Az
egyetem utolsó évét tapostam a hatvanas évek közepén, amikor mint
tanárjelöltnek feladatként adták, hogy az Árkodra beköltöző, albérletbe szorult
elsős gimnazistákat patronáljak. Kaptam nyolc címet, összesen húsz diákkal, 6 fiúval
és 14 lánnyal. A címeket végigjártam, beszélgettem a háziakkal és a tanulókkal
egyaránt. Valójában egy láthatatlan kollégium nevelőtanára lettem. Az
„osztályom” tanyákról, bokrokról került be egy nagyvárosba. Együtt mentünk
moziba, színházba, hangversenyre, és, mivel a kisebbik öcsémmel voltak
egyidősök, legtöbbször a testvéreim is jöttek velem. Hétvégeken rendszeresen
elvittem csapatot a Gödörbe tánciskolába, illetve
össztáncra.
Abban az
időben még „ciki” volt, ha egy bonyolultabb táncnál például a rumba-bolerónál a
mintegy félszáz figura nevét és lépéseit nem tudtuk, és másik cifrát kezdett az
ember, mint a többi. Ezért is jártunk tánc- és illemtanórákra. Itt megtanultunk
néhány viselkedési alapelvet, például, hogy a szoknyás lányokat ugyan a csigalépcsőn
érdemes előre engedni, de nem illik.
Az
évfolyamon volt három lány (Teri, Ildi és Erzsi) eredetileg is egy, a román
határ melletti városka külterületéről jöttek, négy évig a tanyasi kollégium egy
szobájában laktak, és itt is együtt, végig a négy éven át.
Amíg a
többiek (normális diákként) igyekeztek lazítani a felügyeletemen, ők viszont,
egyre gyakrabban kerestek meg otthon is, jól nevelt testvéreim viszont mindig
elkísérték őket. Nemsokára már általában hetente hatszor jöttek el, mindig,
mind a hárman. Bekapcsolódtak az életünkbe. A tavaszi nagytakarításkor már az öcséimmel ötösben, egymással versengve mosták az ablakot,
verték a szőnyeget. A középiskola négy éve alatt a két öcsém és a három lány
mindenhova együtt ment. Nagyokat nevettem magamban, amikor színházba is
megfelelő öltözékben közölték, hogy ötösben mennek kerékpározni. Egyértelmű
volt, hogy a három lányból kettő sógornőm lesz, csak azt nem tudtuk ki-kivel
köt házasságot.
Ebben az
időben kezdődött a kiszámíthatatlan politikai helyzet Erdélyben. Hol szabadon
mehettünk, hol csak meghívólevéllel és csak abba az egy városba, ahonnan
kaptuk. Családom anyai részről Biharországból,
közelebbről a Bihari Mezőségből való. Ennek a természetes székhelye Nagyvárad.
Összes anyai rokonságom legalább fele Román állampolgárságú volt abban az
időben. A lehető legtöbbször igyekeztem átmenni.
A
hatvanas évek második felében a KISZ KB Sportosztálya megállapodott a Román
Párt ifjúsági szervezetével (elnézést, de már nem tudom a pontos nevet), hogy
természetjáróink lehetőséget kaptak arra, hogy gyalogos, illetve helyi
közlekedéssel kirándulásokat szervezhettek Romániába. Az első időben
félévenként a részletes útvonalterv egyeztetések után, később a
keretet-engedély bevezetése után, már nem kellett előre leadni, az
útvonaltervet és a névsort. Ekkor kezdődött a fiatalok szervezett Erdélyjárása. Kezdetben csak a természeti környezet
megismerése, rokonlátogatás és a barátságok létesítése volt a cél.
Az első
útjaimon, még csak saját használatra vittünk regényeket, Bibliát, énekeskönyvet
magunkkal, rokonaim és a vendéglátóink kérésére hagytuk ott. Az első évben
nyolc bibliámat ajándékoztam el (mi mást adjak egy magyar papnak viszonzásul,
amikor nem fogadtak el a vendéglátásért pénzt). Lelkész barátaim nem értették,
hogy miért fogy nekem ennyi, elmeséltem, segítettek (sok gyülekezet fizetett ki
és továbbított így gyülekezeteknek). Ekkoriban az –elsősorban protestáns–
egyházak keretén belül is megindult egy ifjúsági turizmus. Informálisan
kapcsolódott ez a két fővonulat össze.
Nemsokára
már a vámosok figyelték a gyakran átjárókat és megfigyelték, kihez mennek,
kikkel van kapcsolatuk. Képesek voltak felírni, és számon kérni az újságokat
is. A hetvenes években már a román titkosszolgálat hatalmas erőkkel figyelte
ezt a tevékenységet.
Egyre
több fiatalt kellett bevonni, mert az ismerteket nagyon megnézték a határon.
Sokan tudják, de itt is el kell mondani, hogy a rövid nyitás idején ezt sok
csoport végezte, egymásról legtöbbször nem tudva. Az egyházak fiatal, agilis
híveinek áldozatos munkája, és egyes KISZ, Párt és állami vezetők elnéző
közönye tette lehetővé ezeket. Becslésem szerint százezres volt az a tömeg, aki
ebben részvett.
