A BIRMINGHAM NEWS INTERJÚJA

Hét regénnyel a háta mögött ez az első novelláskötete. Miért váltott?

Igazából az egyetemen novellistának indultam, és csupán vakszerencse, igaz, életem legjobb vakszerencséje, hogy regényíró lettem. Az évek alatt aztán rendszeresen belekontárkodtam a novellák világába. Mikor végül az egyikből írtam egy drámát, felhívott a szerkesztőm, és rákérdezett: "Hagynád már végre, hogy kiadjunk egy antológiát?", mire én, "Persze."

Összevetné a regény és a novella műfaját?

Két teljesen különböző műfajról van szó. Ugyan mindkettő narratív természetű, más kihívásokat támasztanak és másfajta élvezetet is nyújtanak az alkotó számára. Egyetemistaként azt tanították, hogy megírható a tökéletes novella. Regények esetében ilyen nincs. Nem lehet megírni a tökéletes regényt. Túl sok a szó. Születhet jó... remek regény, de senki sem mondhatja, hogy ó, itt a tökéletes regény. De állítólag megírható a tökéletes vers, vagy a tökéletes novella. Ez egy szép kihívás. Csiszolhatok tökéletes gyémántocskát?

Összes regénye Bostonban játszódik, ám a novellák és a Coronado című darab Délen és Nyugaton. Miért váltott helyszínt?

Délen jártam iskolába, nyolc évet éltem odalent, és igencsak vonzódom hozzá. Valamiért amikor novellába fogok, mindig annál a kultúránál kötök ki. Szeretek utazgatni. Ugyanakkor sosem írnék egy teljes regényt déli helyszínnel, mert végeredményben mégiscsak turista vagyok ott. Ezt a feladatot meghagyom a nagy déli íróknak.

A Coronado nem egy színes-szagos déli képeslap. Teli van kisvárosi borzongással és gótikus déli képi világgal.

Bizonyos mértékben valóban. Szeretettel a szívemben írtam arról, milyen kint ülni egy lakókocsi előtt, hallgatni a tücskök ciripelését, beszívni a Dél illatát és látványát. Nem hiszem, hogy akár Bostonban, akár a Délen játszódó könyveimben hurráoptimistán írnék az emberi természetről. Ez vagyok én. Továbbra is az emberi tudat sebezhető voltát teregetem ki.

Most min dolgozik?

Egy masszív történelmi eposzon. Részben Bostonban, részben az oklahomai Tulsában, részben az ohiói Columbusban és részben az első világháborús Franciaországban játszódik. Nagy, folyondárszerű epikus történet lesz 1918 későnyarától 1919 koraőszéig.

Az önismétléstől fél ennyire? Csak úgy cikázik ide-oda.

Megyek, ahová a történet visz. Nem feltétlen az önismétléstől való félelem mozgat, inkább az, hogy ha engem nem villanyoz fel a történet, az olvasót sem fogja.
Egyetemista korom óta írni akarok a bostoni rendőrsztrájkról. 1400-1500 rendőr vonult 1919 novemberében sztrájkba, és a város hónapokra a hadsereg megszállása alá került. Mikor befejeztem a Vihar-sziget-et, eltöprengtem, "oké, most mihez akarok kezdeni?". És úgy gondoltam, "azt hiszem, készen állok rá, hogy belevágjak". Híres utolsó szavak, mert ennek már három és fél éve.

A Titokzatos folyó sikere lehetővé tette, hogy arról írjon, amiről akar?

Amikor a Titokzatos folyó megírása mellett döntöttem, senki sem helyeselte. Abban a helyzetben ostoba húzásnak tűnt a karrieremet tekintve. Az egyetlen, aki támogatott, a feleségem volt. Azt mondta, "nem tudnék veled élni, ha olyat kéne írnod, amit nem akarsz". Ez volt a fordulópont. Megírtam a könyvet, ami a pályám addigi ívétől teljesen idegen volt - és siker lett belőle. Ez volt a fordulópont, ahonnan nincs visszatérés. Hogy innentől azt írhatom, amit jónak látok. Ha bízom az ösztöneimben, és ha színvonalat nyújtok, a közönség is befizet.

A Titokzatos folyóból kiváló film lett. Most egy korábbi könyvét, a Gone, baby, gone-t filmesíti meg Ben Affleck. Nehéz elszakadni a könyvétől, ha film készül belőle?

A Titokzatos folyó esetében az volt. Clint Eastwood egy hónappal a megjelenés után vette meg a filmjogokat. És nem volt könnyű dolga a meggyőzésemmel. Végül úgy voltam vele, "oké, szerintem Clint Eastwood nem hazudik". Kockáztatnom kellett, és bizalmat szavaznom neki, és a bizalmamat rendesen meghálálta, hiszen tényleg nem hazudott. A Gone, baby, gone-t kilenc éve írtam. Emlékszem, mikor vacsorázni mentem Affleckkel, elkezdett előhozakodni a különböző karakterekkel, én meg mondom, "ki a tökömről beszél ez?" Három könyvön vagyok azóta túl. Már nem kötődöm hozzá érzelmileg. Bosszantani fog-e, ha nem lesz igazán jó? Kicsit biztosan, de hogy James M. Caint idézzem, a könyvem az enyém.

(A forrás eredetileg itt található, de jelenleg valamiért levették a honlapról.)