Ilyen kormos hajjal
angyal, angyalom,
honnan jöttél, messzi
és legközelebbi
kedves rokonom?
Óriásként, felhők
közül, félszegen
hajlok rád köszöntőn,
köszöntelek e földön,
pici idegen!
llyés Gyula: Újszülött
Szeptember 28-án tartották (a pákozdi
csata napján) a Fegyveres Erők napját. Ekkor általában nagy rádiósverseny is
volt. Karcsi és Marika (erdész barátaink) meghívtak mindkettőnket magukhoz,
szarvasbőgésre. Kaptunk az alkalmon, és mert péntekre esett az iskolából
kikérve Timit négynapos hétvége lett, motorral akartunk elutazni. Kitelepüléses
versenyre hivatkoztunk (valóban kitelepültem egy URH adóval Zirc közelébe, hogy
terjedési megfigyeléseket végezzünk, a sűrű forgalmazás idején ez eredményesebb
volt), Timi szülei csak a motoros utazástól nem akartak hallani. A vonat
menetrendet megnéztük, és megállapítottuk, hogyha szerdán Timi az utolsó óra
után beutazik Árkodra, elérjük az adriai Velencébe menő vonatot, ami átszállás
nélkül már éjfél előtt Székesfehérváron van. Karcsi vállalata, hogy a
terepjárójával elénk jön. A vonaton kevesen utaztunk, ezért beállítottam az
órán az ébresztést, egy fülkét lezártam bent összehúztuk az ülést, és összebújva
aludtunk egy-két órát. Ajándékként babaruhát, és a tiszti-klubban vásárolt (másutt
csak ritkán kapható) vörös szovjetpezsgőt, valódi csokoládét és banánt vittünk
Amikor megérkeztünk az erdészházhoz, Marika és Andriska
már aludt. A kerületvezető erdész háza, korábban egy kis vadászkastély volt,
nem csak lakóház. A lakás három szobája mellett, az irodához is tartozott két
vendégszoba, és egy régi úriszoba bútorzatú (valódi bőrgarnitúrás), valaha
elegáns, tárgyalószoba. A lakás vendégszobájában vetett ágy várt minket. A
vonaton ugyan aludtunk, de örültünk, hogy végre megint zavartalan körülmények
között egy ágyban lehetünk. Meztelenül összebujtunk, csókok sorozata között
kemény szerszámomat beigazította a combjai közzé, karjait összefonta a hátamon,
karjaimmal átkaroltam, éreztem, ahogy lassan szinkronizálódik légzésünk, és
csodálatos megnyugvást érezve lassan elaludtunk.
Reggel nagyon boldogan ébredtünk, Marika már nagyon
nehezen mozgott, bár még két hét volt papíron a szülésig. Timi otthon maradt
Marikával. Mi férfiak hármasban elmentünk sétálni az erdőben. Különleges volt a
nyomok felismerése, az állatok mozgásának tulajdonságainak megfigyelése.
Délben közösen főztek, este pedig, már Timi látta el
Andriskát, és készítette el a vacsorát. Vacsora után Marika rögtön lefeküdt, de
a hálószobájukban még beszélgettünk, majd Karcsival kimentünk a teraszra
beszélgetni, pipázni, poharazgatni. Mindketten szerettük betartani a dohányzás
szertatását, futva utcán vagy pláne munkavégzés közben elszívott cigaretta csak
töredék élményt jelentett. Azért is szeretem a pipát, mert azt csak odafigyelve
lehet. Pipázás közben csak gondolkozni, beszélgetni, esetleg csókolózni lehet.
Nemsokára szolt Timi, hogy Marika elaludt, mi is kövessük példáját. Ágyba
bújtunk, csókjaink között mindig elő-előjött a közelgő szülés. Timi mesélte,
hogy mennyire különleges volt érezni a baba mozgását a Marika hasára tett tenyerével.
Megnézte a szüléshez és a baba ellátásához előkészített ruhaneműket is.
Úgy éreztük, hogy mintha csak egy percre aludtunk el,
amikor ajtócsapkodásra, szaladgálásra és Andriska sírására ébredtünk fel.
