötte el a helyezéseket.
Eredmények: KSZSE- Vasas 27:25, Orosháza - KSZSE 24:23, Mohács - KSZSE 24:22, Kozármisleny - KSZSE 28:24, Vasas - Orosháza 34:26,  Kozármisleny- Mohács 23:23, Kozármisleny - Vasas 22:19, Vasas - Mohács 28:21, Kozármisleny - Orosháza 28:25, Orosháza - Mohács 20:22.
Végeredmény: 1. Kozármisleny 7 pont, 2. Mohács 7 pont, 3. Vasas 4 pont, 4. Orosháza 2 pont, 5. KSZSE 2 pont

Junior mérkőzések: Csurgói NKC (NB II) - KSZSE 26:20, Vasas - KSZSE  25:13, Kozármisleny - KSZSE 29:22



A szerda este Orosházán felkészülési mérkőzésen sajnos  tizenegy góllal, 40-29-re vereséget szenvedtünk a hazaiaktól.
Orosházi siker az edzőmérkőzésen.
Szerda este felkészülési mérkőzést játszott  felnőtt csapatunk az Etelka soron az Orosházi NKC csapatával. Mindkét együttes tartalékosan állt fel, nálunk Draxler Orsolya, Szombati Andrea, Homoki Regina, míg a vendégeknél Szőke, Szász, Fazekas és Velky sem állt rendelkezésre sérülés illetve betegség miatt. 
Kézilabda Szeged SE-Algyő – OXXO Energy Orosházi NKC 27-33 (15-19)
 
Felnőtt felkészülési mérkőzés.
Szeged, Etelka sori Sportcsarnok.
Vezette: Kiss, Kuklis.
KSZSE: Almási, Répás, Varga (kapusok), Forgó 9 (4), Faragó 5, Farkasinszki 4, Sebők 3, Lőrincz 2, Martus 2, Draxler D. 1, Kiss 1, Balog, Lengyel, Sebestény.
Edző: Buchholcz Huba Dóra.
ONKC: Fodor, Szentesi-Kovács (kapusok), Kovács 6 (1), Lovistyék 6, Vuletic 5, Kaposvári 4, Nagy 4, Antal 3, Kocsis 3, Gregus 1, Tóth 1, Elhardt, Farkas.
Edző: Száva Flórián.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 1/1.
Kizárás: Faragó Fanni (Kézilabda Szeged SE-Algyő) 3 x 2 perc után.



TEMERINI SIKEREK
Felnőtt csapatunk a Vajdasági Temerinben járt a helyi csapat meghívására. Az augusztusi látogatásukat viszonoztuk, igen szívélyes, baráti fogadtatásban volt  volt részünk. A háromcsapatos tornán  szintén második ligás csapatok voltak az ellenfeleink. A mérkőzések mindenki számára hasznosak voltak a felkészülés adott szakaszához mérten.
Eredmények:
PROLETER ZRENJANIN - Kézilabda Szeged SE-Algyő 28:29 (17:17)
Gólszerzőink: Homoki 5, Forgó 5, Sebők 2, Draxler O. 6, Martus 2, Farkasinszky 1,  Lőrincz 3, Faragó 5.
Z.R.K. TEMERIN - Kézilabda Szeged SE-Algyő 24:33 (12:13)
Gólszerzőink: Homoki 6, Forgó 7, Draxler O. 9, Martus 3, Lengyel 1, Lőrincz 3, Faragó 4.
Végeredmény: 1. KSZSE, 2. Temerein, 3. Zrenjanin

OROSHÁZA AZ ŐSZI DOBOGÓN
Minden várakozáson felül teljesített eddig csapatunk, ezt a szép  eredményt szerettük volna megkoronázni  Orosházán. Jó hangulatú, gólparádét hozó mérkőzésen maradtunk alul a lelkes és népes közönsége által támogatott ONKC ellen. Így a 7. helyen várjuk a tavaszi szezont azonos ponttal, de rosszabb gólaránnyal a Vasas és Kispest csapatával (bár mindkét gárdát sikerült legyőzni).
Gratulálunk az Orosházi csapat vezetőinek a  magas szinvonalú rendezéshez, igazi kézilabda ünnepet varázsoltak a csarnokba.
További tudósítások:
http://www.onkc.hu/
http://oroscafe.hu/2013/12/08/felidoben-dobogon-az-onkc/cikk/csanyijozsi

OXXO Energy Orosházi NKC – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 38-32 (17-12)
NB I/B-s felnőtt bajnoki mérkőzés, 13. forduló.
Orosháza, Városi Sportcsarnok, 650 néző.
Vezette: Medve, Nagy.

ONKC: FODOR – KOVÁCS 4 (1), LOVISTYÉK 6, Velky 1, KOCSIS 3, SZŐKE 8 (2), ANTAL 5.
Csere: Terenyi (kapus), Vuletic 2, Szász 4 (1), FAZEKAS 2, ZVOLENSZKY 2, Nagy 1, Gregus, Elhardt.
Edző: Száva Flórián.

KSZSE: Almási – Dr. DEÁK 7, HÁMORI 4, Sebestyén, FORGÓ 12 (4), Homoki 2, DRAXLER 6 (1).
Csere: Répás, Varga (kapusok), Farkasinszki, Lőrincz, Faragó, Sebők 1, Balogh, Martus.
Edző: Buchholcz Huba Dóra.

Kiállítások: 16, ill. 14 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 7/5.
Kizárás: 44. p.: Homoki Regina (Kézilabda Szeged SE-Algyő) 3 x 2 perc után.

Száva Flórián: – Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy ebben a kiegyensúlyozott és erős bajnokságban a dobogón tudunk lenni, ez egy óriási fegyvertény. A mérkőzésen mindenki hozzá tudott tenni ehhez a szép eredmény eléréséhez. Köszönöm a nagy létszámú közönség lelkes biztatását!
Buchholcz Huba Dóra: – Megérdemelten győzött az Orosháza. A döntő szituációkban nem tudtunk eléggé koncentrálni, a védekezésünk átjáróház volt, azon leszünk, hogy ezeket a tavasszal orvosoljuk. Minden kézilabdabarátnak békés, boldog karácsonyt kívánok a csapat nevében!


Fotók: Oroscafe.hu


RANGADÓT NYERTÜNK  VASAS ELLEN 
Nehéz mérkőzésre számítottunk a Vasas ellen, mely tipikusan háromesélyes találkozó volt. A Vasas az idén többet botlik, mint tavaly, s a mérkőzés előtt az 5. helyen állt, jobb gólarányával megelőzve minket. Szerettünk volna visszavágni  a múlt szezoni fiaskókért az angyalföldieknek, akik az elmúlt két körben nem tudtak győzni sem Hajdúnánáson, sem otthon az Inárcs ellen.  Mi is két vereség után voltunk. Egyedüli hiányzónk Puhalák Szidónia volt, ki térdsérüléssel bajlódik.
Az első félidő enyhe vendég fölényt hozott, náluk volt az előny pár góllal - a legtöbb 4, a 22 percben volt-, de sikerült 1 -re zárkózni a végére.
A második játékrész felére átvettük a vezetést, majd a 25. percre elléptünk 6 góllal. A Vasas nagy hajrát nyitott és 2 -re zárkózott, de a vége ismét a mienk volt.
Összességében elmondható, hogy a mindkét csapaton a szezon végi fáradság látszik, ezért több hiba csúszik a játékba. Talán egy kicsit a végét jobban bírtuk erővel, és Hámori Konszuela kéz sérülése ellenére bizonyította, hogy miért is játszik egyre többet a Vác felnőtt csapatában. Homoki  Regina is fontos gólokat szerzett, Draxler Orsolya  jól értékesítette helyzeteit, valamint Forgó Nikolett is néhány egészséges átlövéssel szomorította a vendégek kapusait. A lányok nagyot küzdöttek és ezzel a sikerrel ismét a dobogón állunk, a 3. helyre léptünk előre.

Kézilabda Szeged SE-Algyő – Vasas SC 33-29 (14-15)
NBI/B női felnőtt mérékőzés 2013. 12. 01.
Algyő, 150 néző. Vezette: Nagy Ferenc, Túróczy József
KSZSE: Almási – Szombati 1, HÁMORI 11, Sebestyén 1, HOMOKI 4, FORGÓ 9/2, DRAXLER 5. Csere: Répás, Varga (kapusok), Farkasinszki, Lőrincz, Sebők 1, Dr. Deák 1, Martus, Faragó, Balogh.
Vezetőedző: Buchholcz Huba Dóra.

Kiállítás: 8 perc, ill. 16 perc.
Hétméteres: 4/2, ill. 6/5.
Buchholcz Huba Dóra: Nagyszerű érzés, hogy Bora kislányom születésnapját a CSAPAT győzelemmel koronázta meg.


PAPÍRFORMA VERESÉG  DOROZSMÁN.
Az NBI -re készülő SZKKSE otthonába látogattunk Szombaton, a hazaiak semmit nem bíztak a véletlenre, alaposan felkészültek a helyi rangadóra.  A mérkőzés időpontja egybe esett a váci csapat mérkőzésével, a héten neves szakemberek segítették felkészülésüket, nem utolsó sorban játékvezető küldés is nekik kedvezett. Tovább nehezítette dolgunkat a Debrecen elleni kupa mérkőzés, mely  sokat kivett a csapatunkból. Mivel a mérkőzés munkanapra esett Dr. Deák Beáta az utolsó pillanatban érkezett meg, míg Szombati Andreának az első félidő után dolgozni kellett indulnia, Sebestyén Fanni pedig belázasodott.
Mint várható volt, nagy nyomás alá helyezte fiatal csapatunkat  a hazai gárda a  játékvezetők segítségével. A hazai oldalon mindent elnéztek a kőkeményen, olykor durván védekező játékosoknak, nálunk azonnal kiállítást ért minden megmozdulás, valamint sorozatban büntetőket. Így elbizonytalanítva hamar eldőlt a mérkőzés, ennek ellenére becsületesen, ha sok hibával is, de végig küzdöttük a találkozót  és tisztességes vereséget szenvedtünk.
Legsajnálatosabb eset a második félidő elején történt, mikor is a földön fekvő Sebők Stefániát  az év legjobb szegedi játékosának választott Karsai Roberta egyszerűen arcon rúgta. A játékvezetők sípja ismét néma maradt.

A mérkőzésről részletes beszámolót készített a Délmagyar.hu és a SZEGEDma.

SZKKSE Chance-Exicom–K. Szeged SE-Algyő 36-25 (21-8)
Női kézilabda NB I/B, Keleti csoport, 11. forduló. Kiskundorozsma, Ács Géza Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Szécsi, Szőke.
SZKKSE Chance-Exicom: DOBÓ – TÓTH O. 6, Aron 5, KARSAI R. 11/7, Lehmann-Dobó 3, SELMECZI 6, Zsilák 4. Csere: SCHOLTZ (kapus), Vér, Dávid 1, Varga R., Hódi, Grandjean, Huszka. Vezetőedző:Marosán György.

K. Szeged SE-Algyő: Répás – Draxler O. 4, Homoki 4/2, FORGÓ 7, Sebestyén, Martus 1, Szombati. Csere:ALMÁSI (kapus), SEBŐK 6, Faragó 1, Deák 2, Farkasinszki. Vezetőedző: Buchholcz-Huba Dóra.
Hétméteres: 7/7, ill. 3/2.
Kiállítás: 10, ill. 8 perc.

Marosán György:– Abban az érzelmi állapotban kezdtük a meccset, amelyben kell, mentálisan már a 10. perc környékén győztünk. Ezt a minőséget mi építettük fel, amit most már elvár tőlünk a közönségünk. Még két fontos meccs van hátra az őszünkből.
Buchholcz Huba Dóra:
– Gratulálok a Kiskundorozsmának, így kell egy bajnokesélyesnek játszania: tele alázattal, koncentrációval! Sok sikert kívánok nekik a bajnoki címért folyó harcban!


DEBRECEN  ALGYŐN!

Ismét NB I. -es csapattal játszottunk Algyőn Magyar Kupa mérkőzést a 8 közé jutásért. A lányok testközelből ismerhették meg a legmagasabb osztály dinamikáját, lendületét.
 A mérkőzésről SZEGEDma hírportál készített beszámolót fotókkal

A Szeghalom és a Szeged-Kiskundorozsma elleni sikereket követően a NB I hetedik helyezettje látogatott Forgó Nikolettékhez a kupa 4. fordulójában. A mérkőzés első találatát éppen a 9 fellépésén szerzett 71 góljával a másodosztály Keleti csoport góllövőlistájának második pozícióját elfoglaló játékos dobta. A fehér felsőben és piros nadrágban játszó debreceniek részéről három válasz is érkezett, sorrendben Bohus-Karnik Mercédesz, Varsányi Nóra, majd Kudor Kitti mattolta Almási Dórát (1-3). Nem hagyta azonban magát neves ellenfelével szemben a KSZSE, előbb Sebők Stefánia szépített, majd Almási nagyszerű védése után gyors ellentámadással Szombati Andrea egalizált, végül Forgó fordította meg az állást (4-3). Ezt követően visszavette az előnyt a vendég együttes (6-7), egy hazai oldalon történt kiállítás után pedig meg is lépett az eredményben, köszönhetően a találkozó első büntetőjét értékesítő Soproni Anettnek, majd a gyors egymásutánban két gólt vágó Varsányinak (6-10). A differencia a félidő hátralévő részében nagyjából megmaradt, ötnél többel nem tudtak elhúzni Varga József tanítványai a lelkes hazaiaktól, sőt, a dudaszó előtt Draxler Orsolya kozmetikázásának köszönhetően 18-21-gyel mehettek a szünetre a csapatok. A találkozó krónikájához tartozik, hogy ekkorra már Varga Brigitta őrizte a Szeged kapuját.

