A kályhájánál
elmerülve ül,
magában van, de mégsincs egyedül.
Testében titkot
sejt: életcsírát
- lehunyt szemével is jövőbe lát.
Ha majd tavasz is,
nyár is elköszön,
akit ma sejt, egy nap világra jön.
Most is, ha nem hoz
álmot éjjele,
nem bánja, nem fél - beszélget vele.
Áprily Lajos: Fiatal nő
Karácsonykor Karcsiék
meglátogatták Hegyalján a rokonságukat, hazafele jöttek be hozzánk. Veronika
már mindet pakolt, szaladgált és szülei nagy meglepetésére nekünk is, mint nekik,
adott puszit, mástól csak eltűrte. Úgy láttuk, hogy megismert minket.
Szilveszterezni a rádiósklubban voltunk, sokat
tréfálkoztunk, és a sokkezelős állomásoknak rendeztünk egy versenyt.
Januárban kiderült, hogy Ági babát vár, később kiderült,
hogy ikreket. Barna és Évi egészségesen megszülettek augusztus közepén. Mi még
nem terveztük, előbb az érettségin legyünk túl, gondoltuk.
Nagyon jól eredményes volt nekünk a szabad beosztású
tanulás. Timi a féléves anyagból felkészült, időnként bejárt (elsősorban az
összefoglaló órákra), és az osztályozó vizsgát kitűnően teljesítette. Nekem folyamatosan
voltak vizsgáim, csak a nyelvtanulás haladt lassan, oroszból sikerült szóban
felső, írásban középfokú nyelvvizsgát tenni. Az angol vizsgán csak alapfokon
feleltem meg (következő évben teljesítettem).
Timi úgy gondolta, hogy a keletkezett szabadidejében
készül a jövendő biológusi életére, Azokon a napokon, amikor bementem az
egyetemre, szintén bejött, és a bejárt a biológiai tanszékekre, érettségi
vizsgája és felvételije sikerült, végül biológia-földrajz szakos tanárnak
jelentkezett. Minden nap egy-egy órát angolozunk közösen (vak vezet világtalant
elven, sajnos én amatőrként elsősorban írásban és elég kis szókinccsel, de jól
kommunikáltam, Timi viszont tökéletes nyelvtannal, jó kiejtéssel, de nehezen).
Szerencsére egy fiatal afrikai orvos Jenőfalváról
nősült, és ide jött dolgozni a korházba. Vele beszélgettünk naponta.
Márciusban rókavadász Európa-bajnokság volt Lengyelországban,
kiutaztunk a válogatottal, Timi a 16-21 éves leány kategóriában URH-n
ezüstérmes lett egy másik Jenőfalvi lány (Tünde)
mögött, az összetettben a lánycsapat győzött. A modellezők készítettek egy
összecsukható antennát, így
Felvettem a kapcsolatot a magyar számítástechnika
születésénél bábáskodó maroknyi fiatallal, egyre több rádióamatőr és matematika
tanár is kapcsolódott az egyetemeken és néhány vállalatnál létrejövő
számítástechnikai fejlesztési magokhoz. A rádióamatőr folyóiratokban szaporodtak
a számítástechnikai cikkek.
Nyáron ismét Karcsiéknál
szervezzük a tábort. Most az úttörők egy-egy hetes táborozásra jöttek, kevesebb
időt kell rájuk fordítani. A megyei rókavadászok is itt gyakoroltak, sőt a
válogatott keret is két napos gyakorló versenyre jött ide. A leningrádi
kollegáktól kaptam sok kísérleti tranzisztort, a BME és a Tungsram rádiósköre a
miniatűrcsövek fejlesztésében segített, ezért sikerült a rókavevőt
átkonstruálni, így a vevő már elfér a fülhallgató kengyelén (illetve egy kis
dobozban a mellkason, amit szalagokkal lehetett rögzíteni), a versenyzők fél
keze felszabadult. A fogyasztása is lecsökkent, két laposelemmel már kibírt egy
teljes napot. A fehérváriak különleges új antennát építettek, ez a régi
összecsukható (kinyitva 140*140 cm, összecsukva 20*180 cm) helyett csak 20*30
cm volt. Aki már futott horgászbottal az egyik, és háromkilós táskával a másik
kezében az megérti a különbséget.
A válogatott keret természetesen mindkét újítást rögtön
megkapta, de a klubok a rajzok alapján maguk építették meg.
Veronika nemsokára két éves, sokat beszél, érdekes, hogy
Marikát édesnek, Timit keresztnek, Károlyt drágának,
Andriskát Andinak, engem kedvesnek nevezett. Később is így
hív bennünket, még felnőtt korában is.
Ősztől már a rendes óraszám felében tanítok a gimiben és
a technikumban. Ezt kötelező gyakorló tanításként is elfogadják. A klubban
rájövünk, hogy a BZS-51 (Bözsi, Videoton, leánynevén Vadásztölténygyár első
zsebrádiója) zsebrádió hibás darabjait megjavítva sokat kereshetünk (átlagosan
1 óra ráfordítással 200 Ft-ot).
