Az étkezőkocsiban ült. Éppen a vacsoráját várta. Tetszett neki a patináns kocsik hangulata, a személyzet visszafogott udvariassága. Az Orient expresszen utazott.

Ötvenes nő volt. Még mindig nagyon csinos. Eredetileg gesztenyebarna hajában már megjelentek az ősz hajszálak, ezért eggyel sötétebb színűre festette. Finoman sminkelt, még mindig, szinte ránctalan arcából okos, meleg, barna szempár tekintett a világra. Kicsit pisze orra nagyon jól illett kicsit szarkasztikus modorához. Az érzékien húsos ajkak, pedig még mindig tökéletesen ép fogsort takartak. Az alakja, az alakja pedig asszonyiasan tökéletes volt. Dús keblek, vékony derék és telt csípő. Nem széles, csak kerek és finoman ívelt. Combjai hosszúak, bokái karcsúak. Mindig is meg volt magával elégedve. Egy hosszú, boldog házasság állt mögötte. A férje két éve halt meg autóbalesetben. Azóta ő vezette a gyárat, amit amúgy is ketten virágoztattak fel, apósa halála után. Ezt az utat, egy kérdőívet kitöltve nyerte meg. Sosem szokott ilyeneket kitölteni. A postájával érkezett a kérdőív. Már éppen ki akarta dobni, amikor meglátta, hogy mit lehet nyerni rajta. Mindig is vágyott az Orient expresszre, hát kitöltötte az ívet. Utazási szokásokkal kapcsolatos volt. Nyert, és most itt ült az étkezőkocsiban, és a martiniját iszogatta. A másik sorban, két asztallal feljebb ült egy férfi. Ő is túl lehetett az ötödik ikszen. Sportos, magas férfi volt. Halántéka már őszült. De kifejezetten sármos volt. Arca pedig Elizabethet határozottan emlékeztette első szerelmére. Elragadták a gondolatai. Annak a régi nyárnak az illatai, mozdulatai tolultak fel benne.

A szülei ragaszkodtak, hogy ő is velük menjen a fürdővárosba. Semmi kedve nem volt. Tizenhat éves létére, már úgy érezte, hogy elmehet a barátnőivel a hegyekbe, egyedül. Duzzogva csomagolt, és úgy tervezte, hogy éjjel majd valahol leszáll a vontról, és megszökik a barátai után.

A szülei barátai is velük utaztak fiukkal, Pierrel. A fiút most látta először. Eddig csak a házaspárt ismerte, és roppant unalmasnak találta őket. Talán pont ezért varázsolta el az életvidám, érzékeny, kedves fiú.

Csodálatos lett a nyaralása. A fiú elhalmozta apró figyelmességekkel. A tíz nap alatt lassan, szinte észrevétlenül alakult ki közöttük a szerelem. Először csak apró érintések, aztán más simogatások a hosszú, érdekes beszélgetések alatt. Rengeteget nevettek. Pierre egyszer még le is rajzolta. Tehetséges művész volt, de szülei minden áron azt akarták, hogy a jogra járjon. Ősszel kezdte. Az asszony még mindig a tárcájában őrizte a kis papírlapot. Ő is lerajzolta a férfit, de az csak ákombákomra sikeredett. Azóta sem volt olyan szerelmes, mint abba a fiúba…

- Elnézést – szólt a pincér, és elé rakta a levest. Kanalazni kezdte, és lopva ismét megnézte a férfit. Egyre jobban hasonlított Pierre-re.

A csókolózáson, ölelkezésen nem jutottak túl. Ha ki tudtak este szökni, mohón estek egymásnak. Szájuk egymásra tapadt, és a nyelvük vad táncot járt egymás szájában. Kezük kalandozott a ruhadarabok alatt. Pierre mohón markolászta a hegyes, piciny melleket. A lány pedig remegő ujjakkal nyúlt be a kemény péniszért. De sosem mertek tovább lépni.

Rohanva közeledett az utolsó nap. Szomorúan ültek egy vad csókolódzás után a tó partján.

- Nagyon sokáig nem látjuk majd egymást – mondta Pierre.

- Tudom – telt meg a lány szeme könnyel.

- Szeretlek – simogatta a fiú a kezét.

- Te Párizsba mész egyetembe, én meg itt maradok Toulonban – csordult ki a lány szeméből egy könnycsepp.