A második játékrész Forgó Nikolett magánszámával kezdődött, a négyes mezben pályára lépő játékos három gólt dobott az első percekben, és bár egy hétméterest kihagyott, gyakorlatilag hátán cipelte együttesét. Az említett időintervallumban a debreceniek két találatot értek el, nem kezdtek tehát rosszul a szünet után a hazaiak (21-23). Sajnos a folytatás már nem sikerült ilyen fényesre, apróbb szegedi rövidzárlatot kihasználva hat gólra húzott el a fehér mezes gárda a remeklő Kudor vezetésével (21-27). Buchholcz Huba Dóralátva a bajt időt kért, kapust is cserélt újfent, Répás Georginátküldte a gólvonalra. A láthatóan fáradó KSZSE csapatán azonban ez sem segített, fokozatosan őrölt a debreceniek támadógépezete, aminek eredményeként 22-32-re léptek el a vendégek. A hátralévő idő innentől formalitássá vált, az összesen tíz gólig jutó Forgó nagyot küzdött, de elfáradt és már nem tudta úgy vezetni a hazaiakat, mint a mérkőzés első felében, szegedi oldalon a büntetők sem mentek be, leszámítva Farkasinszki Zitaidőntúli próbálkozását. Ezzel lett a végeredmény 28-39, a szegedi alakulat mindent egybevetve elmondhatja, nem vallott szégyent egy osztállyal feljebb szereplő ellenfelével szemben.

Kézilabda Szeged SE-Algyő – Debreceni VSC TVP 28-39 (18-21)
Algyő, 200 néző. Vezette: Horváth Zoltán, Simó András.
KSZSE: Almási – Szombati 1, Sebők 4, Sebestyén 2, Homoki 2, Forgó 10/1, Draxler 4. Csere: Répás, Varga (kapusok), Farkasinszki 1/1, Lőrincz, Martus 2, Faragó 1, Balogh 1. Vezetőedző: Buchholcz Huba Dóra.
DVSC: Valovics – Varsányi 4, Bohus-Karnik 3, Kudor 7, Siska 3, Lajtos, Barna 2. Csere: Makai (kapus), Szilágyi 4, Karalyos, Simsikova 1, Soproni 6/2, Slakta 4, Mikula, Som, Karnik 5. Vezetőedző: Varga József.
Kiállítás: 4 perc, ill. 12 perc.
Hétméteres: 5/2, ill. 3/2.
Buchholcz Huba Dóra: „A találkozó előtt azt mondtam, hogy 14 játékosomból 8-9-nek valószínűleg ez élete meccse, ezen a szinten nem sokszor adódik olyan lehetőség, hogy NB I-es csapat ellen lépjen pályára az ember. A lefújást követően pedig azt mondom, szépen helyt álltak a lányok, amikor megfelelően tudtunk koncentrálni, akkor jól működött, amit elterveztünk. Gyorsaságban, összpontosításban vert meg minket a Debrecen. Összességében nagyon büszke vagyok a csapatomra.
(forrás: SZEGEDma.hu)



Vérszegény támadójáték., továbbra is mumus a SZISE.

Budapesti Szent István SE csapatát fogadtuk Algyőn teltház előtt.  A fiatalokra építő csapatban több volt játékosunk is játszik, nálunk pedig olyan aki egy évet töltött a budapestieknél.  Az első félidő változatos, sok hibával terhelt volt mind két részről, a két gólos vendég vezetés  nem tűnt behozhatatlannak. Ez fordulás után négyre nőt, sőt 5 re, de nagy hajrával egy gólra zárkóztunk. Itt sajnos egy kiállítás, majd büntető megpecsételte sorsunkat. Újra 4 gólos lett vendégek előnye, melyet kapkodó és tanácstalan támadó játékkal és egyre romló védekezéssel már nem lehetett ledolgozni.

Kedden ismét nagy feladat hárul csapatunkra, mivel 18:00 -órától a Debrecent  fogadjuk Magyar kupa mérkőzésen az Algyői Sportcsarnokban.

Kézilabda Szeged SE-Algyő -  Szent István SE 19:25 (10:12)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 11. 17. Algyő 250 néző
Vezette: Hovány, Ubornyák
A KSZSE : ALMÁSI - Draxler 1,  Forgó 4, Homoki 1, Sebestyén 2, Puhalák 8 (6), Szombati 2.
Csere: Répás, Varga (kapusok),
  Sebők, Dr. Deák 1, Martus, Farkasinszki, Lőrincz, Balogh.
Edző: Buchholcz Huba  Dóra
Kiállítások: 4 ill. 2 perc.
Hétméteresek: 7/6, ill. 7/6
Buchholcz Huba Dóra: Azok a pozitív dolgok amelyek eddig minket jellemeztek, most a vendégekre  voltak igazak.


Megleptük a Kispestet Soroksáron!

Két jó formában lévő csapat találkozott egymással nem túl népes, de lelkes szurkoló tábor előtt.  A találkozó esélyese a hazai csapat volt, de semmi esetre sem feltartott kézzel érkeztünk, szerettük volna a dolgukat megnehezíteni.
A mérkőzést óriási lendülettel kezdték a felek,  az első félidő nagyon szoros volt, felváltva vezettek a csapatok 1 góllal. Sajnos  Sebestyén Fanni orr sérülést szenvedett a félidő közepén, így át kellet rendezni  mind a védekezésünket, mind a támadó játékot. A nagyon  nagy iramú első félidő döntetlennel zárult.
A második játékrészt jobban kezdték a hazaiak, de a 13. percben 3 gólos vezetésre tettünk szert, mely  a 21. -ben még mindig megvolt. A hajrá óriási izgalmakat hozott, mindent megtett a Kispesti csapat az egyenlítésért, de kiváló védekezésünknek és taktikus játékunk miatt ez nem sikerült. Egy nagyon jó, dinamikus, nagy lendületben lévő csapatot sikerült legyőznünk talán már nem is meglepetésre.

Kispesti NKK - Kézilabda Szeged SE-Algyő  23:24 (12:12)
NBI/B női felnőtt mérkőzés 2013. 11. 10. Budapest  100 néző
Vezette: Dohány József, Nagy II. László
A KSZSE : RÉPÁS- DRAXLER 3,  FORGÓ 3, HOMOKI 6, Sebestyén 1,  HÁMORI 3, SZOMBATI 1.
Csere: Almási, Varga (kapusok),
Farkasinszky, Faragó, Lőrincz,  Martus, Sebők 1, PUHALÁK 6, Dr. Deák.
Edző: Buchholcz Huba  Dóra
Kiállítások: 6 ill. 4 perc.
Hétméteresek: 8/6, ill. 0/0.
Buchholcz Huba Dóra: Nagyon jó és nagyon jó formában lévő csapatot sikerült legyőzni nagyszerű mérkőzésen. Meg emelem a kalapomat a lányok előtt.

Győzelemmel a dobogón!

Az eddig 3 pontot gyűjtő újonc Gyömrőt fogadtuk Vasárnap.
A hétközi jó játékot szerettük volna megismételni, mely részben sikerült. A Gyömrő is minden mérkőzésen  pontjainak számát akarja gyarapítani, ráadásul a minket legyőző Debrecen II. ellen is sikert értek el idegenben. Utoljára Magyar Kupa mérkőzést játszottunk 1 éve ellenük, amikor is Gyömrőn győztünk nagy csatában 26:25 -re. A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, de csak a 15 percig bírták igazán a tempót,  fokozatosan növeltük az előnyünket, mely 12 gólban mutatkozott meg a végére. Így jobb gólkülönbségünknek köszönhetően előre léptünk a táblázaton a harmadik helyre.

Kézilabda Szeged SE-Algyő -  Gyömrő VSK 34:22 (16:9)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 11. 03. Algyő 120 néző
Vezette: Halász, Tarnavölgyi
A KSZSE : RÉPÁS - Draxler 4,  Forgó 7 (2), Homoki 2, SEBESTYÉN 5, Hámori 1, SZOMBATI 4.
Csere: Almási, Varga (kapusok),
  Sebők 1, PUHALÁK 5 (1), Dr. DEÁK 5, Faragó, Martus, Farkasinszki, Lőrincz.
Edző: Buchholcz Huba  Dóra
Kiállítások: 6 ill. 6 perc.
Hétméteresek: 5/3, ill. 6/4.
Buchholcz Huba Dóra: Lábunkban volt még a kupa mérkőzés, ha nem is hibátlan játékkal, de érvényesítettük a papírformát.

MAGYAR KUPA III.  FORDULÓ
Meglepetés Kiskundorozsmán!

Felnőtt csapatunk SZKKSE otthonában diadalmaskodott 4 góllal, így a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé jutott. Történelmi sikert értünk el, hiszen még sosem távoztunk győztesen a pályáról helyi riválisunk ellen.
Ma a játék minden elemében felül múltuk ellenfelünket, reméljük lendületünk kitart a Gyömrő elleni Vasárnapi mérkőzésen is. Szép volt lányok! Hajrá KSZSE!

Szeged KKSE Chance-Exicom -Kézilabda Szeged SE-Algyő 28:32 (17:17)
Magyar Kupa mérkőzés a 16 közé jutásért 2013. 10. 30. Kiskundorozsma  200 néző
Vezette: Dr. Janáky Csaba, Dr. Serfőző Zsolt

SZKKSE: Dobó M. - Tóth 4, KARSAI 10, Aron 5, DOBÓ A. 4, Vér, Zsilák 4.
Csere: Scholcz (kapus), Zsibrita, Manga, Hódi, Dávid 1, Khouialed, Kovács, Varga, Huszka.

KSZSE :
RÉPÁS - DRAXLER  5 (1),  FORGÓ 17 (6), HOMOKI 3, SEBESTYÉN 3, SEBŐK 2, DR. DEÁK 1.
Csere: ALMÁSI, Varga (kapusok),
  FARKASINSZKI 1,  Faragó,  Balogh, SZOMBATI, Lőrincz.
Edző: Buchholcz Huba  Dóra
Kiállítások: 12 ill. 8 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 8/7.

Buchholcz Huba Dóra: Örülünk a győzelemnek, bizakodunk a jó sorsolásban.

Marosán György: “Megéreztük egyik sérült kulcsemberünk hiányát, de ez sem lehet mentségünk. Talán időben jött ez a pofon, amelytől azonban nincs időnk földre kerülni. A bajnokságban nem bukhatunk, elsődlegesen arra figyelünk, nem is készültünk külön mai ellenfelünkre, a hétvégi nyíradonyi mérkőzésre koncentrálunk – ugyanakkor szerettünk volna továbbjutni a kupában is. Mentálisan nem volt gond, nem sikerültek azok a dolgaink, amik eddig működtek, a holtpontokon nem tudtunk átlendülni – kétségtelenül leggyengébb napunkat fogtuk ki. Elnézést kérünk a szurkolóinktól!”


Győzelem a "Hírös" városban!

Nehéz mérkőzésre számítottunk Kecskeméten, ahol az eddig 1 pontot gyűjtő , de megerősödött csapat volt az ellenfelünk. Az elmúlt évben 4 pontot szereztünk ellenük, szerencsére  ez a jó sorozat nem szakad meg. A héten elszántan készültünk, hogy a Debrecen II. elleni vereséget kijavítsuk, mely kemény, kiélezett mérkőzésen sikerült. Sajnos három fontos játékosunk hiányzott a pályáról, így szűkültek a lehetőségeink.
A nagyon szoros első félidőt egy gólos előnnyel zártuk, melyet gyorsan megfordítottak a hazaiak. A második játékrész közepére ismét átvettük a vezetést, de csak az utolsó percekben nyugodhattunk meg, mikor is jó védekezéssel és pontos befejezésekkel kialakítottuk az 5 gólos különbséget. Csapatunk ezzel a győzelemmel 4. helyen áll a bajnokságban!

Kecskeméti NKSE - Kézilabda Szeged SE-Algyő  24:29 (13:14)
NBI/B női felnőtt mérkőzés 2013. 10. 18. Kecskemét  100 néző
Vezette: Vágó B., Vágó I.
A KSZSE : Almási- DRAXLER 5,  FORGÓ 12 (5), HOMOKI 5, Sebestyén,  PUHALÁK 6, Sebők 1.
Csere: Répás, Varga (kapusok),
Farkasinszky, Faragó, Lőrincz,  Martus, Német.
Edző: Buchholcz Huba  Dóra
Kiállítások: 4 ill. 2 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/5.
Buchholcz Huba Dóra: Ezen a mérkőzésen nem csak akartunk, de okosan is játszottunk.


DEBRECEN II. fogadtuk Vasárnap és ismét győztesen távoztak!

Vasárnap  a még eddig pontnélküli DVSC-TVP II. csapata érkezett hozzánk. Az eddigi eredmények alapján esélyesebbnek tűntünk, de a vendégek mindig tartogatnak meglepetéseket, ez most sem volt másként. A legerősebb csapatukkal érkeztek, valamint játékvezetői segítséggel, így nagy csatában, de elvitték a két pontot. A különbség nem reális, hiszen egy perccel a vége előtt egyenlítő gólunkat vették el. majd ajándék büntetővel jutalmazták  a vendégeket.

Kézilabda Szeged SE-Algyő -  DVSC - TVP. II. 22:25 (10:11)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 10. 13. Algyő 200 néző
Vezette: Driszku, Dr. Ónodi
A KSZSE : ALMÁSI - Draxler 5,  Forgó 6 (1), Homoki 2, Sebestyén, Puhalák 5, Szombati 3.
Csere: Répás, Varga (kapusok),
  Sebők 1,  Dr. Deák, Faragó,  Balogh, Martus.
Edző: Buchholcz Huba  Dóra
Kiállítások: 8 ill. 4 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 6/6.
Buchholcz Huba Dóra: Buta, rossz, fejfájdító játékunkat, csak a játékvezetők ténykedése múlta felül.

Győzelem Gyulán!

