VÉGE

Soha nem akartam, hogy ez legyen. Be akartam fejezni a DA játékok fordítását, de a sors közbeszólt. A párom tegnapelőtt életét vesztette, ennek ellenére én idővel folytatni akartam. Azonban a csapat másik főtagjával összevesztem. Törölni fogom az e-mail címem is; ne is próbáljatok meg felkeresni! Bármennyire is szerettem volna csinálni, az életkörülményeim nem hagyták, hogy érdemlegesen haladjak. Azt a kis szabadidőmet, amit tényleg magamra tudtam fordítani, csak ezzel töltöttem, pedig mást is szerettem volna csinálni. Be kell látnom, hogy nem volt erre kapacitásom.

Sajnálom. Biztosan lesz majd egy csapat, aki elkészíti nektek az Inquisition fordítását. A Dragon Age 2 javítását illetően pedig annyit, hogy lehetett volna rajta még csiszolni, de azárt így sem olyan rossz. Az eredeti változathoz képest, amit kijavítottam és befejeztem Mianmarral, egy remekmű.

Ég veletek!