Megkezdődött a szülés mondtam szerelmemnek, és nadrágot
kaptam magamra, hátha tudok segíteni. Timi is bebújt a ruhájába és átmentünk Karcsiék szobájába.
·
Elfolyt a magzatvíz!
Nincs idő korházba menni, a bábát kell hívni! –mondták.
Károly jobban megijedt, mint Marika, Andriska nem értett
semmit és ezért sírt. Messziről, a zempléni hegyaljáról költöztek ide, tavaly
tavasszal, itt nem volt rokonuk, barátjuk is alig. A telefon természetesen nem
volt átkapcsolva, ezért kellett a „bába-néniért” elmenni.
·
Karcsi! Majd a
terepjáróval elmegyek a bábáért és az orvosért, te csak maradj Marikával, Timi,
te pedig, fektesd le Andriskát az ágyunkba! –és választ nem várva indultam a kocsival.
A „bába-néni” - Karola - a községháza és a parókia között
lakott. Hamar megtaláltam, tőle megtudtam, hogy a doktorúr nincs itthon. Néhány
perc múlva már a kocsiban ült, és indultunk az erdészházba. Meglepődtem, mert
Karola ránézésre legalább százéves volt (valójában csak hetvennégy), és
nagyokat nevetett, határozott törköly- és enyhe szilvapálinka felhő lengte
körbe. Útközben lekáderezett, és mivel valóban alakunkra-hajunkra
hasonlítottunk Karcsival, testvérnek könyvelt el. Megnyugodott, amikor
megtudta, hogy a vizet feltettük, és van elég tépés.
Amikor megérkeztünk, bevezettem a szülőszobának
előkészített vendégszobába, rögtön odament Marikához, és mintha ott sem
lennénk, kitakarta és elkezdte vizsgálni.
·
Fiam, te csak a
feleséged kezét fogd, más dolgod nem lehet! Simogasd, csókolgasd! Lányom,
mindig oda világíts, ahova mutatom, így nem látok semmit! –és Timi kezébe nyomta a reflektoros
benzingőz-lámpát- Te pedig, intézd a
többi dolgot! Melegíts vizet! -parancsolt ránk.
Timi kezelte a lámpát, segített Karolának, én
jöttem-mentem, vizet-fát hoztam, hiszen fűteni is kellett. Karola hangos
vezénylésére Andriska ismét felébredt, és bejött.
Karola ölbe kapta, megpuszilta és mondta neki, hogy
mindjárt megjön a kistestvéred, és elküldte játszani. Rendszeresen ki-kimentem
Andriska után, egy-egy kicsit vele is foglalkoztam.
Kedélyesen beszélgetve telt az idő, Karola időről időre
megnézte a Máriát, magyarázva mennyire természetes a folyamat, hogy halad
előre. Két tükröt odatartva még Marikának is megmutatta. A stopperórával mértük
az összehúzódások közti időt.
Nekem feladatul adta, hogy sterilizálási célból vasaljak
ki egy kis lepedőt is, ez alá törölközőt rakott, ebbe fogjuk fel a babát,
magyarázta.
Egyszer csak Mária felszisszent, Karola odahajolt: már
látom a fejét! és rám kiáltott, hozd a törülközőt,
Máriának, pedig: Nyomd! Pihenj! Tartsd vissza! Most nyomd! –parancsolta a szükséges
ütemben.
Rövid idő múlva megemelte a frissen született, éppen
felsíró babát, akit a törülközőbe csavart.
*
Az apa dolga
tartani, amíg elvágom a köldökzsinórját ennek a kislánynak. -mondta, és rendezte, amit
szükséges.
*
Most tegyük az
anyja hasára egy kicsit, hogy még otthonosabban érezze magát. Te pedig lányom pihenhetsz, nemsokára majd folytatjuk. – mondta.
Amikor
megkezdődött a lepény leválása, elvette Veronikát, odaadta Timinek, és pár perc
múlva elkezdte a szülés befejezéséhez tartozó tevékenységet. Marika megszülte a
lepényt is. Letakarította, megmosdatta Marikát, Karcsi tisztát hozott, és
átöltözette. Veronikát is letettük mellé az ágyra. Gyönyörködött lányában egy
kicsit.