Vasárnap Gyulára  utaztunk, és nagy csatára készültünk, hiszen a hazaiak első pontjaik megszerzésére készültek. Egyre jobban formába lendülő csapatunk is bizakodott a sikerben.  Az első pillanattól kezdve kőkemény, ádáz csata dúlt a pályán, a játékvezetők engedték, hogy a sebességbeli különbséget a rutinos hazaiak durvaságokkal pótolják. Ez  negyedóráig hozta meg eredményét, majd a félidő hajrájában eldöntöttük gyakorlatilag a két pont sorsát.  A második játékrész is nagy küzdelmet hozott, a gyulai lányok mindent egy lapra téve rohamozták kapunkat több-kevesebb sikerrel, mivel Répás Georgina a kapuban lehúzta a rolót, Sebestyén Fanni pedig oszlopa volt a védekezésnek. Elöl Forgó Nikolett és Dr. Deák Beáta tovább termelte a gólokat, így magabiztos nagyarányú győzelmet arattunk.

Gyulai SE - Kézilabda Szeged SE-Algyő  22:33 (9:17)
NBI/B női felnőtt mérkőzés 2013. 10. 06. Gyula  180 néző
Vezette: Szécsi, Szőke
A KSZSE : RÉPÁS- Draxler 4,  FORGÓ 12 (2), Homoki 2, SEBESTYÉN, Puhalák 4, DR. DEÁK 10.
Csere: Almási, Varga (kapusok),
Farkasinszky, Faragó, Lőrincz, Balogh, Sebők 1, Martus.
Edző: Buchholcz Huba  Dóra
Kiállítások: 8 ill. 6 perc.
Hétméteresek: 6/5, ill. 2/2.
Buchholcz Huba Dóra: Az első félidőben nagyon jó játékkal dűlőre vittük a dolgot, mivel előre nézek, a második félidőre maradt hiányérzetem. 
Sima volt!
Magyar Kupa mérkőzést játszottunk Szeghalmon, ahol még az NB II -ben sok nagy csatát vívtunk. Gond nélkül jutottunk a III. fordulóba, és már NB I-es ellenfelet is kaphatunk. A mérkőzés legemlékezetesebb pillanata az utolsó másodpercekben volt, mikor is Sebestyén Fanni 30 méterről bombázott a hazai kapuba.

Szeghalmi NKC - Kézilabda Szeged SE-Algyő  29:40 (10:19)
Magyar Kupa női felnőtt mérkőzés 2013. 10. 02. Szeghalom  60 néző
Vezette: Sándor, Szikszay
A KSZSE : ALMÁSI - DRAXLER 11 (2),  FORGÓ 9 (2), HOMOKI 7 (1), SEBESTYÉN 8, Sebők 2, Balogh 1.
Csere: Répás, Varga (kapusok),
Farkasinszky, Faragó 2, Lőrincz 1.
Edző: Buchholcz Huba  Dóra
Kiállítások: 10 ill. 10 perc.
Hétméteresek: 4/1, ill. 6/5.
Buchholcz Huba Dóra: Hasznos mérkőzést játszottunk a nagyon igyekvő, lendületes Szeghalommal.

Papírforma győzelem Kiskunhalas ellen!

Az elmúlt időszakban sok mindenen keresztül ment Kiskunhalas még nem szerzett pontot a szezonban, ez most sem  változott.  Majdnem legerősebb összeállításunkban tudtunk pályára lépni,  míg a vendégek megtizedelve érkeztek. A találkozó nagy izgalmakat nem hozott, csak győzelmünk aránya volt kérdés, mely végül is 19 gólban mutatkozott meg. Szurkolunk, hogy a Kiskunhalas mielőbb úrrá legyen a nehézségeken és ismét minőségi kézilabda legyen városukban.

Kézilabda Szeged SE-Algyő - Kiskunhalas NKSE 44:25 (19:10)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 09. 29. Algyő 150 néző
Vezette: Budai-Bock, Varga
A KSZSE : Répás - Draxler 5 (2),  FORGÓ 8 (3), Homoki 4, Farkasinszki 1,  HÁMORI 8, Szombati 3.
Csere: Almási, Varga (kapusok),
  SEBŐK 5,  Dr. Deák 1, Faragó 2, PUHALÁK 7, Balogh, Sebestyén, Martus.
Edző: Buchholcz Huba  Dóra
Kiállítások: 12 ill. 12 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 5/5.
Buchholcz Huba Dóra: Gratulálok az eredményhez! Haladunk előre, de még sok munka vár ránk. 

Kései ébredés Inárcs ellen!

Az elmúlt szezonban elszenvedett két vereségért adósok maradtunk, az ebből való törlesztés nem sikerült. Sajnos többen betegek, illetve sérültek csapatunkból, ezért rossz előjelekkel készültünk a mérkőzésre. A hiányzókat végül nem sikerült pótolni, a mélyvízbe dobott játékosok nembirtak megbírkózni a feladattal.  A betegségből lábadozók nem tudták azt nyújtani amit tudnak, így későn hajrázó csapatunk  elkönyvelhette első vereségét. a szezonban.


Kézilabda Szeged SE-Algyő - Inárcs -Örkény KC 26:30 (9:12)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 09. 22. Algyő 100 néző
Vezette: Hovány, Ubornyák
A KSZSE : Almási - Draxler 4 (2),  Forgó 7 (5), Homoki 2, Martus 2, HÁMORI 5, Szombati 4.
Csere: Répás, Varga (kapusok),
  Sebők 1, Német, Dr. Deák 1, Faragó, Farkasinszki, Lőrincz.
Edző: Buchholcz Huba  Dóra
Kiállítások: 8 ill. 10 perc.
Hétméteresek: 8/7, ill. 6/5.
Buchholcz Huba Dóra: Ma jobb volt az Inárcs, megérdemelt sikert könyvelhettek el. Készülünk  a Halas és a Gyula ellen.
GYÖZELEM HAJDÚNÁNÁSON!

Hosszú utazás után  nagyon jól kezdtük a mérkőzést és a 10. percre 5:1 re vezettünk. Időkérés után rendezték soraikat a hazaiak, mert  6:5 re már ők vittek. Ez sok energiát ki vett belőlük és  ismét nálunk volt az előny 11 :7- re. Szünet után  10 perc alatt megint a Nánásnál mutatott eggyel többet az eredményjelző, de ismét fordítottunk, kettővel mentünk, majd újra a hazaiak vezettek a 47 -ik percre. Ekkor egy 4:0 -ás  szakaszt produkáltunk és remek védekezésünknek köszönhetően  győztesen jöhettünk le a pályáról.

Hajdúnánás Termál SC - Kézilabda Szeged SE-Algyő 20:22 (9:11)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 09. 14. Hajdúnánás  150 néző
Vezette: Halász, Tarnavölgyi
A KSZSE : ALMÁSI - Draxler 2,  FORGÓ  7 (3), HOMOKI 4, SEBESTÉNY 3, Sebők, Szombati 2.
Csere: Répás, Varga (kapusok),
Német, Dr. DEÁK 4,  Martus.
Edző: Buchholcz Huba  Dóra
Kiállítások: 8 ill. 4 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/4.
Buchholcz Huba Dóra: Szívjáték volt! A harcosan és szimpatikusan játszó Hajdúnánás ellen nagy csatában hoztuk el a 2 pontot.
BRAVÚROS GYŐZELEMMEL KEZDTÜK A BAJNOKSÁGOT!

Vasárnap megkezdődött az NBI/B bajnokság és a kiváló játékerőt képviselő Nyíradonyt fogadtuk Algyőn. Kemény felkészülés után kissé átalakult kerettel vágtunk neki a bajnokságnak. A csapathoz érkezett Szombati Andrea  egy év kihagyás után Dorozsmáról, a 16 éves  tehetséges ifi válogatott kerettag Varga Brigitta kapus Kistelekről, Martus Dorina EHÖK SE -ből, Faragó Fanni Békéscsabáról,  Nagy Babett Bordányból , Lőrincz Réka Kiskőrösről valamint 1 év kölcsönadás után a Budapesti Szent István SE -ből Sebestény Fanni.  A junior csapatból a felnőtt keret tagja lett Német Mónika, Sebők Stefánia és Balogh Imola. A csapatot erősíti esetenként a sajátnevelésű ifi válogatott Puhalák  Szidónia és a szintén ifi válogatott Hámori Konszuela Vácról kettős játékengedéllyel. Célunk továbbra is a biztos bennmaradás, illetve a középmezőnyhöz való felzárkózás.
A felkészülés során mutatott játék és az elvégzett munka alapján titkon bíztunk a jó kezdésben.
Az első találatokat a vendégek szerezték, majd 11. percben átvettük a vezetést., sőt Puhalák góljával már 3 -al mentünk, kit ziccere közben egy arcra mért ütéssel  harcképtelenné tettek. Az esemény nem zavarta meg a csapatot és 5 gólos előnyt szereztünk, azonban a vendégek szívós és kemény játékkal a félidő végére kiegyenlítettek. A második félidőben végig 2-3 góllal vezettünk, mindig hozzá tudott valaki tenni a mérkőzéshez, így az utolsó percet 2 gólos előnnyel kezdtük. A vendégeknek sikerült egy gólra zárkózni, de többre már nem maradt idejük, így talán a forduló legnagyobb meglepetését okozva megszereztük a két pontot.

Kézilabda Szeged SE-Algyő - Nyíradonyi VVTK 30:29 (15:15)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 09. 08. Algyő 100 néző
Vezette: Kiss, Kuklis
A KSZSE : Répás - DRAXLER 5,  FORGÓ  9, Homoki 3, Sebestyén  3, Puhalák 1, SZOMBATI 6.
Csere: ALMÁSI, Varga (kapusok),
HÁMORI 2,  Sebők 1, Német, Dr. Deák,  Mészáros, Martus.
Edző: Buchholcz Huba  Dóra
Kiállítások: 0 ill. 12 perc.
Hétméteresek: 2/0, ill. 7/6.
Buchholcz Huba Dóra: Megcsinálták!  Gratulálok csapatom első szezonbeli győzelméhez. BG40.
Felnőtt és korosztályos csapataink felkészülési mérkőzéseket játszottak a hétvégén az Etelka sori csarnokban.

A pályára lépett a szerbiai Temerin, az NB II-es Hódmezővásárhelyi LKC, a Kecskeméti NKC és a Marosmenti NKSE felnőtt együttese, valamint a junioroknál a KSZSE, a HLKC és a Kecskemét.

Jól sikerült a hétvége, egyforma csapatok játszottak szoros meccseket. A temeriniek is jól érezték magukat, meghívták a csapatot a téli szünetben egy látogatásra a nemzetközi sportkapcsolatok ápolása érdekében. Elégedettek vagyunk az eredményekkel, legyőztük a rivális Kecskemétet és a Temerint is, amely egy hasonló szintű csapat, mint mi. UP csapataink is nagyon hasznos mérkőzéseket játszottak, melyeken elsődleges cél  az volt, hogy mindenki játékletehetőséghez jusson.

Eredmények: Péntek: Kézilabda Szeged SE-Algyő–Marosmenti NKSE 34–24 (18–13),
Szombat: KSZSE junior– HLKC 27–27 (13–15), HLKC–Kecskemét 32–36 (12–19), Kecskemét junior–KSZSE serdülő 30–28 (16–15), Kecskemét–ZRK Temerin 28–32 (17–18), Kecskemét junior–HLKC junior 23–28 (12–17), KSZSE–Kecskemét 44–37 (23–19), KSZSE serdülő–HLKC junior 22–26, KSZSE–ZRK Temerin 22–18 (10–11).


Nemzetközi felkészülési tornán vett részt a KSZSE-Algyő tovább fiatalodott együttese Orosházán a hétvégén.

A hétvégén pedig Orosházán, nemzetközi felkészülési kézilabdatornán jártak a lányok, ahol a házigazdáktól vereséget szenvedtek csoportjukban, azonban a Temesvárt legyűrték, így a bronzéremért csatázhattak. Pechünkre, az igen erős mezőnyt – Vasas, Eger, Szekszárd – felvonultató megmérettetésen épp a frissen NB I-be feljutott egriek jutottak ellenfélül, akikkel szemben nem is sikerült a bravúr, s a 4. helyen végeztünk a magas színvonalon megrendezett tornán, mely  nagyon hasznos volt számunkra. A tornáról azonban nem jöttünk haza kézzel fogható elismerés nélkül a lányok: a gólkirálynő Forgó Nikolett lett 33 találattal, míg Almási Dóra a legjobb kapusnak járó díjat hozhatta haza.

A junior csapat bronzéremmel térhetett haza a megmérettetésről. Mivel a juniormérkőzések egy időben voltak a felnőtt meccsekkel, ezért teljes létszámban csak a Székelyudvarhely ellen tudtunk kiállni.

I. Nemzetközi Felkészülési Kupa:

Csoportmérkőzések
Orosházi NKC – Kézilabda Szeged SE-Algyő 36-29 (19-15). A KSZSE gólszerzői: Forgó 11, Draxler 4, Homoki 4, Szombati 3, Faragó 2, Németh 2, Sebők 2, Sebestyén 1.
Vasas SC – Szekszárdi FGKC 24-33 (9-19)
CS Timisoara – Kézilabda Szeged SE-Algyő 24-35 (12-18). A KSZSE gólszerzői: Forgó 8, Németh 7, Homoki 5, Mészáros 4, Draxler 3, Szombati 3, Lőrincz 2, Sebők 2, Martus 1.
Eszterházy KFSC-Globál Safe – Vasas SC 30-25 (13-14)
Orosházi NKC – CS Timisoara 40-16 (18-7)
Szekszárdi FGKC – Eszterházy KFSC-Globál Safe 37-27 (17-14)

5. helyért:
Vasas SC – CS Timisoara 39-18 (21-10)

3. helyért:
Eszterházy KFSC-Globál Safe – Kézilabda Szeged SE-Algyő 41-26 (18-15). A KSZSE gólszerzői: Forgó 14 (5), Draxler 5, Szombati 3, Homoki 2 (1), Sebők 2.

