1981 Wrosław

Az Égből dühödt angyal dobolt

Riadót a szomorú Földre,

1981 februárjától egy éves kandidátusi ösztöndíjat és két féléves vendégtanári állást kaptam a lengyel elektronika központjába, Wrosławba, itt működött az ELWRO gyár, itt készítették az ODRA, az R-30-as számítógépeket, sokféle perifériákat, de mindenféle egyéb szórakoztató elektronikai eszközöket például videomagnókat is.

A város Boroszló néven része volt Mátyás királyunk birodalmának, majd Breslau néven a náci birodalom egyik utolsó erődje volt. Lengyelország nyugatra tolásakor lett lengyel. Több mint félmillió lakosú város szerkezete nekünk furcsa, hiszen a kb. százezres lakosú városmagot húsz-harmincezres kisvárosok vették körül, néhol több kilométer erdő illetve szántóföld választotta el ezeket.

A város műszaki egyeteme és számítástechnikai kutatóintézete a „Béketábor”. egyik legfontosabb informatikai központja volt.

Az egyik gimnáziumban kétnyelvű (döntően német, kis részben lengyel) képzés folyt. Miután Zsike jól beszélt németül és oroszul megszerveztem egy éves ottani tanulását. Egyébként is többször megszakítottuk már az itthoni tanulást, legtöbbször magántanuló volt. Az egyetem közelében béreltünk lakást, egy szoba, konyha és egy hálófülke alkotta.

Számomra is megdöbbentő élmény volt a sorban állások, a jegyrendszer, a cserekereskedelem, a kettős valutarendszer. Mindenütt pazarlás és hiány együtt. Filléres alkatrészek miatt gyárakat nem tudták üzembehelyezni. Jellemző volt, hogy egy barátom kispolszkiját nem tudták megjavítani egy (Magyarországon 6 Ft-os) alkatrész hiányában. A szervizben közel félszáz autó várt az alkatrészre, legközelebb vittem egy bőrönddel. A helyzetre jellemző volt, hogy az olyan luxus dolgokat, mint WC papír, vagy szappan is itthonról vittük, vagy a dollárboltban lehetett vásárolni.

Havonta legalább egyszer hazajöttünk. A vonatút egy nap oda, egy vissza (23-24 óra) Jenőfalváig. Autóval Budapestet elértük 8 óra alatt (az éjszakai vonattal 12 óra), de az első Csehszlovák városba bevásárolni elég volt néhány óra. Az öreg moszkvicskombit kivittük, és Timi egyedül vagy a gyerekekkel elénk jött Pestre. Ha pénteken ebéd után indultunk, este tízre megjöttünk Pestre, és vasárnap délután visszaindulva, kialudva kezdhettük a hetet.

Erzsi lányom jól feltalálta magát, beilleszkedett. Hamar szerzett barátokat az iskolában, de az egyetemi oktatók is meghívtak bennünket a lakásukra, így sok barátra talált.

Rendszeresen találkoztunk a szakszervezeti mozgalom új irányával, a Szolidaritás Szövetséggel. A helyzet egyre forradalmibbá vált (az emberek nem hajlandók a régi módon élni, a vezetők nem tudtak a régi módon uralkodni). Kezdetben még lényegtelen engedmények is elegendőek lettek volna, de egyre radikalizálódott a mozgalom.

Májusban Stokholm egyik elővárosában rendezték a rádióamatőr-szövetségek világértekezletét. Örömömre a magyar delegáció vezetését rám bízták. A delegációvezetők a protokolleseményekre házastársukkal jöhettek. Timi nem akarta otthon hagyni Mónikát (valami hasmenéses gond ismétlődött, keresték az okot), ezért Zsikét vittem magammal. Nagy szerencsére gyönyörű toalettet csináltattunk a hazai ár kis részéért. Az egyik öreg debreceni sújtáskészítő hagyatékát (készletét és a gépeket) megvásároltam, amikor felszámolták a boltját. Ebben találtunk annyi barna és kék sujtást illetve ezüst pitykét, ami elegendő volt kettőnknek egy-egy magyaros ruha készítésére. A régi újságok fényképei és leírása alapján varrta meg egy szabómester, aki Magyarországon élt a háború alatt. Nekem a mérnökkari tiszti egyenruha kistársasági (rangjelzés és fegyver nélküli) változatát (hímzett, stilizált híradós fegyvernemjelzéssel), Zsikének egy magyaros báli ruhát készített el. A trónörökös-pár is fogadta a küldöttségvezetőket, nagy meglepetést okoztunk, amikor Zsikével a karomon bevonultunk. Zsike pártában, három különböző árnyalatú kék atlaszselyemből vart ruhájában nagyon dekoratív látványt nyújtott. A trónörökös feleségét érdekelte Zsike ruhája, ezért másnap, a lakosztályában külön is fogadta lányomat. A mai napig évi néhány alkalommal váltanak üdvözlőkártyát. Az újságok képei alapján néhány napig Stokholmban ismert volt Zsike arca, rengeteget fényképezték, sok ajándékot kapott a boltosoktól.

