        |
Üdvözöllek a Lázár Ervint bemutató weboldalon!
Gyerekkoromban, az alsórácegresi nagyszederfa alatt hallottam egy
történetet. Nem hinném, hogy abban a pillanatban, amikor elhangzott,
megértettem volna minden ága-bogát. De a gyerekkorban hallott történetek
együtt növekszenek velünk: virágot hoznak, kiteljesednek, gyümölcsöt
érlelnek. Semmi más nem kell hozzá, csak meg kell őrizni őket. Én
őrizgettem máig, éppen itt az ideje, hogy elmondjam.
Élt Rácpácegresen két család. Rácegresiék és Pácegresiék. Mind a két
családnak tizenkét fiúgyermeke volt, úgy nagyjából egyidősek. Csak a
természetük volt nagyon különböző, mert Rácegresiéké jókedvű, összetartó
család volt, csak úgy zengett a házuk a nevetéstől. Pácegresiéké meg
ordítozós, tohonya, csak úgy zengett a házuk a veszekedéstől.
Egy bizonyos napig. Mert azon a napon maga elé hívatta mind a tizenkét
fiát Rácegresi is, meg Pácegresi is.
Azt mondta Rácegresi a tizenkét fiának:
- Ahhoz, hogy derék emberek legyetek, nem árt megtudni, mi az élet
titka. Az élet titkát az Óperenciás-tengeren túl őrzi egy nagyszakállú
öregember. Az Üveghegy tetején lakik egy háromszázhatvanöt tornyú
várban. Oda kell eljutnotok. De ezer veszély leselkedik rátok, csak
akkor juthattok el hozzá, ha nem hagyjátok cserben egymást soha.
Közben a másik házban Pácegresi beszélt a fiaihoz:
- Az élethez szerencse és sok kincs kell - mondta nekik. S a szerencse
és kincsek tudója egy nagyszakállú öregember az Óperenciás-tengeren túl.
Ott lakik az Üveghegyen egy háromszázhatvanöt tornyú várban, őhozzá kell
eljutnotok minden áron, s azután már semmi gondotok se lesz, éltek, mint
Marci Hevesen. Csak hát nehéz odajutni, nem ártana összefognotok,
legalább arra a kis időre, amíg odaértek.
Akkor aztán egyenként elővették a fiaikat, és mindegyiknek elmondták a
feladatát. Nem állt sokból. Tizenkét elágazása van az erdőn át vezető
útnak, az első fiú megjegyzi, hogy merre kell menni az első elágazás
után, a második a másodikat kapja, és így aztán mind a tizenkét
elágazásnál tudja valaki, hogy merrefelé kell továbbmenni. Egyszerű ez,
nem? Minden fiú kapott egy szerszámot, mindegyik tartsa rendben a
magáét, ne hagyja megrozsdásodni, elkallódni, mert amikor odaérnek az
Óperenciás-tengerhez, akkor bizony ott hajót kell építeni, s akármelyik
szerszám hiányzik, nem sikerülhet a hajóépítés. Aztán áthajózni az
Óperenciás-tengeren, elgyalogolni az Üveghegyig. S ott csak akkor nyitja
ki a kaput a nagyszakállú öreg, ha elénekelnek neki egy dalt. A tizenkét
fiú megtanult a dalból egy-egy sort, nem lesz ott hiba, ha odaállnak a
várkapu elé, tizenketten el tudják énekelni az egészet.
Na, nekiindult mind a két csapat, a Pácegresiek már a második
elágazásnál összevesztek. Mit is mondott az apám? - ráncolta a homlokát
a második gyerek. - Jobbra vagy balra? Valamerre csak nekiindultak. De
az egyik fiú ivócimborákat talált egy kocsmában, velük maradt, a másik
lakodalmas nép közé keveredett, a harmadik elment zsoldosnak. Már csak
kilencen vagyunk - mondta dühösen a legidősebb, és eldobta a nehéz
kalapácsot, amit rábízott az apja, és sorsára hagyta testvéreit. Sose
jutottak el, nem az Üveghegyig, az Óperenciás-tengerhez sem.
De a Rácegresi gyerekek nem hagyták magukat. Tudták az utat,
megbirkóztak éhséggel, szomjúsággal, felépítették a hajót, tépték őket
viharok, szelek, de átjutottak a túlsó partra, ha valamelyikük
megbetegedett, ápolták, aki elvesztette reményét, azt megvigasztalták -
s egyszer csak ott álltak az Üveghegy előtt, a háromszázhatvanöt tornyú
vár előtt. Nekifogtak énekelni, az első elénekelte az első sort, a
második a másodikat, mikor a dal végére értek, újrakezdték, harmadik
éneklésre tudták mindannyian az egész dalt, énekeltek boldogan. A kapu
kitárult, ott álltak a nagyszakállú öreg előtt.
Az
alsórácegresi Nagyszederfa alatt abbahagyta az öregember a mesélést.
Mert amíg el nem felejtem, el kell mondanom, hogy ezt a mesét az
alsórácegresi Nagyszederfa alatt egy nagy szakállú öregember mesélte
nekünk.
- És mi volt az élet titka? - kérdeztük tőle kórusban.
- Ezt kérdezték a fiúk is, de az öregember azt mondta nekik: "Hiszen már
tudjátok!"
- Akkor legalább a dalt énekelje el - kérleltük ott a Nagyszederfa
alatt, de csak mosolygott.
- csak jól jegyezzétek meg azt az egy sort - mondta.
Ebből gondoltam, hogy egyszer majd nekem is ott kell állnom az Üveghegy
előtt, és el kell énekelnem azt az egy sort.
Most már, idők múltával, azt is tudom, hogy arról szólt a mese, hogy a
világban mindenkire rá van bízva valami. Valami nagyon fontos, amivel el
kell jutni az Üveghegy elé, s aki az Üveghegy elé akar jutni, annak
ismernie kell testvérét, anyját, nagyapját, tudnia kell, hogy az
Üveghegy vára mindenki előtt nyitva áll, csak szeretet és tiszta szív
kell hozzá.
Vissza |