A legenda

Ez a terjedelmes történet a Lineage2 legendáját meséli el az olvasónak.

A tábortűznél

Egy mély lélegzettel beszippantotta a füstöt, majd szép lassan kiengedte. Orcáját szinte teljesen rejtette a vastag, kopott csuklyája. Mögötte a sötétség előtte pipájának gomolygó füstje takarta ábrázatát.

Bárdnak vallotta magát, amit nem nagy akaródzott elhinni senkinek sem. Ugyanis mély, recsegő hangja nem hasonlott az udvari daliás énekesekéhez. Bizalmatlanok is voltunk a feltehetőleg nem ereje teljében járó bárddal, hisz egy csapat katona sem merne talpig fegyverben járni este ezen erdőben, nemhogy egyedül.

Ajánlattal élt, hogy étel és a tűznél való melegedésért cserébe egy történettel örvendeztet meg minket. Beleegyeztünk, hogy velünk tartson, nem engedhettük, hogy egyedül bolyongjon a jéghideg erdő sötétjében. Kényelembe helyeztük magunkat a tűznél, kéznél tartva fegyvereinket, hogy a veszély legkisebb jelére is időben tudjunk reagálni. Míg a vándor is elhelyezkedett, mi türelemmel vártunk történetének kezdetét. Az éjszaka csendes és fagyos volt és a mély hang elkezdte lassú és halk recsegését, miután göcsörtös pipáját elemelte szájától a bárd.

A teremtés

Az istenek történetéről szeretnék néktek szólani. Kérlek, kísérjétek eme igaz történet alakulását figyelmesen!

Sok évvel ezelőtt, még az előtt, mielőtt a gondolat gondolatnak és az élet életnek számított. Létezett egy ősi mag, mibe a teremtés össze volt sűrítve. Nem volt ez semmihez sem fogható. Volt ez a mag egyszerre kicsiny és óriási, sötét és fényes, minden és semmi.

A száz-millió esztendő alatt ez a mag csak nőttön-nőtt, erősödött, formálódott. Ahogy ereje nőtt, lassanként kezdett kialakulni két pólusa is: a fény és a sötétség. A mag ketté hasadtával a fényből egy nő, Einhasad, míg a sötétségből egy férfi, Gran Kain formálódott ki, még nem teljesen fizikai körvonalakkal. Ezen kettő jelentette az egész világ kezdetét és bennük összpontosult minden tudás és hatalom.

A mag lelke ugyancsak leszakadt, midőn a fény és a sötétség különvált. A mag lelke utolsó leheletével pusztulása előtt még létrehozta a fény és a sötétség alárendeltjeit, imígyen az állatokat és az óriásokat. A lélek teremtményeinek koronája az óriások voltak, kiket mi csak úgy ismerünk, a Bölcsek. Olyan leleményesek voltak, mint amilyen jó testfelépítésűek. A Bölcsek nagyon jól tudták, kik a világ igazi urai, ezért is ajánlották fel szolgálataikat és örök hűségüket Einhasadnak és Gran Kainnak. A fény és sötétség elégedettségét kifejezve megtette az óriásokat, minden nem isteni élőlények urává. De ez még mind sokkal a halál és a paradicsom létezése előtt történt.

Miután a paradicsom megszűnt már létezni és a halál már gyakorlottan végezte kegyetlen feladatát a fény és a sötétség kezdett kevésbé elhatárolódni és fizikai alakot ölteni. Majd Einhasad és Gran Kain istenekké váltak, még hozzá Einhasad a teremtés istenévé és Gran Kain a pusztításé. Ez által rengeteg feladat és kötelesség kötötte kezüket, melyek miatt a világ nem tudott egyről a kettőre haladni. Elhatározták hát az istenek, hogy saját képükre teremtenek szolgákat maguknak, kiket gyermekeikként fognak szeretni. Öt ilyen gyermeket teremtettek, kiket a világ elementális uraivá tettek. A legidősebb leány, Shilen kapta a víz uralmát feladatául. A legidősebb fiú, Paagrio, ki a tűznek urává vált. A második leánygyermek, Maphr kapta a föld királynőjének címét. A második fiú pedig a szél feletti hatalmat tudhatta magáénak. Míg a legfiatalabbnak, ím nem jutott hatalom, ő megteremtette magának a művészetet. Éva nem is csinált ezentúl mást, mint verseket írt. Immáron az istenek és gyermekeik előtt nem volt titok és kezeletlen feladat a világon.

