Mindene fájt. Már nem tudta rendesen rakni a lábát, de a tánctanár csak hajtotta és hajtotta őket. Nina tudta, hogy ez kell a sikerhez, de már végtelenül unta. Úgy érezte, hogy kilépve a karból, az unifomizált világból meghódítaná a közönséget és a szakmát is.

Fájó tagokkal állt a zuhany alatt. Nem volt kedve részt venni a többi lány fecsegésében, nevetgélésében. Nem értette magát. Pár napja jött rá ez a levertség. Talán akkor, amikor Frida bokája kificamodott, és a Mester nem őt emelte ki, hanem Yvont. Tudta, hogy miért. A lányok nevetve mondták:

- Yvon jó szögben tartja a lábát. Na nem a piruettnél, hanem lovaglás közben...az ágyban.

Akkor még ő is nevetett, aztán éjjel, az ágyban eszébe jutott a tavalyi karácsonyi buli. A Mester félig részeg volt, és elkapta a WC mellett a folyosón egy andalító lassú szám után. Jól megfogdosta, és már a bugyit varázsolta le róla, amikor sikerült kibújnia a szorításából. A férfi tombolt, és megígérte neki, hogy amíg ő itt a vezető, Nina nem fog előlépni. De a lány csak egy részeg alaptalan fenyegetésének tartotta a dolgot, és mikor a következő napokban nem történt semmi, azt hitte, hogy a Mester nem is emlékszik már az incidensre. Rájött, hogy a férfi szép csöndesen, de betartotta az ígéretét. Teljesen nekikeseredett, és ez látszott a munkáján is. Olefet, a barátját is folyton megsértette. Dúlva – fúlva ment el az este is, hogy saját lakásába aludjon.

Tulajdon kép nem értette, miért nem feküdt le a Mesterrel. Tetszett neki a férfi. Markáns arca volt, és szeme pont úgy villant, mint Alain Deloné. Ha nem lett volna részeg, és szépen udvarol, talán összejöhetett volna a dolog. Aztán a férfi keskeny, művész kezére gondolt, amivel a tánctermi zongorán szokott játszani, és beleborzongott. Rájött, hogy kívánja az érintését. Keze felhúzta a hálóinget, szeme szorosan lecsukódott. A szürke plafon helyett a férfi arcát látta. Ujjai a csiklóját kezdték izgatni. Hallotta a férfi barna hangját, érezni vélte az arcszesze illatát. Egyik ujja becsusszant nedves ölébe, és hatalmasat élvezett, miközben a mester keresztnevét suttogta:

- Egon! Még, még…

Furcsa kielégületlen kielégültséggel aludt el végül.

Egon Wolf elégedetten ült az irodájában, és telefonált.

- Mi van rajtad?

- Csak egy melltartó – mondta ketteske. Yvon Löngrenstöm volt az, a koppenhágai balett legújabb üdvöskéje, aki a második számú szeretője lett a mesternek, és a karból előlépett, hogy kisebb szerepeket táncolhasson.

- És alul?

- Semmi – nevetett a lány.

- Hol vagy? – nyelt egyet a férfi.

- Az ágyon fekszem – búgott a lány.

- Akkor most simogasd meg a combodat – nyalta meg a szája szélét a férfi. A telefonban halk sustorgás hallatszott, és Yvon halk sóhaja. Három hete játszották már ezt a játékot, és Egon egyre jobban élvezte. Most is lehúzta a sliccét, és ép a gatyájába kezdett kotorászni, amikor kopogtak.

- A fene, várj egy kicsit – mondta Yvonnak, és visszahúzta a sliccét. – Szabad! – szólt végül. Nina dugta be az ajtón csinos kis fejecskéjét. Az az idióta Nina.

- Mit akar? – kérdezte durván, kezében még mindig ott tartotta a telefonkagylót.

- Beszélni akarok önnel – lépett be a lány az ajtón. Lábán balettcipő, dereka körül tütü.

- Üljön le – mondta bosszúsan a férfi, és a füléhez emelte a kagylót.

- Drágám, ne mozdulj, mindjárt visszahívlak – mondta és letette a kagylót.

