A laboratóriumban a kísérletek elvégzéséhez speciális eszközöket kell használnunk. Ilyen pl. a kémcső, a főzőpohár, lombik, vegyszeres kanál, borszeszégő, szemcseppentő stb. A legtöbb eszköz üvegből készül, de vannak olyan eszközök is, melyek műanyagból, kerámiából, porcelánból, fémből, esetleg fából készülnek.

Tipp: Nem kell minden eszközt feltétlenül megvásárolni! A kémcsőtartót pl. én magam készítettem el először egy műanyag dobozba helyezett alumíniumdrótok segítségével - bár ez nem túl szerencsés a karcolások lehetősége miatt -, majd készítettem egyet vastag papírból (Lásd a leírást!).

Az alábbiakban csak azokat ismertetem, melyek nekem is megvannak, de ezeken az eszközökön kívűl még rengeteget lehetne felsorolni (pl. desztilláló hűtő, büretta, exszikkátor, frakcionáló lombik stb.).

Az azbesztháló olyan eszköz, melyen laboratóriumi edényeket melegíthetünk. A hálót vasháromlábra helyezzük, ez alá tesszük a hőforrást (pl. Bunsen-égőt, de lehetne borszeszégőt is használni, de a gyengébb lángja miatt sokkal több időbe telne felforralni pl. a vizet, mint a Bunsen-égővel). A hálóra tesszük a hőálló üvegből készült, de közvetlenül nem melegíthető edényeket (főzőpohár, lombik). Az azbesztlap célja, hogy egyenletesen oszlassa el a hőt, így a melegített edény nem fog elrepedni. Az első képen általam készített "állvány" látható, amit nagy nehezen "összehajtogattam" vas- és alumíniumdrótból. Nem a legjobb, de a célnak megfelelő!

A borszeszégő egy laboratóriumi hőforrás. Kisebb laborokban, iskolákban használják, mert kisebb a lánghőmérséklete, mint pl. a Bunsen-égőnek (kb. 500 °C-os). A kanóc felszívja az alkoholt a tartályból, ezt kell meggyújtani. A láng erősségét úgy lehet szabályozni, hogy a kanóc kilógó méretét változtatjuk. Pl., ha 1 cm hosszú a kilógó kanóc, akkor kb. 4-5 cm-es lesz a láng.

Négy részre tagolható:

- tank vagy tartály: üvegből vagy fémből készül
- porcelán vagy fém gyűrű: ez akadályozza meg a kanóc visszaégését, nehogy balesetet okozzon
- kanóc: ez nem ég; az a feladata, hogy felszívja az éghető folyadékot, ami általában etil-alkohol vagy az olcsóbb denaturált szesz
- kupak: ezzel kell lefedni az égőt, ha a lángot el akarjuk oltani, így az alkohol nem párolog el az égőből

Tipp: Kanócként - bár kicsit furcsán hangzik - használjunk vékony, összesodort háztartási vattát: nem fog elégni, mivel nagyon gyorsan felszívja a szeszt.

Három részből áll: kupak, cseppentő, és maga az üveg (nem üvegből, hanem műanyagból). Gyógyszertárban lehet kapni (40 Ft/db).

Készülhet nikkelből vagy vasból, utóbbi hátránya - ahogy a képen is látszik -, hogy hamar rozsdásodik.

Széleskörűen alkalmazható lombik, mely felül hengeresen végződő csonka kúp alakú. Oldalán lehet festve térfogati skála, de nem jellemző. Ez amúgy is csak hozzávetőleges térfogatot mutat. Emil Erlenmeyer német kémikusról nevezték el. Ő 1861-ben alkotta meg ezt az edényt. Hasonlít felépítésében a főzőpohárhoz, de az Erlenmeyer-lombiknak szűk nyaka van, ezért le lehet zárni. Könnyű benne folyadékokat keverni, elegyíteni, mert keveréskor - a szűk nyaknak köszönhetően - nem fog kifröccsenni a folyadék az edényből. Egy részük nem hőálló üvegből készült, ezeket ne melegítsük! A hőálló lombik Bunsen-égővel vagy elektromos melegítőkkel melegíthető. Tilos a lombikot vákuumnak kitenni, mert a lapos feneke révén az üveg hajlataiban nagy a feszültség, így könnyen összeroppanhat. Használják titrálásokhoz, valamint a mikrobiológiában is.

Elsősorban gázok durva mérésére használjuk, de folyadékokat is mérhetünk vele. A folyadékokat akkor mérjük, ha nem tartalmaznak gázt. Gázok mérésére csak teljesen száraz fecskendőket alkalmazhatunk. Vigyázni kell, hogy a fecskendő akadálymentesen mozogjon, mert ha nem, a rendszeren belüli nyomásnövekedés balesetet okozhat, vagy meghamisítja a mérést (be kell kenni a fecskendő dugattyújának szélét és alját vékonyan szilikonolajjal).