Döntő:
Szekszárdi FGKC – Orosházi NKC 30-19 (13-9)

Junior eredmények: 

Orosházi NKC – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 49-24 (19-11)
Vasas SC – Székelyudvarhely: 19-19 (11-9)
Kézilabda Szeged SE-Algyő – Vasas SC: 19-44 (10-24)
Székelyudvarhely – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 28-32 (13-14)
Orosházi NKC – Vasas SC: 29-28 (16-13)
Orosházi NKC – Székelyudvarhely: 43-41 (23-19)
A torna végeredménye:
  1. Orosházi NKC 6 pont
  2. Vasas SC 3 pont
  3. Kézilabda Szeged SE-Algyő 2 pont
  4. Székelyudvarhely 1 pont
A torna legértékesebb játékosa: Zvolenszky Nóra (Orosházi NKC)
Kiskuhalason lejátszottuk első felkészülési mérkőzésünket .

Tartalékosan utaztunk el az edző mérkőzésre,  fő cél volt, hogy fiataljaink, illetve az új játékosok megmutassák magukat.
Rendhagyó módon 3x25 percet játszottunk, melyből az első két játékrész jól sikerült, majd a harmadik harmadban  hibáinkat kihasználva ellépett tőlünk az átalakított volt NBI-es csapat.

Kiskunhalas - KSZSE -Algyő 45:32 (15:12, 26:21)
Gólszerzőink: Homoki 8 (5), Sebők 6 (2), Német 6 (2), Szombati 4, Nagy 2, Balogh 2, Kiss 2, Sevaracz 1, Koltai 1.



Megkezdik korosztályos csapataink a felkészülést!


Változások történtek a korosztályok struktúrájában, edzők személyében, melyek a feladatok és létszámok tükrében kerültek kialakításra.

A felnőtt csapat irányításával Huba Dóra, a junior csapat vezetésével pedig Vojkovics Gyula lett megbízva. A várhatóan 30 fős felnőtt-junior keret közösen készül a feladatokra.
Az első edzés az Etelka soron július 29-én reggel 8 órakor.  A munkát segíti speciális képzéssel Farkas Lajos is


Az 1999-2002 -es csapat edzője Bálint Gabriella és  Farkas Lajos. A felékészülésük Augusztus 5 -én kezdődik 14:30 -kor az Etelka soron.  A 2001 -es csapat részt vesz  a Cell kupán.

A 2003-2004 -es csapat Vojkovics Gyula irányításával  augusztus 21.-én, kezdi meg a munkát.

A szivacs kézilabda korosztályunk Répás Georgina és Dávidné Szőke Éva irányításával szintén augusztus 21.-én kezdi meg az edzéseket.

Jó munkát és sportsikereket  kívánunk mindenkinek!

 NB I/B-s bajnokság 2012-2013

JÁTÉKOSOK

ŐSZ

TAVASZ

SORSOLÁS


DEBRECEN II. -t FOGADTUK  ALGYŐN ÉS ELVITTÉK A KÉT PONTOT!

Vasárnap (2013. 05. 26.) a Debrecen második csapata érkezett Algyőre. A két csapat helyezését nem befolyásolta már az eredmény, azonban szerettük volna felszabadult, jó játékkal zárni a bajnokságot. Az első félidőben, sőt a második játékrész 5 percéig kezünkben tartottuk a mérkőzést (3 góllal vezetünk), de  itt sorozatos technikai hibáinkat kihasználva egy 6:0 sorozatot produkált a remek fizikai adottságokkal rendelkező Debrecen.
Ezt az előnyt meg is tartották a végéig, így vereséggel, de bennmaradó helyen zártuk első NBI/B  - osztályú szereplésünket.

Kézilabda Szeged SE-Algyő - DVSC-FÓRUM II. 23:26 (13:13)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 05. 26. Algyő 100 néző

A KSZSE : Almási- Draxler 9 (5),  Forgó 5, Homoki 2, Német, Hódi Sz. 2,  Dr. Deák 5.
Csere: Répás (kapus),
Szécsi, Sebők, Speth.
Edző: Miklós Melinda
Kiállítások: 8 ill. 4 perc.
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/1.
Miklós Melinda: Idegesen, kapkodva játszottuk végig a találkozót. Hibáinkat a Debrecen jól használta ki.


NB I/b 11. helyezett csapatunk
Állnak: Miklós Melinda edző, Homoki Regina, Forgó Nikolett, Hódi Szilvia, Speth Evelin, Szécsi Rebeka, Vojkovics Gyula edző. Középső sor: Dr. Deák Beáta, Német Mónika, Sebők Stefánia. Első sor: Debreczeni Kata, Almási Dóra, Draxler Orsolya, Répás Georgina, Puhalák Szidónia.

Az SZKKSE nyerte a városi rangadót Kiskundorozsmán!

Szombaton az SZKKSE otthonába látogattunk Kiskundorozsmára. Az ilyen találkozók mindig tartogatnak érdekességeket, meglepetéseket. Sajnos továbbra sem tudtunk legjobb összeállításban szerepelni, de így is egy jó mérkőzést tudunk játszani az esélyesebb hazaiak ellen.
Az első félidő fordulatos játékot hozott, hol  az egyik csapat vezetett, hol a másik, végül egy jó hajrával egygólos előnnyel fordulhattunk. A második játékrész 10. percéig nálunk volt az előny, sajnos itt egy 0:4 -es szériát produkáltunk, amelyből még próbáltunk javítani, a kispad rövidsége miatt azonban igazán újítani már nem tudtunk. Végül is az egy kicsit pontossabban  játszó, több minőségi cserével rendelkező hazaiak behúzták a két pontot.  A találkozót a Telin Televízió rögzítette, a felvétel várhatóan Kedden kerül adásba.


Szeged KKSE Change-Exicom – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 29-25 (14:15)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 05. 18. Kiskundorozsma 100 néző

A KSZSE : Almási - DRAXLER O. 10 (6), FORGÓ 5, Homoki 2, HÓDI SZ. 3,  2, SZÉCSI 2, Dr. Deák 3.
Csere: Répás (kapus),
Farkasinszki,  Sebők, Speth, Kis.
Edző: Miklós Melinda, Vojkovics Gyula
SZKKSE gólszerzői: Aron 8, Dávid 3, Dobó 1, Grandjean 1, Karsai 6, Mocsári 3, Velky 5, Zsibrita 2.

Kiállítások:
8, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 5/3, ill. 7/6.

Miklós Melinda: Megfelelő hőfokkal és elszántsággal kezdtük a városi rangadót, ami meg is látszott az első félidőben. A lányok nagyon fegyelmezetten játszottak végig, ezért is kár, hogy a második félidő végére mind fejben, mind fizikálisan is elfáradtunk.

Bennmaradtunk az NBI/B-ben, bizonyított a bajnok Eger Algyőn!

A mérkőzéssel kapcsolatban sok illúziónk nem lehetett, hiszen továbbra is tartalékosak vagyunk, illetve junior játékosaink OSB döntőn játszottak.  Akik a pályára léphettek, igyekeztek megnehezíteni a bajnok vendégek dolgát, ami 25 percig sikerült.
Az eredmények kedvező alakulásának köszönhetően a 11. helyen végeztünk a bajnokságban, mely biztos bennmaradásunkat jelenti.

Kézilabda Szeged SE-Algyő - ESZTERHÁZY KFSC-GLOBOSYS Eger 27:45 (13:20)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 05. 12. Algyő 100 néző

A KSZSE : ALMÁSI- Draxler 6 (5),  FORGÓ 12, Homoki 4 (1), Farkasinszki 1, Hódi Sz. 3,  Dr. Deák 1.
Csere: Répás (kapus),
Soó, Debreczeni.
Edző: Miklós Melinda
Kiállítások: 4 ill. 2 perc.
Hétméteresek: 7/6, ill. 4/4.
Miklós Melinda:

Sajnos az Országos Serdülő Bajnokság döntője és sérülések, betegségek miatt nagyon foghíjasan kellett felvennünk a versenyt a bajnok csapattal, ami 25 percig volt elég. Gratulálok a már bajnok Egernek, a lányoknak hogy a bennmaradást kiharcolták, illetve az OSB csapatunknak az országos 6. helyhez!


Szombaton a sereghajtó otthonában (Békéscsaba II. Iskola) játszottunk a Csorvási csapattal és elhoztuk a két pontot!

Az "alsóházi" rangadónak két nagy hiányzója volt, részünkről Puhalák Szidónia, míg a hazaiak részéről Walfisch Mercédesz.  Jól kezdtünk, az 5. percben 4:0  volt a javunkra. Sajnos az előny a félidő végére megfeleződött, sőt az 44. percre már 2-vel a Csorvás vezetett. Szerencsére nem sokáig, mivel emberhátrányban fordítani tudtunk. A végéig fej-fej mellet haladtak a csapatok, majd nagy izgalmak közepette kiharcoltuk a győzelmet. Még nem nyugodhatunk meg, mivel a Kecskemét is győzött elképesztő meglepetésre a második helyezett Nyíradony othonában 26:19-re. 

Csorvási SK – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 30-33 (15:17)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 05. 04. Békéscsaba 50 néző

A KSZSE : Almási- DRAXLER O. 9 (5), Forgó 4, HOMOKI 5, Hódi Sz.  2, Szécsi 1, Dr. Deák 6.
Csere: RÉPÁS (kapus),
Farkasinszki,  Deák, SPETH 4, NÉMET 2.
Edző: Miklós Melinda, Vojkovics Gyula
Kiállítások: 12, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 8/6, ill. 6/5.

Miklós Melinda: Magunknak nehézzé téve kellett végig küzdenünk a mérkőzést. A támadójátékunk már megfelelő, viszont a védekezésünknek még sokat kell fejlődni. Nagyon örülök neki, hogy a junior játékosok is hozzá tudtak tenni a mérkőzés kimeneteléhez.


Labdák és pontok ajándékozása Algyőn.


Masszív csapat benyomását keltő vendégek olykor meglepő eredményeket produkálnak,  szerettük volna begyűjteni a két pontot ellenük. Sajnos csapatunk továbbra is tartalékosan volt kénytelen pályára lépni. Rengeteg eladott labda, szellős védekezés jellemezte az első 25 percet, majd huszáros hajrával felzárkóztunk 3 gólra félidő végére. A második játékrészben mindent megpróbáltunk a további zárkózásra, ami sikerült is 22:24 -re. Itt megint ajándék labdák a vendégeknek és kimaradt ziccerek következtek. Látható volt, hogy nem véletlenül gyűjtött 17 ponttal többet az Inárcs -Örkény eddig, mint mi. Elméletileg 32 lőtt góllal lehetne meccset nyerni, de 39 kapottal nem.

Kézilabda Szeged SE-Algyő - Inárcs -Örkény KC 32-39 (16:19)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 04. 14. Algyő 100 néző

A KSZSE : Répás- DRAXLER 9,  Forgó 9, Homoki 3,  Hódi Sz. 4, Szécsi 2, Dr. Deák 2.
Csere: Almási (kapus),
Farkasinszki, Speth, Sebők, Debreczeni, Német 3, Deák.
Edző:Miklós Melinda
Kiállítások: 4 ill. 2 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 7/6.
Miklós Melinda: Ismét elszalasztottunk egy lehetőséget, hogy megszerezzük a még hiányzó 2 pontot.

Vasárnap délelőtt Budapesten a Népligetben kiadós zakóba szaladtunk bele.
Az Őszi hazai mérkőzésünkön nem sikerült nyerni, ezért lett volna törleszteni valónk a Szent István Építők ellen. A szokatlan időpontban és a játékosok testi épségét veszélyeztető talajú pályán megrendezett  mérkőzésen megérdemelt hazai siker született. Már a 20 percben bokasérülést szenvedett Puhalák, így a fiatal Sebők lépett pályára irányító poszton, majd Ő is bokasérüléssel hagyta el a pályát. Mivel Homoki nem tudott rendelkezésre állni, így a második játékrészben  fokozatosan elhúzott az igen lelkes Építők. A krónikához hozzá tartozik, hogy a hazai csapatból hozzánk hasonlóan Gercsó D. is bokasérülés miatt vette igénybe a kiérkező mentők, illetve a klinika szolgáltatásait. 
Szent István SE Építők  – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 29-18 (13:11)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 04. 14. Budapest 50 néző

A KSZSE : Almási- Dr, Deák 1,  Forgó 5, Draxler O. 1 (1), Hódi Sz. 3, Puhalák 5 (3), Szécsi 2.
Csere: Répás (kapus),
Farkasinszki, Kis, Speth, Sebők 1, Debreczeni, Német, Deák.
Edző:Miklós Melinda
Kiállítások:6, ill. 2 perc.
Hétméteresek:6/6, ill. 5/4.

Miklós Melinda: Sok mindenre lehetne fogni a rossz játékot, a korai kezdésre, a hiányzókra, de a mai napon a Szent István jobb volt!


Bajnoki címről még nem lemondó  Nyíradony otthonában is jól kezdtük a mérkőzést, 15 perc után még döntetlen volt az állás,  majd a játékvezetés által engedve brutálisan kemény játékot játszó hazaiak nagyarányú győzelmet arattak. Pozitív a mérkőzésen, hogy senki nem sérült meg.
Nyíradony VVTK – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 41-22 (19:11)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 04. 06. Nyíradony 100 néző

A KSZSE : Répás- Draxler O. 3 (3), FORGÓ 8, Homoki 2, Hódi Sz.3, Farkasinszki, Dr. DEÁK 5.
Csere: Almási (kapus), 
Szécsi, Kis, Sebők, Debreczeni 1, Német, Soó.
Edző:Miklós Melinda
Kiállítások:12 ill. 10 perc.
Hétméteresek:4/4, ill. 4/3.
Miklós Melinda: Nagyon kivette az erőnket az előző napi mérkőzés. Ennek ellenére a 15. percig tudtuk tartani a lépést. Gratulálok a Nyíradonynak, bár nincs ekkora különbség a két csapat között.



