Kinek volt erre energiája?

Az egyetem utolsó évét tapostam a hatvanas évek közepén, amikor mint tanárjelöltnek feladatként adták, hogy az Árkodra beköltöző, albérletbe szorult elsős gimnazistákat patronáljak. Kaptam nyolc címet, összesen húsz diákkal, 6 fiúval és 14 lánnyal. A címeket végigjártam, beszélgettem a háziakkal és a tanulókkal egyaránt. Valójában egy láthatatlan kollégium nevelőtanára lettem. Az „osztályom” tanyákról, bokrokról került be egy nagyvárosba. Együtt mentünk moziba, színházba, hangversenyre, és, mivel a kisebbik öcsémmel voltak egyidősök, legtöbbször a testvéreim is jöttek velem. Hétvégeken rendszeresen elvittem csapatot a Gödörbe tánciskolába, illetve össztáncra.

Abban az időben még „ciki” volt, ha egy bonyolultabb táncnál például a rumba-bolerónál a mintegy félszáz figura nevét és lépéseit nem tudtuk, és másik cifrát kezdett az ember, mint a többi. Ezért is jártunk tánc- és illemtanórákra. Itt megtanultunk néhány viselkedési alapelvet, például, hogy a szoknyás lányokat ugyan a csigalépcsőn érdemes előre engedni, de nem illik.

Az évfolyamon volt három lány (Teri, Ildi és Erzsi) eredetileg is egy, a román határ melletti városka külterületéről jöttek, négy évig a tanyasi kollégium egy szobájában laktak, és itt is együtt, végig a négy éven át.

Amíg a többiek (normális diákként) igyekeztek lazítani a felügyeletemen, ők viszont, egyre gyakrabban kerestek meg otthon is, jól nevelt testvéreim viszont mindig elkísérték őket. Nemsokára már általában hetente hatszor jöttek el, mindig, mind a hárman. Bekapcsolódtak az életünkbe. A tavaszi nagytakarításkor már az öcséimmel ötösben, egymással versengve mosták az ablakot, verték a szőnyeget. A középiskola négy éve alatt a két öcsém és a három lány mindenhova együtt ment. Nagyokat nevettem magamban, amikor színházba is megfelelő öltözékben közölték, hogy ötösben mennek kerékpározni. Egyértelmű volt, hogy a három lányból kettő sógornőm lesz, csak azt nem tudtuk ki-kivel köt házasságot.

Ebben az időben kezdődött a kiszámíthatatlan politikai helyzet Erdélyben. Hol szabadon mehettünk, hol csak meghívólevéllel és csak abba az egy városba, ahonnan kaptuk. Családom anyai részről Biharországból, közelebbről a Bihari Mezőségből való. Ennek a természetes székhelye Nagyvárad. Összes anyai rokonságom legalább fele Román állampolgárságú volt abban az időben. A lehető legtöbbször igyekeztem átmenni.

A hatvanas évek második felében a KISZ KB Sportosztálya megállapodott a Román Párt ifjúsági szervezetével (elnézést, de már nem tudom a pontos nevet), hogy természetjáróink lehetőséget kaptak arra, hogy gyalogos, illetve helyi közlekedéssel kirándulásokat szervezhettek Romániába. Az első időben félévenként a részletes útvonalterv egyeztetések után, később a keretet-engedély bevezetése után, már nem kellett előre leadni, az útvonaltervet és a névsort. Ekkor kezdődött a fiatalok szervezett Erdélyjárása. Kezdetben csak a természeti környezet megismerése, rokonlátogatás és a barátságok létesítése volt a cél.

Az első útjaimon, még csak saját használatra vittünk regényeket, Bibliát, énekeskönyvet magunkkal, rokonaim és a vendéglátóink kérésére hagytuk ott. Az első évben nyolc bibliámat ajándékoztam el (mi mást adjak egy magyar papnak viszonzásul, amikor nem fogadtak el a vendéglátásért pénzt). Lelkész barátaim nem értették, hogy miért fogy nekem ennyi, elmeséltem, segítettek (sok gyülekezet fizetett ki és továbbított így gyülekezeteknek). Ekkoriban az –elsősorban protestáns– egyházak keretén belül is megindult egy ifjúsági turizmus. Informálisan kapcsolódott ez a két fővonulat össze.

Nemsokára már a vámosok figyelték a gyakran átjárókat és megfigyelték, kihez mennek, kikkel van kapcsolatuk. Képesek voltak felírni, és számon kérni az újságokat is. A hetvenes években már a román titkosszolgálat hatalmas erőkkel figyelte ezt a tevékenységet.

Egyre több fiatalt kellett bevonni, mert az ismerteket nagyon megnézték a határon. Sokan tudják, de itt is el kell mondani, hogy a rövid nyitás idején ezt sok csoport végezte, egymásról legtöbbször nem tudva. Az egyházak fiatal, agilis híveinek áldozatos munkája, és egyes KISZ, Párt és állami vezetők elnéző közönye tette lehetővé ezeket. Becslésem szerint százezres volt az a tömeg, aki ebben részvett.