A hölgyprogramokon Zsikét sokan megszerették, szinte a világ minden nagyvárosában lett így barátnője.

Nyáron kijött Tímea gyerekekkel egy hónapra. Sokat kirándultunk, átmentünk Csehországba és az NDK-ba is. Krakkóban és környékén egy hetet voltunk, itt találkoztunk Veronikával, aki boldogan beszámolt a sikeres felvételijéről, és csatlakozott hozzánk. Ősztől már az Árkodi Egyetem hallgatója lesz. Varsó nem tetszett senkinek, örültünk, hogy csak két napot szántunk rá, Tímea és a gyermekeim onnan repültek haza.

Veronika visszakísért Wrosławba, mert nekem –a szabadságom megkezdése előtt–a kutatóintézetben kellett lezárni egy kísérleti fázist. Akkor a számítóközpontokban az volt a rend, hogy egy-egy lépés után gépidőt kértünk és kaptunk (néha hetek múlva) majd a hibalista alapján javítottunk. Szerencsés esetben az ember több napra kért és kapott időt, így hamarabb jutott előre.

Veronika előre örült, hogy kettesben tölthetünk egy kis időt, útközben megbeszéltük, hogy mivel a születésnapjaink idején távol leszünk egymástól, tartsuk meg most.

Késő estére értünk vissza Wrosławba, egész napos utazás után fáradtan lezuhanyoztunk és lefeküdtünk aludni. Veronika meztelenül bújt hozzám, óvatos simogatásom hamar elaltatta. Ébredésemkor hozzám bújva még aludt, csak egy-egy csókot adtam mellecskéire, arcára és sietnem kellett munkába. Megírtam egy cetlin, hogy egy kísérlet miatt csak este kilenc után érek haza.

Napközben sok munkám volt, de tudtam venni virágot és elhoztam az ékszerészhez felújításra beadott gyűrűt (ezt szántam ajándékomnak). Estefelé egyre gyakrabban éreztem a sürgető üzeneteit, tudtam türelmetlenül vár. Mikor hazaértem, díszesen megterített asztallal, és gyertyafényes finom vacsorával várt Veronika.

A lakásba belépve éreztem azt a semmivel össze nem téveszthető illatot, amit a szerelmes, szeretkezésre vágyó, felizgult nő öle áraszt.

Ezt az illatot minden szeretkezésre testben és lélekben felkészült nő öle árasztja, mindaddig, amíg vagy ki nem elégítik, vagy elmúlik a vágya. Ettől függetlenül, van egy másik egyedi illat, illetve szag, ami mindig érződik a nőkön kamasztól az öregig, ez néha annyira taszító számomra, hogy megérezve –lehet a legcsodálatosabb a külseje és lelki kincsekben akármennyire gazdag–, még közömbösnek is alig tudok maradni. A másik végletet egy (számomra) rendkívül vonzó, a lelki vonzást erősítő állandó illat jelenti, ami felfokoz a testi vonzódást, ez nem függ a szeretkezésre hívó ferromontól (ahogy összeszámoltam talán egy-két tucat ilyen lánnyal-asszonnyal találkoztam életemben).

Veronikánál középiskolás kora óta éreztem ezt a szagot. A „páromszag” (így neveztem magamban) csak Timi megismerése után tudatosult számomra. A korábbi kapcsolataimra visszagondolva ilyet éreztem Petránál, Rozinál, Polinánál, de Marikánál, a komaasszonyomnál, és Zsike lányomnál is. Azokkal a korban hozzám nem illő hölgyekkel, akinél ezt az illatot éreztem mindig tudtunk tréfásan flörtölni. Pontosan tudva, hogy ez csak egy erotikus játék. Egyik tanárnőm (később kolleganőm), Tamara, mintegy bő harminc évvel volt idősebb, de mindig elvárta és tódította a bókomat, kedveskedő csipkelődést. Tavaly az egyik kilencedikes tanítványomnál tűnt fel ez az illat, nem elégedett meg a szemkontaktussal, hanem minden elképelhető módon kereste a testi érintkezést is. A tanteremben, amikor a naplót írom az óra után, úgy áll mellém, hogy hozzám simul (lehetőleg melleit nyomja hozzám), és minden dolgozatába szívecskéket rajzolt, sőt ha iskolán kívül találkoztunk, mindig megpuszil (lehetőleg a számon). Na ez után az intermedzo után térjünk vissza az estéhez.