Bravúros pontszerzés Hajdúnánáson, papírforma vereség  Nyíradonyban!
Hajdúnánás elleni mérkőzéseinket Pénteken (2013. 04. 05.) pótoltuk, míg Nyíradony ellen Szombaton játszottunk. A tabella első felében helyet foglaló csapatok ellen nagyon nehéz találkozókra számítottunk, mindenképpen a tisztes eredmények elérését céloztuk meg.
Hajdúnánás ellen titkon számítottunk a jó eredményre, mivel  egyre jobban bízunk saját játékunkban, és fokozatosan alkalmazkodunk a magasabb osztály követelményeihez. A mérkőzés végig nagy izgalmakat hozott, váltakozva vezettek a csapatok 1-2 góllal, egyszer a második félidő 19. percében elléptünk 4 góllal. Ez nem tartott sokáig, a 27. perceben már a hazaiak vezettek, de háromszor is egyenlíteni tudtunk úgy, hogy az utolsó két percet emberhátrányban játszottuk.
Hajdúnánás Termál SC – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 30-30 (16:17)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 04. 05. Hajdúnánás 150 néző

A KSZSE : RÉPÁS- DRAXLER O. 3 (1), FORGÓ 6, HOMOKI, HÓDI SZ.  2, PUHALÁK 14 (6), Dr. DEÁK 5.
Csere: Almási (kapus), 
Szécsi, Farkasinszki, Kis, Speth, Sebők, Debreczeni, Soó.
Edző:Miklós Melinda
Kiállítások:0, ill. 4 perc.
Hétméteresek:4/3, ill. 7/7.
Miklós Melinda: Remekül védekezve, erőn felül teljesítve sikerült meglepetést okoznunk és uralnunk a mérkőzés nagy részét. Gratulálok a lányoknak, hogy a végjátékban fordítani tudtunk és hazahoztuk az 1 pontot. A pályán mindenki, a kispadon segítőim Bárány Zsolt és Vojkovics Gyula nagybetűs!



Ismét sorsdöntő rangadót nyertünk! Vasárnap a Kecskeméti csapatot fogadtuk Algyőn, kik  4 ponttal a 13. helyen állnak.
Mind két csapat számára létfontosságú volt a győzelem, de az elmúlt hetek teljesítménye alapján a találkozó esélyesei mi voltunk. Álmosan kezdtük a mérkőzést, szoros csata alakult ki a pályán, majd az első félidő hajrájában gyakorlatilag eldöntöttük a két pont sorsát, 7 gólos előnnyel fordulhattunk. A második félidő közepére 11 gólosra nőtt az előnyünk, ezután pályára léptek fiatal játékosaink is, kik gólokkal hálálták meg a bizalmat. Végül is magabiztos győzelmet könyvelhettünk el a tisztességesen küzdő,  sok sérüléssel sújtott  Kecskeméti csapat ellen.
 

Kézilabda Szeged SE-Algyő - Kecskeméti NKSE: 34-25 (17:10)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 03. 10.
Algyő, Sportcsarnok 200 néző
Kézilabda Szeged SE-Algyő: RÉPÁS- Draxler  O. 4, Forgó 6, Homoki 1, HÓDI SZ. 1, PUHALÁK 9,  Dr. DEÁK 5.
Csere: Almási (kapus), Mészáros 1, 
Szécsi 3, Speth,  Kis, Deák V. 1, Sebők 2, Debreczeni 1, Farkasinszki.
Edző:Miklós Melinda
Kecskeméti NKSE: Dr. Zsoldosné (kapus), Bede 1, Molnár, Prókai 2, Holló, Csákovics 6, Kisjuhász 4, Oláh 4, Budai 2, Sánta, Kovács, Márton (kapus), Orell 6, Néma.
Edző: Kalmár Jenő
Kiállítások: 6, ill. 10 perc.
Hétméteresek:8/7, ill. 4/2.
 
Miklós Melinda: Esélyesként meglehetősen görcsösen kezdtük a találkozót. Majd miután megnyugodtunk, remek megvillanásokkal végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést. Örülök, hogy a fiatalabb játékosok is megállták a helyüket.

Négypontos mérkőzésen bravúros győzelem Hajdúböszörményben!

Sorsdöntő mérkőzés volt a Hajdúböszörményi alsóházi rangadó. A hazai csapat győzelme esetén nagyon nehéz helyzetbe kerültünk volna. Két hete óriási meglepetésre Debrecen II. -t legyőző Böszörményiek lépéselőnybe kerültek velünk szemben, de  győzelmünkkel ez megfordult és 7 ponttal a 11., még bennmaradást jelentő pozícióba kerültünk.  A héten elszántan készültünk a feladatra,  a bajnokság élcsapataival vívott szoros mérkőzések tapasztalataival felvértezve tudtuk elhozni a két pontot.

A nem túl nagy létszámú, de annál lelkesebb hazai szurkolók biztatása mellet kezdődött a mérkőzés első félideje, mely nagyon sok gólt hozott. A gólpárbajból mi jöttünk ki jobban és háromgólos előnnyel fordulhattunk. Jól kezdtük a második játékrészt és a 10 percben már 25:20 -as előnyre tettünk szert. Nagy hajrát nyitott a Böszi, és három kiállításunk után fordítottak 29:28 -ra. Ezután felkeményedett a védekezésünk, és 6 lőtt gólunkra csak 2 érkezett, így megérdemelten nagy csatában hoztuk el a létfontosságú két pontot.

Hajdúböszörményi TE – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 31-34 (17-21)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 03. 03.Hajdúböszörmény 50 néző
Hajdúböszörmény: Szilágyi – Tóth-Balogh 10/2, Héjjas 9/2, Buglyó 1, Kerek, Dáné 6, Géricz 1, Cserék: Juhász (kapus), Pócsi, Kránitz O., Kránitz A. 2, Szabó 2, Varga V., Varga D., Márkus, Seprényi. Edző: Szabó Sándor.
A KSZSE : Almási- DRAXLER O. 6, FORGÓ 7, Homoki 3, HÓDI SZ.  3, PUHALÁK 6, Dr. DEÁK 7.
Csere: Répás (kapus), Mészáros 2, 
Szécsi, Farkasinszki, Kis, Deák V., Hódi R., Sebők, Debreczeni.
Edző:Miklós Melinda
Kiállítások:6, ill. 12 perc.
Hétméteresek:5/4, ill. 3/3.
Szabó Sándor:Fontos csatát veszítettünk, de messze még a bajnokság vége, megpróbálunk javítani a helyezésünkön.

Miklós Melinda:Igen hullámzó volt a mérkőzésen a játékunk. Szerencsére a végét ezúttal mi bírtuk jobban. Gratulálok a lányoknak, mert küzdésből jelesre vizsgáztak.




Orosháza is elvitte a két pontot!

A Kispest elleni fájó vereség után  próbáltunk javítani az Orosháza ellen. Sajnos a csapaton meg látszott a múlt heti csalódás és kissé tompábban játszottunk a kelleténél. Így is egy nagyon színvonalas első félidőt produkált a két csapat. Jó vendég kezdés után egy 6:0 szériával és elhúztunk négy góllal. Itt néhány kiállítás megfogott bennünket és a játékrész végére 1 gólos előnybe került az Orosháza. A második játékrész elejét bealudtuk és ezzel el is dőlt a mérkőzés, három gólnál jobban nem tudtunk felzárkózni a nagyon jó napot kifogó és az őszi csapatra nem is emlékeztető vendégek ellen. Igazából a bajnokság most kezdődik számunkra, hiszen ezek után fogunk találkozni hasonló játékerőt képviselő ellenfelekkel. A héten Hajdúböszörményben lépünk pályára 4 pontos mérkőzésen!
Kézilabda Szeged SE-Algyő - Orosházi NKC: 29-34 (15:16)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 02. 24.
Algyő, Sportcsarnok 200 néző
A KSZSE : Almási- Draxler  O. 3, FORGÓ 8, Homoki 3, HÓDI SZ. 5, Puhalák 5, Dr. Deák 2.
Csere: Répás (kapus), Mészáros, 
Szécsi 2, Speth, Hódi R. 1,  Kis, Deák V., Giricz, Sebők.
Edző:Miklós Melinda
Orosházi NKC: Terenyi – Kovács 3, Szász 2, Domokos 3 (1), FAZEKAS 6, GERZSÉNYI 7, RAVASZ 10 (1).
Csere: Fodor, Kothencz (kapusok), Raffai-Such, Farkas 1, DANCSÓ 1, Elhardt 1.
Edző: Száva Flórián.
Kiállítások:12, ill. 10 perc.
Hétméteresek:3/2, ill. 3/2.
Miklós Melinda:
 Csak az első félidőben sikerült megvalósítanunk az elképzeléseinket. Sajnos az öltözőben maradtunk a szünetben és ez a rövidzárlat döntőnek bizonyult. A hosszabb cserepad döntötte el a találkozót.
Száva Flórián :Ha nem is jó védekezéssel, de végre már egy ötletes és eredményes támadójátékot felmutatva, csapatként küzdve megérdemelt győzelmet arattunk.
Jókor fordított a Kispest!

A negyedik helyen álló Kispesti csapat igen komoly játékerőt képvisel, dinamikus, gyors kézilabdát játszanak és nem mellékesen népes szurkolótáborral rendelkeznek, kik most nem kísérték el a csapatot. Izgalmas, nagy csatát láthatott a 200 néző, melyen végig mi vezettünk 2-3 góllal, bár többször is mutatott döntelent az eredményjelző. A lányok legjobb játékukat produkálták  a bajnokságban, mégsem volt elég a győzelemhez. A végjátékban az utolsó percben vette át a vezetést a - egy, két fontos játékvezetői ítéletnek is köszönhetően - Kispesti csapat, melyet már meg is tartott. A lányok óriásit küzdöttek, megérdemelték volna legalább az egyik pontot, de sajnos ez most nem jött össze. 

Kézilabda Szeged SE-Algyő - Kispesti NKK: 31-32 (13-11)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 02. 17.
Algyő, Sportcsarnok 200 néző
A KSZSE : ALMÁSI- DRAXLER O. 4, FORGÓ 7, HOMOKI 1, HÓDI SZ. 3, PUHALÁK 10, Dr. DEÁK 6.
Csere: Répás (kapus), Mészáros, 
Szécsi, Speth, Kis, Deák V., Giricz, Sebők.
Edző:Miklós Melinda
Kiállítások:8, ill. 12 perc.
Hétméteresek:5/4, ill. 7/6.
Miklós Melinda:
Remekül játszva tartottuk magunkat az 58. percig. Sajnos a végjátékot jobban bírta  az ellenfél. Végre sikerült csapatként együtt küzdeni. Büszke vagyok a lányokra!

Budapesten papírforma vereséggel kezdtük a tavaszi szezont.

A Vasas otthonában kezdtük tavaszi mérkőzéseinket.  Eddig 4 pontot veszítő és a második helyen álló csapat vezéregyénisége a kisteleki Tóth Orsolya, kit jól ismerünk. Átalakult csapatunknak  a tisztes helytállás és a csapatrészek további összeszokása volt  a célja a találkozón. Sajnos felkészülési mérkőzéseinken sosem tudtunk teljes csapattal játszani, ez most sem sikerült, mivel Hódi Szilvia megbetegedett, így a védelmünk jelentősen meggyengült és átjáróháznak bizonyult. Tóth Orsolyát sikerült a játékból kikapcsolni, azonban sok hazai játékos mutatott jó formát.  
Vasas SC – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 39-25 (19-10)
NBI/B -s női felnőtt mérkőzés 2013. 02. 10.
Budapest,  Spartacus csarnok
A KSZSE : Répás- Draxler O. 1, Forgó 4, Homoki 4, Hódi R. 1, PUHALÁK 11, Dr. DEÁK 4.
Csere: Almási (kapus), Mészáros 1, 
Szécsi, Speth, Kis, Deák V., Giricz, Sebők.
Edző:Miklós Melinda
Kiállítások:4, ill. 6 perc.
Hétméteresek:6/, ill. 6/5.

Miklós Melinda:  
Voltak biztató jelek a csapat játékában, de a sok technikai hibát és lámpalázat maximálisan kihasználta az ellenfél. Az akaratban is voltak hiányosságok, melyen változtatni kell.



Felkészülési mérkőzések Orosházán

Két felkészülési mérkőzést játszott NB I/B-s felnőtt csapatunk a hétvégén az Orosháza ellen. Csapatunkban egyre több szerepet kaptak a fiatalok, valamint ismét új játékos mutatkozott be Farkasinszki Zita személyében Gyomaendrődből, ki szintén Szegeden tanul. Rendelkezésre ált Puhalák Szidónia is, azonban Hódi Szilvia és Hódi Renáta nem. Mind két találkozó jó iramú, kemény volt mely nagyon hasznos volt a jövő heti bajnoki rajt előtt.  Az első találkozón sajnos Draxler Orsolya és Debreczeni Kata megsérült. A második mérkőzésen Forgó Nikolett vált ki a játékból idő előtt sérülés miatt.
Orosházi NKC – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 34-29 (21-13)
Felkészülési mérkőzés 2013. 02. 01.
Orosháza, Táncsics Sportcsarnok.
Orosházi NKC: Fodor, Kothencz, Terenyi (kapusok), Elhardt 6 (2), Gerzsényi 5, Domokos 4, Farkas 3, Ravasz 3, Antal 2 (1), Fazekas 2, Kovács 2, Kránitz O. 2, Szász 2 (1), Szőke 2, Dancsó 1.
Edző:Száva Flórián.
A KSZSE legjobb dobói:Forgó 6, Homoki 5 (1), Dr. Deák 4, Puhalák 4, Sebők 4.
Edző:Miklós Melinda.
Kiállítások:6, ill. 6 perc.
Hétméteresek:4/4, ill. 5/2.

Orosházi NKC – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 33-27 (20-15)
Felkészülési mérkőzés 2013. 02. 02.
Orosháza, Táncsics Sportcsarnok.
Orosházi NKC:Fodor, Kothencz, Terenyi (kapusok), Ravasz 9, Antal 5, Domokos 4 (1), Szőke 4, Gerzsényi 3, Kovács 3, Szász 3, Fazekas 1, Kránitz O. 1, Elhardt.
Edző:Száva Flórián.
A KSZSE : Répás, Mészáros 2, Forgó 3, Homoki 4, Farkasinszki,Puhalák 10, Szécsi 2, Speth 2, Kis 1, Deák V. 2, Giricz 1, Soó, Almási.
Edző:Miklós Melinda
Kiállítások:6, ill. 10 perc.
Hétméteresek:2/1, ill. 4/1.