Természetesen,
mint minden emberi tevékenységnek ennek is voltak vámszedői. Tudtam olyan
férfiről, aki tucatnyi lánynak ígért házasságot, magyar állampolgárságot,
átköltözést. Mindenütt kért anyagi segítséget és előleget a házasságból. Mások
iparszerűen menekítették ki, az átköltözésre várók vagyonkáját (a fele-fele
megszokott volt).
Visszatérve
a történet fő vonulatához, először 1967-ben szerveztem egy természetjáró túrát
a Bihari Hegységbe. Mintegy harminc középiskolással utaztunk ki. A szervezést
három szinten végeztem, egyrészt az Árkodi KISZ Bizottság égisze alatt,
másrészt a Református Egyház, harmadrészt a Kolozsvári Egyetem Geológiai
Tanszékén dolgozó egyik nagybátyám segítségével végeztem. A határon átérve már
Borsra elénk jött a segítségül kapott földrajzszakos hat egyetemista. Előre
kiválasztottunk száz magyarnyelvű könyvet, regénytől a tankönyvekig vegyesen.
Indulás előtt kiosztottam a gyermekek között, átérve ezzel fizettünk a
szállásért, ellátásért. Az első utunk fényesen sikerült, minden könyv célba
ért, sok barátság szövődött. Ezután évekig, nyaranta néhány csoporttal
megismételtük. Természetesen nem akartam úgy járni, mint a korsó, másokat is
engedtem utazni. A békesség érdekében városokban az Expess
Irodán keresztül foglaltunk szállást, és fizettünk be étkezést. Az itteni
ügyintéző lány addig-addig segített, amíg évek múlva a feleségem lett.
Öcséim és
a három lány volt leglelkesebb segítőim. Egyik unokatestvéremet kinevezték
segédlelkésznek Bánffihunyadra, a beiktatására
hatosba mentünk el. Természetesen a parókián kaptunk szállást. Ekkoriban vált
egyértelművé, hogy Teri az idősebbik, Ildi a fiatalbbik öcsémhez vonzódik.
Láttuk, hogy Erzsike és a harangozó Géza fia első látásra megszerették egymást.
A
hetvenes évek közepén már észre vettem, hogy sokallják a kiutazásaimat,
többször teljes motozásnak vetettek alá. Minden papírt egyenként néztek át.
Volt, amikor egyszer visszatartottak a határállomáson, a geometriai bizonyítást
nem tudták mire vélni. Ezért egy ideig csak szigorúan csak Váradra, közeli
rokonokhoz mentem, és nem hoztam-vittem semmit sem.
Testvéreim
egyszerre kötöttek házasságot. Teri nemsokára áldott állapotba került.
Erzsi és
Géza elindították a házasságkötés engedélyezéséhez szükséges eljárást.
Akkoriban hoztak egy törvényt, a turista csak szállodában aludhat,
magánlakásban szigorúan tilos volt. Erzsit minden este tízkor és reggel hétkor
ellenőrizték a szállodában, nehogy a vőlegényével a megengedettnél több időt
töltsön. Közben megszületett öcsémék első lánya. Erzsiéket
szerették volna keresztszülőknek, de Gézát nem engedték ideutazni, ezért én
lettem a keresztapa, Erzsike a keresztanya, együtt tartottuk keresztvíz alá
húgocskámat. A református keresztelőnél a keresztszülők aktív szerepet
játszanak, esküt teszünk, nem lehet egy távollévőt beírni.
Nemsokkal a keresztelő után, történt, hogy Gézát és szüleit behívatták a megyei
rendőrkapitányságra. Közölték vele, hogy egy csapodár, hűtlen lány miatt akarja
elhagyni Romániát. Gondolja meg, még nem késő, inkább egy igazi román kislányt
vegyen feleségül, aki nem szeretkezik más férfiakkal.
Géza nem
értett semmit. A biztonságiak elővettek egy csomó fényképet bizonyítékként, ezen szerintük Erzsike fényes nappal, a nyílt utcán, az
egyik sorozaton egy, a másik sorozaton pedig két férfit ölelget, puszilgat. A
képekre ránézve Géza elkezdett nevetni, térdét csapkodta. Hiszen az első képen
engem puszilt meg éppen, kicsit távolabb álltak szüleim, feleségem és kocsiban
kislányom. A másikon pedig öcséimmel
, sógornőimmel és keresztlányunkal volt látható.
Amikor
ezt megtudtam, megdöbbentem, hiszen Európa egyik legszegényebb országának
hírszerző szolgálata nem sajnált pénzt, időt, és kiképzett ügynököt, hogy
Magyarországon megfigyeljenek egy lányt, akinek csak annyi bűne volt, hogy
megszeretett egy középfokú végzettségű agronómust.
Az Erzsi
és Géza szerelme kibírta a két év várakozást.
Ma már
három gyermekük körében nevetnek a történteken.