Lada Project C

Augusztus 30-án mutatták be a moszkvai autószalonon a Project C-t.

 

 

 

 

A most bemutatott Lada Project C tulajdonképpen nem is újdonság hiszen a  Lada (2116) Silhuette kicsit finomított változata.

Az autó töréstesztje nagyon bíztató ami köszönhető a Magnának, mely egy kanadai cég és sokat segített az új padlólemez kialakításában.

Az autó vonalvezetése újszerűnek hat, felszereltsége pedig nagyon jónak ígérkezik majd.

Az alapfelszereltség részei többek között az ABS (blokkolásgátló), az elektronikus fékerő-elosztó, vezető és utas oldali légzsák, ISOFIX gyerekülés bekötési pontok. Az eddig felsoroltak mind a bent ülők biztonságát szolgálja, de megtalálhatók lesznek a kényelmi felszerelések mint például a szervókormány, elektromos ablakok és fedélzeti számítógép.

Mindezeken felül rendelhető lesz ESP (elektronikus menetstabilizáló rendszer), oldallégzsákok, tolatóradar, digitális légkondícionálló, elektromosan állítható ülések, melyek programozhatóak és fűthetőek is.

Ami a motorválasztékot illeti kezdetben a Lada 1,6 (105 Le) és 2.0 (136 Le) literes szívóbenzines erőforrásával lesz kapható.

Az autót várhatóan 2009-ben kezdik majd gyártani, mint ahogyan a képen háttérben látható Lada C-t is.

 

 

[műszaki adatok 1.6i]

[műszaki adatok 2.0i]

 

[EURO NCAP törésteszt eredmények]

 

[ugrás a képtárba]