Orosházi NKC junior – Kézilabda Szeged SE-Algyő: 21-23 (12-9)

Felkészülési mérkőzés 2013. 02. 02.
Orosháza, Táncsics Sportcsarnok.

Orosházi NKC:Kothencz – Kónya 6, Kránitz 6, Szöllősi D. 6, Gregus 1 (1), Kecskeméti 1, Molnár 1, Szöllősi S.
Edző: Mikus István.

A KSZSE : Almási, Répás, Homoki 2, Szécsi 4, Farkasinszky 3, Puhalák 3, Sebők 3 (2), Speth 3, Giricz 2, Deák V. 1, Mészáros 2,  Kis, Soó.

Kiállítások:2, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 4/1, ill. 2/2.

A játékidő kétszer húsz perc volt, a mérkőzésre a tervezett SZKKSE elleni meccs helyett került sor, mivel a kevés játékossal érkező dorozsmai csapat további sérülések miatt nem tudta vállalni a találkozót.
Száva Flórián: – A védekezésünk kezdi azt az arcát mutatni, amire szükségünk van az eredményes szerepléshez. Az ebből való lerohanások eredményeként sok gyors gólt tudtunk lőni az ellenfeleknek. A felállt fal elleni támadójátékunk a keresztmozgásoknak köszönhetően felgyorsult, ezáltal a hatosfal és az öt plusz egyes védekezés ellen is eredményesek tudtunk lenni. A bajnoki mérkőzés előtti utolsó hét legfontosabb feladatai közé a visszarendeződésünk hatékonyabbá tétele és a védekezés további finomítása tartozik. A legpozitívabb dolog az edzőmeccset értékelve az, hogy a játékosok csapatként tudtak küzdeni.
Miklós Melinda (Kézilabda Szeged SE-Algyő): – Igen magas hőfokú és keménységű mérkőzéseket sikerült vívnunk a remek játékosokat felvonultató házigazda ellen. Mérkőzésről mérkőzésre javult a játékunk. Végre megfelelően fel tudtuk venni az NB I/B ritmusát. Köszönjük az orosháziaknak, hogy náluk vendégeskedhettünk. Reméljük nekik is olyan hasznos volt ez a hétvége, mint nekünk.

Edzőmérkőzésen döntetlen Makón!

Lejátszottuk első felkészülési mérkőzésünket, melyen az NB II -es listavezető Makói csapat volt az ellenfél. Jó iramú mérkőzésen nem kímélték egymást a csapatok és igazságos döntetlen lett az eredmény. Csapatunkban pályára léptek az új játékosok (Dr. Deák, Mészáros) és a junior csapatból hárman is (Deák, Szécsi, Sebők). Mindannyian bíztatóan játszottak és erősítést jelenthetnek a csapatnak.
Makó, 2013. 01. 30. 50 néző
Marosmenti NKSE - Kézilabda Szeged SE -Algyő 26:26

Miklós Melinda: 
A dinamikus mérkőzés jól szolgálta a tavaszi szezonra való felkészülésünket. Többféle támadó és védekező formációt igyekeztünk kipróbálni. A mérkőzés folyamán mindenki lehetőséget kapott, közöttük több fiatal játékos is, akiket szeretnénk beépíteni a csapatba. Természetesen megmutatkoztak hiányosságaink is, ezt mutatja a sok technikai hiba, amelyeket a következő mérkőzésekre korrigálni szeretnénk.

Változásokkal kezdődött az év!

Felnőtt csapatunknál a kispadon Mandl Gábort új edzői stáb váltotta fel. A felkészülést a tavaszi szezonban hármas edző team irányítja. A team tagja Miklós Melinda vezető edző, Almási Dóra edző és Vojkovics Gyula edző. A keretben is történtek változások.  Pocsai Dorina Luxemburgba igazolt, Kormány Dóra külföldi munkavállalása miatt, míg Volencsik Anna tanulmányi elfoglaltsága miatt abbahagyta a kézilabdát. A csapathoz érkezett Kistelekről Dr. Deák Beáta, az SZKKSE csapatából Mészáros Edina. Még további játékosokkal egyeztetünk, valamint 6 játékos ( Német Mónika, Deák Vivien, Giricz Laura, Speth Evelin, Szécsi Rebeka és Sebők Stefánia) a junior csapatból  heti 3 alkalommal a felnőttekkel készülhetnek.

K. Szeged SE-Algyő

NBI/B női felnőtt

(11. hely)

2012. szeptember 15. 18:00 1. ford. K. Szeged SE-Algyő - Vasas SC 22-34
2012. szeptember 22. 18:15 2. ford. Kispesti NKK - K. Szeged SE-Algyő 28-21
2012. szeptember 30. 18:00 3. ford. Orosházi NKC - K. Szeged SE-Algyő 22-21
2012. október 7. 18:00 13. ford. DVSC-FÓRUM II. - K. Szeged SE-Algyő 37-23
2012. október 13. 18:00 4. ford. K. Szeged SE-Algyő - Hajdúböszörményi TE 23-23
2012. október 21. 16:00 5. ford. Kecskeméti NKSE - K. Szeged SE-Algyő 24-25
2012. október 28. 17:00 6. ford. K. Szeged SE-Algyő - Hajdúnánás Termál SC 27-31
2012. november 3. 18:00 7. ford. K. Szeged SE-Algyő - Nyíradonyi VVTK 19-26
2012. november 10. 18:00 8. ford. K. Szeged SE-Algyő - Szent István SE Építők 24-25
2012. november 17. 14:00 9. ford. Inárcs-Örkény KC - K. Szeged SE-Algyő 25-24
2012. november 24. 18:00 10. ford. K. Szeged SE-Algyő - Csorvási SK 31-25
2012. december 2. 16:00 11. ford. Eszterházy KFSC-GloboSys - K. Szeged SE-Algyő 38-23
2012. december 8. 18:00 12. ford. K. Szeged SE-Algyő - Szeged KKSE Chance-Exicom 20-28
2013. február 10. 15:00 14. ford. Vasas SC - K. Szeged SE-Algyő 0-0
2013. február 17. 15:00 15. ford. K. Szeged SE-Algyő - Kispesti NKK
2013. február 24. 15:00 16. ford. K. Szeged SE-Algyő - Orosházi NKC
2013. március 3. 15:00 17. ford. Hajdúböszörményi TE - K. Szeged SE-Algyő
2013. március 10. 15:00 18. ford. K. Szeged SE-Algyő - Kecskeméti NKSE
2013. március 16. 16:00 19. ford. Hajdúnánás Termál SC - K. Szeged SE-Algyő
2013. április 6. 18:00 20. ford. Nyíradonyi VVTK - K. Szeged SE-Algyő
2013. április 14. 11:00 21. ford. Szent István SE Építők - K. Szeged SE-Algyő
2013. április 28. 15:00 22. ford. K. Szeged SE-Algyő - Inárcs-Örkény KC
2013. május 4. 15:00 23. ford. Csorvási SK - K. Szeged SE-Algyő
2013. május 12. 15:00 24. ford. K. Szeged SE-Algyő - Eszterházy KFSC-GloboSys
2013. május 18. 16:00 25. ford. Szeged KKSE Chance-Exicom - K. Szeged SE-Algyő
2013. május 26. 15:00 26. ford. K. Szeged SE-Algyő - DVSC-FÓRUM II.

Női felnőtt kupa

(. hely)

2012. október 17. 18:30 ford. K. Szeged SE-Algyő - Orosházi NKC 24-23
2012. november 14. 19:00 ford. Gyömrő VSK - K. Szeged SE-Algyő 25-26
2012. december 22. 18:00 ford. K. Szeged SE-Algyő - ÉTV-Érdi VSE 21-50

Góllövőlista

Csapat G. M.
Forgó Nikolett 80 16
Pocsai Dorina 66 14
Homoki Regina 62 16
Kormány Dóra 28 15
Krivik Anikó 27 16
Draxler Orsolya 27 16
Tótváradi Solange 25 11
Puhalák Szidónia 22 4
Volencsik Anna 14 12
Hódi Szilvia 11 14
Miklós Melinda 3 6
Német Mónika 2 1
Hódi Renáta 2 3
Takács Dóra 2 5
Gombos Brenda 2 11
Speth Evelin 0 1
Szécsi Rebeka 0 1
Sebők Stefánia 0 2
Draxler Dorottya Dóra 0 2
Deák Vivien 0 2
Kis Franciska 0 3
Török Bianka 0 6
Debreczeni Kata 0 15
Almási Dóra 0 15
Répás Georgina 0 1

Kézilabda bemutatóval zárult az őszi szezon!


Az NB I-es bajnokság 3. helyén álló Érdi csapatból ismét Algyőre látogatot a friss EB bronzérmes Szekeres Klára és Vincze Melinda, továbbá testközelből ismerkedhettünk meg  a sokszoros válogatott Tóth Tímea és Wolf Alexandra játékával is.
A mérkőzésen a csapatok igyekeztek kiszolgálni szurkolóikat, míg mi megfontolt, átgondolt támadások után  igyekeztünk minél többször betalálni a vendég kapuba (cél a 20 gól elérése volt, mely sikerült), addig a vendégek villámgyors, ötletes játékok után könnyedén lőtték góljaikat, mely gólzáport kapusaink  bravúros védéssekkel próbálták néha megtörni.
Valamennyi játékosunk pályára lépett, mely emlékezetes pillanat maradhat számukra.
Az Érdi csapat  legjobb összeállításában játszott, komolyan véve a talákozót.
Sok sikert kívánunk nekik a bajnokságban és a további kupa mérkőzésekre.

Algyő: 2012. 12. 22. 250 néző
Kézilabda Szeged SE-Algyő - ÉTV-Érdi VSE 21:50  (11:23)
Játékvezető(k): Száva Flórián, Túróczy József
Versenybíró(k): Fekete József, Nádasdi Tamás dr.

ALMÁSI Dóra
DEÁK Vivien
DEBRECZENI Kata
DRAXLER Orsolya 
4
FORGÓ Nikolett
6
GOMBOS Brenda 
1
HÓDI Szilvia
3
HOMOKI Regina 
4(1)
KIS Franciska
KORMÁNY Dóra 
1
KRIVIK Anikó
NÉMET Mónika
2
RÉPÁS Georgina
SEBŐK Stefánia
SPETH Evelin
SZÉCSI Rebeka
BALOG Beáta
5
BOGNÁR Barbara 
1
ELEZ Kristina 
5
GRIDNYEVA Szvetlana
JANURIK Kinga
KISFALUDY Anett
8
KOREN Alja
6
KOVÁCS Anna 
8
KOVÁCS Gréta
OGUNTOYE Viktória
SZEKERES Klára
3
TÓTH Tímea
2
TÖRÖK Petra 
2
VINCZE Melinda
6
WOLF Alexandra
4(4)
Kiállítás: 8/2 perc
Hétméteresek: 3/1 ill. 5/4


Vendég győzelem a helyi rangadón!
Szombaton 15 év után találkoztunk hivatalos mérkőzésen az SZKKSE csapatával. A nagy érdeklődéssal várt mérkőzésen magabiztos vendég siker született.


2012. 12. 07. NBI/B -s  női felnőtt mérkőzés  Algyő 300 néző
Kézilabda Szeged SE-Algyő  - SZKKSE CHANCE-EXICOM20:28 (9:12)
Vezette:  Dr. Kozák, Wenzel
KSZSE: ALMÁSI - Krivik 1,  Pocsai 3, Kormány,  Homoki 5, Forgó 6,  Draxler O..

Csere: Répás (kapus), Debreczeni,  Hódi Sz., Puhalák 5, Volencsik, Gombos, Tótváradi.
SZKKSE: Dobó M. , Szalma, Dobó A. 3,  Aron 3, Huszka 1,  Karsai 6, Mészáros, Mocsári,  Szigeti, Vadászy 3, Velky 6, Vér 2, Zsibrita 1, Zsilák 3,  Kovács, Orell.

Kiállítás: 10/10 perc

Hétméteresek: 5/5 ill. 4/1


Mandl Gábor:
Érződött, hogy ellenfelünk rutinosabb csapat - jobban bírta a meccset iramban és minőségben is. A kezdeti lelkesedésünk nem volt elég.

Marosán György: – Ma a lányok mindenkinek bizonyítottak. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen csupa szív emberekkel dolgozhatok. Hiszünk magunkban, és csak ez számít, dolgozunk és haladunk előre. További sok sikert kívánok a KSZSE-nek is.


Algyőn készül a Magyar Női Kézilabda Válogatott az EB-re!
Hat napon keresztül, hétfőig Csongrád megyében vendégeskedik a magyar női kézilabda-válogatott. A jövő heti szerbiai Európa-bajnokságra készülő nemzeti együttes Szegeden, a Hunguest Hotel Forrásban lakik, a napi két edzését pedig Algyőn, a Fehér Ignác Általános Iskola sportcsarnokában végzi köszönhetően az Algyői Önkormányzat, az Algyői Sportkör és a Kézilabda Szeged SE támogatásának. Algyőn készül a Magyar Női Kézilabda Válogatott az EB-re!
Hat napon keresztül, hétfőig Csongrád megyében vendégeskedik a magyar női kézilabda-válogatott. A jövő heti szerbiai Európa-bajnokságra készülő nemzeti együttes Szegeden, a Hunguest Hotel Forrásban lakik, a napi két edzését pedig Algyőn, a Fehér Ignác Általános Iskola sportcsarnokában végzi köszönhetően az Algyői Önkormányzat, az Algyői Sportkör és a Kézilabda Szeged SE támogatásának.

Papírforma vereség Egerben!

