        |
Üdvözöllek a Lázár Ervint bemutató weboldalon!
Bab Berci rögtön sejtette, hogy ebből semmi jó nem
sülhet ki. Mert egy jóravaló repülőgép nem zörög ilyen harciasan.
Például Pálinkós Gyurka repülője! Az igaz, hogy még mindig nem érkezett
meg, de ha megjön, fogadjunk, hogy legföljebb finomkásan zümmög, kedves
cérnahangon, az ember szívesen hallgatná akár egy álló napig is.
Na de ezt a böszmét! Ezt a recsegő, sziszegő, durrogó szörnyeteget! És
nézd, meg tud állni a levegőben! Az üvöltő csodamasina egy helyben
lebegett a Széljárta Fák tere fölött, mint egy szitáló vércse, aztán -
nagy sisteregve-jajongva hajladoztak a fák, örvénylettek a levelek, az
erdő legszívesebben elszaladt volna - leereszkedett, ráhasalt az
összelapított füvekre, bordatörött bokrokra, gerinctörött fákra.
Bab Berci ámulva nézte. Olyan volt a gép, mint egy szörnyszülött
élőlény. Talán nincs is benne ember. Még az is megeshet, hogy beszélni
is tud ez a masina. Bab Berci illemtudóan közelebb lépett, hogy
megszólítsa, de hátra is ugrott azon nyomban, mert a szörnyszülött
megrázta magát, kék szikrák futkostak az oldalán, zárólapjai
elmozdultak, a vasszörny, mint egy jerikói rózsa, kinyílt, átalakult, a
hajladozásokból, fordulatokból, elmozdulásokból - csodák csodája! - ott
állt az agyonlapított Széljárta Fák terén egy kétszintes, erődbe oltott
hétvégi ház, vagyis hétvégi házba oltott erőd, tornáca fölött színes
napernyővel, s a tornácra két acélkar egy nyugágyat emelt, a nyugágyban
egy kövérkés, parafa sisakos egyén hevert, az arca, mint a kelt tészta.
Szegény! - gondolta magában Bab Berci, de sajnálkozása csak addig
tartott, amíg az idegen rá nem pillantott. Mert az idegen tekintete
szúrós volt, és sajnálkozáskergető.
- Hé, bennszülött! - mordult Bab Bercire. - Gyere közelebb!
Bab Bercit - nem tudni, miért - nem örvendeztette meg, hogy
bennszülöttnek nevezték, de a kíváncsisága erősebb volt a sérelménél,
közelebb lépett.
- Mozgássérültnek tetszik lenni? - kérdezte a tésztaképűt, de az csak
egy megvető pillantást lövellt feléje, s válasz helyett kiugrott a
nyugágyából - na nem nagyon fürgén, csak amúgy pohosan -, s csinált
néhány tornamozdulatot, hogy lássa ez a félküllős bennszülött, micsoda
sportférfiú ő. Majd ugyanolyan hirtelen, ahogy felállt, visszahuppant a
nyugágyába, és körüllegyintett.
- Megveszem tőled ezt a tisztást a hozzá tartozó erdőkkel, hegyekkel,
vickekkel-vackokkal. Egy arany - mondta, és abban a pillanatban kinyúlt
az erődje falából egy ügyes szerkezet, és egy aranypénzt hajított Bab
Berci lába elé.
- Tőlem aztán nem! - tiltakozott Bab Berci.
- Két arany! - mondta az idegen, mire a pénzdobó szerkezet egy újabb
aranyat dobott az első mellé.
- Száz aranyért sem veheti meg tőlem - magyarázta Bab Berci -, mert nem
az enyém.
- Akkor meg mit alkudozol itt! - morgott a tésztaképű, s valamilyen
gombbal vagy billentyűvel vagy távirányítóval parancsot adott a
masinájának, s az, mint a villám, visszavette a két aranyat. Közben még
Bab Berci lábujja körmére is rákoppintott, mutatván ezzel egyfelől, hogy
nem ám akármilyen géppel van dolgod, te bikfic, másfelől meg, hogy az ő
drága idejüket ne lopkodja senki az átlagon felüli ütődöttségével.
- Ha nem a tied, akkor kié?
- Közös - mondta Bab Berci.
- Höhö - a tésztaképű röhintett egyet -, akkor mondd meg a többieknek,
akárkik is, hogy mától Brwrw úr is a közösséghez tartozik, és nem
ajánlom senkinek, hogy zavarni merészeljen!
Igazából lehet ám, hogy más nevet mondott, de Bab Berci Brwrwnek
értette, és nem merte még egyszer megkérdezni.