- Nos, a téma tárgya? – kérdezte a férfi gúnyosan.

Nina nagyot nyelt, és belefogott.

- Szeretnék egy kisebb szerepet.

A férfi éles szemmel végignézett rajta, majd felállt az asztal mellől, és lassan megkerülte a széket. A lány, ahogy tudta, végig követte a szemével. Aztán megállt előtte, és az íróasztalnak támaszkodott.

- Csináljon egy piruettet.

Nina felállt, és ahogy remegő lábai bírták, megcsinálta a figurát.

- Most egy forgást – mondta a férfi, Nina szemében, pedig hamiskás tűz gyulladt, majd pördült egyet. A férfi szeme elkerekedett.

- Nem, nem lehet – mondta magában. Úgy látta, hogy a lányon nincs bugyi. Arra gondolt, hogy már megint csak szédíti, ahogy ott, az ünnepségen is.

- Menjen át az Állami Filharmóniába. Nálam eltáncolta már a tehetségét.

- Tudom – ült le a lány szomorúan. – Higgye el, nem akartam megbántani akkor, de megijedtem a lehetőségtől.

- Az, pedig elszállt – nézett rá gonoszul a férfi, és elhatározta, hogy minél jobban megalázza a lányt. Úgy, mint ő azon az estén. Még most is a fülében csengtek a lány szavai:

- Ne merészelje még egyszer. Maga részeg disznó!

- Biztos, hogy elszállt a lehetőség? – kérdezte csillogó szemmel a lány, és felemelte a tütüt. Kivillant alóla gyönyörű szemérme. Tényleg nem volt rajta bugyi. Borotvált puncija csábítóan nedves volt. A férfi meghökkent a felkínálkozás ilyen nyíltságától, még jobban, mint annak idején az elutasítástól.

- Maga teljesen megbolondult? – mondta felháborodottan, és közben már azon járt az esze, hogy milyen pózban csinálja a lánnyal. A lány felállt, és hozzá lépett. Tenyerét a férfi sliccére rakta, és érezte, hogy odabent a szerszám meredten áll már. Lehúzta hát a cipzárt, letérdelt, és elnyelte a vörösödő rudat. A férfi kéjesen felnyögött. Belemarkolt Nina hajába, és irányította a mohó mozdulatokat. Aztán felrántotta a lányt, visszalökte a székre, durván beléhatolt, és szinte azonnal elévezett.

- Ne haragudj, ne haragudj – csókolgatta a trikó alatti kerekedő mellecskéket. Nina, pedig nem tudta, hogy miért kér elnézést, a korai magömlésért, vagy a kiszúrásért. Lenyúlt a petyhüdt szerszámért, és játszani kezdett vele megint. Kívánta, akarta, hogy kielégítse a másik. A mester, pedig ismét nyögdécselni kezdett. Szeme becsukódott, és Nina vállába fúrta az állát. Újra merevedni kezdett, Nina pedig értette a dolgát. Mikor ismét harcra kész lett, felemelte a pehelykönnyű lányt, és leverve írószert, telefont, iratokat, az íróasztalra fektette, és most már gyöngéden beléhatolt. Nina szélesre tárta a lábait, hogy minél jobban magába fogadhassa a férfit. Most már valóban simogatta az a testét, mely lángokban égett. A férfi, pedig rádőlt, és megfeledkezve a barátnőjéről, aki a telefonnál várta, boldogan elégítette ki Ninát.

- Hülye vagy! Totálisan! – Kiabált Olef. Nina az ablakban állt, előtte a fiú holmiait tartalmazó táska.

- Ne veszekedj Olef. Menj el. Kérlek – szinte már könyörgött. Valami nagyon rossz érzés fogta el, de nem tudta mi volt az.

- Figyeld meg, hogy pár hónap után kidob, mint egy használt zsebkendőt – sziszegte a fiú, és hihetetlen fájdalom ült a szemében.

- Lehet – vont vállat a lány.

- Nina, értsd meg, hogy szeretlek. Én tényleg szeretlek – fogta meg a lány kezét a fiú.

