Harmadik fejezet:
A káosz
A Legio Immortalis boldogan tengette napjait. Míg nem egyszer csak hír kapott Ombra, hogy a kontinensünkről elkalandoznak sokan, és így elkezdtek széthullani a klánok. Szövetségeseinkből csak renegátok maradtak, kiknek már nem a régi vágy, nem az álmaik, hanem már csak a gyilkolási vágy lebegett a szemük előtt. Ez a hihetetlenül előnytelen világnézet addig fajult, míg békés társaságunk is megfertőzte, így a Legio is elvesztette több tagját is. Bánattal telt szívvel elhagyta a klánt Gorban, Taky, Crasy Bull, Borz. Ekkor az egész Legio úgy gondolta talán ennyi volt, talán nincs értelme tovább, talán nekik is menni kellene, voltak tanakodások, imbolygások, többen nekiláttak az útnak, de végül visszafordultak. Ez a drága társaság nem volt hajlandó elhinni, hogy hiába volt mindez, kötötték az emlékek, az elér eredmények, a barátok. Így míg 3 klán szerte ágazódott, addig a Legio a végsőkig kitartott és nem hagyta magát veszni. Új szövetségesük lett, a Dragon Legio. Az ellenség egybeolvadt és így létrejött az ellenséges nagyhatalom, az eddig is hihetetlen erős Forgotten Warriors.A csata folytatódott, de a Legio egy ilyen hatalmas erőpróbát nem bírt egyedül kiállni. Ismét kudarcokkal volt tele a harc. De most se adtuk fel. Új szövetségesünkkel csapatot alkotva vágtunk neki a harcnak. Így elértük azt, hosszabb időre is várat tudtunk szerezni. Ám az ellenfél hihetetlen erős volt. A csaták egyoldalúak lettek. Cselhez kellett fordulni, mert szemtől szembe már esélytelen volt a harc.
Az Istenek látván, hogy teremtett világukban a harcok igen rosszak lettek, mindenkit csak a gyilkolás vezérel, és már nem az a békés kis világ, ahol az emberek álmaikat valósítanák meg. Ezért az istenek úgy döntöttek elpusztítják ezt a romlott világot, és a helyére újra megalapítják Midgárt. Így történt, hogy a Legio Immortalis megszűnt létezni a világon, minden mással együtt. (a 93as hunterem a macimmal T_T )