- Na, elegem van belőled - mondta Brwrw úr, és mit csinált, mit nem, a
háza falából kitekergőzött egy csőkígyó, és vizet zúdított Bab Berci
nyaka közé.
Több se kellett Bab Bercinek, ugyanoda szedte a lábát, ahova a víz
zúdult. Bemenekült háncsházába, s amíg törülközött, azon hálálkodott,
hogy ez a csodamasina a tisztás másik végén szállt le, mert ugyanilyen
erővel agyonlapíthatta volna az ő házát is, akkor aztán szép kis
kutyaszorítóban volna. Ámbár, ami azt illeti, kutyaszorítóban van így is
- egy ilyen szomszéddal.
Pedig akkor még a kutyaszorító nagyságáról igazán nem lehetett fogalma
szegény Bab Bercinek, mert csak annyi volt bizonyos, hogy egy
meglehetősen különös gép és egy meglehetősen különös ember érkezett a
Széljárta Fák terére, akiket nem árt nagy ívben elkerülni. El is kerülte
őket nagy ívben Bab Berci, csak a szeme sarkából pislantott néha rájuk -
s mondhatom, elég különös dolgokat látott a szeme sarkából.
Brwrw úr mással sem foglalkozott, csak gombokat nyomogatott: megnyomott
egy gombot, és egy futószalag vagy mi a szösz öt tévékészüléket
sorakoztatott föl eléje, mind az ötön más kép, mind az ötben más ricsaj.
Gombnyomásra változtak a képek, változtak a ricsajok, s ha egy kép meg a
hozzá tartozó ricsaj elnyerte Brwrw úr tetszését, egy újabb gombnyomásra
a többi tévékészülék eltűnt, a kiválasztott meg akkorára nőtt, mint egy
mozivászon, s Brwrw úr elégedetten bámulta a hatalmas képet, s hallgatta
a hatalmas ricsajt, amíg csak el nem unta, s egy újabb gombnyomással
pokolra nem küldte az egészet.
Ha megéhezett, akkor is a gombok között kezdett matatni, s ahogy
megnyomta a megfelelőt, máris tolták eléje a gépkarok az asztalkát, a
konyhában gépszakácsok sisteregve sütöttek, bugyborékolva főztek, s
hipp-hopp, az asztalkán párologtak, gőzölögtek a finom falatok, s ha
Brwrw úrnak úgy tartotta játszi kedve, még csak a kezét sem kellett
megemelnie, mert ügyes gépkarok a szájába kanalazták a levest, a foga
közé rakták a feldarabolt sült húst, a szájához emelték a jégbe hűtött
itallal telt poharat. Úgy ám! "Még jó, hogy maga rágja meg, amit eszik"
- morgott Bab Berci, s azt latolgatta, hogy elköltözik a Széljárta Fák
teréről, mert túl zajos, túl fényes volt számára Brwrw úr szomszédsága.
De megfordult Bab Berci fejében egy sokkal jobb változat is,
nevezetesen: ha Brwrw úr költözne el a Széljárta Fák terérő1, oda,
ahonnan jött, a csodamasinájával együtt.
A jelekből ítélve erre nem volt sok reménység. Brwrw úrnak sajnos eszébe
jutott, hogy ő tulajdonképpen a természet lágy ölén időzik, s a
természet lágy ölén tábortüzek mellett szoktak mulatozni. Gépével
nyakra-főre gyújtatta hát a tüzeket. Acélkarmok tépdesték az élő fák
ágait, a növendék fákat sem kímélték, nagy farakásokat hordott össze a
gép, szúrólánggal alágyújtott, s a nyers fából kicsapó, fojtogató füstöt
fújta a világ négy tája felé, nehogy Brwrw úr orrát találja megfacsarni.
Rákapott a vadászatra is. Jaj volt a ház fölé tévedt madaraknak, jaj a
tisztásra tévedt őznek, szarvasnak, Brwrw úr gépszörnye halálos
biztonsággal lövöldözött le minden elevent. És egyre hangosabb, egyre
zabolátlanabb lett; fűrészelt, kaszált, kaszabolt, nagy lángnyelveket
lövellt, szúrós szagú gázokkal füstörészett, s ni csak, mintha Brwrw úr
is megszeppenve gubbasztana a gombjai között, nem nyomogat már olyan
fölényesen és magabiztosan. Sőt oda nézz! - Bab Berci nyújtogatta a
nyakát. - Brwrw úr tétován emelte a kezét egy gomb felé, de mielőtt
elérhette volna, a háza falából kinyúlt egy gépkar, és a keze fejére
csapott, puff, mintha azt mondta volna, ne nyúlkálj, te oktondi, itt én
vagyok az úr! Hallod, Brwrw! Hallod, világ! És a gép teljes sebességre
kapcsolt, tépett, zúzott, égetett. Jaj, mi lesz a házammal! - rettent
meg Bab Berci, amikor meglátta a háza felé futkosó lángcsóvákat, az
eszeveszetten dolgozó fatépőket, bokornyúzókat, fűfüstölőket. És mi lesz
Brwrw úrral, aki most hangosan felordított, menekült volna be a házába,
na hiszen, a legjobb helyre, mert egy másodperc múlva meg kifele
menekült volna a házából, de menekülhetett, ahova akart, a megvadult gép
csípte, rúgta, karmolta.