A fajok eredete

A világ készen állt a tovább haladásra. Tudták ezt jól a főistenek is. A teremtés istensége, Einhasad, ki önnön lelkéből és a semmiből volt képes teremteni megparancsolta gyermekeinek, kik az elementálok segítségével hozhattak létre lényeket, hogy töltsenek meg egy-egy fajt elementális hatalmukkal legjobb tudásuk szerint. Annyi volt csupán a megkötés, hogy az új fajok testét Einhasad készíthesse. Így is történt!

Shilen a víz lelkével töltötte fel Einhasad első kreálmányát. Így alakult ki a tündék nemes népe.

Paagrio a tűz lelkével töltötte fel Einhasad második teremtményét. Így teremtődött az orkok bátor népe.

Maphr a föld lelkével igézte meg a harmadik fajt. Emígyen születtek az ügyes kezü törpök.

Sayha a szél lelkét lehelte a negyedik testbe. Melyből a fürge és szabad lelkületű arteisek lettek.

Gran Kain pusztítás istene, mikor látta Einhasad munkájának tökéletes eredményeit kíváncsi és irigy lett. Ő is teremtett egy testet saját képére, épp úgy, mint Einhasad a tündéket. Azután már csak a lélek hiányzott. Elment hát legidősebb lányához, Shilenhez. Shilen nagy meglepetésére apja egy lelket kért teremtményéhez. "Apám, mi visz rá, hogy ezt csináld? Einhasad, az anyám felelős a teremtésért. Kérlek, ne kívánd azt, ami nem a tied! Az a faj, ki a pusztítás istenének köszönheti életét óriási katasztrófákat fog okozni."

De Gran Kain nem adta fel ilyen egyszerűen. Sok győzködés és rábeszélés után rávette lányát, hogy segítsen neki.

"Megteszem. De a víz lelkét már anyámnak adtam. Tehát minden, amit adhatok az a maradék." Végül Shilen a halott és poshadt víz lelkét tudta csak apjának adni.

Gran Kain már birtokolta a teremtéshez szükséges alkotó elemeket. De jobbat akart alkotni, mint Einhasad és úgy gondolta ehhez egy darab lélek kevés lesz. Ezért felkereste legidősebb fiát, Paagriot. Paagrio is figyelmeztette apját, csak úgy mint Shilen. De csak úgy, mint Shilen ő sem tudott nemet mondani apjának. Így kapta meg a pusztítás istene a haldokló és gyilkoló tüzek lelkét.

Maphr is apja unszolására könnyekkel az arcán átadta a fertőzött és terméketlen föld lelkét. Míg Sayha a vadság és a heves szél lelkét adományozta apjának.

Gran Kain megelégedve kiáltott fel: "Lássátok eme fajt, melyet én neveltem fel! Lássátok azt, amely a víz-, a tűz-, a föld-, és a szél lelkéből született. Erősebbek és bölcsebbek lesznek, mint az óriások. Ők lesznek a világ urai!!!"

Az egész világot bejárta a jövendő faj híre. De az eredmény lesújtó volt. Miután Gran Kain beletöltötte a selejt lelkeket a saját alakjára formált testbe a végeredmény volt a világ leggyengébb, legbutább, legalattomosabb és a leggyávább lénye. Az összes isten megvetette Gran Kain lényeit. A csalódás hatására a főisten szabadjára engedte lényeit és ő maga pedig elbujdosott egy időre. Amit pedig elfelejtettem mondani, hogy ezeket a lényeket embereknek hívták.

A tündék bölcsek és a varázslatban jártasak voltak. Ezért is szolgálták az óriásokat a politikában és az egyéb varázstudományokban.

Az orkok erősek voltak. Kimeríthetetlen erővel és hatalmas akaraterővel rendelkeztek. Ezért is szolgálták az óriásokat háború idején.

A törpök jól képzettek voltak. Jó mérnökök, képzett matematikusok és remek kézművesek voltak. Ezért is szolgálták az óriásokat ipari és banki szakmákban.

De természetesen a tündék nem voltak annyira bölcsek, az orkok annyira erősek, a törpök annyira leleményesek, mint az óriások.

A szél lelkű szárnyas arteisek is az óriások szolgálatában álltak, mint hírnökök, de róluk jóval kevesebbet lehet hallani, mint testvéreikről.

De az ember nem volt használható semmi érdemi munkára, ezért hamar az óriások elnyomottjaivá váltak és rabszolgaként éltek, s nem voltak se többek, se jobbak, mint az állatok!

