A Lada Sport Magyarországon létesíti európai bázisát
"le tudtam ülni tárgyalni a LADA Sport vezetőjével és vele kezdtük el a beszélgetéseket"
"Azt gondolom, hogy nagyon jó időben kezdtük el a munkát, hiszen a WTCC-ben
is előkerültek a Ladák, már eredményeket is tudnak felmutatni és rallyban is
egy új típussal állt elő a gyár. A Kalina különböző felszereltségben lett
nemzetközileg homologizáltatva.
Van belőle N-es autó, van A csoportos, van már kit-car és jövőre S1600 és
S2000 lehet a következő lépcső."
"A tárgyalás alapja az volt, hogy szeretnénk Magyarországról elindítani az
európai képviseletet. Értelem szerűen saját tőkével és kapcsolatokkal
támogatni az egész projektet. Cserébe természetesen gyári támogatást,
kizárólagosságot és hátteret kérünk. Tetszett a gyáriaknak az ötlet,
megszületett a megállapodás, aminek a részletei épp kidolgozás alatt vannak.
Még eben a hónapban aláírásra kerülnek a papírok.
Magyarországon alakult erre egy cég, amelyik ezeket a jogokat fogja
viselni."
"Innen könnyebb elindulni Európába, mint Oroszországból. Éppen ezért
létesítünk Budapest mellett egy központot, ami az európai Lada Sport otthona
lesz. Ott lehet majd megtekinteni a versenyautókat, ott lesz az
alkatrészbázis is, illetve maga a műhely ahol a versenyautók építése,
karbantartása fog zajlani."
"Szeretném, ha tovább élne a Ladák iránti rajongás. Magam is nagy kedvelője
vagyok a hátsókerekes történetnek, de legyen egy kicsit modernebb változata
is a típusnak.
Áldozni szeretnénk a marketingre is, meg vagyok győződve róla, hogy ezek az
elsőkerekes Ladák is fognak úgy üvölteni, úgy harapni, hogy könnyű lesz
szeretni őket.
Oroszországban több éve bizonyítottak már ezek az autók pályabajnokságokon,
rallybajnokságban. Sikeresek, nagyon jók a visszajelzések. Nem
elképzelhetetlen a jövőben, hogy a gyorsasági bajnokságban csináljunk Kalina
kupát, ezeket a dolgokat még körbe kell járni. A LADA pénzügyileg jelentősen
barátibb árat tud mutatni, mint a korábbi kupasorozatok számai. Szerencsére
a gyár megmaradt annál az ártáblázatnál, ami korábban is jellemezte és az
üzemeltetése is jóval olcsóbb."
A teljes interjú Ivanov Ivánnal, a TmSport Europe vezetőjével
a http://www.duen.hu oldalon ITT olvasható.
képek: NGSA.ru