…Isten veletek cimborák,
tovább
tovább…
Végre elballagtam.
Nagy családi ünnepség volt, meglepetésemre, egy jó lakodalomra valóan gyűltek
össze tiszteletemre. A családból közel százan jöttek el, legtöbben a Nagyvárad
közelében lakó rokonok, mert a helyi néptanácsban (városháza) dolgozott egy
unokatestvérem és felesége. A szép díszes meghívót meglátta a rendőrség egyik
osztályvezetője, és közölte, hogy erre tud adni egynapos látogatási engedélyt.
Sajnos akkor Romániából csak közjegyzővel hitelesített, románra fordítatott
meghívólevélre, adtak (ha volt kedvük) kiutazási engedélyt. Az ottani rokonok
gyorsan autóbuszt béreltek, a rendőrtiszt jóindulatát kihasználva egynapos
határátlépőt kértek, így aki csak felfért eljött. Nagy öröm volt, hiszen
nagymamám és nővére már 44 őszétől nem találkozott, több rokont még sohasem
láttuk.
Az érettségi szünetben buzgón készültem a szóbeli
vizsgákra, és láttam, hogy csak a gimnáziumi érettségit és az egyetemi
felvételit tudom elfogadhatóan teljesíteni, a technikusi képesítővizsgát, pedig
majd az őszi érettségi időszakra halasztom.
Mindenkivel közöltem, hogy rádiójavítási tevékenységemet,
klubvezetést, vizsgára felkészítést és más hasonló tevékenységet július végéig
szüneteltetem.
Egy nap „doktor bácsink” végzős orvos lánya, Rozi,
keresett meg, hogy a magánrendelőjükben lévő, őskori röntgengép nem működik.
Segítsek megnézni, mert ráadásul az SZTK gépét már közel egy hónapja nem tudják
megjavítani, ezért mindenkinek be kell utazni Árkodba. Mindenki „doktor
bácsinak” nevezte, mert az ő vezette a gyermekosztályt, a városka nagy része a
keze alatt nőt fel. Felesége ideg-elme szakorvos volt. Kedvenc mondásuk volt: „ha egy gyermek nem rosszalkodik, a
gyermeket a férjhez, a szülőket a feleséghez kell vinni gyógyításra!”
Mi Jenőfalvi fiúk és lányok nem
igazán szimpatizáltunk Rozikával, pedig nagyon szép, arányos, törékeny csontú,
babakinézetű lány volt hátközépig érő, különleges világosbarna színű hajjal.
Ilyen hajat a színezékkel készíteni nem lehet. 22-23 éves korára legfeljebb
érettségizőnek nézték (előfordult velünk, hogy a szórakozóhelyen tőle kérték a
személyit). Nyelve olyan volt, mint a karikás ostor, mesterien kezelte, ha
akarta simogatott, ha akarta csípett, és nagy fájdalmat okozott fiúnak-leánynak
egyaránt. Születése, dekorativitása és szellemessége miatt, és mindezek
ellenére és okán nagy udvartartással rendelkezett. Általános vélemény szerint
az egyik legjobb parti volt városunkban. Nekem a középiskola idején már anyagi
függetlenségem volt (több zsebpénzem volt, mint egy átlag család jövedelme),
korábbi kalandjaim miatt a felnőtt férfiak biztonságával igazodtam el a lányok
között. Nem törtem magam Rozi után. A helyi fiútársadalom tagjait a randik után
égette, szinte senki sem úszta meg, látványosan kimutatta, hogy unatkozik
legtöbb társaságban. Állandóan mindenkit utasított, nagyképűen viselkedett,
ezért meglepő volt, hogy „őfensége” kéréssel fordul
egy halandóhoz.
Elmentem, megnéztem a hibát, és láttam, hogy a
nagyfeszültségű transzformátor égett le. Ismertem a hibajavítás módját is, új
transzformátort kellene venni (sajnos legalább húsz éve nem gyártott berendezés
volt), vagy közel egymillió menetet kell feltekerni a csévetestre, és még így
is előfordul, hogy nem sikerül.
Nekem gond, de nekik öröm, hogy a klubvezetőm (Jenci
bácsi) és felesége IBUSZ szervezéssel egy Moszkva - Grúzia - Üzbegisztán
kirándulásra ment, és még több mint két hét mire hazaérnek, de sikerült elérni,
és telefonos illetve a rádiós konzultációt folytatnunk.
Mindig tudtam, hogy a legtökéletesebb konstruktőr, a muszáj, és legszebb múzsa a
határidő. Kénytelen voltam egy speciális tekercselőgépet konstruálni, amit az
öreg szakik legyártották, és valóban úgy működött, ahogy szerettem volna és nem
úgy, ahogy megterveztem.
A tekercselést hajszálvékony vezetékkel végeztük, és
sajnos, ha elszakadt, újra kellett kezdeni az elejéről. A vadonatúj
tekercselőmmel közel egy teljes napnyi (22 óra) folyamatos munkát igényelt a
tekercselés, ezt követte a műgyantás kezelés, az eredmény csak közel egy hét
múlva derült ki (kigyullad vagy sem). Meglepődtem, hogy Rozika éjszakára is a
klubban maradt „segíteni”, kávét főzött, szendvicset készített, nagy
figyelemmel követte munkámat, és sokat beszélgettünk. Óriási izgalmak
közepette, de elkészítettük, egyből kettőt tekercseltünk biztonságból. Végül
még az SZTK röntgenkészülékét is sikerült megjavítani.
A doktor bácsi és Rozi is nagyon örült, és az ellenérték
után érdeklődtek. Megmondtam, az anyag és eszközköltséget és közöltem, hogy az
időmnek értéke van, de ára nincs. Megköszönték, és meghívtak vacsorára. Amikor
elmentem, és a hölgyeknek vitt virágot átadtam, Rozika valódi csókkal
köszöntött!
Az érettségi elfogadhatóan sikerült, és felvettek az árkodi egyetemre fizikushallgatónak. Menetközben rájöttem,
hogy heti néhány óra többlettel matematika-fizika tanári szakot is elvégezhetem,
és két diplomát kapok hat év alatt.