Az isteni háború

Sok évezreddel később, mikor az ember körüli viszályok elcsendesedtek és Gran Kain visszatért az istenek közé, hatalmas tragédia történt. A tragédia kiváltója ki más lehetett volna, mint az istenek leggátlástalanabbja, Gran Kain. Óriási hibát követett el azzal, hogy legidősebb lányát elcsábította. Ez a kapcsolat Shilen terhességéhez vezetett. Mikor ezt Einhasad megtudta hirtelen haragra gerjedt és megfosztotta lányát az isteni hatalmától. Majd szegény Shilent a kontinensről is száműzték. Eközben Gran Kain mit sem törődve az egésszel hagyta, hogy lánya hátán csattanjon az ostor.

Shilen száműzötten és terhesen Kelet egyik sötét erdejében lelt menedékre. Ott várva tudatlanságának gyümölcseit. Shilen gyermekei fejlődését nagyban meghatározták anyjuk akkori érzelmei: a fájdalom, a kín, a kétségbeesés és legfőképpen a gyűlölet. Ezen érzelmek hatására gyermekei eltorzultak, átalakultak és belőlük lettek a démonok. A démonokon kívül nap világot látott még 6 darab óriási teremtmény is, miknek neve sárkány volt.

Shilen gyűlölte nem hagyott alább az évek során, sőt még fokozódott is. Elhatározta, hogy gyermekeiből álló seregével elpusztítja az isteneket.

Shilen legerősebb gyermekeit a sárkányokat állította seregei élére. Aulakiria, a fény sárkánya szomorú tekintettel fordult anyjához: "Anyám, nem tudod mit cselekszel. Nem akarhatod az istenek teljes pusztulását. Biztos azt akarnád, hogy apád, anyád és testvéreid a porba hullva fulladjanak meg saját vérükben?". De Shilen gyűlölettel és fájdalommal átitatott döntésén nem sokat változtattak utóda szavai.

Végül a démoni seregek összecsaptak a fény erőivel közvetlenül az istenek lakhelyénél. A 6 sárkány tüze szinte mindent felemésztett, amit az istenek palotájánál találtak Shilen seregei. A repülő rémek ereje teljesen ledöbbentette az isteneket és évtizedek után a háború lassan a végéhez közeledett.

Számtalan isteni küldött, katona és démon veszett oda a harcok során. Az ég folyamatosan villámlott és dörgött, mikor az ellenek egymásnak feszültek. Azokban az időkben Ádenban teljesen megállt az élet és Óriás és ember együtt figyelte, mi lesz a csaták végkimenetele.

Azonban a csata még éveken át folytatódott azután, hogy eldőlni látszott. Einhasad és Gran Kain sokkal erősebb volt és hatalmasabb, mint Shilen gondolta volna. Ezek alatt az évek alatt számtalan démont és sárkányt leöltek

A sárkányok harcoltak tovább sebeik ellenére. De egyre jobban ellenezték több ártatlan élet kioltását az istenek kénye kedvéért. Míg végül megelégelték az értelmetlen mészárlást, szárnyra kaptak és a túl élő démoni seregekkel alászálltak a földre, hol egyenlőre nyugodalmat leltek. Az istenek végezni akartak még a megmaradtakkal, de kimerültek és azt sem tudták megakadályozni, hogy Shilen kiépítse az Alvilágot és úrnője legyen annak.

A nagy árvíz

Shilen távozása után Éva örökölte nővérének víz feletti hatalmát. Az amúgy is bátortalan istennő, kinek felelőssége csak a művészet és az ihletés volt, látva nővérének elestét és az istenek háborúját még jobban félt a ránehezedő óriási felelősségtől. Ezért feladatai elől egy feneketlen tó legaljára bújt el, nehogy testvére sorsára jusson.

Isteni vezérlés nélkül a víz lelkei céltalanul kezdtek el bolyongani. Voltak helyek, hova rengeteg eső és víz került, azoknak helyén óriási mocsarak keletkeztek. De hova nem találtak maguktól oda a víznek lelkei, ott aszály és szárazság volt és sivatagok alakultak ki. Az sem volt ritka, hogy kontinensek tűntek el és tűntek fel a semmiből. De a legtöbb helyen csak a hegyek csúcsai értek ki a vándorló vízből.

Ezen megmaradt területeken sereglettek össze nagy Ádennak élőlényei. Óriási zavarodás járt a világon ekkor. Mind a szárazföldnek, mind a víznek lakói szenvedtek. A nem isteni világ urai szólaltak fel a világ érdekében, hogy az istenek tegyenek valamit a felmerült áldatlan állapotok ellen.