Megöli, villant át Bab Berci agyán, és hogy segítség!, az is átvillant,
s máris futóra fogta, irány Rimapénteki Rimai Péntekh háza. Mert hiába
tudja a józan ész, hogy Rimapénteki Rimai Péntekh édeskeveset tud itt
segíteni, de egyfelől nincs más, akihez futhatna, másfelől meg a
legrosszabb egyedül lenni a bajban.
Beesett Rimapénteki Rimai Péntekh ajtaján, az meg, mint akit darázs
csípett meg, fölpattant, Bab Bercibe eresztette tekintete fullánkját.
- Nem elég, hogy napok óta ziregsz-dörögsz, füstölsz, büdösítesz, még a
házam nyugalmát sem kíméled, te semmirekellő pernahajder, naplopó,
kútmérgező?
Volt dolga szegény Bab Bercinek, amíg elmagyarázta, honnan és mi végre.
- Úgy gondolod - mondta most már majdnem csak a kelleténél halkabban
Rimapénteki Rimai Péntekh -, hogy az én házamat is elérheti az az izé?
- Elérheti?! - Bab Berci még egy kicsit színészkedett is, hogy
Rimapénteki Rimai Péntekh jobban berezeljen. - Mi az, hogy elérheti!
Eléri, pajtikám, ha ki nem találunk valamit.
Máskor ezért a megszólításért, hogy "pajtikám", Rimapénteki Rimai
Péntekh biztosan megnyúzta volna Bab Bercit, de most mintha meg sem
hallotta volna, a feje búbját vakarta.
- Talán hogyha adnánk annak az embernek a csodanektáromból - mormogta. -
Igaz, hogy még nincs egészen kész.
- Hagyjuk most a csodanektárodat - idegeskedett Bab Berci, de csak
annyit ért el, hogy Rimapénteki Rimai Péntekh felfortyant.
- Dehogyis hagyjuk! Ráadásul ezt a főzetet, a te inspirációdra,
mácsonyából készítettem.
- Azaz bábatüskéből, csapóecsetből, gólyafűből, hagyingácskóróból,
kallóbogáncsból, ördöggatyából, pásztorvesszejéből, takácsvakaróból és
tövisburjánból.
- Úgy, ahogy mondod.
- És ezzel akarod megetetni azt a szerencsétlen embert, aki amúgy is a
legnagyobb bajban van hármunk közül.
- Lenyel egy kanállal, és máris jó emberré válik, megállítja azt a
szörnyeteget, és békességet csinál!
- Lenyel egy kanállal?! Őt nyeli le a gépe! Nem érted, hogy önállósult
az a szörnyű masina? Nem törődik már Brwrw úr billentyűivel és
gombjaival.
Aláfestésül hallották a recsegést-ropogást, látták a sűrűn gomolygó
füstöt, fel-felvillanó fények vakítottak be a szobába. Mintha háború
folyna odakinn.
- Csináljunk valamit! - kiáltotta kétségbeesetten Bab Berci.
- De mi az ördögöt? - morgott Rimapénteki Rimai Péntekh. - A nektáromat
emberek számára készítettem. Sajnos gépeknek nem jó.
Ennél a mondatnál azonban megállt, mélyen elgondolkozott.
- Mi az, hogy nem jó? Miért mondod azt, hogy nem jó?!
- Én nem szóltam egy szót sem, te mondtad, hogy nem jó - védekezett Bab
Berci.
- Ki szólt hozzád - fölényeskedett Rimapénteki Rimai Péntekh -, magammal
beszélgetek. Miért ne lehetne ez jó gépekhez is!
Azzal már elő is kapott egy pintesüveget, és csorgatta bele az üstjéből
a csodanektárt. Amely, így szemre, egyszerű jajzöld kulimásznak
látszott.
- Azt képzeled, hogy ezt csak úgy könnyűszerrel beadod annak az őrjöngő
gépnek? - sopánkodott Bab Berci.
