Bemutatták az új Grantát

Kész az első TC1-es versenyautó

 

 


 

Katt a képekre a nagyításért!

 

 

 

Csütörtökön leplezték le a Lada idei Túraautóba szánt TC1-es szabályok szerint épített versenygépét. A szabályváltozások miatt 18 colos kerekeken guruló markáns sárvédő szélesítéseket kapó versenyváltozat igencsak eltér a gyári autótól. Érdekes látni így az egymás mellé állított két példányt.

A futómű terén sokkal szabadabban tervezhettek a mérnökök az új szabályoknak köszönhetően, így valószínűleg jobb lesz az autó teljesítménye a pályán mint a 2013-as változatnak, aminél igencsak hátrányt jelentett a többi gyártóhoz képest, hogy az utcai változat futóműve és annak bekötési pontjai miatt nagyon nehéz volt az ideálishoz közeli futóművet csinálni és beállításokat eszközölni a versenypályán. A motor terén szintén előrelépés volt, mivel az idei szezonban növelték a szűkítők méretét így a turbómotor több levegőhöz juthat. A teljesítmény ennek köszönhetően 320 lóerőről közel 400 lóerőre hízott.

Az autót csütörtökön tesztelték először Magny-Coursban, Rob Huff és James Thompson gurulhatott a pályára. Az első tapasztalatok szerint az autó jó, és nagyon megbízható, semmilyen hiba nem hátráltatta a tesztelést.

Az idénynyitó futam április 13-án lesz Marokkóban, reméljük addig minden a terv szerint alakul a csapat felkészülésében.