Akkor lépet ki a fürdőszobából, egyik köpenyemben, megcsókoltam, átadtam a virágot, elvette a táskám, elirányított a fürdőszobába, ahol kikészítve várt egy lenvászon nadrág-ingkabát együttes és a tisztálkodó neszesszerem. Lezuhanyoztam, megborotválkoztam, felöltöztem. A vacsorához két selyemsálba öltözött, mellét a leeresztett hosszú haja rejtette, arcát diszkrét smink díszítette, frissen manikűrözött kezeire csipkekesztyűt húzott, az egész lakást beterítette a ferromonfelhő. Megdicsértem, hogy mennyire szép. Elmesélte, hogy a közelben lévő fodrászműhelyben készítették a frizuráját, tanították meg a sminkjét elkészíteni. Az egészért adott a lányoknak egy karton albán cigit, a fodrászok úgy meglepődtek, hogy még egy kis üveg parfümöt is kapott hozzá. Az egyik iparművészeti boltban vett két öblös ólomkristály poharat, ezüstfedővel (később megvettem a teljes raktárkészletet).

Vacsora után elővette a megmaradt kis tokajit, hogy kipróbáljuk az új poharat. Valóban jobban élvezhető az italok illatanyaga ilyen pohárban.

A vacsora végén egy kis tortácskát is behozott, koccintottunk megcsókoltuk egymást. Átadtam egy kis dobozban egy kis brillel díszített gyűrűt (érdekes a formája, egy sima karikagyűrűt formáz, amibe egy hat (egymást egyponton metsző) mélyedést köszörültek, az így kialakuló csillagvirág közepébe „elrejtve” van a gyémánt). Felhúztam az ujjára, a köszöntő-köszönő csókból percekig tartó érzéki csók lett.

Kibontakozva karjaimból elővett egy szép csomagot, amiben a Bocskaihoz illő hímzett nyakkendő és egy hímzett keszkenő volt (mindkettőt ő hímezte).

* Gyöngyöm, ez a keszkenő majdnem jegykendő! Köszönöm, nagyon szép ez a hímzés. –mondtam.

* A gyűrűd is majdnem eljegyzési, úgy is fordíthatom, hogy mindenki annak lássa. Gyere be a szobába, a többi ajándékod ott vár! –mondta, és befutva bezárta az ajtót maga után.

Az ajtót megnyitva, megláttam a frissen húzott ágyon érzékien gömbölyödő Veronikát, széles, masnis szalag volt átlósan rajta. Közelebb lépve láttam meg egy kis táblát „csomagolj ki!” felirattal.

Hozzálépve meghúztam a masni szárait, az kibomlott, karjaival átfogta nyakamat, és hosszú csókkal jutalmazott. Csókunk közben kigombolta az ingkabátomat és megoldotta a nadrágomat is. Lehúzott maga mellé a franciaágyra, és összefonódva csókolóztunk tovább. Segített levetkőzni, lesodorni a ruhámat, miközben ide-oda görögtünk egymáson. Közben megpróbáltam a fátylakat kibontani, mert olyan ügyesen csomózta össze, hogy kibírta a „birkózást” is.

* Maradj egy kicsit, ne szaladj! Szeretnék gyönyörködni benned. –mondtam, és szembefordultam a féloldalasan fekvő Veronikával. A gyertyák lobogó fénye át-átsugárzott gyönyörű haján, szinte glóriával fogta körül arcát.

Az eredetileg sűrűn redőzött fátyol kisimult, és nem csak sejtette, hanem tisztán mutatta a mellét és szemérmét. A melltartónak használt fátylat bontottam ki először, megcsodáltam rugalmas-kemény melleit, ajkammal dédelgettem meredező bimbóit. Veronika a hátán feküdt, mellé heveredve simogattam, csókolgattam. Kezemmel érintettem combjait, hátát, miközben hol mellbimbóit kényeztettem nyelvemmel, hol a fülét orrát harapdáltam. Mindig vissza-visszatértem édes ajkaihoz. Nemsokára apró viháncolások-sikongatások jelezték fokozódó izgalmát. Amikor az arcát-ajkát csókolgattam egyik kezemmel mindig lenyúltam, és szemérmét markomba fogtam és morzsolgattam. Egyre forróbb, egyre nedvesebb lett az öle, csókjaink egyre hosszabbakká váltak. Teste remegett, közelgett az orgazmusa. Egy ujjammal a fátyol alá nyúlva elértem a csiklóját, és megsimogattam. A több helyről érkező intenzív izgatás hatására az aznapi első orgazmusa végigsöpört rajta. Magamhoz szorítottam, alig mozogva csókjaimmal borítottam arcát.

Félálomban feküdtünk egymás karjaiban, ő az átélt orgazmusát pihente ki, én gyönyörködtem hamvas testében, és élveztem, hogy mekkora gyönyört adtam neki.

Amikor a kéj elvonult, lassan visszatértünk a földre.

