Már egy évvel előtte is felfedezte a kis szigetet, de akkor még nem tudott olyan jól úszni, hogy át is menjen rá. Idén megint idejöttek nyaralni. Egy kempingben szálltak meg, a görög tengerparton. A tenger gyönyörű volt. Azúr kékje szinte összeolvadt az éggel. Veronika órákig el tudta nézni a hullámok fehér fodrát, lépkedett a homokban, hogy a víz simogatni tudja a bokája körül. Közben pedig a sziget hívogatta. Nem látszott belőle túl sok. Pici lehetett az egész. Veronika minden délután, iskola után úszni járt, hogy meg tudja tenni ezt a távolságot, de még mindig nem indult neki. Félt, hogyha ott lesz, elveszíti a varázsát. Végül aztán csak belegázolt a vízbe, és nekilendült a sziget felé. Komótosan, lassú csapásokkal haladt. A selymes sósvíz fenntartotta, könnyű volt benne az úszás. A sziget pedig egyre közelebb került, minden egyes tempóval. Először csak a fák koronái mutatták meg magukat, aztán a fatörzseket is kilehetett már venni, majd a fehér föveny is hívogatóan szikrázott a napsütésben. Kifáradt, mire odaért. Remegő lábakkal, lihegve botorkált ki a fövenyre, aztán lerogyott. A nap pillanatokon belül megszárította. Nagyon szomjas volt. Egy kis pihenés után elindult felfedezni a szigetet, hátha talál édes vizet. Belépett a fák közé, és kellemes hűvös csapta meg. Szomorúan vette tudomásul, hogy egy ösvényre lelt, tehát a szigete, az Ő szigete, mégsem teljesen lakatlan. Követte hát az ösvényt. A növényzet körülötte egyre sűrűbb lett. A zöld sátorban egyre több madárhang kiáltott felé. Fölnézett, és az egyik ágról három smaragdként villanó madár rebbent el. Elvarázsolta a gyönyörű erdő. Lassan lépkedett előre. Már látta az erdő végét. Ahogy oda ért, egy tisztás tárult elé, a tisztás közepén, pedig egy villa állt. Lelépett az útról a selymes fűbe. Hátát, vállát a hűvös erdő után égette a nap. Ismét elöntötte a szomjúság érzése, és meggyorsítva, határozott léptekkel haladt a ház felé. Az méltóságteljesen uralta a tisztást. Fehér falairól szikrázóan verődtek vissza a napsugarak. Ablakain a roletta leengedve. Veronika föllépdelt a bejárati ajtóhoz, és bekopogott, a nagy, oroszlánfejet ábrázoló kopogtatóval. A ház teljesen a csöndbe burkolózott. Veronika már épen meg akart fordulni, amikor nyílt az ajtó, és egy idős férfi nézett ki rajta. Veronika összeszedte minden angol tudását, és reménykedve, hogy a férfi beszéli ezt a nyelvet, megszólalt.

- Elnézést kérek a zavarásért, de átúsztam ide, és nagyon szomjas lettem. Kérhetek egy pohár vizet?

- A férfi bólintott, és kitárta az ajtót – Veronika az inas után lépdelt. Beléptek egy hatalmas halba. Az inas jelezte, hogy várjon ott. A lány megállt és körülnézett. Gazdagon berendezett ízléses helyiség volt. Szinte már fázott a vastag falak között. A nappaliból beszélgetés foszlányai szűrődtek be. Egy magas, ötven év körüli férfi jelent meg most az ajtóban. Karján egy fürdőköpenyt hozott. Ő is inas volt.

- Kisasszony, legyen olyan kedves ezt fölvenni, és velem jönni. A fiatalúr meghívta egy limonádéra. A fiatalurat autóbaleset érte, ezért nem tud lábra állni. Tolókocsiban van – azzal odaadta a köntöst, és elindultak a nappaliba.

Veronika szája tátva maradt. Mint a filmekben, olyan volt a nappali. Tele gyönyörű antik bútorokkal, festményekkel. A francia ablakokon gyönyörű sötétítő függönyök szűrték meg a fényt. A szoba közepén pedig hatalmas ovális asztal, és a közepén egy virágköltemény. A virágköltemény mögül pedig előbukkant a vendéglátó. Nem lehetett több mint huszonegy éves. Csinos, nyílttekintetű fiú volt. Felsőteste izmos, kidolgozott. Csak a tolókocsi lábtartójára fektetett lábain látszott a baleset okozta sérülés. A bokák vékonyan elsatnyulva kandikáltak ki a rájuk terített pléd alól.