A listavezető ellen sajnos tartalékosan kellett elutaznunk, hiszen sérülések, munkahelyi elfoglaltság miatt többen nem tarthatnak velünk. Sok illúziónk nem volt a mérkőzéssel kapcsolatban, hiszen a két csapat céljai merőben mások. Megtapasztalhattuk, hogy Egerben komolyan készülnek  az NB I -re. A szakmai és az azt segítő munka is (sajtó, televízió, szurkolók nagy száma, sportdiplomácia) magas szinte zajlik.
A pályán azonban 40 percig a nézők és hazai csapat meglepetésére ez nem mutatkozott meg, mivel csapatunk okosan és jól játszott, az eredményjelzőn 16:14 volt az egriek javára. Sajnos ezek után Halász, Dr. Kovács játékvezetői páros - Dobó István egri hős példáját követve - minden eszközt bevetett az Egri Vár védelmében. Az így megerősített erősség már megtizedelt csapatunknak bevehetetlennek bizonyult.
2012. 12. 02.. NBI/B -s  női felnőtt mérkőzés  Eger 250 néző
Eszterházy KFSC-Globsys - Kézilabda Szeged SE-Algyő38:23 (12:9)
Vezette: Halász, Dr.. Kovács
KSZSE: ALMÁSI - Krivik 1, Pocsai 5,  Kormány 2, HOMOKI 7, Forgó 4,  Draxler O. 3.
Csere: Répás (kapus), Gombos, Tótváradi 1, Deák, Sebők, Debreczeni.
Kiállítás: 8/16 perc
Hétméteresek: 4/3 ill. 4/3
Mandl Gábor:  40 percig jól játszottunk, majd kijött a két csapat céljai közötti különbség.

Az eddig 2 pontot gyűjtő Csorvási csapatot fogadtuk  Algyői csarnokban. Nagyon fontos mérkőzést játszottunk, a 2 pont megszerzése volt célunk. Az elmúlt fordulókban mutatott játék már biztató volt a mérkőzésre.
Jól kezdtük a találkozót, majd  Walfisch góljaval fordítottak a vendégek.  5:4 -es vezetésük után  9 gólt szereztünk zsinorban, melyre nem érkezett válasz. A félidő végén sajnos ismét látótávolságba kerültek a Csorvásiak. A második félidőt kettős emberhátrányban kezdtük, de két gólt is szereztünk ennek ellenére. Sorozatos kiállításoknak köszönhetően - melyek jó része sajnos jogos volt- 19:16 -ra zárkóztak a vendégek. Ekkor ismét kettős hátrányba kerültünk, de 3 gólos plusszal  jöttünk ki belőle, így végleg eldőlt a mérkőzés. 10 gólos előnyünk az utolsó percekben 6 -ra csökkent, de biztos győzelmünkhöz nem férhetett kérdés.

2012. 11. 24. NBI/B -s  női felnőtt mérkőzés  Algyő 200 néző
Kézilabda Szeged SE-Algyő  - Csorvás 31:25 (15:10)
Vezette: Kovács, Mándli
KSZSE: ALMÁSI - Krivik 3,  POCSAI 7, KORMÁNY 5,   HOMOKI,  FORGÓ 5,  Draxler O. 1.
Csere: Répás (kapus), Debreczeni,  HÓDI SZ.., Takács, PUHALÁK 9,  Hódi R., Volencsik 1.
Kiállítás: 20/6 perc
Hétméteresek: 4/3 ill. 5/4
Mandl Gábor:  A mai napon mindenki hozzátett a nagyon fontos győzelemhez, gratulálok a lányoknak.

7 gólos vezetésünk után is sikerült vereséget szenvedni Örkényben!

Nagyszerű első félidő után egészen más csapatok érkeztek a pályára. A hazaiak nagy lendülettel, mi pedig sok cserével felforgatva.  11 percig gólképtelenek voltunk, a hazaiak ötször is betaláltak , így a nagy küzdelemben kivívott előnyünk semmivé vált.  A kiélezett végjátékot  már  a lélektani előnyben lévő Örkényi csapat nyerte meg.


2012. 11. 19. NBI/B -s  női felnőtt mérkőzés  Örkény 100 néző
Inárcs-Örkény KC - Kézilabda Szeged SE-Algyő25:24 (10:16)
Vezette: Horváth, Simó
KSZSE: ALMÁSI - Krivik 1, Takács 1, Hódi R. 1,  HOMOKI 5, FORGÓ 10,  Draxler O. 1.
Csere: Répás (kapus), Debreczeni,  Hódi Sz., Kormány 1,  Puhalák 3,  Volencsik 1, Pocsai.
Kiállítás: 4/8 perc
Hétméteresek: 2/1 ill. 5/2
Mandl Gábor:  A győzelem lehetőségétől talán megrettent  a csapat.


A legjobb 16 között felnőtt csapatunk a Magyar Kupában!
A "meredek lejtőn" épült gyömrői pályán nagy küzdelemben sikerült kivívni a továbbjutást a csapatnak.
Sajnos tartalékosan utaztunk el, mivel többen iskolai elfoglaltságuk, és sérülés miatt nem tudtak velünk tartani. Az NB II-ben listavezető Gyömrői csapat lelkes játékkal és játékvezetői segítséggel igyekezett az osztálykülönbséget pótolni. Ezen a találkozón azonban mi is meg csillogtattuk küzdeni tudásunkat, valamint fegyelmezetten és jól is játszottunk, így a játékvezetői páros minden igyekezete ellenére várhatjuk a sorsolást.

2012. 11. 14. Magyar Kupa mérkőzés a 16 közé jutásért: Gyömrő VSK - Kézilabda Szeged SE-Algyő 25:26 (12:10)
Vezette: Buza, Pinizsi
KSZSE:  Répás- KRIVIK 3, TAKÁCS, HÓDI SZ. 2,  HOMOKI 6, FORGÓ 7,  RAXLER O. 1.
Csere:  Pocsai 4, Volencsik 1, Kis, Gombos.
Kiállítás: 2/12 perc
Hétméteresek: 10/9 ill. 4/2

Mandl Gábor:  Hazai pálya előnyeit élvező gyömrői csapat  ellen lelkes, odaadó játékkal győztünk.


Ismét nem termett babér!

Az elmúlt hetekben kiváló formát mutató vendégek nehéz ellenfélnek ígérkeztek, azonban mindenképpen pontjaink gyarapítása volt a célunk. Változás történt keretünkben a napokban. Miklós Melinda és Török Bianka a HLKC NB II-es  csapatába igazolt. További sportsikereket kívánunk nekik. Kettős igazolással a Vác csapatától ismét a KSZSE színeiben lépett pályára Hódi Renáta és Puhalák Szidónia.
Végig fej-fej melletti küzdelemben  harcolta ki a győzelmet a vendég csapat, mivel jobban akarta a győzelmet és fontos pillanatokban nem remegett meg a kezük.


2012. 11. 10. NBI/B -s  női felnőtt mérkőzés  Algyő 150 néző
Kézilabda Szeged SE-Algyő - Szent István SE Építők 24:25 (13:13)
Vezette: Herr Adél, Schmidt Orsolya
KSZSE: Almási- KRIVIK 3, Pocsai 2, Kormány 1,  Homoki 4,  Forgó 7, Draxler O.
Csere: Répás (kapus), Debreczeni,  Hódi Sz., Hódi R. 1, PUHALÁK 5, Tótváradi,  Takács, Volencsik.
Kiállítás: 10/8 perc
Hétméteresek: 4/3 ill. 3/3

Mandl Gábor:  A győzelemhez  még több szív  és fegyelmezettség fog vezetni.


A Nyíradony is elvitte a két pontot!
A Nyíradony kérésére felcseréltük a a pályaválasztói jogot. A Nyíradony élmezőnybe tartozik, (elmúlt évi bajnok) így pontszerzés is bravúr lett volna. Sajnos elmaradt a meglepetés, bár a második félidő 20. percében csak három gólos volt a vendég vezetés, igazából nem volt esélyünk a győzelemre.
2012. 11. 03. NBI/B -s  női felnőtt mérkőzés  Algyő 150 néző
Kézilabda Szeged SE-Algyő - Nyíradony VVTK 27:31 (14:15)
Vezette: Kozák, Wenzel
KSZSE: Almási- KRIVIK 5, Pocsai 3, Kormány 1,  HOMOKI 5, Forgó 1, Draxler O. 1.
Csere: Répás (kapus), Debreczeni,  Hódi, Tótváradi 1,  Takács 1,  Miklós 1, Gombos,
Kiállítás: 4/4 perc
Hétméteresek: 3/1 ill. 3/2

Mandl Gábor:  A lányok a mérkőzésen mindent meg tettek a győzelemért, azonban a heti felkészülésünk nem az elvárt szinten történt. 


Hajdúnánást fogadtuk, akik sajnos megérdemelten elvitték a két pontot!

Vasárnap hazai pályán fogadtuk a Hajdúnánás Termál SC csapatát, kik 6 ponttal a 7. helyen álltak a bajnokságban. A mérkőzésen Pocsai Dorina nem állhatott rendelkezésre, míg Forgó Nikolett betegség miatt nem volt teljes értékű. 
A két csapat kemény, de sportszerű összecsapása a végjátékban dőlt el a vendégek javára. A "hosszabb" kispad döntötte  el a mérkőzést.
2012. 10. 28. NBI/B -s  női felnőtt mérkőzés  Algyő 150 néző
Kézilabda Szeged SE-Algyő - Hajdúnánás Termál SC 27:31 (14:15)
Vezette: Dr. Driszku Klaudia, Ónodi Erika
KSZSE: Almási- Krivik 2, HÓDI  2, Kormány 3,  HOMOKI 5, FORGÓ 6, Draxler O. 2.
Csere: Répás (kapus), Volencsik 1, Debreczeni,  Tótváradi 5 (5),   Miklós 1, Gombos, Török.
Kiállítás: 6/6 perc
Hétméteresek: 7/5 ill. 7/7

Mandl Gábor:   Pocsai Dorina híánya és Forgó Nikolett betegsége  rosszkor jött, így egyszerűen "elfogytunk" a végére, bár így is közel voltunk  a meglepetéshez

A héten eldölt, hogy Takács Dóra pályafutását az Egyesületünkben folytatja . 2,5 év Siófoki játék után ismét csapatunkat erősíti, reményeink szerint játékával tovább javul  teljesítményünk, mely pontokban és gólokban is meg fog mutatkozni.
Vasárnap Kecskemétre látogattunk, és két ponttal gatdagodtunk!
Az eddig még pontnélküli Kecskeméti csapat ellen terveztük begyűjteni a két pontot, mely roppant nehéznek ígérkezett, hiszen nekik is hasonló terveik voltak.
Rosszul indult a mérkőzés, alig mondták ki a csapatok az "éljen, éljen"-t, máris 5:0 volt a hazaiak javára. Szerencsére magunkra találtunk, és a 19. percben már 8:6 volt ide. Szoros, változatos mérkőzés 57. percére sikerült négygólos előnyre szert tenni, melyből 1 megmaradt a végére, így első győzelmünket arattuk, mégpedig idegenben.

2012. 10. 22. NB I/B -s női  felnőtt mérkőzés Kecskemét, 100 néző

Kecskeméti NKSE - Kézilabda Szeged SE-Algyő  24:25 (13:12)
Vezette: Drinóczi, Horváth
KSZSE: ALMÁSI - Krivik 2, POCSAI 7, Kormány,  Homoki 2, FORGÓ 10, Draxler.
Csere: RÉPÁS (kapus), Kis, Debreczeni,  TÓTVÁRADI 4, Hódi,  Miklós.
Kiállítás: 4/8 perc
Hétméteresek: 5/4 ill. 5/1

Mandl Gábor: Nagyon fontos pontokat szereztünk riválisunk otthonában,gratulálok a csapat első győzelméhez.
Nincs megállás, ismét pályára lépett felnőtt csapatunk.
Magyar Kupa mérkőzésen  az Orosháza csapatát búcsúztattuk nagy csatában!
A mérkőzés végig kiélezett volt, fej-fej mellett haladtak a csapatok, 2 gólnál nagyobb különbség nem alakult ki. A remek játékosokból álló orosházi csapat legyőzése önbizalmat adhat a továbbiakban.
 

2012. 10. 17. Magyar Kupa  női felnőtt mérkőzés 2. forduló Algyő 100 néző
Kézilabda Szeged SE-Algyő - Orosházi NKC 24:23 (13:13)
Vezette: Kiss, Kuklis
KSZSE: Almási- Krivik, Pocsai 2, Kormány 1,  Homoki 1, FORGÓ 5, DRAXLER O. 4.
Csere: RÉPÁS (kapus), Volencsik 2, Debreczeni,  TÓTVÁRADI 6, HÓDI 1,  Miklós 1, Gombos 1.
Kiállítás: 0/4 perc
Hétméteresek: 6/5 ill. 5/3

Mandl Gábor: A csapat egységes volt, mindenki hozzátett valamit a győzelemhez.
Debrecenben szenvedtünk papírforma vereséget.
A listavezető elleni mérkőzés nem sok jót ígért, hiszen a debreceniek a sok kiváló játékos mellett  semmit sem bíznak a véletlenre. "Egyik" csapatuk ellen sikerült egy színvonalas mérkőzést játszani, a "másik"  már átrobogott rajtunk.