A titánok közreműködésével végül megtalálták a feneketlen tavat, ahol a vizek újdonsült istennője rejtőzködött.

Einhasad szeme szikrákat szórt. "Éva nézd mit tettél! Azzal, hogy nem teljesítetted kötelességeidet leromboltad azt a harmóniát, amit eddig igyekeztünk kiépíteni. Nem fogom tovább tűrni lányom, hogy nem fogadsz szót nekem."

A nem várt árvíznek köszönhetően rengeteg lény és óriás távozott Shilen birodalmába. Einhasad ezért még mérgesebb lett Évára, aki idővel elfoglalta helyét az őt megillető poszton. Talán a rend újra helyre állt, de a víz alatt lévő óriási területeket már sohasem sikerült helyreállítani.

Az óriások ellenszegülése

A bölcs óriások nem értették az elmúlt évezredek eseményeit. Kezdtek kételkedni az istenek józanságában. Gran Kain volt az első, aki az emberi faj megteremtésével bizonyította alkalmatlanságát. Aztán rajta és csábításán keresztül az is kiderült Einhasad féltékenységi rohamaiban nem képes józanul ítélni. Ezért is jött létre az alvilág. Majd később Éva gyengesége és alkalmatlansága miatt az alvilágnak temérdek sok lakója lett és a világ az összeomlás szélén állt. Merült fel a bölcsekben a kérdés: "Megérdemlik az istenek a beléjük vetett hitünket?".

Az óriások sajátgyártású fogataikkal tudnak az istenek palotájába jutni. Varázshatalmukkal szigeteket tudnak menybe repíteni és akár azon élni is. Megtudják toldani életük fonalát, sőt akár örökké is tudnak élni. Ezek miatt kezdett feltámadni bennük a gondolat, hogy hatalmuk azonos az istenekével és bölcsességük ellenére hihetetlenül nagyképűek lettek ezen elméletük kapcsán. Elhatározták hát, letaszítják isteneiket trónjukról.

Elkezdték próbálgatni hatalmukat és a már létezőkből új fajokat alkotni. Ezt a varázslatot tudománynak nevezték el. Az évek során minden nem istenekhez kötődő isteni hatalmat így kezdtek el hívni.

Látták, hogy nem jelentene problémát az istenek helyébe lépni. Ezért elkezdték hadukat szervezni. Nem volt bennük félelem annak ellenére, hogy Shilen és rettenetes gyermekei is kudarcot vallottak az istenek ellen folytatott küzdelmekben. Az istenek látták mit terveznek az óriások és rettenetesen fel voltak háborodva. Einhasad, ki a teremtést volt hivatott szolgálni még azt is megígérte, hogy az óriásokkal együtt el fogja törölni az egész romlott és tökéletlen világot. Gran Kain kivételesen józan ésszel próbálta volna kezelni a problémát és a kivárást szorgalmazta.

"Drágám, te a teremtés szolgája vagy - próbált Gran Kain érvelni - a rombolás istene én vagyok. Jól tudod mi történt, mikor a te feladatodat próbáltam végezni. Majd én megbüntetem az óriásokat, ha jónak látom. Ha még mindig el akarod pusztítani a világot, kénytelen leszek ellened fordulni."

Einhasad annyival jobb belátásra tért, hogy a világot immár nem akarta elpusztítani, de a óriásokat nem óhajtotta férje kezére játszani. Gran Kain nem tudta párját megakadályozni, meggondolatlan cselekedetében.

Einhasad fogta Gran Kain eddig még sosem használt pörölyét - a rettegés kalapácsát - és oda csapott az óriás városra. Hihetetlen pusztítás következett be.

A korok vége

Az óriások csak akkor eszméltek rá nevetséges hibájukra, mikor az égből vörös lángcsóvák csaptak ki. Nem is értették, hogy hogyan is mérhették erejüket Einhasad és az istenekével. Minden próbálkozásuk ellenére nem tudták megakadályozni a Rettegés Kalapácsának pusztítását. Csupán eltéríteni tudták becsapódásának irányát, így mentve az azonnali megsemmisüléstől a városukat.

De ennek ellenére az óriások városa szinte teljesen elpusztult és számtalan óriás veszett oda. Hatalmas lyuk tátongott a város helyén és bődületes hullámok borították be a föld felszínét. Végül ez az óriások szinte teljes pusztulását jelentette.

Azok az óriások, akiknek sikerült túl élni, Keletre menekültek Einhasad haragja elől. Shilen szülésének helyén leltek végső menedéket, ahonnan úgy szint menekülniük kellet. Mert Einhasad villámaival sütötte a fellelt óriásokat egytől egyig szénné. A menekülő, hontalan óriások rettegésükben imádkoztak Gran Kainnak.

