Indián nagyapó elővette azt a szőttest, amit még annak idején nagyanyó hozott magával. Levitte a csónakhoz, és beterítette vele az alját, aztán visszament a hozzá való párnához. Unokájának, Fehér Holdvilágnak készítette elő a csónakot, aki a jövendőbelijéhez utazott.

- Magam vinnélek el, de holnap jönnek a kojawok, hogy megtárgyaljuk a keleti erdő vadjainak megfogyatkozását.

- Tudom nagyapa – mondta csendes szóval Fehér Holdvilág, és behajolt a csónakba, hogy elrendezze az élelmiszert benne. Sudár alakját fehér gyolcs ing takarta. Karcsú derekát fekete hímzett öv ölelte át, lábain pedig jól állt a szarvasbőr mokaszin.

Amikor felegyenesedett, vörösen csillogó, fekete, hosszú haját hátrasimítva mosolygott az ősz hajú öregre, az pedig megsimogatta az arcát.

- Egy éjszakát kell csak egyedül töltened. Maradj a csónakban, rakj tüzet, hogy a ragadozók meg ne támadjanak.

- Ne félts nagyapa, nem lesz semmi baj, hiszen már megtettem ezt az utat, amikor állatbőröket vittem a wipacsiknak. Akkor sem volt velem senki.

- Én már akkor is féltettelek – nevette le magát az öreg. Felballagtak a sátorhoz, ott még leültek egy kicsit. Fehér Holdvilág végignézett még utoljára azon a tájon, ahol felnőtt. A hatalmas fák gyűrűjétől körülölelt kis tisztáson vagy ötven sátor állt. Körülöttük meztelen gyerekek játszadoztak. Az asszonyok most mentek a folyóhoz mosni. Csend volt, csak a gyerekek sivalkodása hallatszott, meg a madarak éneke.

Előző este, a nagy tűz mellett már elbúcsúztatták. A férfiak eljárták a leány kiadó táncot, aztán a lányok következtek. Lábukra, csuklójukra apró csengettyűket kötöztek, és kántálva, búgva énekelték:

Eladjuk a szépleányt,

Istenek akarják,

Küldünk vele hozományt,

Istenek akarják,

Siratjuk a szépleányt,

Istenek akarják,

Érezzük a hiányát,

Istenek akarják.

Közben pedig járták a táncot. Oda, odaverték a lábukat, a csengettyűk pedig szóltak. Aztán pedig tapsoltak, és a kezükön lévő csengettyűk is megszólaltak.

Néhány öregasszony jajgatni, sírni kezdett, sorban odajárultak hozzá, megsimogatták, csókolgatták, és színes szalagokkal ékesítették fel. Aztán elcsendesedett a tábor, és Fehér Holdvilág utoljára hajtotta le a fejét álomra nagyapja sátrában.

- Egyél még a levesemből lányom – totyogott ki a sátorból nagyanyó egy tál gőzölgő levessel. A lány jóízűen megette, aztán felállt, és bement a nászruhájáért.

- Mennem kell – mondta szomorúan, és könnytől nedves szemekkel ölelte meg nagyszüleit, aztán beszállt a csónakba, és nagyapa eltolta a parttól.

A nyári meleg rátelepedett a folyóra, és párával töltötte meg a levegőt. Fehér Holdvilágnak melege volt. Kezét belelógatta a hűs vízbe. A folyó lassan sodorta lefelé. Csak ritkán kellett lapátolnia, mikor a víz közel vitte a parthoz a kanyaroknál. Fehér Holdvilág gyönyörködött a tájban. A fák lombja itt -ott szinte már a vizet súrolta. A délelőtti napfényben pedig szinte már vakítóan zöldek voltak. Az egyik kanyar után a csónak felriasztott egy csapat szarvast, akik inni akartak a folyóból. A madarak éneke betöltötte az egész teret. A lány hálát adott a szellemeknek, hogy ilyen szép helyen élhet. Tudta, északon élő rokonaiknak nincs ilyen szerencséjük. A puszták nem látták el ilyen bőségesen az ott élő népeket.