Novemberben megtudtuk, hogy elindítják az egész országban
az „Ifjúság
a szocializmusért” mozgalom keretében a lakásépítési akciót, hiszen az
öt év tavasszal telik le. A tényleges támogatások a települések lehetőségeitől
függtek, nálunk nagyjából az eredeti feltételeknek megfelelően alakult. Minden Jenőfalvi fiatal pár, aki öt év alatt már teljesített
200-200 óra társadalmi munkát (néhány egyéb könnyen teljesíthető feltételt is
még), van
Mint félállású tanár keresek 800 Ft-ot, mint klubvezető
2500-at, edzőként további 1000 Ft-ot kapok. Timi jövedelmei pedig: sportállás
körülbelül
Gondoltuk, belevágunk. A kiserdő környéke akkor még a város
széle volt, a szélső házsort folytatták. Ott lehetett telket igényelni. A
kijelölt ötven telekre csak nyolcan jelentkeztek, a
többit néhány vállalat fizette ki dolgozói helyet.
A legtávolabbi telek már egy domb (a Határ-hegy, legalább
húszméternyire kiemelkedik) tetejére esett, és a nagyobb mérete (
Tavasszal indult az építkezés. Márciusban volt
Franciaországban a rókavadász VB, Timi és Tünde a női csapat tagjaként két
hetet töltöttek kint. Egyéniben Tünde ezüst, Timi bronzérmes, harmadik társuk
hetedik lett. A lánycsapat a svédek mögött ezüstérmet érdemelt ki.
A diplomamunka készítése, a vizsgatanítások és az
államvizsgára készülés miatt nem utaztam a csapattal.
A sok tanulás között időnként kifejezetten jól esett a
fizikai munka az építkezésen.
Júniusban államvizsgáztam fizikusként, és mat-fizes tanárként. A rektor kétszer szólított a diploma
átvételre.
A nyarat mindketten az építkezésen töltöttük, sikerült
800 óra társadalmi munkát teljesíteni a nyáron, legnagyobb részét villany- és
telefonszereléssel. Szerencsére a TITÁSZ elfogadta a diplomámat szakirányú
végzettségnek, így én lehettem az építkezés felelős villanyszerelője.
Nyár végére láttuk, hogy karácsonyra beköltözhetünk. A
házhoz építtettem egy antennatornyot is.
Elkezdtem tanítani, heti tíz órát tartottam Bocskaiban,
és négyet a technikumban.
Szeptemberben kiderült, a fészekhez fióka is jár.
Évek óta irigykedve
néztem a gyermekes szülőket, az eszemmel régen vártam, de amikor megtudtam a
hírt, bizony váratlanul ért (nemcsak minden gyermekemnél, hanem minden
unokámnál is. Szívemmel nem tudtam kötni a jövendő „manócskát” – „törpikét” a vér-a véremből gondolathoz. Gyakorlatilag
minden gyermekemet csak olyan három-négyhónapos korára fogadta el a szívem. Ezt
azért is nehezen értettem meg, mert, mindig kértem Istenemet, hogy több
gyermeket adjon, akiket nagyon akartam szeretni, és később szerettem is, de bejelentés
pillanata „anyának érzem magam” teljes megdöbbenést okozott, nem tudtam „apának
érezni magam”! Elképzelhetetlen, hihetetlen ez a csoda.
Tudjátok kedves
jelenlegi (és jövendő) kismamák, mi férfiak férfiből vagyunk, nekünk nincs
hormonális jelzés, nem egy a sejtéstől a bizonyosságig tartó folyamat, hanem
egyedül ülünk ezer nő között egy váróban, és kínos várakozás után egy csomó
idegen előtt súgjátok a fülünkbe a megmásíthatatlant. Másik megoldás sem jobb,
amikor a legnagyobb csoda meglétét vagy meg nem létét egy meglehetősen profán
teszt épen a vizeletből dönti el.
Valahogy úgy
próbáljatok párotoknak segíteni, ahogy nekem segítet Timi: a gyermekszoba
berendezése egyre többször került szóba; vett néhány laza ruhát felpróbálta és
közölte, hogy terhes ruhának is megfelel; rendszeresen mérte a súlyát, utalt
rá, hogy elmaradt a mensese; majd –amikor már nagyon
gyanús volt nekem ez az egész–, elmentünk nagyszüleihez, és ott rákérdezett a
bölcsőre. Megnéztük, mikor hazafelé az autóban, a következő beszélgetésre
került sor:
*
Tényleg nagyon
szép ez a bölcső, majd egyszer elhozzuk. Nyáron majd átfestem. –mondtam.
*
Nem érünk rá
addig várni. Legfeljebb februárig. –felelte.
*
Azt akarod
mondani?…Tehát…hárman… leszünk? Hogyan? –dadogtam.