- Nem képzelek semmit. Cselekszem! - süvöltötte Rimapénteki Rimai
Péntekh.
- Persze - folytatta a sopánkodást Bab Berci -, majd a kulimászodtól
egyszeriben megbárányodik a gép lelke, csendes zeneszó mellett harisnyát
fog neked kötni, és szelíden vakargatja a hátad.
- Hallgass már, az istenért! - förmedt rá Rimapénteki Rimai Péntekh, és
megtöltött egy tartalék üveget is, és Bab Berci kezébe nyomta. - Ezt
hozd utánam!
Elszántan kiugrott az ajtón. Na, pajtás, hamarosan nem ugrálsz ilyen
nagy fityekkel - gondolta Bab Berci, de azért engedelmesen elindult
Rimapénteki Rimai Péntekh után az irdatlan füstben, villogásban,
durrogásban. Kezében a tartalék üveg.
Ha Bab Berci azt gondolta, hogy Rimapénteki Rimai Péntekhnek inába száll
a bátorsága, akkor nagyot tévedett. Mert még a hátán is látszott, hogy
egy cseppet sem fél a pöfögő, robogó, lánglövellő, tépő, zúzó
gépszörnyetegtől. Egy pillanatnyi megtorpanás nélkül ugrott be a
csapkodó acélkarok, a tüzet köpködő csövek közé, egy szempillantás alatt
fönn termett a gép vaskos hátán, és palackja tartalmát egy nyíláson
keresztül belezúdította.
A gép, mintha darázs csípte volna meg, felbőgött, acélkarjai vadul
csápolni kezdtek, s most már nem a fákat, bokrokat célozták, hanem
Rimapénteki Rimai Péntekhet.
Még hogy megszelídíti a csodanektár a gépet! Épp ellenkezőleg, éppen
hogy megvadítja - egy villanás volt ez Bab Berci fejében, de szerencsére
már akkor ugrott is, hogy valamiképpen segítsen a bajba jutott
kevircölő-kavarcolón, át az acélkarok között, át a szúrólángok között,
ugrott ő is a gép hátára. Hogy ott aztán mi lesz? Nem törődött vele.
Egyszerűen átragadt rá Rimapénteki Rimai Péntekh bátorsága. Aki azonnal
kikapta Bab Berci kezéből a tartalék üveget. Zutty! - belelöttyentette
azt is a gépbe.
A gép artikulálatlan hangon felbőgött, megreszketett, csápoló karjai
megálltak a levegőben, lángnyelvei fáradt lobbanásokkal visszabújtak a
csövekbe. Csönd lett.
- Most figyelj! - mondta diadalittasan Rimapénteki Rimai Péntekh. - Most
költözik belé a szelíd lélek. Mindjárt muzsikálni fog.
De muzsika helyett előbb valami karcos nesz hallatszott, mintha rozsdás
bádoglemezek dörgölőznének egymáshoz, majd ripp-ropp, a gép háta
megmozdult alattuk, és a szörnyeteg ezer darabra hullott szét. Bab Berci
és Rimapénteki Rimai Péntekh behuppantak a szétguruló fogaskerekek,
összepöndörödő drótok és széthasadt lemezek, anyátlan csavarok és
fiatlan csavaranyák közé. Rimapénteki Rimai Péntekh bosszúsan
kászálódott ki a romhalmazból.
- Gondolhattam volna, hogy amit te ajánlasz, az nem lehet jó! Még hogy
mácsonya!
Bab Berci csak mosolygott, és azt gondolta magában: lehet, hogy a
csodanektár nem az igazi, de te csodálatos voltál! És beleborzongott a
háta, hogy milyen bátrak is voltak ők ketten! Főleg persze Rimapénteki
Rimai Péntekh. E nélkül a bátorság nélkül lehetett volna a
legcsodálatosabb nektárjuk, nem mentek volna semmire. Ezt gondolta Bab
Berci, de szólni egy szót sem szólt, csak mosolygott. Aztán hirtelen
lefagyott az arcáról a mosoly.
- Te jóisten, hová lett Brwrw úr?
- Azám, a szerencsétlen! - hagyta abba a morgást Rimapénteki Rimai
Péntekh, és azon nyomban nekiestek az ócskavastengernek, túrták jobbról,
túrták balról, átnézték egy szögig, de Brwrw úrnak nyomát sem találták.
Vagy szőröstül-bőröstül fölfalta a masinája, vagy valahogy sikerült
elmenekülnie, és fut még ma is.
Hadd fusson, hadd edződjenek elsatnyult izmai.
Vissza |