Egyszer csak úgy érezte, hogy figyelik. Visszafordult, és egy másik csónak orrát vette észre. Aztán a csónak többi része is látótávba került. Egy férfi ült benne. Fehér Hold nem törődött vele. Lassan dél felé járt, és ő megéhezett. Elővette hát a lepényt, amit a nagyanyó sütött neki, szelt rá sózott húst, és neki fogott falatozni. Mikor végzett, korsóját a vízbe merítette, és jót ivott belőle, aztán a maradékot a fejére öntötte, hogy hűsítse magát a meleg ellen. Viszont ettől az átázott gyolcson keresztül jól láthatóan kirajzolódtak formás mellei. Eszébe jutott a mögötte haladó férfi, és visszanézett rá. Ám az éppen horgászott. Fehér Holdvilág úgy gondolta, hogy nem is törődik vele.

Délután Fehér Holdvilág ledőlt a csónak aljára. Tudta ezen a szakaszon egyenesen folyik a folyó, nem kell kormányoznia, és egy kicsit elszunyókált. A szüleiről álmodott. Apja a törzs feje volt. Anyját az erdőben találták. A faluba vitték, és ott ápolták. Szegény, azt mondták, hogy még emberi nyelven sem tudott szólni. A haja pedig láng vörös volt. Mindenki a csodájára járt.

Hamar beilleszkedett a törzsbe. Megtanulta a nyelvet is. Ekkor tudták meg, hogy van egy föld, ahol vörös hajú emberek élnek. Hatalmas kenukkal jöttek át ide, hogy letelepedjenek. Íreknek hívják a törzsüket.

A törzsfő hamarosan beleszeretett Vörös Hajúba, és frigyükből lett Fehér Holdvilág. Tavaly, a nagy áradásnál haltak meg a szülei, miközben három gyermeket akartak kimenteni a tajtékzó vízből.

Fehér Holdvilág elszomorodva ült fel a csónakban. Szerette volna, ha most lett volna valaki vele, de még a csónakos férfi is eltűnt.

Már igencsak hosszúra nyúltak az árnyak, amikor meglátta a táborhelyet. Az utazó indiánok mindig itt szálltak meg. Ügyesen irányítva a csónakot, hamarosan kikötött. A csónak kötelét egy fához erősítette, fogta a kisbaltáját, és elment fáért, hogy még sötétedés előtt máglyát tudjon rakni a parton a ragadozók ellen. Csattogott a fejsze, mire sötétedett, takaros kis máglyát rakott a lány. Már az utolsó ágakat vonszolta, amikor a parton meglátta a másik csónakot. A férfi ott állt mellette, aztán mikor meglátta az erdőből kilépő lányt, felé indult. A lányba furcsa, sosem érzett érzés ébredt.

- Szellemek legyenek veled – mondta csendes hangon a férfi.

- Veled is – sütötte le a szemét Fehér Holdvilág, mert úgy érezte, hogy a férfi tekintete felperzseli.

- Én Szikrázó Csillag vagyok, és te? – kérdezte a férfi, miközben az ágat a máglya tetejére rakták.

- Fehér Holdvilág.

- Akkor mind a ketten az égboltról jöttünk – mondta Szikrázó Csillag, és nevettek. Közben tüzet csiholtak, és meggyújtották a máglyát. A tűz fényénél jól megnézte magának Fehér Holdvilág a férfit. Magas volt és széles vállú. Fekete haját szabadon engedte, csak elöl, a füle mellett volt egy-egy tincs befonva. Arca markáns, tekintete tiszta, őszinte. A lány érezte, hogy nagy hatással van rá.

- Nézd mennyi halat fogtam – mutatta a lánynak a bőséges zsákmányt – megsüthetnénk.

- Nekem meg van szárított húsom, csinálok belőle levest.

Nekiálltak főzni. A máglya pattogott, és ők harmóniában tevékenykedtek. Szikrázó Csillag fel, felnézett a lányra és biztatóan mosolygott rá. Nagyon tetszett neki. Azóta kívánta, mióta leöntötte vízzel magát. Nem akarta zavarba hozni, ezért maradt le a csónakkal.