Kénytelen voltam megállni az autóval, féltem hogy
balesetet okozok, mert nem tudtam az útra figyelni. Átöleltük, megcsókoltuk
egymást.
*
Tehát, mikorra
várjuk? – kérdeztem.
*
Március 15-re.–válaszolta.
*
Mikor jelentjük
be a nagyszülőknek az örömhírt? –kérdeztem, de főként zavarom leplezése, és egy kis időnyerés
miatt.
Este az ágyban összebújva elmondtam, hogy ugyan már
sejtettem, nagyon készültem rá, de mégis idő kell a megemésztéséhez.
Marika karácsonyra várja harmadik gyermekét, nagyon
készülünk a közös szülésre, Luca napjára virradóra
felriadtunk, mindketten Marikát hallottuk álmunkban.
*
Figyeld meg, még
ma megszületik a baba.
–mondta Timi.
Még hajnalban telefonál Karcsi, megkezdődött a vajúdás,
azonnal indulunk, de majdnem lemaradunk, mert közel öt óra mire megérkezünk.
Karola most Zoltánt és Évát egzecírozza, mi alig érkezünk meg, Kismarcsi kibújik, lehet, ránk várt? A gyermekek is nagyon
boldogok, csak Andriska bánatos egy picit, öcsikét várt, de látja, hogy
mennyire kicsi elfogadja, hogy ha felnőnek a lányokkal is
lehet focizni. Éva –hasonlóan Timeához– felfokozott
érzelmi állapotban élte meg a születést, láthatóan ő is csak a csodát látta, a
vért és fájdalmat nem. Karola gratulált nekünk a jövevényhez, és megkérdezte,
ki vezeti majd nálunk a születést.
Egy Jenőfalvi nyugdíjas bába
vállalta a szülés otthoni levezetését, de ragaszkodott, hogy ha úgy látja,
azonnal irány a kórház. Így Jenőfalván szülhettünk.
Karola ismerte régről, nagyon dicsérte.
Megbeszéltük, hogy a mi szülésünkre is eljöhetnek Éváék is, mert Marika jelenléte természetes volt.
Karácsony hetében átadták végre a házunkat. Nagy közös
tér és egy szoba-konyha a földszinten, három szoba az emeleten. Az emeleti
szobák és a közös tér között boltívekbe épített szekrényeket terveztünk, egyelőre
elhagyva, mert így egy szobának számított az emelet, mert egy „okos” és
„praktikus” rendelkezés volt érvényben akkoriban: legfeljebb három szoba
lehetett egy házban, ha több volt, a tanácsnak joga volt lakót beutalni.
Gázfűtéses központi fűtést szereltettünk be.
Családi karácsonyt tartottunk az alig berendezett
házunkban.
Gyermekünk születését március 15-ére írták ki. Március
idusának közeledtével Marikáék átköltöztek hozzánk, a
két jövendő nagymama legalább annyira izgult, mint mi. Veronika és Andriska
szüleimnél aludt.
Legnagyobb meglepetésünkre 1966. március 15-én hajnalban Zsike jelentkezett, hogy meg akar nézni bennünket, megkezdődött
a születés. A bábát elhoztam kocsival, minden gond nélkül lefolyt. Anyósom is
ott volt, csodálkozott, de leginkább Kismarcsit
pesztrálta, nem szeretett bent lenni. Végig foghattam Timi kezét, simogattam
arcát, és Marikával jókedvűen beszélgettünk. Nagyon könnyen, déltájban
született meg Erzsike. Timi hasára-mellére helyeztük, látszott, hogy jól érzik
magukat. Marika elkezdte Kismarcsit szoptatni. A bába
(Magda) azt mondta, így öröm a szülés, szívesen megmutatná másnak is.
Néhányórás korában fürdettem meg először Erzsikémet.
Szabó Lajos: Hogy történt az?
Hogy történt
az,
hogy nő létedre
így teleittad magadat?
Felfújt arccal, öntelten fekszel,
elhagyott minden akarat.
Fejed mellett hever az üveg,
tettedet, lám nem tagadhatod,
szemedben mégis nyugalom
és elégedettség ragyog.
A megbánásnak jelét sem látni
kezed ökölben; - így vagyunk
tehát?!
Mert ilyen egy háromhónapos
hölgy
ha megiszik kétszáz gramm teát!
Édesanyámnak felajánlották, hogy a következő tanévtől
félállásban dolgozhat a napköziben, és így segíthetett Timinek a tanulásban,
sikerült is bepótolni a vizsgákat.
Tudtam, hogy az élet teljesen felfordul, mindkettőnknek
alkalmazkodni kell a „hatalmas harmadikhoz”. Ez elég jól sikerült, csak Timinek
kellett a sportolást egy időre teljesen abbahagyni. Erzsike szépen fejlődött
(közel egy éves koráig szopott), karácsonyra már mindenhova elmászott.