* Megőrjítettél, akkora gyönyört okoztál. Most én szeretnélek eljuttatni a boldogság csúcsára. Forduljunk úgy, hogy hozzádférhessek. –mondta.

Átfordultam 69-es formába, hogy most már a szemérmét takaró fátylat is lebontsam. Simogató kezem és ajkam több nekifutásra tudta csak kibontani a fátylakat, mert a végeit faramuci módon rejtette el Veronika, közben közelről nézve ölemet, kézzel kedveskedett nekem, lassú markolgatásokkal, szorításokkal hajtott előre a gyönyör útján. Amikor a számmal szemérménél ügyködtem, éreztem egyre fokozódó izgalmát, egyre nedvesebb lett. Olyan közelről nézte farkamat, hogy lélegzését éreztem a makkommal is. Kis kezével simogatta, mozgatta a bőrt, kuncogva kommentálta, meg-megfújva a makkom hegyét. Amikor kiszabadítottam a fátyolból már szinte szétnyitotta szemérmét, már a hüvelybemenetét is kitárta. Kicsit megsimogatva beláttam a hüvelyébe. Nyelvemmel simogattam, ajkaimmal harapdáltam csiklóját. Megkért, szavakkal is irányítsam, engem is a csúcsra akart juttatni.

* Gyöngyöm! ahogy én nyallak, te is úgy mozgasd a kezedet! –mondtam, amikor már éreztem a csúcs közeledtét mindkettőnknél.

Hamar rátaláltunk a mindkettőnknek jó ritmusra, és ahogy megéreztem hüvelye ritmikus összehúzódásait nyelvemmel én is robbantam, ő pedig, kéjnedveit bőségesen ontotta arcomra. Amikor a kéj hullámai lecsillapodtak, egyirányba fordultam vele, magamra húztam kis testét, csókjaimmal borítottam arcát, nyakát, és betakartam magunkat.

Gyöngyöm! Csodálatos voltál! Most próbálj aludni az ölemben. Reggel folytatjuk. de most pihenj! –mondtam, és csókommal némítottam el.

PIROS KIS HÚSBARLANG A SZÁD

Szabó Lőrinc

Piros kis húsbarlang a szád,
piros a csókod, pirosak
tested mély titkai, piros
szikrák lepik el agyamat.

Piros, vérpiros remegés
húsod a fehér bőr alatt,
egymásbanyíló ereink
folyama pirosan szakad.

Piros vakságba merülök,
piros melegbe, megdagadt,
édes selymekbe, eleven
kapcsok közt, melyeknek harap

Piros és puha ajka, jaj,
megfúlnak számon a szavak
s piros halálba temet egy
megsüketítő pillanat.

Hajnalban ébredtem, Veronika a karjaimban, kívánatos teste meztelenül feküdt előttem, tudtam, csak rajtam múlik, leszakítom-e, vagy megőrzöm ezt a bimbót. A nap állásából visszakövetkeztetve legalább egy órát vártam így, mozdulni nem mertem, nehogy felébredjen, és megtörjön a varázs.

Amikor felébredt, és tudatosult benne, ami történt, hosszasan megcsókolt.

* Kedves! Az éjszaka csodálatos volt! Nagyon köszönöm, amit kaptam, gyere, zuhanyozzunk! – mondta, és kezével-lábával rámcsimpaszkodott. Nem mozdult, piszkálgattam, de csak nevetett, boldog önfeledt kacagással.

Kivittem a fürdőszobába, a kézi-zuhannyal lemostuk egymást. A zuhanyozás után felitattuk a vízcseppeket, és kimentünk kávét főzni a konyhába. Amíg a kávéra vártunk, ágaskodó szerszámomat lehajtva, szembe fordulva ült az ölembe. Kínos lassúsággal kezdett előre-hátra szánkázni rajtam, a szeretkezéshez csak egy hírtelen mozdulat hiányzott.

Veronika délelőtt bekísért az ELWRO fejlesztő központjába, ahol örömmel jelentették, a futtatás hibamentes volt. A disszertációm fontos eleme volt ez a műszer, eddig csak egy modellt építettem, a továbblépéshez már gyártható formában kell a konstrukción megvalósítani (ez általában egy hónap). Megkaptam a dokumentumokat, és az irodámban elkészítettem a műszer kapcsolási rajzát, amit leadtam a tesztelési-tervvel együtt. Egy karton cigit tűztem ki prémiumnak, ha a tanévkezdésre (két hét) elkészül. Zsikével azt beszéltük meg, hogy két hét múlva, jövünk ki.

Villamossal átmentünk az egyetemre, amikor ismerős nem látta igyekezett szorosan mellém ülni, hozzám simulni. A tanszéken is elintéztem a tanrend szerinti feladatomat. Megtudtuk, hogy este (22 óra körül) van közvetlen hálókocsi Szczecin-Budapest-Bukarest-Várna, így kényelmesen és gyorsabban tudtunk utazni.