Tipp: Pipettázó "labda" fecskendőből! Helyezzünk egy 5-10 ml-es fecskendő végére (a pipetta méretétől függően) egy pontosan rá illeszkedő gumicsődarabkát (kb. 1 cm-eset), erre addig helyezzünk nagyobb és nagyobb átmérőjú gumicsődarabkákat, amíg a pipetta végére pontosan illeszkedik. Így használhatjuk olcsó pipettázó "labdaként".

Ez egy laboratóriumi üvegedény, mely folyadékok rövid idejű tárolására szolgál. A főzőpoharak henger alakúak, lapos fenékkel. Vannak skálázottak és skálázatlanok, de a skálázottak nem alkalmazhatók térfogati mérésre, mert a megjelölt térfogatok csak hozzávetőlegesek. Széles mérettartományban fordulnak elő 1 ml-től egészen 10 literesig. Régebben Pyrex, Ergon, ma pl. Simax márkával kaphatóak. Hőálló üvegből készítik őket, de előfordulnak műanyag főzőpoharak is. Ha hőállóak, anyagok forralására vagy bepárlására is használhatók. Kémiailag elég ellenállók, de pl. a hidrogén-fluorid megmarja. Hidrogén-fluoridot speciális főzőpohárban lehet csak tartani, amelyet teflonból vagy boroszilikát üvegből készítenek. Lefedhetjük őket pl. óraüveggel, így csökkenthető a párolgás, valamint a szennyeződések elkerülhetők. A főzőpoharak a kémia minden területén használatos üvegedények.

Különböző méretben készülnek. Általában szürke színűek, de a régiek barnás színűek voltak. A képen olyan méretű dugók láthatók, amik kicsik lennének egy 18x180-as kémcsőbe.

Barna, sötét üvegek, gyógyszertárban lehet megvásárolni, általában 30, 50, 250 ml-es méretben gyártják, de van nagyobb és kisebb is (pl. 10 ml, 1 l). Jódoldat vagy más, fényre érzékeny oldatok (KMnO₄-oldat, ezüst-nitrát-oldat stb.) tárolhatók benne hosszabb ideig.

A kémcső egy laboratóriumi üvegedény. Egy ujj-szerű U-alakú üvegcsőből áll, melynek lekerekített, zárt alja van, teteje pedig nyitott. Van peremes és perem nélküli kémcső is. A peremes kémcső azért jobb, mert könnyebb kiönteni belőle a folyadékot. Különböző méretben kerülnek forgalomba, legjellemzőbben a vegyészek használják kis mennyiségű anyagminták vizsgálatára. A vastag falú, Pyrex üvegből készült kémcsöveket Bunsen-égő lángjával melegíteni is lehet. A vékony üvegből készült kémcsövek a gyors melegítést nem bírják ki, elrepednek. Vannak műanyag kémcsövek is (pl. a PCR= polymerase chain reaction típusú műanyagból készültek). A Wasserman kémcső üvegből készült kis méretű kémcső, amelyet gyors vizsgálatoknál használnak. Leggyakoribb méretek: 10x100 mm, 16x150 mm, 18x150 mm és 18x180 mm. A 3. képen egy 18x180 és egy 16x150 mm-es látható.

Tippek:

- Fejjel lefelé (esetleg vízszintesen) szárítandóak, hogy a víz kifolyjon belőlük; pl., ahogy a képen látható.
- Hamarabb száradnak, ha egy fűtőtestre helyezzük őket (nem fognak eltörni, mivel hőállóak), de szobahőmérsékleten is száríthatóak.
- Nagyon vigyázzunk arra, hogy a kémcsövet ne egy ponton melegítsük (pl. a legalján), és főleg ne hosszabb ideig, mert így még a hőálló kémcsövek is könnyen elrepedhetnek (tapasztalatból mondom, nem egyszer jártam már így én is...).
- Az a fontos, hogy a kémcsövet állandó mozgatás (rázás) közben melegítsük, és se magunk, se társunk felé ne fordítsuk a csövet.
- Ha egy ponton melegítjük, pl. a tiszta desztillált vizet, akkor nem indul meg azonnal a forrás. Ilyenkor nagyon vigyázzunk, mert ha tovább melegítjük mozgatás (esetleg kavargatás) nélkül a vizet, az hirtelen felforrhat, és rakétaszerűen kifröccsenhet a csőből.

A kémcsöveket kémcsőállványban tárolhatjuk a vizsgálatok során. Ez készülhet fémből, vagy fából, különböző nagyságban. Én saját kezűleg egy kemény műanyag dobozból és néhány alumíniumdrótból állítottam össze egy egyszerű "kémcsőállványt". Hátránya, hogy ha nem óvatosan helyezzük bele a kémcsöveket, megkarcolódhatnak. A 1. képen ez látható.