"Gran Kain, Gran Kain! Rájöttünk, hogy hibás utat jártunk be. Te vagy az egyetlen, aki meg tudja akadályozni nejed dühös tombolását. Ne hagyd, hogy minket, a föld legbölcsebb és legerősebb vezetőit, kik ugyanonnan származnak, mint ti, elpusztítsanak!"

A sötétségből lett istent hirtelen a kegyelmezés szele csapta meg és úgy döntött az óriások eleget szenvedtek már. Megidézte hát a Déli tengerek szellemét és elzárta egy vízfallal Einhasad dühöngésének irányát.

Az istennő dühében felkiálta: "Mit jelentsen ez? Ki óhajtja megakadályozni tervemet? Éva, szeretett leányom ne akard követni nővéredet a pokolba! Kérlek, tereld vissza Délnek öblös vizeit medrükbe!"

Éva nyomban visszaállította apja által emelt blokádot és Einhasad vendettája folytatódott tovább. Az óriások egytől egyig követték egymást Shilen birodalmába. Nem tehettek mást az életben maradottak, ismét Gran Kainhoz imádkoztak.

"Gran Kain! Istenek legtekintélyesebbje! Társad folytatja lemészárlásunkat, kérünk téged kegyelmezz rajtunk és ments meg minket!"

Más nem jutott a kétségbe esett isten eszébe, minthogy felemelje a földdarabot, amin az óriások tartózkodtak és lebegtesse azt. A, már csak pár lépésnyire lévő Einhasad dühében toporzékolt, amit máig is lehet érezni földrengés formájában.

"Maphr! Szeretett leányom, ne akarj velem ujjat húzni! Tedd vissza a helyére azt a földdarabot, amin az óriásokat rejtegeted! Vagy készülj fel arra, hogy követni fogod nővéredet a pokolba."

Anyja szavaitól rettegve Maphr el kezdte visszaállítani a kőszirtet, de apja megállította őt.

"Einhasad, miért nem adod fel? Az egész világ ismeri és rettegi már haragod. Az óriások belátták már hibájukat. Nézz magadra! Kergeted testvéreinket, kik a mag lelke voltak és voltak Földnek urai, kik most oltalmam alatt próbálnak menekülni előled. Soha többé nem tudnának már az isteneknek ártani. Legyen ez a sziklaszirt örök rabságuk színhelye! Nyugodj meg, a vérontásnak ezennel legyen vége!"

Einhasad tovább folytatta a tombolást, de nem tudott párja óhajának ellent mondani. Nem tudott volna egy övéhez hasonló erővel szembeszállni. Úgy tett, ahogy Gran Kain javasolta. Jobb az mindenkinek, ha az óriások a kicsiny-kis sziklájukon próbálják belátni, hogy tévedtek, mint, hogy lemészárolják őket. Befejezte hát a hajtóvadászatot, visszatért otthonába és megpihent.

Einhasad Földön tett látogatásai megértették vele, hogy nincs értelme beleavatkozni a Földön történő eseményekbe. Gran Kain is így látta, megegyeztek párjával ők többet nem mutatkoznak meg teremtményeik élőhelyén és ezzel az istenek kora a végéhez is ért.

Vissza a tábortűzhöz

Az idegen elhallgatott.

Elbűvölve ültünk mialatt világunk történetét hallgattuk. Az idegen hangja átjárta elménket, mint ágyúrobaj a kietlen erdőt. A történet merőben más volt, mint amit mi ismertünk világunkról, de senkiből sem tört fel a tiltakozás. Talán Áden legtöbbet látott harcosai voltunk, de még is meg tudott döbbenteni minket ez az idegen. Csodálkozásunkból egy tova repülő bagoly rémisztett fel minket szárnyai csattogásával.

A mesélő csak kuncogott révülésünkön, szájához emelte pipáját és belekezdett a további mesélésbe.

"Ne ítéljétek el történetemet csak azért, mert más mint, amit ti ismertek dicső isteneitekről. Viszont nincs bizonyíték arra sem, hogy papjaitok közelebb járnak az igazsághoz, mint egy vándor poéta. Az istenek története az istenek akarata által születik és nem ti, emberek által. És lám, honnan tudná akármelyik földi vallási vezető is, mi az igazság? Figyeljetek! Most ti következtek, igen Áden története az Istenek kora után. Ez már a ti történetetek."