Az ösztöndíj természetben tartalmazott vonat és hálókocsi utalványt, nekem és lányomnak, Zsikének kiállítva. Tudtam, a lengyel hálókocsi-kalauznak egy csomag cigit adva nem probléma az eltérő név, és telefonáltam Timinek, hogy hamarabb utazunk haza, és szervezze meg, hogy valaki várjon Püspökladányban.

A lakásba visszaérve Veronika javasolta a zuhanyozást, ami egy újabb orgazmusba torkollott, hiszen nem tudtunk betelni egymás kényeztetésével.

A délutánt az éjszaka nyomainak eltüntetésére és csomagolásra szántam, Veronika ajándékot akart venni szüleinek, ezért lement a belvárosba.

A lakásban egyedül maradva elgondolkoztam, éreztem, feleségemet kivéve egyetlen nőhöz sem vonzódtam ilyen intenzíven. Már most eljutottunk oda, hogy alig tudom visszafogni magam, néha még Tímea jelenlétében is legszívesebben szeretkeznék Veronikával, annyira kívánom. Ugyanakkor tudom, hogy Veronikát választva Timi iránt vágynék állandóan, nem is szólva a család és a világ véleményéről.

A vásárlás után Veronika is becsomagolt, még sok időnk maradt. Az ágyneműket, fehérneműket leadtuk a tisztítóba, és összekarolva kisétáltunk az Odera közelben lévő egyik kis szigetére (sokat jártam oda Erzsikével is), szép lugasok, sétányok voltak (kicsit elhanyagoltan) itt. A hattyúkat nézte, etette minden szerelmes pár, itt volt a város ifjúságának egyik randevúzó helye. Veronika beült az ölembe, szoknyája takarásában szerszámomat kihalászta, és a bugyit félrehúzva ráült. Rendkívül izgató volt, hiszen egy forgalmas helyen (bár a bokrok takartak) voltunk.

Hazaérve taxival kimentünk az állomásra. A hálókocsiban kétágyas fülkét kaptunk, Veronika megállapította, hogy rendkívül keskeny az ágy. Mire az étteremben megvacsoráztunk, már majdnem elértük a határt. A vámvizsgálat után aludni akartunk, de Veronika felmászott hozzám a felső ágyra, meztelenül rámfeküdt, és így aludt el. A reggeli napsütésre ébredtünk, és láttuk, hogy már elhagytuk Érsekújvárt. Nemsokára a magyar vámosok és határőrök is megérkeztek. A vonaton reggeliztünk.

Tudtuk, már csak négy óra és megérkezünk Püspökladányba.

Budapest után olvasni kezdtem az alsó ágyon ülve. Veronika egyetlen bugyiba öltözve (masnival kötődő csipkecsoda) a felső ágyon lévő csomagokban pakolt úgy, hogy kisterpeszben átvetette lábát a combomon, és időnként le-leült az ölembe. Az orromtól alig pár centire árasztotta a ferromonokat, valameddig bírtam, de én sem vagyok fából, ezért megragadtam a fenekét, a számhoz húztam, és játékosan megharaptam a szemérmét. Kioldottam a masnikat, így már teljesen hozzáfértem a nyelvemmel a szemérméhez. Addig nyalakodtam, amíg a folyamatos orgazmusok hatására könyörgött, hogy nem bírja tovább, teljesen elernyedt, félaléltan fektettem az ágyra. Amikor megpihentünk, megmosdattam, majd megborotválkoztam.

Nemsokára elértük Karcagot, gyorsan felöltöztettem, ruhámat rendbe szedve készülődtünk a leszálláshoz. Az állomáson az öcséim vártak, és vittek Jenőfalvára. Veronika már az autóban elaludt, alig tudtuk megérkezésünkkör felébreszteni.

A család nagyon örült a gyors megérkezésünknek. Veronika azt mondta, hogy nem aludt jól az éjszaka, ezért pihenni szeretne, és mert a vonat összerázta, enni sem kér.

Este feleségem és nagylányom előadták, hogy kicsi a ház, hiszen Veronika az árkodi egyetemre jön biológushallgatónak, és neki is kell a hely. Emeletessé bővítve a házat, beépíthetnénk a tetőteret, ott lehetne a két nagylánynak saját területe. Zoltán, Timi építész bátyja felskiccelt egy tetőtéri bővítést. Az egyik oldalt (a garázs és műhely felett) lenne egy kis előtérrel a dolgozószobám, az elektronikai műhely (egyúttal adószobánk), a mostani közös dolgozószobát teljesen Timi kapná dolgozószoba-laboratóriumnak. A másik oldalon lenne egy szinte külön lakás a tetőtérben (két hálószoba, nappali, tanuló, teakonyha, fürdő, WC, közlekedő). A Zsike szobáját Mónika foglalná el, a fiúk maradnának. A nappali méretét is megnövelhetjük.