Fehér Holdvilág pedig furcsán érezte magát. Teste olyan hajlatai elevenedtek meg, melyek eddig csak akkor szóltak hozzá, amikor kezével játszott velük. Férfi soha ilyen hatással nem volt még rá.

Aztán elköltötték a vacsorát. Közben beszélgettek. Szikrázó Csillag elmondta, hogy a Jaguár törzshöz tartozik, és most keresi a fenevadat. Ha megöli, akkor a lelke belészáll, és igazi harcos lesz belőle. Fehér Holdvilág pedig mesélt az édesanyjáról, és a vörös hajú népről.

Kezük össze, összeért, amikor a közös tálba nyúltak. Ilyenkor mindig felszikrázott közöttük a levegő.

- Te hová mész, így egyedül? – kérdezte a lányt végül a fiú.

- A jövendőbelimhez – szomorodott el a lány.

- Ismered? – remegett meg a hangja Szikrázó Csillagnak. Fehér Holdvilágnak eszébe jutottak az emléket Iramló Szarvasról. Igen ismerte. Egy évben egymás mellett lakott a két törzs. Ő és Iramló Szarvas gyermekek voltak még. Jó pajtások. Mikor elköltözött a két nép, más, más völgybe, mert megfogyatkozott a vad, mind a ketten sírtak.

- Igen, ismerem – mondta végül.

- És, szereted?

- Nem tudom, gyermekkoromban láttam utoljára – a férfi szeme megcsillant az örömtől.

- És, engem, engem tudnál-e szeretni? – nézett mélyen a lány szemébe, aki beleremegett a kérdésbe. Keze lassan átfogta a lány vállát, és szája a szájára tapadt. Vadul, szenvedélyesen csókolóztak, aztán Szikrázó Csillagnak hanyatt döntötte a lányt. Szenvedélyük magával ragadta őket. A lány körme belevágott a férfi meztelen hátába, Szikrázó Csillagnak pedig leoldotta kedvese derekáról az övet, és felhúzta a ruháját. A tűz fényénél remegő kezekkel nyúlt a formás kis mellekhez. Nyelvével becézgette a kis bimbókat, miközben a lány lihegve élvezte az érintéseket.

Aztán a fiú lejjebb merészkedett. A lány hasához dörgölte az állát, majd belecsókolt a köldökébe, melyet gyönyörű tetoválás keretezett. Közben kezével már a selymes szőrzetben matatott, majd megtalálta a nedvességtől már igen síkos kelyhet. Hamar rátalált kedvese rügyecskéjére, és kézzel kezdte ingerelni. Fehér Holdvilág felnyögött a gyönyörtől. Keze kedvese hajába túrt, és kényszerítette, hogy szájával is megkeresse gyönyöre forrását. A férfi örömmel szívta be a megduzzadt csiklót. Kezével a széttáruló ajkakat simogatta, majd egyik ujját is bedugta. A lány már vonaglott a gyönyörtől majd a földbe markolt, és elélvezett.

Szikrázó Csillagnak a pihegő lány haját simogatta, majd mikor már visszatért a földre, leoldotta az ágyékkötőjét, és merev rúdját a lány karjához dörzsölte. A lány megmarkolta és csodálkozó szemmel vizsgálgatta.

- Milyen kemény! – húzta meg a bőrt rajta, mire Szikrázó Csillag felnyögött. A lány ismét húzott egyet rajta. A fiú megfogta a kezét, és irányítani kezdte a suta mozdulatokat. Fehér Holdvilág érezte, hogy egyre melegebb lesz a fallosz a kezében. Az előnedvtől egyre síkosabbá vált, majd Szikrázó Csillagnak elakadt a lélegzete, és ondóját a földre lövellte.

Feküdtek egymás mellett, és bámulták a csillagokat. Valami bús, boldogító érzés lett úrrá rajtuk.

- Veled szeretnék élni – mondta a lány.