2012. 10. 07. NBI/B-s női felnőtt mérkőzés Debrecen 60 néző
DVSC-Fórum II. - Kézilabda Szeged SE-Algyő  37:23 (14:13)
Vezette: Vágó Barbara, Vágó Ilona
KSZSE: Almási- Krivik, POCSAI 8, Kormány 2,  HOMOKI 5, FORGÓ 5, Draxler O. 3.
Csere: Répás (kapus), Török, Volencsik, Debreczeni,  Tótváradi.
Kiállítás: 2/4 perc
Hétméteresek: 5/5 ill. 3/2

Mandl Gábor: Az első félidő jó játékát már  nem tudtuk megismételni a másodikban, mivel a hazaiak azonos értékű sorcserét  hajtottak végre.
Megszereztük első pontunkat az NBI/B -ben a Hajdúböszörmény ellen!
Három idegenbeli meccs után a szintén újonc Hajdúböszörményi csapat ellen játszottunk a győzelem reményében. Ideges kezdés után 9:6 -os vezetésre tettünk szert, de a félidőben két gólos hátrányba kerültünk. A záró 10 percet 5 gólos hátrányban kezdtük, de az utolsóban már mi vezettünk a teljesen elfáradt vendégek ellen. Sajnos sikerült egyenlíteniük, így az egy pontot elvitték. A játékvezetés sajátos felfogásához nem tudtunk igazodni, mely ugyan mindkét csapat játékosait megzavarta, de ebből a vendégek jöttek ki jobban. 
2012. 10. 13. NBI/B-s női felnőtt mérkőzés Algyő 150 néző
Kézilabda Szeged SE-Algyő - Hajdúböszörményi TE 23:23 (10:12)
Vezette: Hornyik, Lábadi
KSZSE: Almási- Krivik, POCSAI 5, Kormány 3,  HOMOKI 7, Hódi, Draxler O..
Csere: Répás (kapus), Török, Volencsik 2, Debreczeni,  Tótváradi 3, FORGÓ 3, Miklós, Gombos.
Kiállítás: 20/6 perc
Hétméteresek: 4/3 ill. 7/7

Mandl Gábor: Ahhoz, hogy nyerni tudjunk, elsősorban magunkat kell legyőznünk. A küzdelem és a tét leszürkítette játékunkat. Az idegenben hazai pályát élvező hajdúböszörményiek ellen a rossz kezdés után, küzdeni akarásunkból a döntetlenre futotta.

Nagy küzdelem után érdemtelenül maradt Orosházán a két pont!
Vasárnap  Orosháza vendégei voltunk,a népes hazai szurkolók általános meglepetésére végig uraltuk a mérkőzést, de nem nyerhettünk. A csapat nagy szivvel és jól is játszott a bomba erős hazaiak ellen, így minden dícséretet megérdemel.
NBI/B-s női felnőtt mérkőzés Orosháza  350 néző
Orosházi NKC - Kézilabda Szeged SE-Algyő  22:21 (9:14)
Vezette: 
KSZSE: ALMÁSI- Krivik 2, POCSAI 7, KORMÁNY 1, HOMOKI 2, FORGÓ 3, DRAXLER O. 3.
Csere: Répás (kapus), Török, Volencsik,  HÓDI 2, Debreczeni, Gombos, Tótváradi 1.
Kiállítás: 4/12 perc
Hétméteresek: 3/1 ill. 3/2

Mandl Gábor: Nagyot küzdöttünk, egységesek  voltunk, jó úton járunk

Kispesti siker pokoli hangulatban!
Szombaton (2012. 09. 21.) Budapesten lépett pályára felnőtt csapatunk és nagy csatában, javuló játékkal szenvedett vereséget a hazai pálya minden előnyét élvező Kispesti gárdától.
Nehezen indult a mérkőzés, de a 24. percig 2-3 góllal vezetünk, ekkor egy 5:0 sorozatot produkált a hazai csapat és átvette a vezetést. A második félidő közepéig szoros volt a meccs, majd sorozatos kiállításokkal és nem megítélt büntetőkkel sújtva túlzott arányú vereséget szenvedtünk.
Gratulálunk a 150-fős hazai B középnek a fergeteges, és sportszerű szurkolásért.


NBI/B-s női felnőtt mérkőzés Budapest, Kő ér utca  200 néző
Kispesti NKK - Kézilabda Szeged SE-Algyő  28:21 (11:9)
Vezette: Csányi, Zörgő
KSZSE: Almási- Krivik 2, POCSAI 6 (1), Kormány 4, Homoki 2, Forgó 2, Draxler O.
Csere: Répás (kapus), Török, VOLENCSIK 4, Draxler D., Hódi, Debreceni, Gombos, Miklós, Tótváradi.
Kiállítás: 10/12 perc
Hétméteresek: 6/4 ill. 1/1

Mandl Gábor: A jó kezdésünk  (5:8) ellenére, a hazai pályát élvező kispestiek gyüjtötték be a két pontot.

Nincs meglepetés a nyitányon.

Nagyon idegesen játszottuk végig a mérkőzést, hibáinkat azzonnal büntette a kiváló játékerőt képviselő Vasas, így  nagy arányú vereséget szenvedtünk. 

NBI/B-s női felnőtt mérkőzés Algyő Sportcsarnok  200 néző
Kézilabda Szeged SE-Algyő - Vasas SC 22:34 (8:17)
Vezette: Kiss, Kuklis
KSZSE: ALMÁSI - Krivik, POCSAI 7,  Homoki 2, Kormány 3,  Forgó, Draxler O. 3.
Csere: Répás (kapus), Hódi, Volencsik 2, Debreceni, Tótváradi 5, Gombos, Draxler D., Török.
Kiállítás: 6/8 perc
Hétméteresek: 5/4 ill. 0/0
Mandl Gábor: Megilletődött újonc csapatom egy nagyon jó ellenféllel találta szembe magát és tapasztalhatta meg a magasabb osztály ritmusát, erejét.  Azon dolgozunk, hogy minél hamarabb alkalmazkodjunk  ehhez  a frekvenciához.

Szombaton hazai pályán a nagy múltú Vasas SC ellen kezdjük meg a bajnokságot a női kézilabda NBI/B –ben, akik az elmúlt szezonban 7. helyen végeztek a Nyugati csoportban.

A KSZSE felnőtt és junior meccseit az Algyői Sportkörnek köszönhetően Algyőn vívjuk az új sportcsarnokban K. Szeged SE-Algyő néven. A közelmúltban az egyesület neve is megváltozott Kézilabda Szeged Sportiskola Egyesületre. Nem csak név változás történt, hanem az utánpótlás-nevelést is szélesebb bázisokra helyeztük, így délelőttönként és délutánonként az iskolákban tartunk kézilabdázással egybekötött testnevelés órákat.

A fiatal és sajátnevelésű gárda kerete a nyár folyamán változott, hiszen távozott a kapus Szalma Dóra, mezőnyből Grandjean Gréta, valamint a kispadról Marosán György edző is, mindannyian a helyi rivális Szeged-Kiskundorozsma csapatába. Puhalák Szidónia, a Vácon, Horváth Dorka a Ferencvárosban, míg Sebestény Fanni a Bp. Szent István csapatában folytatja pályafutását.

Természetesen a  csapatba érkeztek új játékosok is, a Draxler testvérek, Orsolya és Dorottya az SZKKSE-től tértek vissza egy év után, a kapus Répás Georgina Gyuláról, a jobbszélső Krivik Anikó Csorvásról, míg a jobbszélső Kiss Anett és balszélső Volencsik Anna  Orosházáról, valamennyien rendelkeznek NB I/B-s tapasztalattal. Továbá a keret tagja Debreceni Kata és Soó Réka is. A csapatról elmondható, hogy „egyetemi”, hiszen a 21 játékosból 15-en egyetemisták. Az edzői feladatokat  Mandl Gábor látja el

A célkitűzéseket illetően újonc csapatként a K. Szeged SE-Algyő  a biztos bennmaradást szeretnénk elérni a másodosztályú bajnokságban.  Az állomány nagyon fiatal és fejlődőképes játékosokból áll, akik akár magasabb szintre is fejleszthetők. A csapat szeptember 15-én Szombaton az Algyői Sportcsarnokban 18:00 órakor kezdi meg a  bajnokságot a Vasas együttese ellen.


Sajnos az Ada, Kispest és Csorvás lemondása miatt az Orosházi torna elmaradt. Így edzőmérkőzéseket játszottunk a vendéglátóinkkal.
Eredmények:

Orosházi NKC – Kézilabda Szeged SE: 35-30 (20-13)
Felnőtt felkészülési mérkőzés. Orosháza, Városi Sportcsarnok.
Orosházi NKC: Fodor, Kothencz (kapusok), Gerzsényi 5, Domokos 4 (1), Ravasz 4, Fazekas 3, Raffai-Such 3, Szász 3, Szőke 3, Fabisz 2, Farkas 2 (1), Héjjas 2, Kovács 2, Antal 1 (1), Elhardt 1, Gregus, Kránitz A., Tóth, Volencsik.
Edző: Pásztor István.

Kézilabda Szeged SE: Almási, Répás (kapusok), Forgó 5 (1), Pocsai 5, Török 5, Draxler D. 3, Draxler O. 3, Homoki 3, Krivik 3, Miklós 2, Kiss 1, Debreceni, Gombos, Kormány.
Edző: Mandl Gábor.

Kiállítások: 10, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 5/3, ill. 2/1.


Orosházi NKC – Kézilabda Szeged SE: 34-22 (18-10)
Felnőtt felkészülési mérkőzés. Orosháza, Városi Sportcsarnok.
Orosházi NKC: Fodor, Kothencz (kapusok), Ravasz 7 (1), Fazekas 4, Raffai-Such 4, Szász 4 (1), Szőke 3, Antal 2, Domokos 2, Fabisz 2, Gerzsényi 2, Elhardt 1, Gregus 1, Kovács 1, Volencsik 1, Farkas, Héjjas, Kránitz A., Tóth.
Edző: Pásztor István.

Kézilabda Szeged SE: Almási, Répás (kapusok), Török 6, Homoki 5 (2), Forgó 3 (1), Kiss 3, Pocsai 3 (1), Debreceni 1, Draxler D. 1, Draxler O. 1, Gombos, Kormány, Krivik, Miklós.
Edző: Mandl Gábor.

Kiállítások: 6, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 6/4.

Orosházi NKC /junior/ – Kézilabda Szeged SE /felnőtt/: 36-39 (15-19)
Felkészülési mérkőzés. Orosháza, Városi Sportcsarnok, 50 néző.
Vezette: Demartsik, Kovács.
Orosházi NKC: Németh – Gregus 5, Ulmann 9, Tóth, Szőke 6 (2), Farkas 5, Volencsik.
Csere: Bella, Ádász (kapusok), Molnár 4 (2), Szöllősi D., Kónya 1, Szöllősi S. 1, Kránitz 5, Horváth.
Edző: Pásztor István.
Kézilabda Szeged SE: Almási, Répás (kapusok), Forgó 14 (3), Pocsai 8, Draxler O. 4, Krivik 3 (1), Kormány 3, Homoki 2, Kiss 2, Debreceni 1, Draxler D. 1, Miklós 1, Gombos, Török.
Edző: Mandl Gábor.
Kiállítások: 6, ill. 16 perc.
Hétméteresek: 7/4, ill. 4/4.
Jegyzőkönyv forrás: ONKC

A mérkőzések után képet kaphattunk arról, hogy a magasabb osztály milyen játékot követel meg, valamint hol tartunk a munkában.  Köszönjük a szíves vendéglátást, melyet reméljük hamarosan viszonozni tudunk.

Második hely felkészülési tornán Kecskeméten.

Kecskemét - K. Szeged SE-Algyő 22:22
K. Szeged SE-Algyő - Szeghalom 31:21
 K. Szeged SE-Algyő - Pilisvörösvár 20:27
Kecskemét-Pilisvörösvár 19:36
Pilisvörösvár - Szeghalom 36:22
Végeredmény: 1. Pilisvörösvár, 2. KSZSE, 3. Kecskemét, 4. Szeghalom.
Torna legjobb kapusa: Almási Dóra

Felkészülési minitorna Mohácson:

Eredmények: Mohács TE - Rinyamenti KC 45:25
Rinyamenti KC - Kézilabda Szeged SE-Algyő 26:24
Mohácsi TE - Kézilabda Szeged SE-Algyő 31:33
A rekkenő hőségben lejátszott találkozók jól szolgálták felkészülésünket a bajnokságra.
Az első találkozó az idegeskedés jegyében zajlott, így meglepetésre kikaptunk. A hazaiak elleni találkozón már összeszedetten játszottunk és megérdemelten győztünk a Nyugati csoport ezüstérmese ellen.
Felnőtt csapatunk  június 30-án  az Etelka soron kezdte meg napi két edzéssel a felkészülést az NB I/B -s bajnokságra Mandl Gábor vezetésével!
Nem csak az edző személye változott, hanem  játékos állományban is történtek változások. Az érkezők között van nagy örömünkre Takács Dóra, aki 2,5 évet játszott a Siófok NB I-es csapatában, továbbá Draxler Orsolya és Draxler Dorottya kik a Szeged-Kiskundorozsma csapatától érkeztek vissza 1 év után. A kapus poszton is történt változás, mivel Répás Georgina a Gyula csapatából érkezett, illetve Szalma Dóra az SZKKSE csapatába
távozott. A távozók között van Grandjean Gréta  szintén az SZKKSE csapatába. Az egyesületben folyó kiváló munkának köszönhetően NB I-es csapatok is szemet vetettek  játékosainkra, így  Puhalák Szidónia  a Vác NB I-es csapatában, Horváth Dorka a Ferencvárosban, míg Sebestény Fanni a Bp. Szent István csapatában készül jelenleg.
A csapatnak legnagyobb erősítés, hogy kulcsjátékosainkra továbbra is számíthatunk, akiknek köszönhetően hosszú idő után ismét másodosztályban szerepelhet az egyesület.

A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai és Versenybizottsága döntése értelmében a 2012-2013 -as szezonban a Kézilabda Szeged SE a NB I/B osztály Keleti csoportjában szerepelhet.
NBI/B Kelet Nők
1. Szent István Építők 
2. Nyíradony VVTK 
3. Hajdúnánás Termál SC 
4. Kecskeméti NKSE 
5. Hajdúböszörményi TE 
6. Orosházi NKC 
7. Kézilabda Szeged SE-Algyő
8. Vasas SC 
9. DVSC II 
10. Szeged Kiskundorozsma KSE
11. Eszterházy KFSC
12. Csorvási SK
13. Inárcs-Örkény KC
14. Kispesti NKK 
Az első mérkőzésünket hazai pályán a Vasas ellen játszuk szeptember 15 vagy 16-án.

                                                                                                           VISSZA