Tipp: Egyszerű és olcsó "kémcsőállvány" elkészítése: mindössze egy vastagabb kartonlap (pl. egy dobozé), és egy alumínium fóliás henger szükséges. Vágjunk le 6 db nagyjából egyenlő hosszúságú darabot a gurigából (óvatosan sniccerrel). Majd a képen látható módon vagdossuk be az egyik végüket több helyen, és hajtsuk ki őket, így kaptunk pár "fület". Már csak annyi a dolgunk, hogy egy erős ragasztóval (pl. Technokol), ragasszuk a vastag kartonlaphoz (több percig nyomjuk egymáshoz a vastag lapokat), másnap már használható is! A forró kémcsőtől sem károsodik. A bevágások a tetején arra szolgálnak, hogy a kémcső biztosan álljon a helyén, különben mozognának. Elkészítési idő: kb. fél óra.

Ezzel az eszközzel foghatjuk meg a kémcsöveket, nehogy megégessük a kezünket melegítés során. Készülhet fémből vagy fából (olyan, mint a fa ruhacsipesz, csak nagyobb). A fenti képen látható bakelitből és fémből készült példánnyal könnyen megfoghatunk kisebb-nagyobb átmérőjű kémcsöveket is.

Kémcsövek, ill. szűk edények mosogatásához ez a legalkalmasabb eszköz. Háztartási boltban vettem, ez is elég jó. Van "sima" kémcsőkefém is, annak kicsit puhább a "szőre", barna színű, és rövidebb a nyele (kb. annyi, mint maga a kémcső).

A lombik általános név, amellyel több laboratóriumi eszközt jelölünk. Itt az állólombikot mutatom be. Különböző méretük van. Akár több literesek is lehetnek. Közös bennük, hogy van egy szélesebb, gömb alakú testük és a tetejükön egy szűk vagy bővebb nyílás. A nyaki rész megfelelő méretű gumi- vagy parafa dugóval lezárható, valamint a csiszolt lombik csiszolt üvegdugóval. Leggyakrabban hőálló üvegből készítik, mert folyadékokat forralnak, vagy desztillálnak benne. Ritka, de van műanyag lombik is. Oldatok készítésére, gyűjtésére, tárolására használjuk, valamint pl. forralást, kristályosítást, oldást, hűtést, keverést hajthatunk végre bennük.

Üvegből vagy műanyagból készült edény, amelyet adott térfogatú folyadékok kimérésére használják. Jóval pontosabb mérést tesz lehetővé, mint a lombik, de nem annyira, mint a pipetta, büretta. Nagy térfogatok mérésére használható. A műanyag mérőhengerek általában polipropilénből (PP) készülnek. Ezek kevésbé törékenyek.

Az analitikai kémiában használják pontos térfogatú, illetve koncentrációjú oldatok készítésére. Lapos feneke van, melyhez hosszú keskeny nyak kapcsolódik, ezt le lehet dugaszolni. A dugót általában polipropilénből készítik, ritkábban üvegből. Átlátszóak, ritkán A-vitaminnal vagy ezüst-nitráttal színezettek. Két szabványban készülnek: A és B osztály. Az A osztálybeli mérőlombikok nagyobb pontosságúak, ahol nincs szükség ilyen nagy pontosságra, ott a B osztály is megfelelő. Főleg ismert térfogatú oldatok készítésére használják. A pontosan kimért anyagot feloldjuk főzőpohárban levő desztillált vízben, majd ezt a mérőlombikba mossuk (többszöri kevés vízzel), és desztillát vízzel a jelre állítjuk. Figyelni kell az ún. meniszkuszra, a vizes oldatok meniszkuszának az alsó része érintse a mérőlombik gyűrűjét, ekkor lesz pontos a koncentráció. Figyeljünk a hőmérsékletre: csak olyan hőmérsékletű vízben oldjuk fel az anyagokat, ami rá van írva a lombik oldalára (alapesetben 20 °C). Ha az oldás exo- vagy endoterm, várjunk addig, míg a hőmérséklet nagyjából kiegyenlítődik, utána állítsuk jelre a szintet. A töményebb oldatok hígításakor, más oldószerrel való elegyítéskor térfogati kontrakció vagy dilatáció mehet végbe (pl. 50 ml etanol és 50 ml víz elegyének térfogata kevesebb lesz, mint 100 ml).

Ez egy alacsony üveg vagy műanyag hengeres tál. Főleg a biológiában használják. Nevét Julius Richard Petri német bakteriológusról kapta, aki 1887-ben alkotta meg a Petri-csészét. Folyadékokat száríthatunk benne (de nem melegítéssel, mert nem hőállóak!), valamint mintatárolásra is használható.

A vegyszeres kanál készülhet fémből, szaruból, vagy műanyagból. A műanyag kanalakat maró anyagok, pl. nátrium-hidroxid adagolására ne használjuk, mert elroncsolhatják azt. Minden egyes alkalommal teljesen tiszta, elmosott és szárazra törölt kanállal nyúljunk a különböző vegyszerekbe! A képen nem laboratóriumi céllal készült "vegyszeres" kanál látható, de a célnak megfelelő.

A leírás egy része a Wikipédiából, a szabad enciklopédiából származik, más része pedig saját tapasztalatból!