- De, én nem szeretlek – mondta Nina. Szeme megtelt könnyel, és maga is csodálkozott, hogy úgy gondolja, ahogy mondta.

- Soha nem is szerettél? – kérdezte a fiú fájdalmas kíváncsisággal. Nina megrázta a fejét, aztán összeszedte minden erejét, és kinyögte:

- Talán… a legelején, egy kicsit. Olef elengedte a kezét, felvette a táskáját, a kulcsát az asztalra dobta, és az ajtóhoz ment.

- Tudod, hogyha most kimegyek, többet nem látsz?

- Isten veled! – fordult az ablak felé a lány, majd hallotta, ahogy az ajtó csapódik, aztán meglátta az utcán Olef tagbaszakadt alakját, barna haját és szakállas arcát. Szeretett volna utána kiáltani, de azt akarta, hogy életének ez a szakasza lezáruljon. Ökölbe szorította hát a kezét, és könnyes szemmel nézett a távolodó alak után.

Nem értette, nem foghatta fel, hogy hogyan is tudott mással is lefeküdni. Egon hihetetlen volt. Egyszerre volt gyöngéd és durva. Miközben vadul lökdöste, a haját és arcát simogatta, vagy a nyakát csókolgatta. Szenvedélyük nem csitult a három hét alatt, amióta a mester hozzá ment haza. Köztudott volt már, hogy Nina miatt nem csak az összes szeretőjét, de a feleségét is otthagyta. Nina pedig úszott a boldogságban. Három szerepet is kapott, és mind a hármat a mester segítségével tanulhatta. Szinte egész nap együtt voltak, este, pedig az ágyban szenzációs volt. Ötször, hatszor is a csúcsra tudott érni, a férfi, pedig élvezettel szolgálta ki.

- Alszol? – hallotta a mély, búgó hangot.

- Nem – remegett meg Nina teste a várható gyönyörtől. Egon, pedig felé fordult. Keze a lány combjára csúszott, aztán végigszaladt a combján, majd szemérméhez ért. Nina felnyögött.

- Te, drága, hogy kívánsz engem – nevetett a férfi, aztán hanyatt döntötte kedvesét, és állával a lány állához dörzsölődött.

- Csókolj – lihegte az, és a férfi hosszan megcsókolta, közben keze Nina lábai közt maradt. A nedves kis ajkakat simogatta, ingerelte. Nina majd meg fulladt a csóktól. Azt akarta, hogy ismét magában érezze a férfit. Lenyúlt a merev péniszért, és a bejárathoz illesztette, de a férfi még nem akarta, hogy egyesüljenek, Kínozta, hogy aztán a gyönyör minél elementárisabban törjön rá.

Nina könnyei eleredtek, a férfi, pedig mohó szemmel nézett rá, aztán lassan, szinte már kínzóan betolta kemény szerszámát a kútként benedvesedett melegségbe. Nina az ajkába harapott, és belemarkolt a férfi fenekébe, kényszerítve a gyors rohamra. Az, pedig nem maradt el. Lihegve, izzadva mentek el ismét, aztán a férfi fáradtan lecsusszant a lányról és mindketten elaludtak.

- Milyen tehetséges ez a lány – súgta oda Jensenné a férjének a Giselle előadásán.

- Igen, drágám. Egon Wolf eddigi legjobb felfedezése. Milyen átéléssel táncol. Előbb még sírt is.

- Én is láttam – nyugtázta az asszony, és már a pezsgőre gondolt, amit a szünetben fog szürcsölni. Nina pedig boldogtalan volt a színpadon első főszerepének premierjén. Nem az átéléstől sírt, hanem eszébe jutott a reggel. Egon ott állt előtte. Táskája pont úgy összecsomagolva, mint annak idején Olefé, csak azt nem ő pakolta be. A legrosszabb időpontot választotta, hogy megmondja neki, kénytelen visszamenni a feleségéhez, mert az, különben kiforgatja mindenéből. Meg, hogy nem találkozhatnak egy darabig. Nina szomorúan gondolt Olefre. Milyen igaza volt, eldobták, mint egy használt papír zsebkendőt, annyi szenvedélyes éjszaka után.