*
Vigyázzatok a keresztlányotokra,
elfáradtam! - mondta
Mária és átadta Timikémnek Veronikát.
Egész idő alatt én csak a három nő csodálatos
megszépülését figyeltem, Karolán a sokat megélt bölcsességét, Márián a boldog
fáradságot és örömet láttam, Timikémről pedig
sugárzott az, hogy ezt a boldogságot ő is szeretné átélni. Átmentünk a kályha
közelébe, Timi leült a régi faragott támlás és karfás székbe, áthoztam
Andriskát és az ölembe véve, leültem a sámlira Timi lába elé, és gyönyörködtünk
Veronikában. Ránéztem az órára, és láttam még reggel hét
sincs.
Egy kis gyönyörködés után behoztam a melegvizet, a
fényképezőgépemmel együtt, és Veronika első fürdetését megörökítettem.
Marikával itattunk egy kis maradék fácánlevest, amibe két tojást üttetett
Karola. A tiszta hálószobában Veronika a bölcsőben, Marika az ágyon elaludt.
Egy óra múlva már összetakarítottunk mindent a szülés helyszínén is.
Karola megkapta a finom szilvapálinkáját (minden
szülésnél elvárja a liter jóféle pálinkát), pálinkával koccint minden új
apával, és együtt étkezik a családdal. Egy jóféle kolbászos-szalonnás rántottát
reggeliztünk, majd hazafuvaroztuk Timivel Karolát.
*
Látom kedvet
kaptatok ti is, mikor jöhetek? - kérdezte.
*
Csak később, még
csak jegyesek vagyunk.–
válaszolta elpirulva Timi.
*
Én kérdezek
valamit. -mondtam- Olvastam a
fájdalommentes szülésről, de ott hipnózis, illetve önhipnózist alkalmaznak. Itt
pedig, semmi ilyen nem volt, és Marikán mégsem láttuk a fájdalmat, csak az
örömöt.
*
Na azért ő is
megszenvedett, de ha nem a fájdalomra, hanem a gyerekre gondol, elviselhető. –felelte.
Gyorsan feladtuk Károly és Marika szüleinek a táviratokat
és visszaindultunk.
Ma már a Karola féle
asszonyokat (ritkán férfiakat) hívják dulának, hiszen
a régi magyar bába kifejezés nem előkelő, sokszor azt sem tudják az új szóról,
hogy mit jelent.
Visszaérkezve nagyon nagy csend fogadott bennünket.
Beóvatoskodtunk a szobába, látjuk, hogy Károly ölében Marika, akinek egyik
karján Veronika, másikon Andriska. Mind a négyen szépen aludtak.
Timikémmel mi is lepihentünk, a konyhában
álló nagy karosszékbe ültem be, Timi pedig az ölembe.
Csókolózva, összekapaszkodva a születés misztériumáról, az élet csodájáról
beszélgettünk.
*
Ugye te is így
segítesz nekem, mint Karcsi Marikának? –kérdezte.
*
Remélem módom
lesz rá! –válaszoltam.
Déltájban telefonált Marika édesanyja, Mindenki felébredt
a csörgésre, Károly beszámolt Veronika születéséről, ők gratuláltak, és
közölték, hogy reggel érkeznek megnézni.
Egy könnyű ebédet ütött össze Timi (Marika útmutatása
alapján), mit boldogan elfogyasztottunk.
Ebéd után Karcsi elintézte a községházán a formaságokat,
és ünnepi vacsorát rendelt a vendéglőben.
Vacsora után az egyik pezsgőt kibontottuk, ittunk
Veronika tiszteletére, és hivatalosan is felkértek bennünket a
keresztszülőségre, amit természetesen elfogadtunk.
Nyugodt éjszaka után Karcsi bevitt az állomásra, amikor a
nagyszülők elé ment.
A hazavezető úton is csak a születés csodája és a
keresztlányunk töltötte be gondolatunkat.