Az ötlet tetszett, a rajzokat megnéztem, valóban gyorsan kivitelezhető volt a megoldás.

Nagyon tetszik, de az idő és a pénz? –kérdeztem.

* A pénz bőven megvan, tavaszra mindent előkészítünk, Zoli szerint egy hónap alatt mindent befejezünk. –válaszolta Timi.

Másnap kimentem az Öreghegyre megnézni a gyümölcsöst. Kedvem volt kerékpározni (alföldi aszfaltúton kb. 25 km), ezért kikerekeztem, Ahogy nézelődtem, és ellenőriztem az óbort (Karcsiék András fia segített Timinek). Egyszer csak a kamaszlányok „idétlen” vihogását hallom. Veronika és Zsike elkísérte kerékpárral Timit, a két lány bohóckodott. A három kicsi anyámnál maradt. Az ebédre lacipecsenyét gondoltak készíteni.

A tűz beállítása után, lementem bort csapolni a hordóból. Az üres demizsonnal utánam jött Veronika is.

* Kedves! tegnap úgy kinyaltál, hogy alig tudtam megmozdulni, a sorozatos orgazmus teljesen kiszívta az erőmet. A borostás arcod pedig teljesen kipirosított lent. Kereszt meglátott, az mondtam, hogy hőségkiütés, így megelégedett egy kis krémezéssel. Most legalább hónapokra kielégítettél.

* Hát Gyöngyöm! Az élvezetnek ára van! Látod, ezt mondtam a lebukásról, ha nem tudjuk türtőztetni magunkat. –az edények megteltek, feljöttünk.

A hús elkészült, jókedvűen falatoztunk.

Hazafelé volt egy vonat, amire feladhattuk a kerékpárokat, így hamar hazaértünk.

Karcsiék Zemplénből hazafelé menet néhány napra betértek, és haza vitték Veronikát. Megbeszéltük a házépítés részleteit. Elvállalta, hogy a végleges terv alapján majd minden famunkát legyártat, itt csak összeszerelni kell. A sógorom részletes ütemtervet dolgozott ki, egy kis „szocialista összeköttetés” felhasználásával a tervek engedélyeztetése megtörtént.

Nemsokára indulnunk kellett Zsikével, Wrosław várt.

A helyzet rohamosan romlott, egyre feszültebbek lettek az emberek. Meglepődtünk, hogy két hét alatt mekkora a változás.

Egyre nehezebb kimaradnunk a politikai harcból. A szélsőségesek mindkét oldalról a nyílt szembenállást akarják. Majdnem meglincselték a mosóporgyár vezérkarát, amikor kiderült, hogy az udvaron ponyvákkal letakarva áll a mosópor, a raktárak dugig tömve és hónapok óta nem tudják jegyre sem megvenni. A mérsékelt reformokat és ellátást javító intézkedéseket szabotálják.

Engem ötvenhat nyarára emlékeztet a helyzet, november végére egyre több régi „elvtárs” a Varsói Szerződéstől kérne segítséget. Lefognak két gimnazistát, mert matekórán azt tárgyalják (példa számolása helyett), hogy kik lehetnének a miniszterek. A tanár (volt párttitkár) jelenti fel a politikai rendőrségen őket. Tüntetések, sztrájk! Opoléban a járási párttitkár locsolóautókkal átáztatja a békésen felvonuló anyákat, akik a cukorjegyek beváltását kérik. Sokan várják az USA csapatait, néhányan az ENSZ, sokan a pápa bevonására számítanak.

Rengeteget dolgozok, hamar akarom befejezni a munkát, félek, haza akarom vinni a lányomat és magamat.

A kandidátusi témám legfontosabb téziseinek nyilvános vitáját Borbála napra (december 4.) sikerült megszervezni. Sokan eljöttek, jó vita alakult ki, eredményes volt az évem.

Megszervezem az egyetemi csoportomnak a vizsgát a legkorábbi időpontra, december 15-re. Kérem a gimnázium tantestületétől, hogy Zsikét osztályozzák le mindenből, még karácsony előtt. Már nagyon mennék. Legutóbb már az autót sem hoztam ki.

Hideg, ködös reggelre ébredtünk december 13-án vasárnap, Luca napján. Nem kapcsoltuk be sem a rádiót, sem a TV-t. Zsíkével valami könyvről beszélgettünk. A Redutban szerettünk volna ebédelni, telefonon akartunk asztalt foglalni, a telefon süket volt. Lementünk az utcára, minden sarkon katonák, géppuskaállások, páncélozott autók, a katonák tartásán éreztem, éles fegyverek náluk, visszaküldtek. Nem mehettünk sehova sem.