- Majd levelezünk, a hétvégéken meg hazajövök – a lány érezte, hogy hiába az ígéretek, a kapcsolat halálra van ítélve.

- Szeretnék lefeküdni veled – mondta, és maga is csodálkozott, hogy milyen könnyen csúszott ki a száján.

- Holnap a vonaton?

- Hogyan?

- Majd meglátod – súgta a fiú és némi bizonytalanság érződött a hangjából.

- Elnézést, de milyen desszertet kér asszonyom? – az asszony megint felrezzent gondolataiból. Éppen befejezte a sültet, és a pincér a tányért szedte össze előle.

- Gyümölcsük van?

- Igen. Alma, Ananász, körte, narancs és szőlő van a gyümölcstálunkon.

- Akkor egy gyümölcstálat kérek – mosolygott a pincérre az asszony. A pincér arisztokratikusan meghajolt és távozott. Megint ránézett a férfira. Már a konyaknál tartott. Érezte, hogy lopva ő is őt figyeli.

Másnap a vonaton szintén az étkezőkocsiban ültek. A szüleik a szomszéd asztalnál ettek, így egy kicsit elkülönültek tőlük. Mos jó gyereknek kellett lenniük, csak a hosszú terítő jótékony takarásában indulhattak el a lábak. Először csak a lábszárak simogatták egymást. Aztán lekerültek a cipők, majd a lány talpa megtalálta a fiú félig merev péniszét. Finoman masszírozta. A fiú feje egyre vörösebb lett.

- Akarod még? – kérdezte.

- Nagyon – remegett bele a lány.

- Akkor ezt most hagyd abba. Nem akarok álló szerszámmal felállni innen. Ha megittad a teádat, mond azt, hogy fáj a fejed, majd én visszakísérlek.

A lány így tett. Hamarosan egymás kezét fogva mentek a hálókocsik felé. Pierre sorba nyitogatta őket. Három is üres volt. A középsőbe mentek be. A sötétben gyorsan levetkőztek, aztán bebújtak az alsó ágyra. Körülbelül úgy számították, hogy egy órájuk van. Most akadály nélkül kalandozhattak egymás testén. A meztelenség enyhe szégyenével keresték az örömöt. Pierre az ismerős melleknél kezdte. Először kezével, majd szájával becézgette. Aztán a has csókolgatása következett, majd arcát belefúrta a szétnyíló lábak közé. Elizabeth nagyot nyögött, amikor a szájában oly sokat járt nyelv a csiklójához ért. Teste megremegett, és rövid orgazmusa lett. A fiú a győzelem mámorával tért vissza a lány arcához szájával.

- Jó volt?

- Igen. Még akarom! Többet! – a fiút meglepte a mohóság, de élvezte is, hogy ennyire kívánják. Elizabeth hanyatt döntötte, aztán ő kezdte el csókolgatni, az edzésektől már kissé férfiassá vált testet. Amikor az ágaskodó taghoz ért, tanácstalanná vált. Könnyű puszit nyomott a bőr alól kibukkanó makkra, mire abból egy csepp folyadék jött ki. Kicsit undorodott, de lenyalta. Furcsa, fanyar íze volt, de nem rossz. Hirtelen ötlettől vezérelve, elnyelte, mint egy banánt, mire a fiú kéjesen felnyögött.

- Ó igen ez jó! –lihegte. A lány fellelkesülve, tovább szopta, becézte. A hímtag pedig egyre keményebb, és egyre ízesebb lett.

- Várj! - mondta a fiú, azzal hanyatt döntötte a lányt. Lábait felemelte, hogy egész nemi szerve elé tárult. A szétnyíló, várakozó nagyajkak, a megduzzadt, vörös csikló, és a sötéten hívogató ismeretlen barlang sejtelmes eleje. A nedves lyukhoz igazította a szerszámát, és lassan, nagyon lassan a lányba vezette a szerszámát. Az felnyögött. Arca eltorzult a fájdalomtól. Pierre gyorsan visszavonult. Ahogy szerszámát kihúzta véres volt, és kedvese fenekén is elindult egy apró vércsík.

Kiment az apró mosdóba, ami a fülkéhez tartozott, és benedvesítette az ott található törölközőt. Lemosta gyorsan a szerszámát, aztán kiment, és a vizes törölközővel lemosta a vért kedveséről is.

- Nagyon fájt?