- Vendég a háznál, öröm a háznál! – nyújtotta kezét üdvözlésre, és közben elragadóan mosolygott.

- Kovács Veronika – mutatkozott be a lány, elfogadva a kézfogást.

- Engem Alexisz Populosznak hívnak. Foglaljon helyet, és töltsön magának limonádét – Veronika mohón kortyolt a hideg italba. Jól esett neki nagyon.

- Hogyan került ide kedves Kovács? – tört bele a nyelve a fiúnak, mire kimondta az ismeretlen hangzású nevet. A lány önkénytelenül nevette el magát.

- Magyar vagyok, mi fordítva használjuk a nevünket. Szólítsál csak Verának – a fiú bólintott, aztán ízlelve az új szót, végigmérte a lányt. Magas és sudár volt. Mellei a sportolástól kicsik maradtak, de kívánatosak voltak. Hosszú combja pedig kivillant, ahogyan a fürdőköpeny lecsúszott róla. Barna haja ezüstösen csillogott a beszivárgó fényben. Zöld szemei pedig okosan és nyíltan, a kamaszkor rácsodálkozásával néztek rá.

- Egyébkén átúsztam – mondta a lány.

- Elég felelőtlen dolog volt. Nagyon hosszú ez a szakasz. Görcsöt is kaphattál volna – korholta a lányt, mire ő is bevallotta, hogy a vége felé igen nehezen bírta már.

- Na, semmi baj. Majd hazaviszlek a motorcsónakomon.

- A szüleid is itt laknak? – nézett a kandalló fölötti képre Veronika, ami egy fiatal párt ábrázolt.

- Nem, a szüleim meghaltak abban a balesetben, amibe én belerokkantam – mondta csendesen a fiú. Kínos csend támadt közöttük, aztán végül a lány törte meg:

- Ne haragudj!

- Nem tudhattad –sóhajtott a fiú egy nagyot, aztán töltött limonádét, mindkettőjüknek.

- Tudod az apám nagyon gazdag volt. A baleset előtt vette ezt a házat. A vállalkozásokat innen irányítom. Jó itt nekem. Jó hatással van rám a sziget. Ha holnap is van kedved, elhozlak, és akkor bejárhatjuk az egészet.

- Örömmel – mosolygott a lány Alexre, annak pedig tele lett a szíve szerelemmel.

- Lassan hazaviszlek, mert keresni fognak a szüleid – mondta, és az ajtó felé gurította magát.

- Spiro, Spiro – kiáltott, mire bejött a fiatalabbik inas.

- Spiro, készítsétek elő a motorcsónakot, átviszem a kisasszonyt a szárazföldre.

- Igen is uram – mondta az inas, azzal kiment, majd egy negyedóra múlva visszajött.

- Mehetünk – mondta a fiú. Kigurult a hallba, majd a hátsó ajtón legurult a fűre. Az inas mögé lépett, és tolni kezdte. Veronika pedig mellette lépdelt.

- Most látom, hogy nincsen rajtad cipő – nézett a lány formás bokájára – Neked is kéne egy kocsi – jóízűen nevetett a saját tréfáján. A sziget ellenkező oldalára mentek, mint ahol Veronika partot ért. Egy pici kikötő volt itt kialakítva. A stég mellett ált a csónak. Az inas kiemelte a fiút a székből, és berakta a csónakba. Veronika is beszállt, és a fiú bekapcsolta a motort. A csónak hasítani kezdte a vizet, és Veronika örömmel látta, hogy újdonsült barátja mennyire élvezi a viszonylagos szabadságot. Hamar átértek, és Veronika, miközben a kemping felé sétált, azon gondolkodott, hogy mit is érez a különös fiú iránt.

Alig várta a másnapot. Fürdőruhája fölé, egy ugyan olyan anyagból készült miniszoknyát vett fel, lábára pedig könnyű szandál került. Szülei elkísérték a stéghez, hogy ők is megnézhessék maguknak a különös fiatalembert. Veronika egész este róla mesélt. Különös fanyar humoráról, öniróniájáról, műveltségéről.

