BEMUTATKOZÁS

 

Bozsó Pál vagyok, nyugdíjas pedagógus. Egész munkás életemet ezen a pályán töltöttem.
A német juhászkutya fajtához gyermekkorom óta vonzódom. A fajtában fellelhető személyiségjegyek mindig új és új élményei sarkalltak a mind alaposabb fajtaismeret megszerzésére. Alapvetően foglalkoztatott a juhászkutyáktól méltán elvárt kiváló idegzet, jó képezhetőség, használhatóság kritérium fenntarthatóságának ismérvei. Hamar rá kellett jönnöm, hogy újat nem kell feltalálni, csak TISZTESSÉGESEN BE KELL TARTANI a fajtagazda tenyészérték mérő iránymutatását. Ennek megfelelően tenyészteni vagy a nem teljesítőkről erre a célra lemondani! Csak ez jelentheti azt a szelekciós nyomást, amely eredményeként a születendő egyedek ép test,ép lélek harmóniájában élhetik alig több mint évtizednyi életüket, maguk és mi a szerelmeseik örömére.
Mivel a beszerzett egyedek csak részben valósították meg a fajtától idealizált elvárásaimat, kihívást jelentett elkezdeni a nekem tetsző, - az MNJK tenyésztésrendszerében megfeleltetett, illetve megfeleltetni kívánt - egyedek tenyésztése, kiképzése és a tenyész rendezvényeken történő bemutatása. Ma már a magam sikerélményét - amely nem több, mint a laikus számára tetszetős, a szakmai hozzáértéssel mért környezetben kitűnő küllemű, a munkateljesítésben nem csak vizsga, hanem versenyszintű megmérettetésre is alkalmas tenyészetem egyedei adják.
Évente két, három alkalommal születik alom, melyek egyedeiről visszaigazolt információk biztosítanak a választott tenyésztői út helyességéről.