Bekapcsoltuk a rádiót-TV-t, minden médiumban csak a miniszterelnök szózatát ismertetik a katonai egyenruhát viselő férfi bemondók. Kijárási tilalom, rendkívüli (háborús) állapot kihirdetése, hírközlés leállítva.

Éreztem, ez most olyan időszak, amikor minden másként történik, nem lehet kiszámolni. Annyira kifordult a sorából a világ, hogy egyből az első világháború kitöréséről írt Ady vers ugrott be.

EMLÉKEZÉS EGY NYÁR-ÉJSZAKÁRA

Zsike megrémül, életében először találkozik azzal, hogy nem tudom jóra fordítani a helyzetet. Minden éjszaka az ágyamban alszik, sorosan kell magamhoz szorítanom.

A gyárakat, egyetemet elfoglalták a katonák. A szolidaritás vezetőségét lefogják, nem tudnak hibát elkövetni. Nem lehet később megbüntetni őket.

A katonák köteleznek mindenkit a tanulás, illetve a munka felvételére. A csoportomat lekollokváltatom.

Zsike önkéntes szobafogságot vállal, nagyon fél, nem akar kimenni, csomagol, felszámolja a háztartásunkat. A házban lakó egyik kutató (Zołtanski, a BME villamosmérnöki karán végzett), a műszerfejlesztő-csoport vezetője vállalja a tárgyak eladását, megőrzését.

Eszembe jut, hogy egy régi híradós tiszt barátommal Joseffel tavasszal találkoztunk, megadta a katonai telefonszámát is. Végre csütörtökön telefonálhatok a helyőrség egyik irodájából Josefnek (az adjutánsától tudtam meg, most nevezték ki tábornoknak), segítséget kérek a hazautazáshoz, nem ígér semmi biztosat.

Szombat reggel felcsörög a telefonunk a lakásban (egyébként még süket az egész országban), az ismerősemre hivatkozik egy ezredes. Közli, hogy 14 óra 00 perckor legyünk készen, egy-egy táskát vihetünk, amennyit kézben elbírunk. Átvisznek az NDK-ba.

A bőröndömet és Zsike hátizsákját ellenőrizzük. Már napok óta mindet összekészítettünk, itteni háztartásunk dobozokban. Gyorsan felmegyek Zołtanskiért, az élelmiszereinket, tisztálkodó szereinket nekik adjuk. A fiatalasszony, Jana, még egyetemista, hasonló nagy, mint a lányom, Zsike az itteni ruháit neki ajándékozza. A többi dobozt majd raktárba viszik (nem sürgős, hiszen február végéig előre kifizettem a lakbért). Jana és Zsike készít valami gombás pirocskit, még az útra is csomagolunk.

Márciusban tudtam kijönni, és postán feladni csomagjainkat. Akkorra kiderült, a katonai hatalomátvétel megmentette az országot a „testvéri” megszállástól és a polgárháborútól. A magyar ötvenhat ismeretében, innen nézve a lengyel nemzet számára nem nagy ár a néhánytucat halott. A katonai igazgatás megszüntette a hiányt, az emberek helyzete nem romlik tovább. Megmenekültek!

Két órakor lementünk a kapuhoz. Egy nyitott parancsnoki ZSUK jött értünk, a kocsiparancsnok politikai alezredes (komiszár) szabályosan jelentkezik nálam, ismerteti a nyíltparancsot, és az útvonaltervet, elkísér a határra. A vászontető alá befújt a porhó, hiába duruzsolt a benzinkályha, teljesen átfagytunk mire közel három óra alatt elértük a határt. Már sötét volt, amikor elértük a határt. Csak a reflektorok fényei kísértek bennünket a senkiföldjén, egy örökkévalóságnak tűnt, amíg megtettük a legfeljebb százméteres szakaszt. Az NDK határsorompóit elérve a fény kialudt, és határőrök bevittek bennünket a parancsnokságra. Zsike annyira félt, hogy inkább velem maradt, a jó órányi „kihallgatás” alatt is. Forró teával kínáltak minket, a kályha mellé ülhettünk melegedni. Kiderült, hogy egy hét óta mi jöttünk át először. Nagyon kevés információjuk volt, minden apró adatnak megörültek.

A nőtlentiszti szállón kaptunk egy szobát, a követséget nem tudtuk elérni, de szerencsére sikerült felhívnunk Timit.

Zsike lányomat nagyon megviselték az események, aludni csak az ölemben tudott, teljesen hozzám bújt (szembe fordulva simult hozzám). Többször ébredt rémálomra. Ilyenkor simogatnom, puszilgatnom kellett, és megnyugtatóan beszélni hozzá. Egyszer arra ébredtem, hogy félálomban, meztelenül szorít magához, a szerszámomat megpróbálja magába illeszteni.

