Egyre inkább divatos ez a kifejezés, de vajon mit is jelent valójában? Már jóval korábban voltak magukat kutyapszichológusnak valló kutyakiképzők, akik érdekes módon a parforce irányzatot képviselték ezen minőségükben... Lényeg, hogy a mai napig nincs olyan kis hazánkban, mint kutyapszichológus, ez is csak egyfajta reklámfogás, minden tartalom nélkül. Van ellenben egy könyv "Kutyapszichológia" címmel, Jan Fennel írta. A könyvet bátran ajánlom bárkinek, aki szeretné egy kicsit más szemszögből megközelíteni a kutyakiképzés témakört, mert vannak benne nagyon jó gondolatok. Azonban abszolút igazságként és egyedüli módszerként nem tudom elfogadni a benne leírtakat. Kezdve a számomra legfontosabb problémával: a szerző egy idillikus "country" környezetben lakik a falkájával, ahol megtehet, megengedhet bizonyos dolgokat, amelyeket egy városi kutyás nem - márpedig én főleg a városi dzsungelben élő kutyákkal foglalkozom. Lehet, hogy kizárólag pozitív megerősítéssel is meg lehet tanítani a kutyát arra, hogy ne lépjen le a járdáról, csak, ha erre engedélyt kap. Tehát jutalmazom, ha nem lép le, ha lelép, azt figyelmen kívül hagyom, és ezt a meg nem erősített viselkedésformát a kutyus fokozatosan elhagyja... hacsak addig el nem üti valami! Én azonban inkább engedem ellenőrzött körülmények között hibázni, és BÜNTETEM a kutyát, amellett, hogy jutalmazom a helyes viselkedést. Ugyanígy nem praktikus egy megrögzött verekedő, vagy épp "emberevő" kutyust csak pozitív megerősítéssel leszoktatni erről. A módszer azonban sok tekintetben követendő. Mindenképpen szükséges megismernünk a kutyáink gondolkodásmódját, "mozgatórugóit", hogy megérthessük őket, hogy boldogan, feszültségmentesen élhessünk együtt. Túl vagyunk már azon az elképzelésen, hogy a kutya viselkedése kizárólag különféle feltétlen és feltételes reflexek halmaza lenne. Tudjuk, hogy nemcsak ösztöneik, hanem érzelmeik, hangulataik, elképzeléseik is vannak. Tudjuk, hogy kommunikálnak velünk: kérnek, kérdeznek, közölnek, és ha hagyjuk, irányítanak is! Csak rajtunk áll, hogy megértsük és JÓL értsük őket. Ehhez képest sajnos félelmetesen kevés ember értelmezi helyesen a kutyája "beszédét". Tragikusnak tartom, hogy magukat kutyásoknak tartó emberek szájából elhangozhat az ominózus "a kutyákkal vigyázni kell, mert kiszámíthatatlanok" kijelentés. Fenét azok!! Csak meg kell tanulni érteni a nyelvükön. Nem hiszek a minden előjel és ok nélkül emberre támadó kutyák mítoszában sem - mindig van ok, legfeljebb az érintettek ezt még maguk előtt sem ismerik be, hiszen lényegesen egyszerűbb azt mondani, hogy az a kiszámíthatatlan dög egyszer csak rám támadt, mint elismerni, hogy hibáztam... Ami pedig az előjeleket illeti, minden kutyatámadásnak vannak előzményei, és a kutya minden esetben jól láthatóan figyelmeztet, mielőtt támadna. A szándék jól leolvasható az arckifejezésről, a fülek és farok állásából, és az egész testtartásból.
Egy jó kutyakiképző segít Önnek helyesen értelmezni a kutya kommunikációját -elmagyarázza, hogy a kutya mit miért csinál, melyek a stressz jelei, amelyeket látva célszerű feloldani a kutyát egy kis játékkal, hancúrozással,stb. - miáltal nem csak a kiképzés válik könnyebbé, de a kutyával való mindennapos együttélés is. A legfontosabb, hogy a kutya és gazdi között rendezve legyen a dominancia viszony, hogy semmiképpen ne engedje át a kutyának a vezető szerepet. Egy olyan kutyától, aki "kutyába sem veszi" Önt, hiába vár feltétlen engedelmességet! Ne feledje: a kutya nem gyerek. Lehet nagyon szeretni, de emellett szabályokat kell felállítani, és azokat be is kell tartatni vele - higgyék el, ő is jobban érzi majd így magát. Ne tévessze meg Önöket egy mégoly ártatlan tekintet, szempilla-verdesés sem! A kutyák nagy manipulátorok, és jobban ismernek minket, mint a legjobb pszicho-analitikus. A legkisebb emberi gyengeséget is képesek a hasznukra fordítani, és a hatalomátvétel a legtöbbször úgy történik, hogy a gazdi észre sem veszi
|