Timi november 8-án született, születésnapja ezért
általában az őszi szünidőre esett. Veronika keresztelésére Marika Timi
születésnapját gondolta ki, eltelt a hathét (régen a protestáns vidékeken ennyi
ideig nem léphetett ki a kismama az utcára), szünet is van, de 10-én, szombaton
ért rá a legtöbb rokon. A szünet miatt mi több napra tudunk odautazni.
Nagy öröm érte a rádiós csapatot, mert a szaporodó TV
készülékekhez antennát szereltünk, és a PVC hegesztő kisiparosok gépeibe
zavarszűrűt építettünk. A sok maszek munka jól fizetett. A fizetéseim (MHSZ,
technikum) levonások után is meghaladták a kétezer forintot, és csak októberben
jutott a maszek munkából nekem közel ötezer (az egyetemet végzettek kezdő fizetése
Az ékszerboltban szovjet gyémántgyűrűt találtam (pici
brill, körülbelül
Megint a velencei gyorssal utaztunk november 6-án, meleg
őszünk volt, és nagy meglepetésünkre mind a négyen kijöttek elénk. Nagy volt az
örömünk, amikor megláttuk Veronika érdeklődő szemét. Timi szerint tudta kik
vagyunk, akkor nem hittem, de ma már kitudja, hiszen amikor a megszületendő
gyermekével beszélget legkisebb lányom, és kezemet a hasára téve én is éreztem
a ritmikus mozgást, amivel (állítólag?!) válaszolt.
Megérkezve az erdészházba a gyerekeket lefektettük, még sokáig
beszélgettünk.
Másnap, hetedikén Karcsi meghívott egy kis „gyilkos”
őzbak kilövésére, még csak második telére készült, de az egyik agancsa nem
ágazott el, ezért képes súlyosan megsebesíteni a többit. Karcsi az esti
szürkületben kilőtte, sötét lett mire hazavittük. A nagy hűtőbe tettük
másnapig. Ebből készült majd az ünnepi ebéd. A vad kilövése mérsékelten
tetszett, elfogadom, mint szükségest, hiszen élve csak nem ehetem meg az őzet.
Inkább érdekelt viszont az erdőjárás, a vadak fényképezése, a nyomok
megfigyelése, ezeket soha sem tudtam megunni, ma is szeretem az erdőt járni.
Később azért az állomány szabályzás, a selejtezés miatt elég sok vadat lőttem,
de lehetőleg csak gyönyörködtem bennük.
Másnap az őz trancsírozásával, a trófea előkészítésével
telt el. Rendbe tettem magamat estére és még egy kicsit Veronikával és
Andriskával is tudtam játszani.
Vacsora után, kicsit borozgattunk az úriszobában, ahol a
két nagyfotelbe ültünk be (ki-ki párjával), megkaptam, és átadtam a 17 szál
vörös rózsát, amit a közeli erőmű üvegházából szerzett (kérésemre) Karcsi.
Marika előhozta a 17 gyertyás tortát. Tímea egylevegővel
elfújta. Marika csodaszép hímzést készített: egy dohányzó asztalra való
terítőt, és fényképalbumhuzatot (az albumba Veronika első képe került). Én is
elővettem a dobozt, kivettem a gyűrűt:
*
Sok boldog
születésnapot és jó egészséget adjon a Jó Isten! Viseld sokáig! –mondtam, újára húztam, és
megcsókoltam.
*
Csak nem
eljegyzést is ünneplünk? –kérdezték
Karcsiék.
*
Hát, hivatalost
még nem lehet! Ezt még csak leánykérésnek szántam. –mondtam – Elfogadod, és viseled?
*
Igen! Ezt már
sohasem veszem le! –mondta
Timi, és beült az ölembe, és megcsókolt. Persze iskolába nem vihette, akkor még
tilos volt az ékszerviselés. Ma sem értek vele egyet. Sok időm telt el a
feleslegesen behozott, letett, elvesztett, ellopott ékszerek keresésével.