* Tegyél magadévá, nem akarok szűzen meghalni! Taníts meg kielégülni! –motyogta félálomban, és a mellkasomra omlott.

Drágaságom, Kincsem! Kicsi Zsike-mike! Most engedd el magad, hunyd be a szemed. Itt vagy a karjaimban, senki sem bánthat. Ne törődj semmivel, mond ki nyugodtan, amit gondolsz, amit érzel. Rajtam kívül úgysem ért senki sem magyarul! –megpusziltam, magam mellé fektettem, a beszűrődő félhomályban gyönyörködtem a kívánatos fiatal testében. Megcsókoltam őszibarackszerű melleit, alig hozzáérve a tenyeremmel simogattam a combját.

Elég volt néhány perc, már izzott az öle, mindent áthatott a nemi izgalom illata, szinte kupáncsapott, amikor megéreztem a “páromszagot” is.

* Apa! téged kívánlak, vedd el a szüzességem! –mondta, kezeivel magához húzta a fejemet, megcsókolt. Ahogy mozgott alattam, szemérmünk összedörzsölődött, szerszámom feszítette rését, nagy figyelmemre volt szükség, hogy ne vegyem el szüzességét. Néhány perc múlva elélvezett.

Az izgatását abbahagytam, magamhoz vonva arcát csókolgattam, hátát simogattam. Lassan elaludtunk.

Reggel a karomban ébredt, nem lepődött meg meztelenségünkön, megkért hozzak vizet mosdani. Amire visszaértem a mosdóvízzel, és egy kis lavórral, kikészítette a ruháinkat, törölközőinket. Megmosta az arcát, és felém fordult:

* Légyszíves, mosd meg az arcod, azután szivaccsal töröljük le egymást, mert kicsi a hely.

Láthatóan élvezte a mosdatásomat, és nagy figyelemmel végezte az enyémet. Felöltöztünk, és lementünk a kantinba reggelizni.

Nemsokára jött az Üti (ügyeletes tiszt), hogy beszéltek a követségünkkel, Drezdába várnak délután, szállodában foglaltak szobát. Ö Drezdai, délben telik le a szolgálata, megy haza kocsival, elvisz.

Drezdába érve, a szállodában elfoglaltuk a szobánkat, megebédeltünk. Nemsokára jött a katonai attasénk egy gépíróval. Estig beszélgettünk, elemeztük a lengyel helyzetet, gyorsírásos emlékeztetőt is készítettek róla. Együtt vacsoráztunk, majd mentünk lefeküdni.

Éjjel Zsike megint az ölembe bújt, kemény szerszámomat combja közzé fogta, kezeimet rászorította testéhez.

* Így nem félek a karjaidban. –mondta, és fejét hátranyújtva megharapdálta a fülem.

Hétfő reggel átnéztük a letisztázott jegyzőkönyvet, aláírtuk. A követségünk intézkedett, így a Drezdából délben induló repülővel jöttünk haza, Ferihegyen a Külügy két fontos elvtársa várt, Jenőfalváig vittek kocsival, de közben részletesen kikérdeztek a történtekről. Timit értesítették, az egész család várt minket.

Az itthoniakkal öleltük-csókoltuk egymást. Veronika annyira kimutatta aggódását és megkönnyebbülését, hogy ez már Timinek is feltűnt.

Amikor kettesen maradtunk végre, megjegyezte, hogy szerinte Veronika szerelmes belém.

* Mindig nagyon kötődött hozzám, nem vagyunk vérrokonok, úgy érezheti, engem szerethet. Nekem is feltűnt a túlzott vonzódása. Megmondtam Veronikának, családom van, én téged szeretlek, ezért a saját korosztályában keressen partnert. –válaszoltam.

Amíg nem voltunk itthon Veronika Zsike szobájában lakott. Most, hogy hazaértünk, ketten osztoztak a kis szobán. Aludni még elfértek, de tanulni már nehezen, ezért a dolgozószobámban, az íróasztalomnál tanult Veronika. Az íróasztalom mindkét oldalához lehetett ülni, sokszor tanultunk, dolgoztunk később is úgy, hogy ketten ültünk az asztalomnál, Timi a saját lényegesen kisebb asztalánál ült, dolgozott. Időnként (ha Timi is bent volt, néha akkor is) Vera a lábát az enyémre tette, vagy térdei közzé szorította az enyémet. Amikor szóvá tettem, nevetve mondta:

* Kedves, ha fáj, vagy ha félsz Kereszttől csak szóljál, szerintem mindkettőnknek jó érezni a másikat. Látod, nem provokállak, nem akarok bánatot okozni senkinek. Ennyit azért megérdemlek!

Nem is a kellemesen izgató, enyhén pikáns helyzet zavart, de nem tudtam, képesek leszünk időben megállni.