A motorcsónak akkor kanyarodott a stég mellé, amikor ők hárman odaértek.

- Vigyázni fogok a lányukra – mosolygott Alex a szülőkre, akik zavartan álltak a parton. Aztán a motor fölbőgött és már repültek is a sziget felé. Spiro várt rájuk. Betette a gazdáját a kocsiba, a piknikes kosarat a kezébe adta, aztán elment a ház felé.

- Mit is mutassak meg neked először? Talán a tavat – vágott töprengő képet a fiú. Veronika mögé lépett és megfogta a szék hátulját. A fiú mosolyogva nézett vissza rá.

- Nem muszáj tolnod, magam is boldogulok. Gyere, érj utol! – azzal nagyot lendített magán és elindult az erdő felé.

A fák közé belépve Veronikát finom illat csapta meg. Alex megfordult és mohón itta magába a lány vonalait.

- Orhidea. Ott nyílik – mutatott az egyik fa ágaira, ahonnan fürtökbe nyíltak a gyönyörű virágok. Végig mentek nyugati irányba. Az erdő egyre sűrűbb lett. Veronika csak a kocsi előtt tudott már menni, annyira összeszűkült az ösvény. Érezte, hogy a fiú a fenekét, combjait nézi, de nem zavarta. Egyre jobban érezte, hogy neki is tetszik a fiú. Egy kis tavacskához érkeztek. A tó felszíne tele volt tündérrózsával. A parton egy fából ácsolt asztal, és pad állt. A fiú ide kormányozta magát. Felrakta az asztalra a kosarat, és el kezdett teríteni. Veronika segített. A kosárból sült csirke, kenyér, saláta, és egy üveg vörösbor került elő. Evés közben zenéről, könyvekről beszélgettek. Veronika elmesélte, hogy milyen iskolába jár.

- Te nagyon széplány vagy – mondta Alex – és okos is. Nincs barátod? Hisz ugye már tizenhét is elmúltál – Veronika nagyot nevetett.

- De, volt már barátom. De összevesztünk.

Alex komolyan bólintott, aztán szerelmes szemével Veronika zöld szemeibe nézett hosszan. Veronikát mintha áramütés érte volna. Megigézve állt föl, lépett oda a fiúhoz, lehajolt, és hosszan megcsókolta. Szíve úgy dobogott, mint az első csókjánál, Alex pedig hihetetlenül finoman simogatta közben.

Mikor kibontakoztak egymás karjából, Veronika remegve nézett a fiúra.

- Mit éreztél? Nem lett volna szabad… Ugye nem bántottalak meg?

- Mindent éreztem. Csak a bokámra nem tudok rálépni. Jövőre megműtik ismét, és akkor talán, majd tudok járni – Veronika arcán boldogság ömlött el. Letérdelt a kocsi elé, és fejét a fiú lábaira hajtotta. Az csendesen simogatta az illatos fürtöket. A délután szerelmük ébredezésének jegyében telt el. Alex megmutatta a birodalmát. A szirtet, ahonnan a hajókat szokta lesni, a madárparadicsomot a sziget északi részén, ahol több száz csér szokta kikölteni a tojásait, az öblöt, ahol úgy felmelegedett a tenger, akár csak egy fürdőmedence. Veronika meg is fürdött, aztán kifeküdt Alex mellé, aki egy szerkezet segítségével maga is a fűre tornászta magát, és egy vödörrel húzta magára az üdítő vizet.

Veronika csukott szemmel, hanyatt feküdve élvezte a délutáni napot. Alex pedig nézte. Csend volt körülöttük, csak a madarak éneke hangzott fel néha. Alex nem bírta már tovább, és közel hajolva szívta be a lány sós illatát. Egyre közelebb hajolt hozzá, majd megint megcsókolta. Veronika kinyitva száját élvezte a csók lágyságát, tapintatos erőszakosságát. Érezte, hogy az öle kezd nedvessé válni. Lihegve, levegő után kapkodva, hagyták abba a csókot. A fiú utána nyakát és fülét puszilgatta. Veronira pedig egyre jobban élvezte a mozdulatokat. Kívánta a fiú száját, érintéseit, az pedig egyre merészebben kalandozott el a lágy idomok között. Kiszabadította melleit a fürdőruhából, és a két kis labda közé fúrta a fejét. Veronika lehúzta a hasáig a fürdőruhát, és beleremegett, ahogy a fiú meztelen teste az övéhez ért. Remegő kézzel nyúlt le kedvese nemi szervéhez, és boldogan konstatálta, hogy az már merev.