Órákig beszélgettünk, meséltek jegyességük éveiről,
házasságukról, a gyermekek mindennapjairól. Mi is elmeséltük
megismerkedésünkről, terveinkről. Szinte hangosan gondolkodtunk egymás előtt,
legnyíltabban kimondtuk érzéseinket. Lefekvésünk előtt Marika behívta a fürdőbe
Timit, amíg mi megittuk a jánosáldást.
Ekkor kezdődött a lefekvési rituálénk kialakulása.
Bevittem a hálószobába egy-egy pohár finom bort, majd Timi bejött a
hajszálvékony, átlátszó, és egyetlen masnival megkötött nyloncsipke
hálóruhájában, amihez egy hasonló anyagú -mindkét oldalt masnival megkötött-
bugyi tartozott (sorozatban készítette 350 Ft-ért egy fehérvári varrónő, menyasszonyoknak
nászéjszakára, de ezt Marika varrta). Megperdült a sarkán, és a bő felső
repült, mindent megmutatva. Elkaptam, és már együtt forogtunk tovább.
Csókolózás közben egyenkint oldottam meg a masnikat a fogaimmal, először a
ruhácska nyakán lévőt, majd már az ágyon feküdve a bugyi mindkét masniját. Teljes
levetkőztetése alatt és után folyamatosan csókolgattuk egymás testét. Ezután
játékosan birkóztunk, közben teljesen felizgultunk, mivel féltünk a
terhességtől, gumit húztam és így mozogtam a combjai között, amíg elélveztünk.
Ahogy mozogtam Timin, szerszámom nagyajkai közzé feszült, előre-hátra szánkázva
hüvelybemenetét és csiklóját is izgatta, nagy igyekezet kellet, hogy ne hatoljak
be hüvelyébe. Annyira szenvedélyesek voltunk, hogy tudtam, ha egyszer magamévá
teszem, nem tudunk megállni. Kielégülten aludtunk el, meztelenül egymás
karjaiban.
Ez a lefekvési rituálé több évtizeden keresztül kísérte
életünket.
Másnap, amikor felébredtem Timi úgy feküdt a karjaimba,
hogy a merev farkam pont a csiklójának nyomódott. Néhány gyors mozgás hatására
éreztem, hogy a makkom hegye már benyomult a hüvelyébe. Csodálatosan izzó volt
az öle, nagyon vártam már a teljes behatolást, de lenyúltam marokra fogtam
szerszámomat, így nem tudtam mélyen behatolni, a szűzhártyáját nem értem el.
Ahogy köröztem a bejáratnál, összeharapdálta a vállamat, és sikítva élvezett
el. Amikor hüvelymozgása lecsendesedett, mellei közzé szorítottam szerszámomat,
és orgazmusomig mozogtam.
*
Miért nem tettél
magadévá, hiszen biztos érezted, most neked akartam adni a szüzességemet? -kérdezte.
*
Hidd el, nagy
örömömre szolgál, hogy kimondtad, de még várjunk, mert félek, nem tudsz majd
leérettségizni. Egy kis türelmet kérek, amíg elfogadhatom. Őrizzük együtt még
valamennyi ideig közösen, de addig még sok más formában is megismerjünk a
gyönyörszerzést.
*
Nagyon jó így is
veled, de nagyon messze az érettségi. Nehezen bírom addig. -válaszolta.
A nagyszülők és egyéb rokonok a sportkör autóbuszával
jöttek el a keresztelőre, fél éjszaka utaztak, hogy tizenegy órára, a
keresztelőre megérkezzenek.
Az ünnepséget a kis református templomban, az ünnepi
ebédet a vendéglőben tartották. Veronika –az ünnepelt– sokáig jól viselte, de
később kezdte elunni a keresztelő zsivaját, ezért hazavittük a lányokat az
erdészházba, mi visszamentünk a vendégekhez. Amikor hazaindult az ünneplő
rokonság, búcsúzni benéztek az erdészházba, Veronika Timi ölében aludt, Marika
és Timi összekarolva, halkan suttogva beszélgettek. Károllyal csak gyönyörködtünk
a három lányban.