- Én pedig veled – mondta Szikrázó Csillag, és megszorította a lány kezét.

- Szeress még – kérte a lány – szeress teljesen.

- Vállalod, hogy velem jössz?

- Mindent, mindent vállalok érted – suttogta a lány, és a férfi kezét lábai közé vonta. Az pedig boldogan vette tudomásul, hogy kedvese ismét izgalmi állapotban van. Magára vonta a kedves lényt, aki azonnal odatartotta neki ajkait. Hosszan csókolóztak, és Szikrázó Csillag érezte, ahogyan kedvese mellbimbói nekifeszülnek a mellkasának. Keze végigsimított a hátán, majd belemarkolt a kemény kis popsiba. Közben a lány lihegve hagyta abba a csókot. Játékosan beleharapott a férfi állába, aztán végigcsókolta a nyakát, majd a mellét. Most ő játszott el a mellbimbókkal, és Szikrázó Csillag érezte, ahogyan férfiassága ismét ágaskodni kezd. Felemelte kicsit kedvesét, és a félig merev pénisszel kezdte le simogatni a nedves szeméremajkakat. Fehér Holdvilág ettől szinte megvadult. Fejét hátravetve várta, hogy mikor hatol belé kedvese. Szemében a szenvedély tüze égett, körmei pedig kedvese vállába mélyedtek.

A férfi pedig nem kínozta tovább kedvesét. Engedte, hogy lassan beleereszkedjen lüktető szerszámába. Halk sikoly hagyta el Fehér Holdvilág ajkát, mikor szüzessége a múlté lett, és Szikrázó Csillag érezte, hogy ágyékát elönti kedvese vére. Aztán vad táncba kezdtek. A lány hamar feledte a fájdalmat, és kedvesére dőlve rohant a gyönyör felé. A fiú hagyta, hogy irányítson a lány, aztán mikor már mind a ketten szaporábban vették a levegőt, átgördültek, hogy ő legyen felül. A lány lábait a nyakába vette, és erőteljes lökésekkel boldoggá tette. Aztán rárogyott kedvesére. A hajnal így talált rájuk, egymás karjaiban.

Mikor Szikrázó Csillag felébredt, egy sárga szempár nézett rá. A pislákoló máglya már nem riasztotta el az erdő lakóit. A jaguár nyugodtan ült mellettük, és bámulta őket. A férfi szétnézett, hogy hol hagyta a fegyverét, de csak a baltát látta, azt sem érte el. Féltette kedvesét. Az állat lassan felállt, és odament hozzájuk, majd fejét a férfi fejéhez dörgölte, aztán visszaballagott az erdőbe.

Szikrázó Csillag érezte, ahogyan az állat ereje beléköltözött, és tudta, hogy férfivá ért, nem kell megölnie azt. Csókokkal ébresztgette kedvesét.

- Fehér Holdvilág! Csoda történt! Itt járt a jaguár, és nekem adta a lelkét anélkül, hogy megöltem volna!

Boldogságuk ismét túlcsordult lelkükön, csókjaik összemosódtak, kezük egymás hajába túrt, aztán ismét megtörtént a csoda. Testük összeforrt, és szerelmi kiáltásukkal adták tudtul az erdőnek a csodát. A csodát, hogy ők már örökké együvé tartoznak.

Nagyapó a sátor előtt üldögélt. Pipázott, és valami ősi rigmust dúdolgatott. A szomszéd sátor az unokájáé volt. Amikor eltolta a csónakot annak idején, nem volt benne biztos, hogy a lányt viszont látja. De már egy hét múlva visszatért egy Jaguár törzs béli férfival. A fiút nem fogadták vissza a törzsbéliek, mert nem ölte meg a jaguárt. Az unokája bűnbánóan kért bocsánatot, mert útközben megtalálta az igaz szerelmet. Az öreg nem bánta. Szikrázó Csillagból jó harcos, és vadász lett. Fehér Holdvilág pedig már a második dédunokáját hordta a szíve alatt. Boldogok. A boldogság pedig mindennél fontosabb.