- Szűz vagy még? – súgta fülébe Alex.

- Nem – nyögte a lány, mert a fiú ujjai már szeméremajkain matattak.

- Akarod? – hagyta abba a lány izgatását a fiú.

- Nagyon – nézett rá vágytól fátyolos szemeivel a lány. A fürdőruha hamar lekerült róla. Aztán Alex is levette a sortját, és ágaskodó vörös péniszét a lány nedves barlangjához dörzsölte. Veronika hanyatt döntötte a fiút, és bekapta a vörösödő makkot.

- Ohhh!! – szakadt ki a fiúból, aztán benyúlt hátulról a lány lábai közé, és amilyen ütemben a lány dédelgette a hímtagját, ő olyan ütemben izgatta az egyre nedvesedő vulvát. A gyönyör egyre jobban hatalmába kerítette. Heréi lüktetni kezdtek, és a lány látványa már szinte fizikai fájdalommá növelte a kéjt.

Veronika abba hagyta a szopást, és átvetve egyik lábát kedvese dereka fölött, lovagló ülésben ráült. A kemény fallosz a fenekéhez ért. Alex az arcát, haját simogatta.

- Szeretlek, amióta csak beléptél a nappaliba. Szeretlek, szeretlek – a lány pedig a mellére dőlt. Eltöltötte, azaz izgalommal teli boldogság, amit akkor érez az ember, mielőtt valami ismeretlent fölfedezhet. Veronikát az előző barátja önzően tette magáévá, így szegény még egyszer sem ért fel a csúcsra. Most érezte, hogy nem így lesz. A fiú keze most is ott matatott a csiklójánál. Torka elszorult a finom kis simogatásoktól. Ajka a kedves ajkát kereste. Csípője megemelkedett, mire a fallosz követelődzően feszült neki nedves nemi szervének. Alex egyik kezével megfogta a fenekét, és finoman irányítva beleültette a lányt lüktető rúdjába. Veronika aprót sikkantott, amikor kedvese teljesen kitöltötte, aztán csípője az ősi táncba kezdett. Fölegyenesedve csúszkált kedvesén. Az pedig melleit simogatta. Az öböl hullámainak hangja, a szél szinte körülölelte őket. Veronika lélegzete el, elakadt, hasából hullámok sora indult el, teste egyre mélyebben fogadta magába kedvesét, a gyönyör végül átcsapott tudatán, és az extázis mindent elsöprő boldogságában, kedvese testén vonaglódva, életében először elélvezett.

Hanyatt fekve bámulta az eget. Lába még mindig remegett. Kéjnedvének cseppjeit felitta a homok. Kimondhatatlanul boldog volt. Alex félkönyékre ereszkedve nézte. Férfiassága még mindig meredezett. A lány megfogta a dákót, és remegő kézzel kezdte húzogatni.

- Nem védekeztünk – súgta most Alex.

- Szedek tablettát, ADSE- s meg nem vagyok, szerintem Te sem – mondta Veronika, és a fiú felé fordult. Szerette volna, ha most ő irányítana, de nem tudta, hogy mennyire képes a fiú a beteg lába miatt. Alex pedig gyöngéden féloldalra fordította, és belé hatolt hátulról. Veronika becsukta a szemét, és remegő testel várta az előbb megismert érzést. Testük tüzelt, Alex egyre keményebb lett. Testük hullámai összekavarodtak, a fiú lélegzete is szaggatottá vált, a lány pedig sikongva, lihegve engedte át magát ismét a kéjnek. Alex hátra feszítette a fejét, torkából a kéj apró hangokat csalt ki, aztán beleélvezett kedvese testébe. Forrón, szinte kiapadhatatlanul spriccelt a magja, mely oly régóta nem juthatott el a megfelelő helyre. A csúcspont után, ahogy feküdtek egymás karjában, Alex végre eldöntötte, hogy megműtteti a lábát, és jövőre már a parton állva várja Veronikát.