Természetesen, mint minden emberi tevékenységnek ennek is voltak vámszedői. Tudtam olyan férfiről, aki tucatnyi lánynak ígért házasságot, magyar állampolgárságot, átköltözést. Mindenütt kért anyagi segítséget és előleget a házasságból. Mások iparszerűen menekítették ki, az átköltözésre várók vagyonkáját (a fele-fele megszokott volt).

Visszatérve a történet fő vonulatához, először 1967-ben szerveztem egy természetjáró túrát a Bihari Hegységbe. Mintegy harminc középiskolással utaztunk ki. A szervezést három szinten végeztem, egyrészt az Árkodi KISZ Bizottság égisze alatt, másrészt a Református Egyház, harmadrészt a Kolozsvári Egyetem Geológiai Tanszékén dolgozó egyik nagybátyám segítségével végeztem. A határon átérve már Borsra elénk jött a segítségül kapott földrajzszakos hat egyetemista. Előre kiválasztottunk száz magyarnyelvű könyvet, regénytől a tankönyvekig vegyesen. Indulás előtt kiosztottam a gyermekek között, átérve ezzel fizettünk a szállásért, ellátásért. Az első utunk fényesen sikerült, minden könyv célba ért, sok barátság szövődött. Ezután évekig, nyaranta néhány csoporttal megismételtük. Természetesen nem akartam úgy járni, mint a korsó, másokat is engedtem utazni. A békesség érdekében városokban az Expess Irodán keresztül foglaltunk szállást, és fizettünk be étkezést. Az itteni ügyintéző lány addig-addig segített, amíg évek múlva a feleségem lett.

Öcséim és a három lány volt leglelkesebb segítőim. Egyik unokatestvéremet kinevezték segédlelkésznek Bánffihunyadra, a beiktatására hatosba mentünk el. Természetesen a parókián kaptunk szállást. Ekkoriban vált egyértelművé, hogy Teri az idősebbik, Ildi a fiatalbbik öcsémhez vonzódik. Láttuk, hogy Erzsike és a harangozó Géza fia első látásra megszerették egymást.

A hetvenes évek közepén már észre vettem, hogy sokallják a kiutazásaimat, többször teljes motozásnak vetettek alá. Minden papírt egyenként néztek át. Volt, amikor egyszer visszatartottak a határállomáson, a geometriai bizonyítást nem tudták mire vélni. Ezért egy ideig csak szigorúan csak Váradra, közeli rokonokhoz mentem, és nem hoztam-vittem semmit sem.

Testvéreim egyszerre kötöttek házasságot. Teri nemsokára áldott állapotba került.

Erzsi és Géza elindították a házasságkötés engedélyezéséhez szükséges eljárást. Akkoriban hoztak egy törvényt, a turista csak szállodában aludhat, magánlakásban szigorúan tilos volt. Erzsit minden este tízkor és reggel hétkor ellenőrizték a szállodában, nehogy a vőlegényével a megengedettnél több időt töltsön. Közben megszületett öcsémék első lánya. Erzsiéket szerették volna keresztszülőknek, de Gézát nem engedték ideutazni, ezért én lettem a keresztapa, Erzsike a keresztanya, együtt tartottuk keresztvíz alá húgocskámat. A református keresztelőnél a keresztszülők aktív szerepet játszanak, esküt teszünk, nem lehet egy távollévőt beírni.

Nemsokkal a keresztelő után, történt, hogy Gézát és szüleit behívatták a megyei rendőrkapitányságra. Közölték vele, hogy egy csapodár, hűtlen lány miatt akarja elhagyni Romániát. Gondolja meg, még nem késő, inkább egy igazi román kislányt vegyen feleségül, aki nem szeretkezik más férfiakkal.

Géza nem értett semmit. A biztonságiak elővettek egy csomó fényképet bizonyítékként, ezen szerintük Erzsike fényes nappal, a nyílt utcán, az egyik sorozaton egy, a másik sorozaton pedig két férfit ölelget, puszilgat. A képekre ránézve Géza elkezdett nevetni, térdét csapkodta. Hiszen az első képen engem puszilt meg éppen, kicsit távolabb álltak szüleim, feleségem és kocsiban kislányom. A másikon pedig öcséimmel , sógornőimmel és keresztlányunkal volt látható.

Amikor ezt megtudtam, megdöbbentem, hiszen Európa egyik legszegényebb országának hírszerző szolgálata nem sajnált pénzt, időt, és kiképzett ügynököt, hogy Magyarországon megfigyeljenek egy lányt, akinek csak annyi bűne volt, hogy megszeretett egy középfokú végzettségű agronómust.

Az Erzsi és Géza szerelme kibírta a két év várakozást.

Ma már három gyermekük körében nevetnek a történteken.