- Nem. Kedves vagy – mondta a lány, és csókra nyújtotta ajkait. Pierre ismét a lábai közé nyúlt, és csiklóját izgatta csók közben. Sután, félve az újabb fájdalomokozástól megint egymás testére találtak. Elizabeth egyre mohóbb lett. Odakínálta kedvesének, szinte minden porcikáját. Az pedig mohón itta magába a lány friss nyári illatát. Ismét harcképessé vált. A lány lábait nyakába emelte, alsó teste nedvesen követelte, hogy újra magába fogadhassa a fiú merev rúdját. Az szinte magától csúszott belé. Azonnal elkapták a ritmust. Bimbózó nemiségük pillanatok alatt megérezte az ősi rítus kódolt üzenetét. A gyönyör hullámai átcsaptak a fejük fölött, és életükben először belepillanthattak a kishalál boldogságába.

- Elnézést – az asszony bosszankodott, biztosan megint a pincér szakította mag a gondolatait, de nem. Amikor felpillantott a férfi állt mellette a szomszéd asztaltól. Beleremegett a hangjába – Elnézést, ön nem Elizabeth Lindon?

- Nem, illetve igen, ez a lánykori nevem. Ön pedig, illetve Te, szóval Te vagy Pierre Simon! – állt föl az asztaltól zavartan. Csak nézték egymást, itták magukba az ismerős vonásokat, aztán megzavarta őket a pincér.

- Ülj át hozzám! – invitálta meg a nő a másikat. A férfi pedig örömmel kapott a lehetőségen. Leült az asszonnyal szemben.

- Monsieur! Áthozhatom az italát ide?- kérdezte a pincér.

- Igen – illetve hozzon egy üvegpezsgőt! – a pincér eltávozott, és az ő kezük a régi jól ismert mozdulattal indult el egymás felé. Csak ültek, és fogták egymás kezét. Aztán egyszerre szólaltak meg. Zavartan nevettek, aztán Pierre szólalt meg végül.

- Mi történt veled az óta? Voltál férjnél?

- Igen. Jó házasság volt. Szerettem. Meghalt.

- Gyerek?

- Nem volt tőle gyerekem – mondta az asszony. Pierre érezte, hogy rá kéne kérdeznie, hogy mástól volt-e, de nem volt mersze valamiért.

- Te, voltál nős?

- Nem. Az USÁ–ban élek. Festő lettem.

- Tudom, voltam a kiállításodon – pirult bele a vallomásba az asszony. Közben megjött a pezsgő. Ittak, és a beállt csöndben megérezték a régi vibrálást a levegőben.

- Tetszenek a képeim?

- Nagyon – főleg a tájképeid. Haza vágyódtál onnan New Yorkból.

- Igen, nagyon sokszor. Hozzád – szorította meg a nő kezét. A beszélgetés a művészet, a dél-francia táj körül forgott. Aztán lassan terítékre került az a nyár. A pezsgő fogyott, és finoman oldotta fel a gátlásokat.

Először Pierre nyomta oda a lábát a finom kis lábszárhoz, majd Elizabeth kilépett a cipőjéből, és elindultak ujjai, mint annak idején, fel a férfi ölébe. Aztán megnyugodott a félig merev falloszon.

- Akarod? – csillogott a férfi szeme. Elizabeth elpirult.

- Igen – sütötte le szemét. Megitták az utolsó pohár pezsgőt, aztán elindultak a hálókocsik felé.

- Én egy idős férfival osztom meg a kabint. Nálad?

- Senki – mosolygott a férfira – Nyertem az utat. Két személyre, de csak én jöttem el.

Így Elizabeth kabinjába mentek. Ledobálták gyorsan magukról a ruhát, aztán az alsóágyba bújtak. Éveken át felhalmozódott szenvedéllyel estek egymásnak. Fulladásig mohón csókolóztak, közben kezük kereste a régi hajlatokat. Ám a régi suta mozdulatok, most már céltudatosak voltak. Pierre az asszony nyakát, füleit csókolgatta, míg Elizabeth a férfi hátán húzogatta körmeit, aztán lejjebb tolta a férfi fejét, aki örömmel fogta kézbe a nőiesen telt kebleket. Csókjai nyomán a bimbók keményen feszültek neki a becéző ajkaknak. Aztán az asszony ismét lejjebb tolta a fejet, és behunyt szemmel várta a hatást. Mikor Pierre nyelve először ért a csiklójához elindultak nedvei. Lihegve kérte kedvesét:

- Fordulj meg… szopni akarok! – Pierre pedig az asszony válla fölé térdelt háttal. Remegve élvezte, ahogy kedvese elnyeli meredező hímtagját, aztán ismét a nedvesedő puncira tapasztotta nyelvét. Élvezték az ingereket. Kéjt akartak kapni és adni. Aztán az asszony abba hagyta kedvese ingerlését, és apró sikolyok közepette élvezni kezdett. Pierre érezte, ahogyan a nedves hüvelybe hatoló nyelve átveszi az asszony hullámzását. Ujjával a csiklót ingerelte, hogy kedvese élvezete minél nagyobb legyen. Mikor már a hullámok ritkultak, érezte, hogy kedvese ismét a nyalnivalót keresi. Mikor rátalált, elnyelte és nyögdécselve kezdte a játékot újra. Pierre feje fölött is átcsaptak a hullámok, és elöntötte magja az asszony száját.

Pihegtek egymás mellett. Elizabeth befészkelte magát a meleg, erős mellkasra, és félig bóbiskolt. Pierre a hajával játszott. Puha volt és illatos. Az illattól ismét mocorogni kezdett férfiassága. Lenyúlt a formás combok közé, és ismét simogatni kezdte a szőrös kis jóságot. Az asszony felnyögött, és beljebb nyomta a kezet. Pierre hanyatt fordította, és célirányosan kezdte el becézni. Először csak kívül, aztán a benyúlva a szétnyíló ajkak közé a csiklót, majd két ujját bedugta a hüvelybe. Elizabeth ismét felnyögött. Pierre megcsókolta. Most már nem olyan mohón, hanem gyöngéden, érzékien. Aztán keményedő makkját húzogatni kezdte az asszony bejáratán, amit az lélegzet elfojtva élvezett. Be, bedugta az ismét szétnyíló barlangba, abban egyre mélyebben nyomulva előre. Végül a széttárt lábakat a nyakába emelte, és mint azon a régi éjszakán, ismét a magáévá tette az asszonyt a vonatkocsi ringatózására.

Felébredt. Sötét éjjel volt. Elizabeth egyenletesen lélegezve aludt. Kimet lábujjhegyen a mosdóba. Miután elvégezte a dolgát, visszafelé a sötétben leverte az asszony retikülét. Ahogy felvette, kiszóródtak belőle a holmik. Többek között a tárcája is. A belső oldalon fénykép. Pierre visszalépett a mosdóba, és megnézte a fényképet. Egy kb. harminc éves nőt ábrázolt. Rettenetesen hasonlított Elizabethre.

- Az én lányom? – telt meg könnyel a férfi szeme.

- Hát mégis van gyermeke, jól sejtettem – azzal kivette a fényképet. Mögötte egy kis papírlap. A kép, amit annakidején rajzolt róla. A férfi szíve csordultig telt szeretettel. Elővette a saját rajzát, és ráírta a hátuljára a telefonszámát. Szétnyitotta a rajzot, és megnézte még egyszer a suta vonalakkal ábrázolt férfiarcot, aztán a nő tárcájába süllyesztette az egész paksamétát, és visszafeküdt az alvó asszony mellé.

Másnap megérkeztek Párizsba. Hosszan búcsúztak az állomáson.

- Akarsz velem még találkozni?

- Lehet róla szó – mosolygott rá az asszony szemében a kielégült nők boldog ragyogásával.

- A telefonszámomat betettem a tárcádba. A jövőhónap elejéig Párizsban leszek –az asszony belesápadt. Tudta, hogy a férfi látta a képet. De az csak mosolygott.

- Láttad? – kérdezte, és belepirult.

- Miért nem írtál? – kérdezte a férfi.

- Anyámék nem engedték. A Te leveleidet is csak anyám halála után találtam meg Toulonban.

- Szegénykém – simult oda hozzá a férfi – miket állhattál ki miattam?

- Szeretlek…- lehelte az asszony. Azzal könnyű csókot lehelt a férfi arcára, majd elindult a kijárat felé. Pierre végigmérte karcsú bokájától kiindulva, formás lábszárain fölfelé haladva. Beleremegett a gyomra, ha arra gondolt, hogy talán már másnap ismét láthatja azt az asszonyt, akivel mindig is le akarta élni az életét.